Szerző: Klész Imre
Most, amikor az összes dal elérhető, meghallgatható teljes hosszában, szavazásra hívjuk olvasóinkat. A szavazás során legyen szíves mindenki kiválasztani azt a három dalt, ami megnyerheti a Dal 2015-öt, egyúttal indulási jogot nyer a 2015-ös bécsi Eurovízión. Előfordulhat, hogy sokaknál vannak kedvenc dalok, de mégsem hiszi győztesnek. Igaz, a színpadi produkciókat sem láttuk még, de talán azt is el tudjuk képzelni, melyikhez lehetne egy ütős színpadképet kreálni. Kicsit bonyolultnak tűnhetnek a szabályok, de most az lenne a cél, hogy elfogultság nélkül próbáljon meg mindenki szavazni. Fontos, hogy mindenki hármat szavazzon, ne kevesebbet, mert ezek a szavazatok nem lesznek figyelembe véve az összesítésnél.
A dalok össze vannak gyűjtve itt!
[poll id=”3″]
Elérhető az alkalmazás. „A pontszám küldése alapdíjas SMS alapú.”
🙁 Ez szomorú hír. Mert így tényleg az lesz, hogy csak a nagyon alacsony vagy a nagyon magas pontszámok fognak röpködni. (Vagy extrém esetben csak a nagyon magasak.)
Egyébként a csúszkát én jelen állapotban nem tudom 10 pontosra húzni, de lehet, csak azért, mert Tatár Csilla videóját nem hallgattam végig 🙂
Aki nem találta: az applikációkeresőbe azt írja be, hogy MTVA, és az 5. találat lesz A Dal 2015.
Ennek nagyon nem örülök. Akkor én külföldről nem fogok tudni pontozni.Nem értem mi értelme van akkor
Kulfoldrol kulfoldi telefonszammal nem lehet pontozni? Na ne!
Smst azert fogok tudni kuldeni? Emlekszem tavaly es tavalyelott is probaltam szavazni, akkor meg magyar telefonszamrol, de mar akkor sem sikerult valamiert. 🙁
Most megprobalkozok kulfoldi mobilszamrol es vonalas szamrol.
Valamelyik csak sikerul… 🙂
Szerintem lehethesz, csak kérdés, hogy mennyibe fog kerülni. Nem valószínű, hogy én Ukrajnából fogok pontozni. A polgárháború kitörése óta az egekig emelték mindennek az árát.
És nem értem, letöltöttem az appot, két funkció közül lehet választani: 1. Pontozd a dalokat 2. Szavazz a kedvencedre…Tehát akkor szavazni is az applikáción keresztül kell?
A cikk alapján nekem ez jött le:
http://adal2015.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=1049458
Vagy lehethesz telefonról is?
Eurovision Hungary Kedves Éva! Lesz SMS szavazás is
Tetszik · 1 · 2 órája
Olyan ez az app mint a tavalyi, sok infó, sok videó, és szerencsére a Dal kísérőműsorát lehet tévén nézni a telefonon kívül. Nekem az online közvetítés csak telefonról indult el, utólag is. Egy ellentmondást észre vettem.
Pontozd a dalokat menüpont: „Figyelem! Érvényes pontszámot kizárólag az adott dal első elhangzásának ideje alatt, csak három percig tudsz küldeni. Vigyázat! Ahogy a zsűritagok, úgy Te is CSAK EGYSZER pontozhatsz érvényesen.
Szavazz a kedvencedre menüpont: Egy telefonszámról maximum 20 érvényes szavazatot küldhetsz azokra a dalokra és előadókra, akik a zsűri pontszámai alapján nem kerültek a továbbjutók közé, de neked nagyon tetszettek. Figyelem! Érvényes szavazatot CSAK AZ ÖSSZES DAL ELHANGZÁSA UTÁN tudsz küldeni, amikor a műsorvezető elindítja a szavazást!
Az SMS és applikációs szavazás szabályzatában viszont az van, hogy kétféle képpen lehet támogatni egy dalt, a dal közben egy pontszámmal, és az összes dal elhangzása után is lehet szavazni valahogyan. Aki érti, tegye fel a kezét.
