Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA
Internetes közvetítés 20:25-től: adal2015.hu
Ma este veszi kezdetét A Dal 2015 magyar nemzeti válogató a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválra. A harminc versenydalból ma este 10-et láthatunk.
A közönség kétféleképpen is szavazhat sms-ben a dalokra: egyrészt az adott produkció közben 3 percig lehet a zsűrihez hasonló pontokat kiosztani, az összes beérkező pontot átlagolják a dal végén, és a négy zsűritag pontja mellett a közönség pontjainak az átlaga fogja adni az ötödik pontszámot. A másik lehetőség a hagyományos közönségszavazás: a zsűrizés alatt az öt legmagasabb pontszámot kapó produkció bejut a középdöntőbe, a fennmaradó öt dal közül pedig egyet a közönség juttat tovább. Az sms-ek elküldését okostelefonra letölthető alkalmazás is segíti, egyszerűsíti. A középdöntőkben egyébként 9-9 dal versenyez, 3-3 dal a műsor alatt gyűjtött pontok alapján, a fennmaradó hat közül egy pedig a közönségszavazás után jut a döntőbe. De térjünk vissza a mai eseményhez, a következő produkciók versenyeznek az első elődöntőben:
Tóth Vera – Gyémánt
Antal Timi – Woke Up This Way
Dallos Bogi – World of Violence
Farkas-Jenser Balázs – Liar
Magyar Bori – Lead Me To Heaven
MDC – Maniac
PASSED – Mesmerize
Karmapolis – The Time is Now
Szakács Gergő – Ősz utca
Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
A Dal 2015-öt az M1 és a Duna World élőben közvetíti, 22:25-kor pedig idén nemcsak az interneten, hanem az M2-n is látható a versenyt követő beszélgetős műsor.
Nem tudok szavazni az appról! Semmi nem müködik rajta!
Összefoglalva a mai estét: egy hatalmas égés ez a műsor. Tatár Csillától többet vártam, a zsűri hozza a formáját. Pierrot nekem nagyon nagyképűnek tűnik, látszik, hogy nincs kedve ott lenni. A dalok gyengét. Kezdődjön már a Melodifestivalen! (Bár jövőhéten tuti nem nézem már ezt a műsort).
Én Magyar Borira szavazok. Más hozzáállással jobbat is ki lehetne hozni ebből. Több életet és más ruhát! Más háttérgrafikát!
Bogit simán kicserélném Farkas-Jenser Balázzsal… 10 pont!!! nagyon durva!!!
+1
Egyetértek.
+1
+1
+1
Segítsen valaki! Szavazni szeretnék, de az appról nem lehet, mert nem jön be, a 3 szám közül, ami ki van téve bármelyikre küldhetek szavazatot?
külföldi vagyok
Elvileg igen. A +36-ot ne felejtsd le az elejéről.
Köszi a segítséget, azt hiszem, hogy sikerült!
Jó érzés tudni, hogy én is hozzájárulhattam a Timi továbbjutásához! 🙂
Banyek, ha mindenki Balázst akarja továbbjuttatni, miért nem tették be a holtversenyből eleve őt?
mert tudják hogy a másik kettőre a kutya se szavazna..
Vajon? 😀 Mert ő hozza majd a szavazatokat, azért 😀
Nekem tökmindegy, csak NE Gergő!
Van Isten!!!!
a legjobb döntés! 🙂
egyértelműen! a többieknek meg byebye, többet nem kell hallani és látni őket szerencsére (Borit sajnálom egyedül)
Mondtam én, hogy egy X-Faktoros lesz a 6. Ahhoz képest, hogy az első elődöntőt gondoltam a legerősebbnek, elég gyengusra sikerült. Farkas-Jenser Balázst sajnálom, hogy nem jutott be. A zsűrit pedig cseréljük le! 🙂
Balázst nagyon sajnálom, és Gergő daláért is fáj a szívem.
Nagyon kellemetlen volt ez az este úgy összegészében. Kb. a 2012-es első elődöntő jutott eszembe róla, csak ez még vállalhatatlanul hosszú is volt.
AMATÔR!!! Az egész mûsor. Esküszöm az egész MTV-t leültetném és megnézetném velük az elmúlt 10 év összes Melodifestivalen-ét.
Pedig tavaly már egészen jóra sikerült a műsor. Ez a mai meg… mintha éveket léptünk volna vissza.
