Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA
Internetes közvetítés 20:25-től: adal2015.hu
Ma este veszi kezdetét A Dal 2015 magyar nemzeti válogató a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválra. A harminc versenydalból ma este 10-et láthatunk.
A közönség kétféleképpen is szavazhat sms-ben a dalokra: egyrészt az adott produkció közben 3 percig lehet a zsűrihez hasonló pontokat kiosztani, az összes beérkező pontot átlagolják a dal végén, és a négy zsűritag pontja mellett a közönség pontjainak az átlaga fogja adni az ötödik pontszámot. A másik lehetőség a hagyományos közönségszavazás: a zsűrizés alatt az öt legmagasabb pontszámot kapó produkció bejut a középdöntőbe, a fennmaradó öt dal közül pedig egyet a közönség juttat tovább. Az sms-ek elküldését okostelefonra letölthető alkalmazás is segíti, egyszerűsíti. A középdöntőkben egyébként 9-9 dal versenyez, 3-3 dal a műsor alatt gyűjtött pontok alapján, a fennmaradó hat közül egy pedig a közönségszavazás után jut a döntőbe. De térjünk vissza a mai eseményhez, a következő produkciók versenyeznek az első elődöntőben:
Tóth Vera – Gyémánt
Antal Timi – Woke Up This Way
Dallos Bogi – World of Violence
Farkas-Jenser Balázs – Liar
Magyar Bori – Lead Me To Heaven
MDC – Maniac
PASSED – Mesmerize
Karmapolis – The Time is Now
Szakács Gergő – Ősz utca
Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
A Dal 2015-öt az M1 és a Duna World élőben közvetíti, 22:25-kor pedig idén nemcsak az interneten, hanem az M2-n is látható a versenyt követő beszélgetős műsor.
Sziasztok! Az applikáció ugye Windows Phone-ra is elérhető? Eddig nem találtam, csak Androidra és IOS-re. :/
Ha esetleg nem is, simán sms-sel is szavazhatsz. Ugyanannyiba kerül, mint ha az appon keresztül szavaznál.
Valahogy idén engem annyira nem foglalkoztat a Dal, persze vannak olyanok, akiknek szurkolok (Szakács Gergő, Spoon, Péter Barbi), de szinte biztos vagyok benne hogy nem ennek a három előadónak a dalából fog menni valamelyik, így olyan hihetetlen izgalmakat nem vált ki belőlem a műsor. Azért a tippjeim a továbbjutókra ma :
Tóth Vera
Antal Timi
Bogi
MDC
PASSED
Szakács Gergő (bár ha nem énekel jól, még bármi előfordulhat)
Csak azért fogom nézni ma és jövőhéten a Dalt, mert nincs még Melodifestivalen, de nem nagyon mozgat meg.
Nálam a TOP 6: Antal Timi, MDC, Passed, Magyar Bori, Dallos Bogi, Tóth Vera.
NE jusson tovább: Szakács Gergő, Farkas-Jenser Balázs.
Annyira jo az a Melodifestivalen? En meg sosem neztem…
Nalam a hazai valogato elonyt elvez minden mas valogatoval szemben 😀
Egyebkent meg Svedorszag nem tartozik a kedvenc ESC orszagaim koze, lehet azert sem szoktam nezni az o valogatojukat.
Na mindegy, valtsunk temat 😀
Szoval a tippem mara:
Tovabbjutnak: Vera, Timi, Passed, Bogi, Balazs, Gergo/MDC.
Ha viszont en donthetnem el a tovabbjutokat, akkor ok mennenek tovabb: MDC, Gergo, Timi, Bori, Karmapolis, Balazs/Passed.
Bogi, Vera, Gabi dalat nem szeretem, nekem unalmasak.
Nekem is a mai verseny az egyetlen, amit esetleg élőben fogok nézni.
A többi mind ütközik valami jelentősebb külföldi versennyel.
Persze a magyart is felveszem, és még aznap megnézem.
Elképzelhető, hogy ma is inkább a litvánokat választom.
Sajnos az idén szerintem sincs olyan dal, amitől nagy eredményt várhatunk.