Szerintem úgy kell érteni, hogy a pontozás ahol pontozod a dalokat (10,9,8.. stb.) a kedvenc szavazás meg az SMS-szavazásnak felel meg (ha jobban megnézed akkor beüti helyetted az adott előadó kódját a megadott telefonszámra). De igazából halvány lila gőzöm sincs, csak találgatok én is. Majd Csilla elmondja szombaton, addig tűkön ülünk. 🙂
Oláh Gergő, MDC stb..az élbolyban? 😀 Jézusom 😀 Nem mondok semmit 😀
ÍV, PASSED, Csemer Bogi-é a legjobb dalok, és szerintem ezeknek is lenne a legnagyobb esélye Bécsben.
A „szerintem” lemaradt.
Az első elődöntő nagyon kegyetlen lesz.
Mi van akkor, ha a négy zsűri által az első dal 38, a második 37, a harmadik 36, a hatodik 33 pontot kap. Ehhez jön még a közönség pontja. Mondjuk a hatodik kap 9 pontot a közönségtől, az első 3 pontot. (mert úgy gondolják, hogy az első már úgyis tovább ment) Minden borul.
Igen. Egyértelműen az első első elődöntő a legerősebb. Az 1.ed 10 dalából 7 az első 11-ben szerepel,de a másik 3 az utolsó négyben.(ezt az itteni szavazás alapján számoltam).Nagyából az lehet a kérdés ki lesz a 7-ből aki az elődöntőben marad.A gyengébb háromból viszont 2 nekem nagyon tetszik(szűcs gabi és karmapolis).Roppant izgalmas lesz a szombat este,kiváncsian várom.
Kegyetlen lesz az elődöntő tényleg. Próbáltam spekulálgatni, hogy mi lehet a vége, de nem jutottam igazából semmire.
Egy biztos: a Passed tovább KELL, hogy menjen, tudjátok, hogy őket szeretném abszolút küldeni, magasan. 😀 Akkor marad öt továbbjutó hely. Egy garantáltan Tóth Veráé, már hallom a zsűritől a szuperlatívuszokat. Nem is rossz a száma, főleg, hogy kicsit mintha pimpeltek volna rajta, így drámaibb, erőteljesebb, de attól még a nulla eredetiség miatt semmiképp sem küldeném ki. Ja és Vera nekem valamiért egyre ellenszenvesebb. 🙁 Mindegy, ez kettő. Bogi legalább ennyire 100%, hogy továbbmegy, kétségkívül az (egyik?) előzetes kedvenc. Van is benne potenciál egyébként, egyre inkább látom – igaz, a klip egy kicsit nekem mellément, vagy csak nem sikerült eddig jól értelmeznem, passz. (Mondjuk a szomorú néni arca nagyon hatásos.) Na szóval három. Aztán itt van még Szakács Gergő és Farkas Jenser Balázs, mostanában tetszik a Liar is, az Ősz utca mindig tetszett, nem tudok objektív különbséget tenni, két különböző karakterű produkció, de valamiért azt érzem, közülük az egyik ki fog esni. Talán ezt majd az dönti el, mennyire esik le az izzadós csávó pulzusa. Továbbmehetne simán mindkettő, a harmincas mezőnyben elől vannak, de ebben a szombatiban meg négy embernek ki kell esnie most. Mindegy, négy továbbjutó megvan, mondjuk így: Passed, Vera, Bogi, Szakács. Valószínűleg valamelyik faktoros is csatlakozni fog hozzájuk. Én nagyon szeretem Timi dalát, hangját, energiáit, szurkolni is fogok neki, szerintem ő ötödiknek könnyen csatlakozhat egy ilyen gyorsméreggel. Meg itt van ez az MDC, akik meg a bugyikra hatnak és a daluk is vállalható mondjuk. Akkor ez lenne így hat, és akkor kimaradt a Karmapolis, Szűcs Gabi, Magyar Bori, meg Farkas-Jenser. Ez a tippem, csak ezt a négy dalt sajnálom. A Karmapolis az együttesek közül nem a legjobbak, de a jobbak között van nekem, de ebben a mezőnyben ez kevés. Egy középdöntő lett volna szerintem reálisan benne a dalban, de nem ebből a mostani merítésből… Szűcs Gabi? Menő neve van, jól énekel (nekem nagyon bejön a hangszíne), fülbemászó a dala… Hm, nagyjából ennyi, ez is jó lenne egy középdöntőre, de nem most. Bori dalát is szívesen hallgatom, van egy sodrása és szerintem itt nagy éneklés is lesz, ettől függetlenül a fenti hattal sajnos nem konkurálhat, pedig ezt sem ejtettem volna ki az első körben. Ja és szép a haja. Balázs (vagy Gergő) meg talán a fájó kieső lesz, akit mindenki akarna, de egyszerűen matematikai korlátok vannak… 🙁
Szerintem Gergo es Balazs is eleg helyesek, igy ok is jo esellyel fognak hatni a bugyikra. 😀
Egyebkent en ugy gondolom, hogy mind a ket fiu tovabb fog jutni es az MDC fog kiesni. Vera, Bogi, Passed, Timi tuti tovabbmennek. Szucs Gabinak, Karmapolisnak, Magyar Borinak szerintem sincs tul sok eselye a kozepdontobe kerulesre. Az utolso 2 tovabbjuto hely Gergo, Balazs es az MDC kozott fog eldolni es mivel Balazs jol enekel eloben marad Gergo es az MDC… En mar felkeszitettem magam az MDC kiesesere 🙁
Nagyjából ilyen gondolataim voltak nekem is. Én nem akartam megnevezni a három legesélyesebb kiesőt, de ebben az erős mezőnyben egyértelműnek tűnik. A negyedik kieső remélem az MDC lesz, mert a többi mind nagyon jó.
