Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv
Leonor Andrade már négy évesen kapcsolatba került a zenével, amikor zongorázni tanult. Idén tölti be 21. életévét, de máris az Eurovízió színpadán állhat a portugál zászló színei alatt.
Leonor mindig zongora mellett szerzi a zenéit. Mindig is énekelt. Első komolyabb zenei tapasztalatát a Mariacaffe együttessel szerezte, amit testvérével és két barátjával alapított. Később felismerte, hogy csak a zenével szeretne foglalkozni, ezért jelentkezett a The Voice-ba, ahol az elődöntőkig jutott.
A műsor után folytatta a munkát, zenét szerzett és koncerteket adott. Első színésznői tapasztalatát is megszerezte egy portugál sorozatban.
Ezalatt felkérték, hogy a portugál válogatón énekelje el Miguel Gamiero egy szerzeményét. Az ajánlatra nem tudott nemet mondani, hiszen Miguel munkájáért rajong. Végül pedig Leonor került ki győztesként, amit a mai napig nem hisz el.
A dal egy szerelmes lány érzéseit írja le, aki valamilyen oknál fogva messze van a szerelmétől. Valami hiányzik neki, nem tud önmaga lenni, de még emlékszik a fiú érintésére és csókjának ízére. A tengert, ami elválasztja őket egymástól a vágyakozásával felszárítaná, csakhogy magához szorítsa, és sóvárgó csókokkal halmozza el.
A nemzeti döntős koncepciót én teljesen a kukába dobnám.
A ruha és a haj borzasztó, ha már ilyen szép a lány,akkor egy egyszerű ruha is tökéletesen passzolna hozzá. A dal a túlságosan sok „láttatni akarom,hogy miről is énekelek” című arc- és kézmozdulatoknak köszönhetően átcsap színházi produkcióba. A rockos elemek nagyon jól állnak neki, én biztosan felturbóznám egy kicsit,hogy valamilyen kategóriába besorolható legyen,és emlékezzek rá.
A sok kritika ellenére viszont van valami a dalban, ami megfog. Olyan tipikusan portugál,és úgy látszik,az ő kultúrájuk közel áll a szívemhez.
https://www.youtube.com/watch?v=xsehr5lJJ_s
Akit érdekel a végleges új verzió
Nagyon gyengere sikeredett. Neha eszembe jut belole 10-15 masodperc de nem fogott meg…
Nekem ez a dal olyan semmilyen.
39/40
Végre bekeményít portugália és egy igazi rockmuzsikával színesíti a mezőnyt 😀
Egyébként nekem tetszik a dal, bár hozzáteszem hogy kicsit olyan mintha valami demo változatot hallgatnék…
Nem tudom eldönteni, hogy ezt a rockos dolgot most komolyan gondolod-e, vagy csak ironizálsz? Én annyi rockos hangzást hallok a dalban, mint amennyi brummogás van a Mackó sajtban, hogy egy régi poén szavaival éljek.
A dal nálam a totál érdektelenség kategóriájába süllyedt, eleinte sem tartottam jónak, de a később megismert versenydalok egyre hátrébb szorították a listámon, végül a 32. helyen landolt, két pontnál többet a legnagyobb jóindulattal sem tudtam adni rá a tízből, annak ellenére sem, hogy a végleges verzió némileg jobb a nemzeti döntőn hallottnál.
Inkább csak ironizáltam 🙂 Viszont a korábbi portugál dalokhoz képest azért elég „merész” 😀
Portugália:Nagyon gyenge,semmilyen,unalmas.Viszont az nem gondoltam volna hogy csak 20 éves.Legalább 30-35-nek gondoltam.A tavalyi daluk messze jobb(nekem nagyon tetszett) és ha az nem döntőzött szerintem ez sem fog.Előrébb is volt de már csak a 37. helyen van nálam.Portugáliának kijárna már egy Top 10 de majd csak jövőre.
Szerintem a dalt nem kellene egyből leírni, van ebben potenciál, ha jól nyúlnak hozzá és jól éneklik.
Persze azzal, hogy rendes videó nem készült az elvárások minimalizálásának taktikáját választották, aztán az elődöntőn meg fogunk lepődni. 🙂
Nálam ez a dal nem túl jó helyen áll.Nem fog meg,semmilyen,nem jön át,ettől csak nálam kèt produkció rosszabb.Listámon a 38/40 remèlem nem jutnak döntőbe mert csak elvennèk mástól a helyet.
Nekem ez a dal nem tetszik.
Nálam: 35/40 15/17
Tippem: 16/17
Az FDC-s verzióról inkább semmit sem írok. Az új verzió kicsit jobb, de nem olyan erős még így sem. Ha tavaly nem tudtak bejutni a történelmük egyik legjobb dalával, akkor ezzel sem fognak. Ha jó helyezést akarnak elérni, akkor kukába dobják az FDC-t, és belsőleg kiválasztják Catarina Pereirát.
