Tudósító: Klész Imre
Forrás: adal2015.hu
Véget ért a Dal 2015 első elődöntője. Új női műsorvezetővel és új szavazási szabállyal (a közönség az ötödik zsűritag) frissítették a műsort. A zsűri szavazása izgalmasan alakult, mert a negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki, ebből egyet ki kellett ejtenie a zsűrinek. A közönség pedig egy másik dalt választott.
Az első elődöntő eredményei: fent a zsűri által tovább juttatott előadók, a két vonal között a közönség kedvenc, + jellel az old.eschungary.hu olvasóinak tippje, (+) jellel pedig két dal lett megjelölve, melyek az előszavazáson holtversenyben voltak hatodikok.
Passed – Mesmerize 43 pont +
Tóth Vera – Gyémánt 39 pont (+)
Dallos Bogi – World of Violence 38 pont +
Karmapolis – Time Is Now 37 pont
Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el 37 pont
————————————-
Antal Timi – Woke Up This Way 33 pont +
————————————-
Farkas-Jenser Balázs – Liar 37 pont (+)
Szakács Gergő – Ősz utca 33 pont +
MDC – Maniac 31 pont +
Magyar Bori – Lead Me to Heaven 29 pont
Az előszavazásokon az old.eschungary.hu szavazói 3 és fél dalt találtak el (a hatodik helyen holtverseny alakult ki) az általunk figyelt többi honlap olvasói négyet találtak el. Olvasóink abszolút kedvence, Szakács Gergő kiesett a versenyből. Jövő szombaton újabb 10 dal fog versenyezni.
Kapcsolódó cikkek:
A mai sztárcset beszélgetést vissza lehet valahol nézni?
https://www.youtube.com/watch?v=XiYr50HEh_g
Avagy így próbálja kezeit mosni a zsűri.
Azért bájos, a videó végén Csilla hogy előadja magát hogy a mi hibánkból nem jutott tovább Balázs, és ne puffogjunk, mert szavaznunk kellett volna.
Úgy elég nehéz ez szerintem hogy mindössze egy dalt vihetünk tovább, amelyik legjobb esetben is csak TOP8ig jut..
Azért ez nem teljesen igaz, mert egy kicsit a közönség is benne volt a zsűri szavazásának végeredményében. Én nem hullajtok krokodilkönnyeket azért mert Balázs kiesett, a végén úgyis 29 fog kiesni. És a legvégén szerencsére nem az lesz, hogy a közönség kiválaszt négy dalt, amiből a zsűri kijelöl egyet az Eurovízióra, hanem pont fordítva. Visszatérve a videó végére, ez a megjegyzés nekem sem volt szimpatikus. De komolyan, ennyire jó volt ez a dal, hogy most erre kell kihegyezni mindent?
Még egy: folyamatosan azzal keltik a szenzációt, hogy sosem voltunk még ilyen közel az Eurovízióhoz. Nem kétség hogy Belgrád messzebb van a magyar országhatártól, de Bécsben már volt Eurovízió. De biztos erre is van valami velős magyarázat. Amúgy pont mostanában hunyt el az első osztrák Eurovízió győztes, Udo Jürgens.
A döntőbe sokkal könnyebben bejuthattunk volna vele mint a Karmapolissal, vagy Sz.Gabival. Szerintem.
Ezt pedig egy elvileg szakmai zsűrinek fel kellett volna ismernie..
Passed, Karmapolis, Szűcs Gabi 6-6-5 pontot kapott a nézőktől, mégis továbbjutottak.
Antal Timi, Mdc,Gergő 8-8-7 mégis kiestek (volna)…
Én nem igazán érzem a mi jelenlétünket a szavazásban.
Valóban kiválaszt 4 dalt a végén a zsűri, ez rendben is van, és remélem így is marad jövőre, azután és azután is… De ha olyan 4 dalt választanak ki, akik adott esetben a közönségnél top10be lennének? Nincs arányban a 2 oldal, és szerintem emiatt érezhető is marad a feszültség… Plusz emiatt volt jobb a tavalyi 3-3-as rendszer is.