Az is igaz, hogy 2 évvel ezelőtt, a versenynek ebben a szakaszában ki gondolta volna ByeAlex-ről, hogy ilyen szuper eredményt produkál majd.
Hála Istennek az utóbbi két évben nagyon el lettünk kényeztetve az eredményeket illetően.
Nagyok lesznek az elvárások.
Én természetesen szurkolok a lehető legjobb eredményért, de ha megint 5. alkalommal is sikerül döntőbe kerülni, már nem leszel csalódott.
Na akkor írok a ma esti előadókról.
Szűcs Gabi:Fülbemászó remek dal,a címben van valami ugyanis ezt a dalt hallgattam meg a legtöbbször,bár vele biztosan nem lennék szerintem döntősök.
Szakács Gergő:Jó dal,ha jól énekel és jó színpadkép lesz hozzá akkor felőlem mehet.Ő nálam az első háromban van eddig.
Karmapolis: Nagyon tetszik a dal,én továbbvinném őket.
Passed:Egyedi dal,ők is mehetnének.Az énekesnő megsérült de vállalják a mai fellépést.
MDC: Tucat,őket ne,esetleg jobb dallal jövőre vagy hangszereljék át.
Magyar Bori:Most hallgatom,de olyan semmilyen inkább ne.
Farkas Jenser: Unalmas,semmi érzelmet nem vált ki belőlem,akár ki eshet már ma felőlem.
Dallos Bogi:Nálam harmadik a 30 közül.Ha el tudja énekelni rendesen akár ő is mehet.
Antal Timi:Túl van gondolva ez a dal,szerintem nagy kiabálás lesz ma este.Essen ki.
Tóth Vera:Nem titkolom,jelen pillanatban neki adnám a lehetőséget hogy képviseljen minket.Imádom a dalt és hangját. Bízom benne hogy élőben is meggyőz.
Mai sorrend tehát:
1.Tóth Vera
2.Szakács Gergő
3.Dallos Bogi
4.Szűcs Gabi
5.Karmapolis
6.Passed
7.Farkas Jenser
8.MDC
9.Magyar Bori
10.Antal Timi
Nem értem, hogy mi ez a pesszimizmus? Ha az ukránoknak, románoknak, stb országoknak eddig mindig sikerült döntőbe jutniuk, akkor nekünk miért ne sikerülhetne? Van egy jó dalválasztó müsorunk, vannak elég jó dalaink (ha győzelemhez nem is elég, legalább is most még úgy tűnik, de tavaly Conchita győzelmére nagyon sokan nem számítottak, ki tudja mi lesz idén), és fogalmunk sincs még, hogy a többi ország milyen dalt küld.
2013-ban, amikor Radics Giginek szurkoltam és mindenképpen őt szerettem volna győztesnek, de végül Alex nyert, akkor megtanultam, hogy nem mindig az a dal érheti el a legjobb helyezést, ami nekem tetszik. Már tudom, hogy Gigi nem ért volna el ilyen szép helyezést. Tehát bárki jut ki, én fogom tudni, hogy ő érheti el a legjobb helyezést (amennyire a szabályok engedik, sokkal jobb lenne, ha teljesen a nőzők kezében lenne a döntés). Én Timinek szurkolok, de ha nem is ő jut ki, teljes szívvel fogok szurkolni az adott énekesnek!
Az elődöntő tuti meg lesz idén is. 🙂
Nos, íme az én listám a mai estére, némi esélylatolgatással.
Érdekesség hogy az itteni TOP3 megegyezik a 30-as toplistámmal is, szóval nem bántam volna ha nem egy elődöntőbe kerül mind.
10:Karmapolis
Annyira zord az egész zenekar megjelenése..Nem hiszem hogy túlzott szimpátiát ki tudnának váltani az emberekből.
Maga a dal számomra abszolút közömbös, egyszer valószínű meghallgatom, de a lélek nem visz rá hogy nyomjak egy replay-t.
Kijutási esély: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
09:Magyar Bori
Igazából erről nem sok mindent tudnék mondani, lehet pont ez a legnagyobb baj vele.
