Élőben: A Dal 2014 sajtótájékoztató

dal2014Tudósító: Klész Imre

A tegnapi napon érkeztek az első konkrétumok a Dal 2014 Magyar Eurovíziós dalválasztó show-val kapcsolatban. Megtudtuk, hogy olyan presztízse van a verseny harmadik szériájának, hogy „szinte nincs olyan előadó, aki ne pályázna”. Idén is egy előválogató zsűri (10 fős) fogja kiszelektálni a dalokat, három napjuk lesz rá. December 11-én jelentik be azt a 30 dalt, ami január 25-től minden szombaton lesz látható (lesz egy vasárnapi középdöntő is). Lássuk, milyen új információk várnak ránk a mai sajtótájékoztatón!

11:00
A tavalyi rendben lesz megrendezve a verseny, 3 elődöntő, dupla hétvége középdöntővel, majd döntő február 22-én. ByeAlex „digitális kommentátor” lesz, a netes felületen tartja a kapcsolatot a nézőkkel. Kovács Kati váltja Rakonczai Viktort a zsűriben.

11:02
Bő 200 pályázat érkezett be, még pontos szám nincs. Kovács Kati újra érzi a fesztivál hangulatát!

image

 

11:15

A sajtótájékoztató véget ért. Ami érdekesség még, hogy Novodomszky Éva lesz Gundel Takács Gábor műsorvezető partnere, a „Green Room”-ban pedig Harsányi Levente és Rátonyi Kriszta fogja faggatni a versenyzőket. A 10 tagú zsűri a dalokat holnap reggel kezdi el szelektálni. Még ma is várják egyébként, hogy a postán elküldött pályázati csomagok megérkezzenek az MTVA-hoz. Jövő héten szerdán fogják bejelenteni hogy ki az a 30 szerencsés, aki az élő televíziós műsorban is szerepelhet. A rajongók számára ez azt jelenti, hogy innen kezdődik a dalok megvizsgálása a szeptember 1 szabály szerint. Tavaly 3 dalt kellett megbuktatni, mert nem tartották be a szabályokat különféle indokokra hivatkozva.

11:45 (17:55)
A tévés zsűri: Rákay Philip, Csiszár Jenő, Kovács Kati, Rúzsa Magdi. ByeAlex is fog zsűrizni, de sajnos nem sikerült tisztázni hogy pontosan milyen módon vesz részt a pontozásban. Valószínűleg az előzsűri munkájában fog részt venni. A fenti képen szélen a szórakoztató műsorok főszerkesztője foglal helyet.

IMG_1294_500

Comments

80 hozzászólás a(z) “Élőben: A Dal 2014 sajtótájékoztató” bejegyzéshez

  1. Mona avatar
    Mona

    Én is találtam egy dalt, szerintem jó!

    https://www.youtube.com/watch?v=ZTfkaIVSPyY

  2. KBSCfan avatar
    KBSCfan

    Polyák Lilla – Korcolás című száma is indul 🙂

    Rakonczai-Rácz Gergő szerzőpáros, szintén garantált lehet a döntő 😀

    1. Pitbull avatar
      Pitbull

      Nem gondoltam volna, hogy Polyák Lilla profi a bádogos szakmában, de most már ezt is tudjuk…

  3. Zoli avatar
    Zoli

    Szerintem nem egy erős dal, DE! Lilla élőben nagyon komoly pluszt ad hozzá. Lásd: http://www.youtube.com/watch?v=6uh9vB-nNmA

  4. zolitt avatar
    zolitt

    Hol olvastad? Vagy honnan veszed? Én nagyon örülnék ha igaz lenne! Nem 1x hallgattam már meg! Nekem van benne valami ami magával visz, és…… x) jelent is nekem vmit! 😉

  5. blizzman avatar
    blizzman

    Szakos Andi dala gyengécske, ha a top30-ba kerül, akkor az vélhetően azért lesz, mert sok volt az értékelhetetlen zenemű a pályázott 400-ból (ez amúgyis valószínű).

    Gájer Bálint száma nem elérhető az én országomban, de látatlanban megmondom, hogy nem várok tőle sokat. Az 1. dala is amolyan b kategóriás swingecske volt, és nem is várok tőle többet.

  6. KBSCfan avatar
    KBSCfan

    Ha Lillára kérdezel, akkor múltkor kint voltam koncertjén és akkor mondta, hogy ezzel a dallal nevezett idén.

  7. schanc avatar
    schanc

    Elvileg az előzsűri már tudja a 30 továbbjutót. Vagy épp most döntenek róla.