*adott esetben top10ben sem lennének?
Na bevittem egy excelbe a zsűri összes pontját, majd levontam a közönség zsűris pontjait. Végülis a top 6 ugyanaz maradt, csak más sorrendben. Így már csak a végső közönségszavazás döntötte el, hogy Balázs vagy Timi a szimpatikusabb.
„A Sztárcset egyébként péntekenként a kosztümös főpróbák idején lesz ezentúl élőben, az interneten közvetítve. Utána egy rövidített verziót publikálunk is a Youtube csatornánkon.” A titkok folytatódnak 🙂
Egyébként a Sztárcsetben szó volt még az applikációról is, hogy egyesek azért panaszkodnak, mert csak okostelefonnal rendelkezők pontozhatnak, akinek meg nincs, azzal meg nem törődnek, mások meg a pontozás díjazását nem tartják fairnek. Mondták, hogy SMS-sel és applikációval is lehet pontozni, hogy mindenki részt vehessen a bírálásban. Ha ingyenes lenne az applikáció, s emellett ott van az alapdíjas SMS voks, az sem lenne igazságos, ezért a legkisebb rosszat választották. Plusz téma volt az is, hogy minek fizessünk még ezért is, ha már a mi adónkból tartjuk fenn a közmédiát, pedig az MTVA ebből semmit nem keres, mert alapdíjas a szolgáltatás.
Eléggé félrevezető volt az MTVA applikációs kommunikációs fakultációs… na jó, szóval próbáltam írni egy jó szöveget a szavazásról a ma esti fordulóhoz, amiben az a lényeg, hogy az okostelefonos alkalmazás csak egy SMS küldést könnyítő program. Ez lenne a lényeg. Inkább az sms küldésre kellett volna fektetni a hangsúlyt, és mellesleg megemlíteni, hogy az smseket okos alkalmazáson keresztül is el lehet küldeni. Ez egyébként vizuális, grafikus, csúszkás, izé-bizé csilivili.
A hármas holtversenyben Szűcs G. és FJB közül kellett választaniuk. Ahhoz képest, hogy ketten FJB-nek adták a legtöbb pontot a három közül. Valójában Karmapolis és Szűcs G. közül kellett volna választaniuk.
Csiszár: „nem a Passedről beszélek” – de arról beszélt.
A kedvencem az volt, amikor Csiszár kijelentette, hogy egy ilyen versenyben a zsűri nem tud jó döntést hozni.
Nem értem, hogy akkor miért is választanak ki ők ötöt a hat továbbjutó közül…
egy VICC ez a zsűri! egyik sem tudja mit akar…
tehát a zsűri a 30-ból kiválaszt 4-et,
és a nézők a zsűri választottjaiból szavazhat.
Nagy Eurovíziós rajongóként idén végre úgy döntöttem, hogy beregisztrálok erre az oldalra, és eddigi szokásomtól eltérően még talán a műsorban is fogok szavazni. Viszont azt a szokásomat megtartom, hogy a dalokat továbbra is az élő műsorban akarom először hallani. Az első elődöntőből nekem Antal Timi dala tetszett a legjobban, habár a színpadi mozgáson lenne még mit javítani.
Végre megtaláltam, hogy lehet szavazni az akusztikus verziókra. Sajnos már csak egy szavazatot tudtam leadni. Végighallgatva az akusztikus dalokat 3 dalon gondolkodtam, de miután még egyszer meghallgattam a 3-t, egy olyan volt, amiben nem csak a refrén, hanem elejétől a végéig tetszett, és az a Karmapolis dala, erre szavaztam. (A másik kettő M. Bori és Sz. Gergő dala volt, utóbbi szerintem a rendes versenyben is továbbjuthatott volna, mondjuk Szűcs G. dala helyett.)