Aki rendszeresen követi az NF-ket, tudja, hogy a norvégok mikor szokták felrakni a teljes dalokat?
Szóval ilyen lesz a szavazás menete. Nem csak applikáción keresztül lehet értékelni a dalt az előadások alatt, hanem sms-ben is.
http://adal2015.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=1049556
Egy kérdés, ha az applikációval szavazok akkor az olyan mintha küldnék egy SMS-t ? Szóval akkor levonják a pénzt ? Mert oké 1-2 dalnál nem sok, de 30-nál…
Én úgy értem, hogy igen.
Van elvileg már rajtsorrend:
01 Magyar Bori
02 Farkas-Jenser Balázs
03 Szűcs Gabi
04 Passed
05 Dallos Bogi
06 Karmapolis
07 Szakács Gergő
08 Antal Timi
09 Tóth Vera
10 MDC
Ha az elmúlt éveket nézzük, akkor elméletben az MDC lenne az elődöntő győztese, de szerintem Tóth Vera lesz az.
Ezek szerint nem jott be a tippem, hogy a Karmapolis fogja nyitni a showt… 😀
MDC-nek nagyon nem orulok, hogy utolsonak lepnek fel, ez az amit hatarozottan nem akartam 🙁
A zsűri így könnyebben tud megfelelő (kevés) pontot adni az MDC-nek, annyit amennyit a fanok sem tudnak behozni a szavazással.
Ha így van, akkor nem örülök, hogy Balázs a 2-es, a Passed meg a 4-es sorszámot kapta. Bár amennyire erős ez az elődöntő, nem lett volna egyszerű jobban kiosztani a sorszámokat.
Remélem ezt arra érted, hogy mindkét dalt szereted. Nagyon szeretném, hogy Balázs ezzel a remek dallal tovább tud jutni. Nem mellesleg a 2. elődöntő is nagyon erős lesz, a 3. viszont elég gyengécskére sikerült. Az én kiesőim: Passed, Magyar Bori, Szűcs Gabi, Karmapolis.
Szerintem kiesők: Magyar Bori, Szűcs Gabi, Karmapolis, és ha rosszul énekel, Szakács Gergő.
Igen, így értettem 🙂
Egyébként az én kiesőim: Szűcs Gabi, Karmapolis, és – hú mit fogok ezért kapni – Dallos Bogi és Antal Timi.
Szerintem csak az első elődöntő brutálisan erős, másik kettő nem. A harmadik valóban a leggyengébb.
De örülök, hogy Timi a 8-as, bár lehetett volna a 10-es is.
Antal Timi, MDC, Dallos Bogi, F-J Balázs, Szakács Gergő és Magyar Bori lennének az én továbbjutóim.
Azt nézem, hogy jelenleg a kis házi szavazásunkon Farkas-Jenser Balázs 7. (azaz nem továbbjutó) az első elődöntősök közötti rangsorban. Mindezt úgy, hogy az összesített rangsorban a 11.
Valaki nem tudja, hogy A Dalos applikáció elérhető lesz-e Windows Phonera?