Talán akkor volt ennyire rossz a műsor, mikor az iPadek bekrepáltak és nem tudtak pontozni.
Kiesett kb a 3 legjobb dal az este során (Farkas Jenser, MDC és Szakács Gergő). Hát mit is mondjak, jól elkúrták.
A zsűri miben látott több fantáziát Szűcs Gabiban és a Karmapolisban mint Farkas-Jenserben?
Amúgy Pierrot normális?
Szerintem nem, nem normális!
Én arra akarok szavazni, hogy a zsűri essen ki!!!
Akkor is Szakács Gergő a legjobb
Az első részére +1 🙂
Az első számú kedvencem a Passed volt, eddig. Borzalmas volt amit műveltek a színpadon. Hamis volt és unalmas.
Most Bogi, Vera és Balázs tetszett a legjobban.
Ez az adás röviden és tömören förtelem volt. Csalódás csalódás hátán.
Hát elég érdekes volt a mai este. Próbálok rövid lenni, pedig szinte oldalakat tudnék most írni 😀
Az applikáció szörnyű, kíváncsian várom, hogy megtudjam, hogy a nem sikerült szavazatokért is von-e le pénzt -.-”
Abszolút pozitív meglepetés a Passed, nagyon-nagyon jók voltak. A legnagyobb problémám, hogy nem értem, hogy a zsűri miért húzta le Bogit, amikor meghallgattam csak arra tudtam gondolni, hogy Bécsbe vele 😀
A zsűri elég kemény volt, és szerintem egyszer-kétszer elég igazságtalan is… Nem hiszem el hogy nem hallják ha valaki nem tud énekelni. A 3 holtversenyes dalból, persze hogy a két leggyengébbet viszik tovább. Nem voltam Szakács Gergő fan, meg elég gyenge volt a teljesítménye, de szerintem simán megérdemelte volna, hogy továbbjusson, meg Farkas-Jenser Balázs is 🙂 A Karmapolis és Szűcs Gabi továbbjutását nem tudom felfogni…
Ebben benne volt Malek zsozsója.
Pijeró beszólása a plüssmacikkal bunkóság volt.
Pijeró dalai pedig vásári giccsek voltak. Miféle szakértő ez? Csak egy beképzelt pojáca.
Én a Passed helyett az MDC-t, Szűcs Gabi helyett pedig Farkas-Jenser Balázst vittem volna tovább. A favoritom Antal Timi volt, szerencsére tovább is jutott. 🙂
Teljesen mindegy kit visz tovább a közönség, hiszen a TOP4et úgyis a zsűri rakja össze amiben nem hiszem hogy bekerül olyan akit nem ők juttattak eddig.
Hiába tetszett nekem is Timi,innentől kezdve teljesen világos hogy csak statiszta lesz.
Akkora parasztvakítás hogy most a néző dönt, nem is hiszem el hogy van aki ezt elhiszi.
Én már most is meg voltam győződve róla, hogy az MDC vagy Balázs lesz a vigaszágas. Szóval Timire nem számítottam (de szerencsére meglepődtem pozitívan). Viszont az szerintem is biztos, hogy a szuperdöntőben nem lesz ott Timi (de azért a döntőt remélem).
Arra leszek kíváncsi, hogy lesz-e idén is Kállay-effektus. Tehát egy istenített előadó, aki maximális pontszámot kap a zsűritől.
Majd Oláh Gergő! 😀
RTL Klub-os, úgyhogy szerintem felejtős…
Még szerencse, hogy csak az ESC szól a politikáról, A Dal nem… Ja, de.
Annak idején ByeAlexet is a néző juttatta tovább, mégis bekerült a négy közé. Hátha idén is figyelembe veszik a nézői akaratot.
Szerintem abból tanultak 😀 Nemhiába taktikáznak ilyen látványosan, de hát majd meglátjuk 🙂
Tudom, de én sem szeretném még feladni a reményt 😀
Nyilvánvaló, hogy a zsűri nagytakarítást végzett, egy bizonyos dal miatt.
Hát ez az elődöntő meglepetés volt, nem jó értelemben. Annyira amatőr volt a műsor, a produkciókról nem is beszélve. Az ének senkinél sem volt magabiztos, de ebben gondolom a hangtechnika volt a ludas. A produkciók is üresnek tűntek, nem volt bennük semmi fantázia. A zsűriről meg ne is beszéljünk. De a továbbjutóknak gratulálok!
Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik élvezték a mai elődöntőt. Főleg azért, mert nem volt rá jellemző az a szokásos kiszámíthatóság, mint eddig minden évben. Az is tetszett, hogy Pierro mert alacsony pontszámokat adni – igaz, hogy nem mindig értettem vele egyet.
A Passed eddig nem volt kiemelkedő számomra, és most is átíratnám velük a dal egy részét, de a mai produkciójuk alapján megérdemelték az első helyet.
Sajnálom, hogy Antal Timi csak vigaszágon jutott tovább, a maiak közül ő tetszett a legjobban. Farkas-Jenser Balázs sokkal jobb volt, mint Szűcs Gabi vagy a Karmapolis (sőt a legtöbb továbbjutónál többre tartottam), bár izgult.
Szakács Gergő (aki korábban a kedvenceim közé tartozott) megérdemelten esett ki, fülsértően énekelt. Ettől függetlenül még egy esélyt megérdemelt volna, szerintem sokkal
Kíváncsi vagyok a későbbi részekre, idén végre nem túl kiszámítható a dolog (kivéve, ha Bogit küldjük).
Pierrot*.
Egyébként azt még hozzátenném, hogy ez az 5-1 arány a zsűri és néző által továbbjuttatott versenyzők terén szánalmas.
Igaz, hogy a néző kap egy esélyt a pontozásra (5-8-ig…), de emellett jó lett volna megtartani legalább a 3-3-as arányt.
Ha szerinted Szakács Gergő fülsértő volt, akkor a Passed énekesnője mi volt? Kiskacsafürdik szint?
Most egyetértünk!
Szerintem ő nem énekelt olyan rosszul, neki a hangszíne eleve nem túl erőteljes a stúdióverzióban sem (mindössze egyszer hallgattam meg a dal stúdióverzióját, mivel nem volt a kedvenceim között, szóval csak az előadás közben érzett pillanatnyi benyomásomra hagyatkoztam, amikor ezt a hozzászólást írtam, és akkor nekem nem tűnt hamisnak, de majd a kedvedért később ismét meghallgatom).
A Passed dalában szerintem eleve nem hangsúlyos az énektudás, ellentétben az Ősz utcával, ahol sajnos -számomra- erőteljesen lerontotta Gergő hangja a produkciót.
Egyébként most látom, hogy befejezetlenül hagytam a kommentben egy mondatot, ott megemlítettem volna, hogy az Ősz utca stúdióverziója nekem a személyes top3 listámon volt, éppen ezért adtam volna neki még egy esélyt a számomra fülsértő hang ellenére).
A saját véleményemet írtam le a pillanatnyi benyomásom alapján, ez pedig nyilvánvalóan erősen szubjektív. Ízlések és pofonok, lehet, hogy ha visszanézem, a Passed produkcióját, majd fogni fogom a fejem, hogy itt nekem miért nem fájt a fülem 😀
Pedig hidd el, nagyon rosszul énekelt.
Mondjuk az eléggé érdekes, hogy mikor Csilla kért egy nevet a zsűritagoktól, hogy kit szeretnének vigaszágon továbbjutónak látni, akkor mindegyik Balázst mondta…korábban viszont pont hogy ők ejtették ki őt a 3-as holtversenyből.
Csalódás. Pedig ez volt elvileg a legerősebb elődöntő. A mai dalok közül egyet sem küldenék (délután még kb. hármat küldtem volna). :/ Mintha senkit sem érdekelt volna a színpadkép, sehol semmi kreativitás, semmi plusz, unalmas, szabványos megoldások.
A műsor pedig rettentő vontatott volt…
Ne panaszkodj! Ülted volna végig délután a próbát! Onnan nézve ez egy pergő, jó tempójú műsor volt.
Nem jutott el végül az infó ide, de egyszer egyet szívesen végigszenvedek veletek. 😀
A műsor dögunalom volt, de a társaság príma. A Passed-ék mellénk telepedtek le a nézőtéren és mi biztosítottuk őket szimpátiánkról. (Tényleg annyira „cukik”. Mint egy csapat kiscsopis.)Farkas-Jenser Balázs meg a büfében ült le az asztalunkhoz és nagyon barátságosan elbeszélgettünk vele.
Élőben valahogy mindenki jobban énekelt, még Szakács Gergő is, pedig annak a felét mi toltuk Rocknish-sel a nézőtérről.