Vissza nekünk Gundit és Novodomszkyt! – A Dal 2015 – 1. elődöntő
2015.01.26. – 16:00 | Orsó – Fotók: MTVA/Penziás Nikolett
Ezt a kis szösszenetet most találtam és magam is csodálkoztam hogy szinte minden véleményükkel egyet tudtam érteni:
Vissza nekünk Gundit és Novodomszkyt! – A Dal 2015 – 1. elődöntő
Minden évben töretlen lelkesedéssel és naivitással várom A Dal adásait. Naivitással és lelkesedéssel, mivel én még mindig képes vagyok azt hinni, hogy ez tényleg valami jó, hogy tényleg léteznek még jó dalok és előadók, és hogy ez az egész tényleg érdekel még valakit a közmédiában. Persze minden évben csalódom vagy az előadókban, vagy a dalokban, vagy a műsorban, de hogy ez az első adás mekkora csalódást és kiábrándultságot okozott, azt talán nem is vagyok képes visszaadni.
HIRDETÉS
Először is az óriási beharangozók után kaptunk egy közepes kinézetű stúdiót, egy mélyen az átlag alatt teljesítő, alkalmatlan műsorvezetőnőt (ezúton indítok mozgalmat „kérjük vissza Gundit” felkiáltással), és olyan hangosítástechnikát, amit még a mucsajröcsögei falunapon, a Koccintós kocsmában fellépő báli zenekar is überel.
Alkalmatlan alkalmazás és műsorvezetők
Álljunk meg egy döbbent pillanatra az „ötödik zsűritag a néző” felkiáltással hirdetett szavazós mobilalkalmazásnál is. Mivel jártunk a Rising Star földjén (és bár ne tettük volna, de hát most már mindegy), tudjuk, hogy hogy megy ez: belépsz, nyilat erre vagy arra, aztán szavaztál. Igen, ahogy az álmainkban megjelenik. A Dal alkalmazása amellett, hogy szinte egyáltalán nem is működik, mindössze arra képes, hogy a szavazatodat sms-ként (!!!) elküldje, természetesen az ezzel járó sms-díjakat felszámítva. Köszönjük szépen, MTVA, hogy ezt ilyen frankón kitaláltátok, abban a percben, ahogy installáltam, ment is a kukába az alkalmazás.
A műsorvezetőnő, a hullasápadtra maszkírozott, merev lárvaarcú, még a bakiparádét is csak szánalmasan nyújtani tudó Tatár Csilla (akiről egyébként amellett, hogy Gönczi Gábor exneje, halvány fogalmunk sincs, hogy kicsoda, és milyen úton-módon volt képes elérni, hogy egyáltalán képernyőre engedjék) mellett a zsűritagok is megérnek egy misét. Harsányi Levente egy vicc, láthatóan a háta közepére sem kívánja ezt az egészet, de hát ez van, a munkát el kell végezni (mondjuk még így is jobb, mint Majka a TV2-n, aki ilyeneket tud kérdezni a remegő lábú és szájú, a kiesés szélén álló versenyzőtől: „szerinted te esel ki?”).
…ha valamelyikünk ajkát elhagyja a „rossz” szó, azonnal innunk kell az előttünk lévő pohár borból…
Rákay „olyan a hajam, mint a Smack” Philip most már nem az érdekesen csengő intendáns titulust viseli, mindenesetre összevissza pontoz, mindig alaposan kiszámítva, hogy utolsó értékelőként éppen hova juttathatja az aktuális versenyzőt. Látszik az arcán a komoly gondolkodás, a kalkuláció, aztán végre nagy nehezen megkapjuk a pontszámokat is…
Rúzsa Magdit valószínűleg alaposan betanították, hogy mikor szólaljon meg, és mit mondjon, illetve hányas pontszámokat adhat, mert az egész adás alatt talán ha háromszor nyilvánít véleményt, ezenkívül összesen az a 10 pont érdekes, amit Tóth Vera előadására ad (erről részletesebben később).