Sajna nem így lesz, de én őket ejteném ki:
1, 3, 8, 10
Én is. 🙂
Mit vállalnak be ha bejutnak a döntőbe:
https://www.youtube.com/watch?v=XrBl8voz__Y
Ez ugye Playback-ről megy?
https://www.youtube.com/watch?x-yt-ts=1421828030&v=z_zLsHH0YNs&x-yt-cl=84411374
Én úgy nézem, igen. 🙁
A lottósorsolásban mindig playback van 🙂
Azért aki nagyon akar, tud énekelni élőben is ott. Palya Bea és Boggie egyszer megoldották, elég világszínvonalúan amúgy. 😀
Azért van a felvételnek egy nagyon pozitív vonása: többször is bevágnak egy érdekes kameraállást, ami Petrát felülről mutatja, szerintem ez rendkívül előnyös szög… 😛
Az első elődöntő mezőnyéből őket nem hiányolnám a középdöntőben: Farkas-Jenser Balázs, Szűcs Gabi, Passed, Szakács Gergő.
Kinek a pap, kinek a papné.
2 nap múlva elődöntő, jó lenne már látni melyik 10 dal lesz benne. Én konkrétan arra lennék kíváncsi hogy az egyetlen jó dal, az Úgysem felejtesz el melyikben lesz. A többit nem is nézem. Ha továbbjut, akkor majd azt megnézem. Kíváncsi leszek a pontjaira, a zsűri értékelésére. Az enyémen kívül még 3 szavazatot kapott, örülök neki hogy nem csak nekem tetszik. Sajnos 5-ös holtversenyben még így is az utolsó. Nem tudom miért, de a szavazótáblát látom, pedig már szavaztam.
MIÉRT NINCS WINDOWS PHONE-RA IS APP???
AZÉRT, MERT VALAKINEK A KIABÁLÁSÁTÓL A SZOFTVERFEJLESZTŐK NEM HALLOTTÁK A SZOLID KÉRÉST, HOGY LEGYENEK SZÍVESEK OLYAT IS KIFEJLESZTENI!!!
😀 😀 😀
Antal Timi, Dallos-Nyers Boglárka, Karmapolis, Magyar Bori (a próbán nem tetszet), Szakács Gergő (nagyon jóóó volt), MDC, Passed, Szűcs Gabi (őt nagyon sztárolják, nekem mégsem jön be a dal), Tóth Vera, Farkas-Jenser Balázs – ha minden igaz őket láthatjuk holnap.
Sajnos a munkám nem engedi hogy mindenkit meg tudjak nézni a próbán.
A kételkedőknek üzenem, hogy Gergő remekül énekel élőben!!!!!!!!!!!!!!! De megint és mindig hozzá kell tennem, hogy otthon, TV előtt ülve megint mást fogunk látni.
Ami fura – nem tudom most mi a szabály -, de jó sokan lesznek a színpadon, 4 vonós, 3 vokalista lány, egy dobos és egy énekes…
Tudtommal 10-re bővítették a produkciókban fellépő emberek számát.
Szia, köszi a listát! Korábban már voltak pletykák arról hogy 6-nál többen is lehetnek a színpadon, sehol nem találtam szabályzatot a színpadi produkcióval kapcsolatban. Ezek szerint 9 lesz a max létszám? Meglehet. És kérdés az is, hogy Gergő csukott szemmel énekel-e, mert ha igen, akkor az nagy baj szerintem.
Nem csukott szemmel énekelt Gergő. A létszám infot meg én köszönöm! Üdv.
Koszi az infokat ejudit! 🙂 Mar epp kerdezni akartam, hogy nem jart-e valaki a probakon? 🙂
En ugy vagyok vele, hogy Gergo es az MDC legyen jo, a tobbi annyira nem erdekel. 😀
Egyebkent nekem is ugy remlik, hogy max. 10-en lehetnek a szinpadon.
Én nem adok a „próbán nem tetszett” véleményre… Már csak azért sem, mert pl. Antal Timi a Petőfi rádióban is elmondta, hogy elkapott valamit és lázasan fekszik otthon… Mostanában mindenki betegeskedik, úgyhogy nyilván visszafogták magukat! (Szerintem) 🙂
Lehet… Yolo, hogy van aki visszafogja magát, de nem érdemes.
A felvételt most lehet visszanézni és korrigálni, ami még nem tökéletes – ez minden előadónak érdeke, fontos, hogy a szombati adás előtt minden rendben legyen. Amúgy meg Gergőnek is fáj a torka, a megerőltetéstől, folyamatos próbáktól, gyakorlástól mindenki érzi ilyenkor a hangszálát. Szegény Timi ráadásul még elkapott egy megfázást is, de vannak már csodaszerek, rendben lesz holnapra remélem.