  8. Klész Imre avatar

    Sziasztok! Szivárognak a sztárok 🙂 Nemsokára kész a cikk a döntősök előzetes listájáról. Robek már látta Hient, Radics Gigit, Bogit, és Király Viktort is! + Oláh Ibolya

    1. Dani avatar
      Dani

      Szóval Bogi továbbjutott? Nagyon örülök!

  9. Barack avatar
    Barack

    Hient kétszerlátta?:))

  10. Victor avatar
    Victor

    Bogi az a VIVA felfedezett kiscsaj? Hien, Radics Gigi, Király Viktor, ők eddig jók, róluk tudok nyilatkozni, nekik remek hangjuk van élőben is.

  11. Valton avatar
    Valton

    Hol a többi név?:)

  12. Victor avatar
    Victor

    Gájer Bálint, Varga Zsuzsanna, Music Fabrik , Kelemen Csaba Lil C, Polyák Lilla, Group n Swing, Szabó Leslie, New Empire, Vastag Tamás, Takács Noémi szintén ott van, tehát már csak 13 név kérdéses.
    A most felsoroltakból a 3/4 nem ismerem..

    1. Victor avatar
      Victor

      Depresszió, Dér Heni

    2. Dani avatar
      Dani

      Lil C??? Csak őt ne!!!

  13. Zoli avatar
    Zoli

    DEPRESSZIÓ!!!!!!! Wow 😀

  14. Bende avatar
    Bende

    Király Linda

    Mystery Gang

    Kállay Saunders András

    Boogie

    To Beat or Not to Beat

  15. Victor avatar
    Victor

    Pál Dénes, Király Linda, Kállay Saunders, Boogie, To Beat or Not to Beat, Mystery Gang

  16. Zoli avatar
    Zoli

    https://www.youtube.com/watch?v=DW-NLunL2v4#t=28
    Varga Zsuzsanna igen értékteremtő. 😀 Amúgy szerintem ez kajak jó!

  17. Balázs avatar
    Balázs

    KSA nélkül már nem is lett volna A Dal, A Dal!!! 🙂 Pont ma hallottam a számát, de ez tetszik eddig talán a legkevésbé, de hátha megszokom majd! 🙂

  18. Bende avatar
    Bende

    Full Moon

    Cserpes Laura

    Expensive

    Szécsi Saci és Szécsi Böbe

    Belmondo

    Radics Gigi

    Honey Beast

    Király Viktor

  19. Zoli avatar
    Zoli

    Lehet, hogy Boogie igazából Bogi, csak az „örülsz” szavunkon kívül mást sem tud helyesen leírni a zene.hu újságírója…

  20. Victor avatar
    Victor

    Akkor meg van mind a 30… sokakat vártam, de nem lettek itt… talán nem is jelentkeztek. Kiváncsi vagyok a dalokra, remélem depresszión kívül lesz még rock!

    1. Zolitt avatar
      Zolitt

      még 3 hiányzik

  21. Victor avatar
    Victor

    Király Viktor, Király Linda, Foolmoon, Honey Beast, Gigi, Belmondo, Szécsi Saci és Böbe, Expensive, Cserpes Laura, To Beat or Not to Beat, Boogie, KSA, Mystery Gang, Pál Dénes, Depresszió, Dér Heni, Takács Noémi, Vastag Tamás, Oláh Ibolya, Hien, New Empire, Szabó Leslie, Group n Swing, Polyák Lilla, Lil C, Music Fabrik, Varga Zsuzsanna, Gájer Bálint

    ez biza 30

  22. Bende avatar
    Bende

    ez csak 28 😉

  23. Victor avatar
    Victor

    Áh, igazad van. Tudni lehet ki a két utolsó?

    1. Dani avatar
      Dani

      A Wikipédia listáján a Depresszió 2x szerepel. Ez csak véletlen lehet, vagy 2 dallal indulnak?

      https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Dal_(2014)

  24. Balázs avatar
    Balázs

    Még nincs 30 név a listádon!!!

  25. Balázs avatar
    Balázs

    Van közöttük szerintetek kisebbségi nyelvű dal???

  26. Victor avatar
    Victor

    Nem hiszem, hogy egy előadó két dallal is felléphet.

    1. Dani avatar
      Dani

      Ezt én sem gondolnám.

  27. Fabiana avatar
    Fabiana

    Jó sokáig tart míg összeszedik azt a 30 nevet. 🙂

  28. Bende avatar
    Bende

    Nem tudtak dönteni 😉 még 3dalt választanak be 5ből 🙂 (mosaiconline)