Csiszár önmaga karikatúrája, de véleményeit nagyon gyakran osztom, ő az egyik, aki néha egy kis leheletnyi kritikát hajlandó megosztani velünk. A legjobb zsűritag mindenképpen Pierrot, aki – amellett, hogy eszméletlen jó a beszédhangja – időnként egészen kritikus a versenyzőkkel, még ha a pontozásában ez nem is jelenik meg.
A versenyt negyedmagammal nézem, és ez nem minősül rossz döntésnek, mivel egyedül valószínűleg nem is nézném végig, viszont kitaláltuk az ún. „rossz játék”-ot, miszerint ha valamelyikünk ajkát elhagyja a „rossz” szó, azonnal innunk kell az előttünk lévő pohár borból. Az est végére ennek (és nem a versenynek) köszönhetően egész kellemes hangulatba kerültünk.
A versenyzők értékelésében társaim (Hal, Zé és Gá) voltak segítségemre, ezúton is köszönöm, hogy kitartottak mellettem. Mivel az applikáción keresztül pontozni nem tudtunk, magunknak pontoztunk.
„Nem is mondok semmit, csak iszom”, azaz őket pontoztuk:
Magyar Bori – Lead me to heaven
-Susan Boyle-hasonmás. (Hal)
-Ez nagyon rossz. Azok után, hogy milyen zenekarokban énekelt már, kéne, hogy valami zenei ízlése legyen, de ez egy bárban, hajnali 3-kor, 3 embernek talán elmegy, egyébként nem. (Gá)
-Az énekhang a magas részeknél teljesen értékelhetetlen, a többinél „csak” kellemetlen. (Orsó)
-Ez a Pet Shop Boys Behaviour cím albumának hangzása, igen rosszul feldolgozva. (Zé)
-A dal amúgy valaki mással előadva még akár jó is lehetne. (Gá)
-Az angol kiejtéstől borsódzik a hátam. (Hal)
Pontszámok:
Zé – 3
Hal – 1,5
Orsó – 4
Gá – 1
Átlag: 2,375
Farkas-Jenser Balázs – Liar
-Jó, hogy nem akar nagyot szólni. Természetes, egész kellemes. (Hal)
-Tetszik a hangja, szimpatikus, jó a fülnek. (Orsó)
-A zongora elnyomja az éneket, ez hangosítási probléma? (Zé)
-Kár, hogy teljesen esélytelen a nyerésre. Ezt a jellegtelenséget büntetném. (Gá)
Pontszámok:
Zé – 3
Hal – 4
Orsó – 6
Gá – 2
Átlag: 3,75
Itt jegyezzük meg, hogy a zsűritagok közül minimum kettőt nagyon szívesen áztatnánk egyből félóráig 20%-os ecetben. Emellett már az első két dal közben jelentős mennyiségű bor fogyott el a játéknak köszönhetően.
Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
-Hát, hangja legalább van. (Hal)
-Úgy indul, mint Zséda első lemeze. (Zé)
-Jó mellei vannak! (Hal – aki egyébként lány)
-Ha sokszor meghallgatnám, vajon változna-e a most elég negatív véleményem? Valószínűleg nem. (Gá)
-Jellegtelen dal, maximum liftzenének tudom elképzelni. Kár. (Hal)
-Unalom. Pedig a hang jó. A dal címére reagálva: de. (Orsó)
-1986-ból bármelyik Dolly Roll-dal szétmosná. (Gá)
Pontszámok:
Zé – 4
Hal – 4
Orsó – 5
Gá – 3
Átlag: 4
Passed – Mesmerize
-Zé csak fogja a fejét.
-Ezért nagyon-nagyon kár. (Gá)
-Folyamatosan vérhamis, alulintonál, mi a fene ez…? Ennyire izgult? Pedig ez az egyik kedvencem az egész mezőnyből. (Orsó)
-Annyira aranyosak, hogy legszívesebben megennéd őket. Túl cukik ahhoz, hogy haragudjunk rájuk. (Hal)
A botrányos teljesítményhez képest első helyen jutnak tovább a fiatalok. Érdekes.