Elkaptam Szakács Gergőt akusztikusan a Petőfi Rádióban, úgy tűnt, hogy jól énekelte, talán egy-egy félrement hangtól eltekintve jobb is volt így, mint stúdióverzióban. 😀 A refrénen meglepődtem, olyan erőteljesen szólt! Héten korábban hallottatok ilyeneket? Ki hogy szólt akusztikusan? 🙂
En is hallottam Gergot enekelni. Nekem kicsit laposnak tunik az akusztikus verzio es o is mondta, hogy nem elegedett vele, mert vannak benne hibak. En az MDC dalat hallottam csak az Osz utcan kivul. Tudod, hogy en elfogult vagyok veluk szemben, ugyhogy inkabb nem irom meg milyen volt (ugyis ki tudod talalni, hogy tetszett-e vagy sem) 😀
Én Farkas-Jenser Balázst hallottam akusztikus verzióban. Rémes volt. Azt mondta, hogy azért nem magyarul énekel, mert nincs rá felkészülve, meg nem elégedett a saját éneklésével magyar nyelven, meg ilyesmi… Jelentem, angol nyelven is kínszenvedés volt végighallgatni. Nagyon gyatra…
Kívánom neki, hogy élesben sokkal jobban sikerüljön az előadás, különben búcsút mondhat a továbbjutásnak!
Tudnál linkelni? Kíváncsi vagyok Balázs éneklésére.
Én egész nap csak linkelek, nem tudtad??? 🙂
A rádióban hallottam a munkahelyemen, fogalmam sincs, hogy hol kellene keresnem linket hozzá, de annyira nem is érdekel.
Szerencsére holnap tiszta lapról indul, s remélem kifogástalan előadás lesz, brutális zongoristával fűszerezve. 🙂
Brutális zongorista:
http://www.hifimagazin.hu/HFMCD/HFM/ABRAK/25/250404.JPG
Pitbull, így már van valami fogalmam milyen is lehet a brutális zongorista… ahogy olvastam nekem valahogy egy élő csirke fejét leharapó, a zongorán széttrancsírozó fehér öltönyös férfi alakja körvonalazódott a fejemben….
vagy esetleg az is jó lehet a brutális zongorista címre, ha esetleg Balázs rosszul énekel vagy egy hang elcsúszik stb… a zongorista felkel és egy oltári tockost lekever neki..
Van, ahol így megy. 😀
https://www.youtube.com/watch?v=SVoEb5Rm5eo
Akkor nevezzük világrekorder zongoristának. Ugyanis ő a világ leggyorsabb kezű zongoristája.
Lehet, hogy a wikipediás rajtsorrend megint ugyanolyan félrevezetés, mint tavaly volt. Most jelent meg egy cikk a hirado.hu-n, ahol a fellépőket szerintem a fellépés sorrendjében sorolták fel, mert a legerősebb dalok kerültek a sor végére.
http://www.hirado.hu/2015/01/23/eurovizios-dalfesztival-a-dal-elso-elodontoje-szombaton/
Ezek szerint:
01 Farkas-Jenser Balázs
02 Dallos Bogi
03 Magyar Bori
04 Szűcs Gabi
05 Szakács Gergő
06 Karmapolis
07 MDC
08 Passed
09 Antal Timi
10 Tóth Vera
Ha tényleg így van, akkor biztos, hogy Tóth Vera nyeri az elődöntőt.
Ezek után akármi történhet, lehet, hogy egy teljesen más sorrend lesz holnap.
Talán az utolsó fél mondat nem biztos, hogy megállja a helyét.
Ez csak következtetés az elmúlt évek tapasztalataiból. 2013 óta mindig a 10-es, a 20-as és a 29-es kódszámú dalok voltak az elődöntők győztesei. És úgy érzem, hogy Tóth Vera fogja nyerni az első elődöntőt.
Amúgy szerintem a wikipédián levő sorrend lesz a jó.
Hajrá Oláh Gergő!!! 🙂 <3
Szerintem házszámot tévesztettél. Ez nem egy rajongói oldal, se nem randioldal, ahol szerelmet vallasz a kedvenc énekesednek, aki a többi hozzád hasonlóval együtt idevezényelt, hogy torzítsátok a valós erőviszonyokat. Elég legyen mostmár ebből.
Szerintem te tévesztettél házszámot! Semmi keresnivalód itt, ha így viselkedsz!