Kijutási esély: 0% De ha mégis:Elődöntőben maradna
08:Szűcs Gabi
Ennél bugyutább, gyerekesebb és idegesítőbb dalszöveggel utoljára 2010-ben találkoztam, amivel Hollandia kedveskedett.
Sálálí-Sálálá szint.
Kijutási esély: 0% De ha mégis: Elődöntőben maradna
07:Passed
Eléggé érdekes, és egyedi a hangzásvilága, amivel szerintem már lehet kezdeni valamit.A színpadra vitel nagyon sokat dobhat
rajta. Egyébként nem rossz, de számomra lutrinak tűnik kiküldeni.
Kijutási esély: 40% Ott pedig: Döntő 10-15 hely
06:Farkas Jenser Balázs
Kellemes, egyszerű, könnyen megjegyezhető dal, amivel jó kis hangulatot lehet teremteni.
Kijutási esély: 0% De ha mégis: Döntő 15-20 hely
05:Tóth Vera
Tipikus Eurovíziós ballada, ahogy Magdolna mondaná.Karakteres énekesnő, a hanggal biztos nem lenne probléma.
A Chiara-s vonalat meg lehetne lovagolni vele, továbbá a statisztikák szerint a magyar nyelvű dalok jól szerepelnek.
Esély a kijutásra: 10% Ott pedig: Döntő 10-15 hely
04:Antal Timi
Jó kis pörgős zene. Timi nagyon szimpatikus, és hangilag is a helyén van. Egy jó színpadképpel könnyen eladhatónak tűnik a dal.A faktort is neki kellett volna nyernie anno, a fórum új, lelkes rajongói által magasztalt lapujtői utcaseprő helyett.
Esély a kijutásra: 10% Ott pedig: Döntő 20-25 hely
03:Szakács Gergő:
Nagyon ütősnek tűnik, de itt több aggály is felmerül. Egyrészt az, hogy élőben mennyire képes elénekelni a dalt. Másrészt pedig bele se merek gondolni ha 4 ember előtt leizzadt, mi lesz az esetleges többmilliós közönséggel?
Esély a kijutásra: 40% Ott pedig: Elődöntőben maradna
02.MDC
Egy Melodifestivalenen valószínű elveszne, de a Dal-ban számomra kitűnik. Rádióbarát, mai zene, némi mondanivalóval.
Esély a kijutásra: 0% De ha mégis: Döntő 20-25 hely
01.Bogi
Egy egyszerű természetes lány, egy komolyabb minőségi dallal.Tavaly sem lett volna probléma ha őt küldjük. A színpadravitel itt sorsdöntő lehet..Szerintem ő az egyetlen akivel esélyünk lehet odakint nyerni.
Esély a kijutásra: 90% Ott pedig: Döntő 1-5 hely
Számításaim szerint ma a Karmapolis, Szűcs Gabi, Magyar Bori, MDC négyestől köszönünk el..de nem bánnám ha Balázs lenne a 4. az MDC helyett.
Sőt.. 😀
Sok mindennel egyetértek veled, kivéve amit Bogiról írtál… de azzal aztán nagyon nem…
Szakács Gergővel kapcsolatban félelmetesen, pontosan ugyanez fogalmazódott meg bennem. Szerintem Ő egy kulcsember lehet az idei Dalban, ha jól megcsinálja, akkor -szerintem- agyonveri a mezőnyt, viszont bukhat óriásit is. Kíváncsi leszek, mit produkál, én nagyon szurkolok Neki.
Az én tippem a ma esti továbbjutókra, persze az élő előadás miatt változhat a kép:
Tóth Vera – Gyémánt
Antal Timi – Woke Up This Way
Dallos Bogi – World of Violence
Farkas-Jenser Balázs – Liar
PASSED – Mesmerize
Szakács Gergő – Ősz utca vagy a Karmapolis – The Time is Now
Viszont ezek közül senkit nem küldenék Bécsbe! Egyiknek sincs esélye ott a jó helyezésre.
Ne legyél ilyen pesszimista!
Tóth Vera, Szakács Gergő, Passed és Bogi szinte biztosan továbbjut ma. Karmapolis, Szűcs Gabi, Magyar Bori szinte biztos, hogy kiesik.