Pont ezért volt az olyan jó 😀
PASSED volt az egyedüli normális előadás. Bogi borzalmas volt, de a dala jó. Tóth Vera is egész jó volt, a produkción még változtatni kell. Szakács Gergő dala tényleg nagyon jó,de semmi hangja. Antal Timivel nem tudom mi történt, de a biztos pont a performanszba a hangja lett volna. Nem volt. Többiek nem maradtak meg. Összességében az egész műsor szánalmas.
Nekem a Passed volt az első számú kedvencem. Szerintem borzalmas volt amit csináltak ma látványban unalmas, hangilag totál hamis.
Visszalépés az idei év. Az egyetlen jó, hogy Tartár Csilla képes három összetett mondatra egymás után, még ha angol kiejtése neki sincs…
Érdekes, hogy míg a kieső Farkas-Jenser Balázs dalának vége „fércmunka”, még akkor is, ha az utolsó refrén jelentősebben módosított, mint a Szűcs Gabié, akit továbbvisznek, de nem látnák szívesen Bécsben…
Érdekes, hogy néhol 5 és 10 pont is egyszerre jelen volt a zsűriben, ami nem lehet szakmai objektív szempontrendszer alapján felépített értékelés…
Érdekes, hogy a folymatos antidemokratizálódás minden politikai él nélkül ide is begyűrűzött: SMS áráért cserébe 20%-ban beleszólhatsz, de a zsűri úgyis kavarja döntetlenig a lapokat, hogy végülis csak az legyen, amit ő akar. Az is volt.
Ha tényleg a dalt keressük, akkor próbáljunk konszenzusra jutni. 4 ember ebben nem segítség. Csak anarchia. Szombat este nem arra vagyok kíváncsi. Sem pedig a hibáktól hemzsegő közmédiás showra, ahol az „arénában” 200 ember tapsol…
Végülis, erre halad ez az ország, nem?
Ha egy szóval kellene jellemezni a mai előadók és a zsűri „produkcióját”, a szégyenletes jelző lenne a legmegfelelőbb…
Sajnos halvány esély sincsen rá, hogy a tavalyi Dal szintjét megüssük 🙁
Na hát akkor hol is kezdjem.
Az produkciók:
Egyik sem mozgatott meg annyira, hogy felkeljek az ágyból, és szavazzak valamelyikre. Nem nagyon éreztem egyediséget egyik dalban sem, mindegyik kicsit elcsépelt stílusúnak tűnt. Persze voltak szép hangok, szép hátterek, de összességében nem dobtam hátast, nem vettem észre, hogy micsoda nagy tehetségek is énekelnek.
Külön gratuláció annak, aki olyat ki mert írni a TV képernyőjére, hogy pl.: Szakács Gergő elismert énekes. A bakiparádéról is lehetne sokat beszélni, hogy ki hogyan dobálja a cipőjét, vagy valaki nem bír ki 3 percet anélkül, hogy a fülét vakarászná. Arról nem is beszélve, hogy egyik vokál sem volt rendesen a helyén, pedig elvileg itt a nagyvilág elé készülnek, és két lány nem tudja egyszerre rázni a tehetséges csípőjét?
Nem tudom a próbán mit csinálhattak, de szerintem nem erre a műsorra gyakoroltak, mert olyan volt, minth a nagy sztárokat csak behívták volna az utcáról. Szerintük ez világszintű? Gratulálok.
Maga a műsor:
Egy műsorhoz sokat tud hozzá adni, ha jó annak a vezetése. Természetesen elvenni is lehet belőle. Ez most nagyon sikerült. Nem láttam még ilyen műsorban ilyen amatőr szintű műsorvezetést. Még a műsor el sem kezdődött, de már tudtam fejből a rendkívül hosszú két linket. Mit csináltak a műsorvezetők eddig? Vagy most adták neki oda a kis papírkákat?
Az, hogy Tatár Csilla szinte visszakövetelte magának a kamerát, hogy ő megmagyarázza, hogy miért hibázott, meg hogy közölje, hibázni mindenki szokott. (Köszönjük nyilvánvaló kapitány) Botrányos volt a műsorvezetés. Néha tett az a nő olyan kijelentést, hogy a nagyon rövid hajam is égnek állt. Azt már nem is kezdem tetézni, hogyd IOS-re és Androidra ki tudták fejleszteni az ő saját, „egyedi” fejlesztésű remekül működő applikációjukat, Windows Phone-ra pedig sehol semmi. Nem is baj, hogy nem volt, mert az Androidos barátom, akivel néztem, neki sem működött.