Azért kicsit kapjál már a fejedhez, és ne írj olyanról véleményt, amit csak képzelsz a kis fejedben! Azért mert neked más a favorit, nem feltétlen kell ledegradálni olyat akinek pont O. Gergő dala tetszik. ez a legszánalmasabb hogy valaki ír egy véleményt, neki melyik dal jön be, és ideböfög egy magát nagyon okosnak vélt madár és leoltja. Én nem vagyok Oláh Gergő fan, de zárójelben jegyzem meg hogy a nagy Szakács Gergő imádat meg elég nagy kopp lett…. Nem tudhatjuk hogy melyik dal hogy megy át a zsűrinek, úgyis ők döntenek.. kár a gyűlölködés és főleg az okoskodás buta emberektől 🙂
A két kötekedős egymásra talált… 😀
Véleményét ugyanúgy leírhatja itt a fórumon egy Oláh Gergőt kedvelő ember, mint egy Passed-rajongó… 🙂 Azt, hogy a fórumozó most mit tesz kijelentésének végére, az a szíve joga. (… persze ne ütközzön a fórum szabályzatával!!! )
Megj.: Nem kell sokáig látnotok ezen 3-4 szavas, jellemzően szívecskékkel ellátott mondatokat, hiszen ezen kijelentéseket író fórumozók a műsor kezdetével úgyis itt hagyják az oldalt, mert olyan személyeknek drukkolnak akik elég hamar elvesznek majd a süllyesztőben.
A Wikipédiás rajtsorrend nem félrevezetés vagy következtetés. Az applikációnál meg lehet nézni az egyes előadók kódjait, és ami megegyezik a rajtszámmal 🙂
A tegnapi Leander Rising koncert után egyértelű favoritom lett a csapat. Úgy nyomjátok, mint tegnap! 😀
*egyértelmű
Ugye az a kérdés: Ki nyeri a Dal 2015-öt? Hát egyértelmű válasz a mai nap után is: az aki tavaly – a zsűri.
Hogy ki nyeri? Remélem ő!!!!! Hát ezért szeretem én az eurovíziót!!! Állandóan „kalandozok” és kincseket találok. 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=U5wZYYCqhCE
https://www.youtube.com/watch?v=QRu2kh2a7Sk
Hát… most meg meghallgattam a Passed akusztikus variációját… visszahozta a reményeket… aztán ott vannak még a többiek: Leander, Ív… azért adjuk meg másnak is az esélyt. 🙂
Ahogy Imi írta legutóbb én nem látom olyan rettenetesnek a dolgokat. Ez tipikus magyar szokás. Úgyhogy nagyon várom a szombatot, mert a második kör jóval erősebb lesz mint az első.. sokkal színesebb zeneileg. Ezért is.
A 2. és 3. elődöntő még gyengébb lesz.
A 2. kor sokkal erosebb lesz, mint az 1.?
Szerintem nagyon gyengek a dalok a 2. ED-ben. Talan ha 3-4 dalt tudok kiemelni ami valamennyire megmozgat, de a tobbi egyaltalan nem, sot!
A listam utolso 5 helyezettjebol 3 dal itt szerepel. En nem varok sokat ettol az ED-tol, ennek ellenere az elsonel csak jobb lehet 😀 (legalabbis remelem, hogy jobb lesz). 🙂
A zsuri szombati „amokfutasa” utan mar nem is merem megtippelni, hogy ki fog tovabbjutni.
En oket szeretnem: Iv, Chances, Elias Gyula, Leander. A masik ket helyen Gergot es a NLE-t juttatnam tovabb, annak ellenere, hogy a dalukat nem nagyon szeretem, de szerintem meg mindig jobbak, mint a maradek 4.
https://www.youtube.com/watch?v=TFQVzaK1NEg
Azóta is ezt a produkciót „siratom”. Komolyan, hogy volt képük az est egyetlen minőségi előadását elengedni??
Ne is mondd! En meg mindig ki vagyok bukva rajta! A nezoket nem kell szidni amiatt, hogy nem juttattak tovabb Balazst, mert mellette ott volt meg Timi, Gergo es az MDC is, ok is jok voltak mind… szoval ezt egyertelmuen a melyen tisztelt (?) zsuri cseszte el….