Portugália az az ország aki mindig próbál anyanyelven jó dalt küldeni de ez sokszor nem jön össze. Ez most is így van. Szavazásunk első fordulóján nem vettem részt. Eredményhirdetéskor láttam utolsó elötti helyezését s nem tudtam felidézni a dalt. Azaz semmit nem hagyott elmém eltenni a dalból. Ez igy megint off.
Az az érdekes gondolatom van ezzel a dallal kapcsolatban, hogy a maga műfajában egyáltalán nem rosszabb, mint pl. a San Marinó-i, a moldáv vagy épp az izlandi. Hogy épp mostanra ért Portugáliába a U2 híre – hát istenem 🙂 (Nagyon az I’m still haven’t foundwhat I’m looking for… jut a dalról az eszembe.)
Tőlem akár még döntőzhetnének is simán a dal alapján, bár az élő előadást megvárnám ezzel, mert még stúdióverzióban is erőtlen a leányzó hangja.
Imádom.
Robi, Robi, nem figyelsz! Rossz cikkhez írtad a hozzászólásodat. Ez a portugál dalról szól!
Aaannyira tudtam, hogy megtalálsz 😛
Hogy egy kicsit részletesebben is kifejtsem: Nekem ebből a dalból valami végtelen nyugalom sugárzik. A szövegét nagyon szeretem, különösen a refrént tartom szépnek. Lelkem romantikus húrjait megpengette ez a dal. 2008 óta nézem a versenyt, azóta volt portugál dal, ami tetszett, de kedvencem egyik sem volt. De a csúcs még mindig 2003.
Todas as ruas do amor 2009?
Vagy Lucia Moniz (a dalcímet képtelen vagyok leírni) 1996?
Ha portugál dal, akkor nekem ők a csúcs.
„Nekem ebből a dalból valami végtelen nyugalom sugárzik.” Nekem valami más, de rímel a nyugalomra! 🙂
A Todas as ruas do amor tetszett, de nem volt kedvencem. Most meghallgattam Lúcia Monizt, nekem annyira nem tetszik ez a dal, de írjuk ezt annak a számlájára, hogy a régebbi dalokkal nehezen barátkozom meg.
Hahaha… Megvan, hogy ki mellé nem ülök a döntőn 😛 😀
Lucia Moniz és az Alma Lusa 1998-ból. És persze Senora do mar.
Az elején, amikor kiválasztották még tetszett, viszont iszonyatosan sokat csúszott vissza a listámon. Azt reméltem, hogy a dalt sokkal erősebbre csinálják meg, jóval több rock elem kerül be, ehelyett lagymatagabb lett, mint amilyen a nemzetin volt, a vokál egyenesen borzalom, főleg a refrénnél. Van egy olyan érzésem, hogy Portugália utolsó lesz ezzel a dallal az elődöntőben és szerintem jövőre búcsút inthetünk Portugáliának.
Nálam: 16/17 (6.helyről csúszott vissza, 10 helyet rontott 2 hónap alatt)
Tippem: 17/17
Szerintem nem rossz ez a dal. A frissített változat jobb lett a nemz. válogatós dalhoz képest.
Nálam : 10/17, 24/27
Borzalmas….
Az előadásmód szörnyű, a dalból meg egy sorra sem emlékszem, annyira semmilyen. Nem néztem a nemzeti döntőjüket, de ha ott ez volt a legjobb, inkább nem is akarom tudni, milyen lehetett a többi. Biztos kieső.
30/40, 15/17, csak azért, mert vannak alúlmúlhatatlan dalok.
Először is leszögezném, mennyire elfogult leszek, ugyanis azt a Máricsujba átcsapó sorozatot, melyben Leonor is szerepel, előszeretettel bámulom.
Ez a lány a luzitán Voice-ban tűnt fel, igaz, nem döntőzött, de számomra már akkor is kiemelkedett, viszont az AC/DC számait- Highway to Hell- tökéletesen éneklő arcokkal szemben esélye sem volt.
Akit érdekel Leonor tehetségkutatós produkciója, tessék: https://www.youtube.com/watch?v=XUeAkh4CtNg&spfreload=10
Unikum ez a dal, mondjuk tökéletes mintapéldája annak a típusnak, ami nagyrészt akkor jön át, ha az ember beszéli a nyelvet, illetve még jobb, ha élt már az országban- nevezetesen Portugáliában-,mert kiválóan közvetíti a Saudade hangulatát…Erre egy brazil zene sem volt még képes, hogy ennyire jó érzéssel töltsön el, hiába töltöttem az országban némi időt.
Mindezek gyökeres ellenére még a mai napig a Mea Culpa az ébresztőm Catarina Pereira-tól- Dani „kölcsönvette” a fejemben már hónapok óta keringő mondatot, miszerint CATARINA, RETORNA, POR FAVOR!!!
Szívem szerint 12 pont, de tény, hogy rendkívül szubjektív vagyok e tekintetben, így inkább nem osztok neki ki pontot. A szívem sajdul bele, de erős a sejtésem, hogy ebből biza’ nem lesz döntő…
Nekem ez a dal egyaltalan nem tetszik (mint ahogy a portugal dalok altalaban). Neha el is felejtem, hogy van. 1 pont