,,Kérem még ide ne kattintsanak!” Ez mi? Nem tudták beállítani, hogy valaki ne tudjon rámenni a menüre egy bizonyos ideig? Ha már koppintanak valahonnan, legalább jól csinálnák. Ez ilyen „kínai” verziós applikáció volt, rengeteg hibával.
A zsűri:
A sok hozzáértő olyan korrektül szavazott, hogy az hihetetlen. Rúzsa Magdi is teljesen megcsiszolta a tizesét. Nem akartam elhinni, hogy ilyen sok elismert hozzáértő 5 pontos különbséggel ad szavazatot. Teljesen korrekt, valóban. Csiszár pedig megvolt áldva a rádióval, hogy ez mekkora sláger lesz. Én eddig sem a rádióból értesültem a minőségi zenéről, és ezután sem onnan fogok szerintem.
Jah és senki sem énekelt jól. Nem, Tóth Vera sem. 🙁 Ez a Passed is egy beváltatlan ígéret maradt… Timi is… Ajj, nagy javítások kellenek.
Produkciót, énekhangot tekintve nálam amúgy Szűcs Gabi a nyertes, csak hát lettek volna jobb dalok is, de valamivel mindet elszúrták.
Igen… lehet szidni a zsűrit… de sajnos az a helyzet, hogy egyik dalt sem küldeném ki…
Ennek a DAL+-nak sincs semmi értelme… 25 perces talk show…hülység.
22 ezer szavazatot kapott a Timi! 🙂
Ami azt illeti, nem vártam sokat a ma estétől, sokakkal ellentétben én ezt nem éreztem olyan nagyon erős elődöntőnek, így csalódni sem csalódtam nagyot. Csilla nem volt rossz, 100x inkább ő, mint Éva, de Gundi nagyon hiányzott.
A Passed nagykn rendben volt hangban, de a színpad borzasztóan szegényes volt, a kislánynak jó mozgása van, tanuljon be egy koreót két táncossal, máris sokkal jobb lenne.
Balázs kiesése és a Karmapolis továbbjutása viszont nagy csalódás. A többi szóra sem érdemes. Még talá annyi, hogy Vera semmilyen dala élőben egész élvezhető volt, hihetetlen, milyen csodásan tud énekelni.
Passed rendben volt hangban? Szerintem ez nagyon nem igaz! Szenvedés volt végighallgatni. Pedig ez volt eddig a kedvencem.
Ha belegondolok én sem vártam sokat a mai eresztéstől. Igazából a Passed és Balázs tetszett.. A Passedtől kicsit többet vártam, és biztos voltam benne, hogy Balázs továbbjut…. picit ez csalódás. Azt tudtam, hogy Vera szépen fog énekelni… tulajdonképpen a kedvenceim még csak ezután következnek… 🙂
Nagyon rendben volt hangban? Fülészet megvolt? Hamis volt, mint a láncravert farkaskutya.
Általában az ilyenekre nem szoktam reagálni, de a mai napomból már csak egy ilyen hiányzott. Belehalnál, ha egyszer úgy fejeznéd ki az egyet nem értésed, hogy a másik felet nem sérted vérig és nem személyeskedsz? Igenis, szerintem rendben volt, mert premier éneklésnek ekkora platformon így elsőre rendben volt. Nézd meg, Gergőnek mennyivel több rutinja van, mégis milyen volt.
Hagyjad már, Rita, nem a te szinted… -.-”
Nem mondtam, hogy Gergő nem volt hamis. De a Passed énekesnője is az volt, sőt. Ezt nem felismerni egész egyszerűen botfülre vall. Más dolog, hogy tetszik a dal vagy nem. Az ízlés. De olyan egyértelmű dolgokat ne cáfoljunk meg, amiket egy gép lemérhetne.
Be kell vallanom, engem a hamis hangok valóban kevésbé tudnak zavarni, mert sokszor nem hallom őket, igen, ehhez sajnos nincs fülem. De a kezdőknek és a rutintalanoknak el tudom nézni, ha az énekesben valami megfog. Nekem ezért volt rendben tegnap, mert minden hibája ellrnére ez a kislány egész tisztességesen végigtolta a dalt.
És köszönöm, hogy hangnemet váltottál, így sokkal jobban szeretek beszélgetni 🙂