Gondolom mind a negyuk anyukaja csuklott az eredmenyhirdetes utan…es azota is csuklanak…. 😀
Én is ki vagyok akadva Balázs miatt… a legjobb 8 között lett volna a helye. De az MDC-t, Antal Timit én sem juttattam volna tovább. Tucat, unalmas… De ezt már leírtam. Szűcs Gabi dala nem tetszik, de ő volt az egyetlen, aki „otthonosan mozgott” a színpadon. Egyébként az előbb azon kaptam magam, hogy ezt dúdolom… na tessék. 🙂
Jobb lesz a második kör. A 75 éves Pista bácsinak tetszik majd a Pankastic, a 45-ös rockernek Leander, az ikrek dala is nagyon jó.. és a többiek sem rosszak. Semmivel sem rosszabb dalok mint az első 10, vagy mint a többi ország válogatóin eddig látott rémségek. Csak ne énekeljenek hamisan. Bár sajnos van rá némi esély. 🙂
Íme Leanderék szombati „lottós” fellépése. Ajánlom nekik, hogy élőben is ilyen legyen!!! A nyerőszámok: 1, 2, 3, 4, 5. 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=2th3wUfyA8c
Mivel a középdöntőben csak 9 dal szerepel, nyugodtan önkritikát gyakorolva a zsűri, tizedikként Balázst is betehetné a közönség nyomására. Hogy a 20% valóban érvényesülhessen.
Egy TV2 vagy egy RTL még talán képes lenne önkritikát gyakorolni, ezt ugye a Risingban egyszer meg is tették, de itt köztévéről van szó. Ők mindent sokkal jobban tudnak. Szerintem kb. senki nem olvas onnan internetet, senkit nem érdekel az emberek véleménye, senki nem tanul a kritikából. Minden pont úgy fog történni ezen a héten, mint a múltkorin. Philip pont olyan kaján vigyorral fog értékelni, Csiszár ugyanolyan bicskanyitogató stílussal önti majd a bullshitet, Pierrot pedig pont ugyanúgy lehúzza majd az összes megasztáros/x faktoros produkciót, akár jó, akár nem. A Bourbonok szellemi öröksége tovább él.
Együtt érzek veletek!
Itt a link, hogy miként szavazott a zsűri: http://adal2015.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=1051549
Látszik, hogy Balázs Philipnél is, Magdinál is 9 pontot kapott. Magyarul Magdi tisztán harmadik helyre pontozta, Philip holtversenyben a második helyre. Ha pedig összevetjük a három 37 pontos dal szavazatait, akkor Magdinál is, Philipnél is Balázs volt első helyen. Logikailag akkor Magdinak és Philipnek Balászt kellett volna továbbjuttatni, míg Pierrot és Jenő választhatott volna Gabi és Karmapolis között. Magdi és Philip két szavazatát nem lehetett volna túlszárnyalni. Pierrot és Jenő megállapodhatott volna a másik továbbjutón és az igazság szolgáltatva lett volna. Ehhez képest csak Pierrot és Jenő akarata érvényesült. De miért? A Dalos rutin elméletileg nem Pierrot oldalán van.
Nem beszélve Pierrot 5 pontjáról, ha esetleg kegyeskedett volna a hatost benyomni, most akkor arról beszélnénk, hogy miként turbózzák fel a dal végét.
Remélem haljuk még a Liart a rádiókban.
Szerintem itt egyértelmű a csalás. Olyan nincs, hogy a pontszám alapján négy zsűriből kettőnél is a legjobb Balázs ne juthasson tovább. Valószínűleg taktikázás miatt csalt a zsűri. Eltakarította az útból a nagyon jó és a népszerű dalokat. (FJB, Szakács G., Antal T., MDC) Így a négy a Passedre „veszélyes” dalból hármat kiiktatott a versenyből. Én már arra is kíváncsi lennék, hogy sorsolással döntötték-e el, hogy ki melyik elődöntőben lesz, vagy már ez is direkt lett ilyen egyenlőtlenül elosztva?
Érdemes újra nézni a zsűrit amikor megvitatták, hogy ki jusson tovább:
http://www.mediaklikk.hu/musor/adal
1:40 perc
Mintha Magdi majd felrobbanna a végére, kicsit felpörög a toll a kezében. Többször kinézz Philipire segítségkérően. Philip valamiért nem vesz részt a vitában, alig mond valamit (fáradt, túl demokratikus akar lenni?), ezért Pierott és Jenő ütközik Magdival.
Szerintem annyi történt, hogy rosszul tették fel a kérdést maguknak. Annyi kellett volna, hogy mindenki megmondja azt az egyet, akit leginkább továbbjutónak szeretne látni. Ha a pontokat, az értékelést nézzük, Magdi és Philip Balázst küldi, Jenő Karmapolist, Pierott meg Gabit vagy Karmapolist. A feladat csak annyi lett volna, hogy Jenő és Pierott kiegyezzen. De mivel rögtön a kettő továbbjutót akarták kijelölni, így a korábban adott pontokat elfelejtették és átment az egész egy erővitába. Erre meg nem elég egy perc.