A maradék három Antal Timi, MDC és Farkas Jenser Balázs… nos, sajnos várható, hogy Timi megy tovább, pedig iszonyúan utálom a dalát (a tavalyit nagyon szerettem, azzal be se jutott). Vélhetően MDC és Farkas Jenser között dől majd el az utolsó továbbjutó hely sorsa.
Windows Phone.-ra az alkalmazás nincs… Sajnálom minket megint kihagytak… 🙁
Tóth Vera száma nagyon jó,szerintem ő a legjobb… sok sikert kivánok neki.
Passed-tetszik a számunk nagyon,de elég megosztóak lesznek szerintem , főleg,hogy most kitört a foga 🙂 😀
Szakács Gergő? hát.., hát,úgy látom őt sokan szerettik, de szerintem eza szám nem tud üttni elégé első hallásra,olyan kocsiba dudolós dal nekem…
Ne haragudjatok, de ide írom én is, hogy: HAJRÁ SZAKÁCS GERGŐ!! Láttam, hallottam élőben, remek volt. A dal utolsó refrénjét másképpen énekli mint a lemezen, a színpadkép mi más lehetne mint egy őszi, belvárosi, talán amerikai utca (a tűzlépcső miatt)… szóval én bízom benne!!
Ezek szerint falatrengető lesz! 🙂
Judit, ez inkább téli volt mint őszi. Bár ezt mi a globális felmelegedés számlájára írtuk 🙂 Ősszel is eshet a hó!
Na, akkor lássuk a medvét!
Hadd kérdezzem meg: az applikáció Nektek is csak 9 pontig engedi húzni a csúszkát?
Jó szórakozást mindenkinek az estéhez, már ha a A dal-t nézitek (de mást akkor is…) 😀
Kinek nem működik még az applikáció a mobilján? 🙂
Csilla kicsit lassan terelgeti a műsort eddig.
Borinak nem tetszett a ruhája, színpadi mozgása esetlen volt sajnos, pedig nem rissz kis dal. 4 pont a részemről.
Bocsi lemaradtam az elejerol… Akkor vegulis lehet sms-ben is 1-10-ig pontozni?
Kicsit szétesettnek tűnt Balázsék produkciója. A zongoraszóló viszont nagyon ütött.
Balázs dala engem nem tudott megmozgatni, elvész a tömegben. Nem szeretem ha egy énekes csukott szemmel énekel. De szépen énekelt. 4 pont megint.
Magyar Bori: Nem volt egy nagy eresztés. A ruha nagyon előnytelen volt, vagy nem is tudom, hogy lehet így állni egy színpadon, olyan esetlennek tűnt, kicsit jobban össze kellett volna zárni a lábakat, a színpadkép sem volt jó, érthető az alacsony pontszám.
Farkas-Jenser Balázs: Meglepődtem, hogy élőben is ilyen jó lesz.Nekem tetszett.
Szűcs Gabi előadása eddig a legrosszabb szerintem.
Ó, ha Szűcs Gabinak picivel jobb lenne a dala… Színpadilag ő az első, aki valamit kezdett is magával és a vokalistákkal.
Gabi dala kedves, hangulatos a ledfal grafika is, nagyin szépen énekelnek, a színpadi produkció nem volt annyira ütős. Egy hatost megér. Ja és a volálosok nem követték le a riszát!
Természetesen az applikáció nem műkszik. Epic fail.
Akkor megnyugodtam, hogy nem csak nekem omlott össze a dolog.
Szűcs Gabi: Ez mégis hogy került be a legjobb 30 közé?
Applikáció nélküli pontok
Magyar Bori : 5 pont
F.-J. Balázs : 7 pont
Szűcs Gabi : 4 pont
Jöhetne már valami èrtèkelhető. 😀
Ha valamit nagyon szerettem A Dalban a tehetségkutatókhoz képest, hogy nem húzták el rétestésztaként. Úgy látszik, idénre sajnos elhagyták ezt a jó szokásukat 🙁
Ja, és a régi kisfilmek is jobban tetszettek, amikor a fellépők meséltek a dalukról.
Nekem is pont ez jutott eszembe, talán majd a középdöntőkben….