Pontszámok:
Zé – 1
Hal – 5
Orsó – 5
Gá – 1
Átlag: 3
Dallos Bogi – World of violence
-A győri lányt nagyon kedvelem, de ez a dal nekem nagyon erőltetett így most. Az angolsága nagyon ropogós, most már ezzel is kéne kezdeni valamit, vagy magyarul énekelni! (Tényleg, miért nem énekel magyarul?) (Orsó)
-James Bond-zene. – (Zé)
-Muszáj-dráma. (Gá)
-Az ilyenek helyett inkább valami bátor, egyedi dolgot kéne csinálnia, a hangja, kiállása megvan hozzá, valami Björköset például. (Hal)
-Nekem ez a mezítláb már egy ideje nagyon póz. A Roxette óta olyan sokszor láttuk, többek közt Rúzsa Magdinál, a tavalyelőtti Eurovízió nyertes csajnál is… szóval ne már. (Orsó)
Végre valami kritika is megjelenik, bár akármennyire is igaz, hogy a szöveg kliségyűjtemény, de ez a dal az eddigiekkel ellentétben legalább mondani is akart valami fontosat.
Pontszámok:
Zé – 2
Hal – 2
Orsó – 5
Gá – 3
Átlag: 3
Karmapolis – Time is now
-Hé, ő nem egy a sok Baldwin testvér közül? (Gá)
-Egyszerű, tiszta, jó hang, Bono-gesztusok; bejön. (Orsó)
-80-as, 90-es évek szintipopja. Rendben van ez. (Zé)
-Olyan, mint a rántott hús: ismerjük, de szeretjük. (Hal)
Pontszámok:
Zé – 6
Hal – 6
Orsó – 7
Gá – 4
Átlag: 5,75
Szakács Gergő – Ősz utca
-10 másodperc alatt elkövetett minden rosszat, amit egy dalban el lehet követni. De legalább küzd… (Gá)
-Ez semmilyen, és nagyon-nagyon rossz. (Zé)
-A dinamika tökéletesen hiányzik, semmi építkezés, semmi változatosság. A kiállás után nagyon hamis. (Orsó)
-Olyan érzésem van, mintha egy négytagú boygroupból három otthon maradt volna. (Zé)
-Rossz, unalmas, vértelen, semmilyen. (Hal)
Pontszámok:
Zé – 1
Hal – 1
Orsó – 4
Gá – 2
Átlag: 2
Pierrot-nak minden tisztelet, hogy még a szövegre is képes volt figyelni, mert ez tényleg nagyon fos volt.
Antal Timi – Woke up this way
-Végre valami élet! A hamisság vajon a tévéközvetítés miatt van? Anno az X-ben egyáltalán nem volt hamis a lány. Érdekes… (Orsó)
-A tartalom és a forma nincs egyensúlyban, ez egy túljátszott előadás. (Gá)
-A műfajon belül ugyan közhelyes, de legalább van benne mozgás, meg szélfútta haj. (Hal)
-Amit tudott, azt beleadta. (Zé)
Pierrot jól hallotta, az ének bizony fura volt kicsit.