Én nem hiszem, hogy a zsűri a Passed-ben bízna (pedig én is csípem őket). Szerintem egyértelműen kiderült, hogy még nem érettek au Eurovízióra és ezt a zsűri is látta. Ha valakit titkon tolnának, az akkor szerintem a NLE lenne.
Ámbár az is furcsa, hogy a Passed nagyrészt újra akarja hangszerelni a dalt?!
1:06 perc
Balázs… RIP! A kedvenc dalom volt a 30-ból, és élőben is az egyik legjobb volt. Ne mondják már, hogy a Karmapolis a 6 sorból álló szövegével meg Szűcs Gabi az erősen 80-as évekbeli és bugyuta dalával legyőzte Balázst. Ha meg a zsűri arra számított, hogy Balázst fogják a nézők továbbjuttatni, akkor sajnos hatalmasat tévedtek. De az igaz, hogy vigaszágon továbbjuthatna.
http://www.life.hu/bulvar/20150126-majka-facebook-oldalan-fakadt-ki-es-szolt-be-az-mtva-a-dal-cimu-musoranak.html
Annyira jellemző. Én nem bírom Majkát, de most az egyszer igaza volt. A rekació pedig ez a megszokott köztévés fellengzősség.
Megírtam egy fél oldalas kommentet, amiben a drága MTVA-t dicsértem, gyönyörű szép szavakkal, de fogtam magam, kitöröltem. Nem éri meg emiatt a bagázs miatt felhúzni újra magam. Ráérek majd szombaton.
Szörnyű amit idén művelnek. Még azt merték mondani, hogy „Véleményünk szerint teljesen egyértelmű volt a Dal 2015 című műsorunkkal kapcsolatos applikáció kommunikációja. Minden felületünkön felhívtuk a felhasználók figyelmét arra, hogy az SMS alapdíjas szolgáltatás.”
Véleményem szerint pedig semmilyen egyértelmű kommunikáció nem volt. Nemhogy az applikációval kapcsolatban, de még magával a műsorral kapcsolatban is titokzatoskodtak össze vissza…
Megehetik az applikációjukat, és hozzá a nagy kamu ötödik zsűritagos szlogenjüket is. :/ :/
Ráadásul ez a hatalmas nagy válaszuk/ reakciójuk sem egyértelmű.
„Véleményünk szerint teljesen egyértelmű volt a Dal 2015 című műsorunkkal kapcsolatos applikáció kommunikációja. Minden felületünkön felhívtuk a felhasználók figyelmét arra, hogy az SMS alapdíjas szolgáltatás.”
Az első mondatban még az applikációról magyaráz, a második mondatban meg már az alapdíjas sms-ekkel veri a mellét. Aha, és mi köze a kettőnek egymáshoz? Most már tudjuk… de ha olyan jól működött volna minden felületükön a kommunikáció, akkor nem lett volna ekkora visszhangja ennek az egésznek. Szerintem.
Második elődöntő!
Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – a továbbjutáshoz kevés, többszöri meghallgatás után sem fülbemászó. New Level Empire – gyenge dalocska, a tavalyi szerzeményük sokkal jobb volt, mégis a zsűri nem ejti ki őket. Oláh Gergő – se a zene, se a Gergő hangja nem kimagasló, a kiabálós refrénje borzasztóan hangzik. Chances – előtte nem ismertem őket, de nem is jók. Leander Rising – imádom a rockzenét jó énekhang, jó dal, de nem Bécsbe való…, Dér Heni – erőteljes, tiszta hang, vagány szerzemény, biztos továbbjutó. ÍV – sokan szeretik, Jenő hangját hallom: „rádiósbarát”, továbbjut simán. Pankastic! – a kakukktojás, de kellenek az ilyen kis laza, más stílusú, hangvitelű dalok is a top 30-ba. Jó ebédhez szól a Nóta – mindig ez jut az eszembe, ha meghallom őket. Szabó Ádám – elismert zenész, mégis most kevés a továbbmeneteléshez ez a dalocskája. Szécsi lányok – élőben gyengék, kíváncsi vagyok rá, hogy mennyit fejlődtek az évek alatt, a zsűri beviszi a középdöntőbe. Üdv.
NLE idei dala nekem sokkal jobban tetszik, mint a tavalyi, ettől függetlenül szerintem sem esélyes a győzelemre.
Magyar Bori dalának akusztikus változata szerintem a legjobb. Nektek mi a véleményetek?