Pontszámok:
Zé – 5
Hal – 5
Orsó – 6
Gá – 4
Átlag: 5
Tóth Vera – Gyémánt
Tatár Csilla „énekesnyó”-ként konferálja be Verát. Gratulálok neki, különösen a szinte zökkenőmentes javításért. Ennél még Szabó Zsófi is gördülékenyebb és felszabadultabb, pedig aztán…
-A dalszövegírótól egyenesen pofátlanság ez a szöveg. Közhelyesnél közhelyesebb fordulatok töltik meg az egészet, a „már” minden második sor végén ott figyel, Hrutka Róbert se jobb a Deákné vásznánál ezek szerint. Pedig már úgy örültem, hogy végre nem Rakonczai Viktor írja a dalokat. Igaz, hogy Vera elénekelhetné a telefonkönyvet is, de ez sajnos nem menti meg a produkciót. (Orsó)
-Skyfall. Viszont az első előadó, akitől jó értelemben borzongok. (Zé)
-Engem az érdekelne, hogy ha ő BÁRMIT énekelhetne, akkor mit választana? Remélem, nem ezt. (Hal)
-A legjobb hangnak a legrosszabb szöveget adták. (Gá)
A zsűri jogos kritikája ellenére magas pontszámokat kapott a dal, különösen a meg se szólaló Rúzsa Magdi 10-ese érdekes. Ha ez ugyanis itt a dalok versenye, akkor max 2-est érdemelt volna, ha azonban az előadót is hozzászámítjuk (és mi bizony erősen hozzászámítottuk), még akkor sem 10-es a nóta.
Pontszámok:
Zé – 7
Hal – 6
Orsó – 7
Gá – 4
Átlag: 6
MDC – Maniac
-Ennél közhelyesebb, igénytelenebb, gázabb dalt még nem is nagyon hallottam. (Orsó)
-Ez nem egy zenekar, ez 250 zenekar. (Gá)
-Nem is mondok semmit, csak iszom. (Hal)
-Compact Disco, nagyon leragyásítva. (Zé)
-Pozitívum: tisztán énekelnek; negatívum: nem húzták fel eléggé a nadrágjukat. (Hal)
Pontszámok:
Zé – 5
Hal – 5
Orsó – 6
Gá – 4
Átlag: 3,25
A továbbjutók minket már különösebben nem is érdekelnek, de azért leírjuk, hogy ők azok:
Passed
Tóth Vera
Dallos Bogi
Szűcs Gabi
Karmapolis
Antal Timi (nézői szavazattal)
Az utolsó továbbjutó előtt még nézői szavaztatás volt, ezalatt a mindannyiunk által kedvelt Fábián Juli és zenekara lépett színpadra, neki nagyon örültünk. Annak viszont nem, hogy Tatár Csilla a „Like a Child”-ot konferálta be, közben meg a „Shine” hangzott el.
Saját kreálású kategóriáink, amikben győzteseket hirdetünk
Mi azonban felállítottunk néhány saját kreálású kategóriát, amiben győzteseket hirdetünk. Ebben támogatónk volt az egri, a villányi és a balatoni borvidék jelentékeny mennyiségű terméke, akiknek ezúton is köszönjük, hogy jelenlétükkel emelték az est fényét.
A műsor hangja: Pierrot. Saját tévé- és/ vagy rádióműsort neki!
A műsor lába: Tatár Csilla (aztán kinek-kinek ízlés szerint).
A műsor vaginaparókája (elnézést): Csiszár Jenő álla.
A műsor „úgy csinálok, mintha komolyan gondolkodnék”-figurája: Csiszár Jenő.
A műsor zöldje (akit felszippantanánk): Rúzsa Magdi.
A műsor haja: megosztva Rákay Philip és Magyar Bori között.
A műsor humorbonbonja: MDC (a következő mondatáért: „akinek tetszett a dalunk, szavazzon ránk, és akinek nem tetszett, az is).
A műsor Susan Bloyle-ja: Susan Boyle Magyar Bori
A műsor vigaszági-ja: Vigasz Ági
A műsor vörös haja: Antal Timi
A műsor terpesze: MDC
A műsor küzdője: Szakács Gergő
Véleményünk szerint mindenkinél komoly problémák lehettek a hangosítással, mert amellett, hogy a zene rengeteg helyen elnyomja az éneket, az énekesek majdnem mind feltűnően hamisan énekeltek. Ezt azért már nem gondoljuk normálisnak, főleg, hogy hetek óta próbálják az egészet a stúdióban. Reméljük, szombatra felszámolják ezeket a bosszantó hibákat.