Az Eurovíziós Dalfesztivál sokak szerint csak egy nemzetközi happening, értelmetlen pénzkidobás és fölösleges felhajtás. A negatív kritikusok szerint az itt fellépő előadók a semmiből jöttek és oda is jutnak vissza. Nos, azok, akik ezeket a közhelyeket puffogtatják valószínűleg egyáltalán nincsenek tisztában a Dalverseny lényegével. Amikor 2012 tavaszán közöltem a csoporttársaimmal, hogy a záródolgozatom témája az Eurovízió lesz, a legtöbben értelmetlenül álltak a döntésem előtt. Akkor még nekem is csak a rajongásom tárgya volt ez a verseny, a benne rejlő kutatási lehetőségekre, tudományos perspektívákra csak később figyeltem fel.
Olyan aspektust kellett megragadnom, ami kellően behatárolható, mégis újszerű és a rendelkezésemre álló idő alatt feldolgozható. A konzulensemmel egyeztetve az Eurovíziós Dalfesztivál magyar vonatkozásait vizsgáltam dolgozatomban, így született meg a HungaroVízió. A dalverseny kutatás szempontjából egyébként is még felfedezésre váró terület, a hazai vonatkozás vizsgálatát pedig előttem még senki sem végezte el. Egy éven keresztül készítettem az interjúkat, kérdőíveztem, adatokat elemeztem, vizsgálódtam és ennek meglett az eredménye. Ezúton is szeretném megköszönni a közreműködést Wolf Katinak és Kárpáti Alexandrának, a Compact Disconak és Bérczes Ádámnak és végül, de nem utolsó sorban Klész Imrének és az old.eschungary.hu közösségének. Több mint 250 kitöltött kérdőív állt a rendelkezésemre, melyekben érdekes és értékes válaszokkal találkoztam. Mind hozzá segített ahhoz, hogy tartalmas munka születhessen. Hogy mire jutottam? Nos, a hazai helyzet rendkívül képlékeny, Magyarországon kialakulóban van az eurovíziós hagyomány, de úgy tűnik, jó úton haladunk.
A teljes munka HungaroVízió, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar vonatkozásainak vizsgálata címen elérhető az old.eschungary.hu régi magyar nemzeti döntőket felelevenítő honlapján, a volt.old.eschungary.hu/statisztikak címen, vagy közvetlenül letölthető itt.
Az első magyar előadóról szóló kérdésre adott nagyon sok téves válasz (köztük az enyém is) elsősorban a nem teljesen egyértelműen feltett kérdésnek köszönhető, szerintem. Ha a dolgozatban kifejtett módon lett volna feltéve a kérdés, kihangsúlyozva, hogy a magyar nemzetiségű előadók közül ki volt az első, akkor sokkal többen válaszoltak volna helyesen, például én is. Félreértettem a kérdést, biztosan az én hibám…
Érdekes témaválasztás, érdekelne, hogy milyen értékelést kapott a dolgozat.
A kérdést direkt kissé homályosan tettem fel, de az elemzésben kifejtettem, hogy a többség által adott válasz sem rossz. Itt nincs olyan, hogy valakinek a „hibája” 🙂 Egyébként a bírálatban dicsérő szavakat és egy 5-öst kaptam.
Gratulálok! További sok sikert kívánok! 🙂
Gratulálok! Nagyon jó lett a szakdolgozat, elolvastam az egészet. Mostanában muszáj kicsit jobban beleásnom magamat a szakdolgozat készítés világába, jövőre nekem is jön 😀 Igaz az én témám más irányba megy, mint az EV (pszichológiás-pedagógiás téma, burnout a pedagógusok körében), de mégegyszer gratulálok Judit! 🙂
Köszönöm szépen! Örülök ha tetszett 😀
Én is gratulálok, Judit! Az külön tetszett, és számomra a legizgalmasabb rész az volt, hogy a kérdőívekből milyen következtetéseket tudtál levonni. Könnyed téma, egy rajongónak meg pláne annak tűnik, de azért volt benne munka rendesen: interjúk, kérdőív, források utáni kutatómunka stb., meg az egészet összeszerkeszteni, felfűzni.
Egy Bambival meg kell ünnepelni a sikert. 😉
Miért csak a 2011-es és 2012-es év magyar vonatkozásaival foglalkozol részletesebben? A 2000-es években a Noxszal tért vissza Mo. az Eurovizióra, ők 2005-ben, Magdi 2007-ben igen szép eredményeket értek el. Az igaz, hogy Csézy és Ádok Zoli szereplése nem vert fel túl nagy port, után Kati viszont igen, de azt állitani, hogy 2011-ig azt sem lehetett tudni itthon, hogy van Eurovizió, ez kicsit túlzás.
Teljesen jogos az észrevételed a 26 (!) tartalmi oldalas szakdolgozattal.
Betoven, lehet, hogy rosszul értem, amit mondasz, és akkor abban az esetben elnézést kérek, DE egy BA-szakdolgozat esetén a 26 oldal körül van a követelmény, nem számolva a mellékletekkel és a bibliográfiával. Ez a dolgozat formailag nagyon is rendben van. Többet segítenél az írójának, ha a tartalomhoz szólnál hozzá, ezáltal is továbbfejlesztve a munkáját.
Rita: a tartalmához szóltam.
Amúgy a legfontosabb: Hajrá Alex!
Ez esetben félreértettelek, és elnézést.
Jogos a felvetés, de meg volt az okom arra, hogy az utóbbi két évvel foglalkozzak. Egyrészt ezek voltak a legaktuálisabbak, ezekről tudtam összeszedni a lehető legtöbb anyagot. Másrészt, abban igazad van, hogy a Nox is egy fontos mérföldkő volt, de el kell ismerni, hogy Wolf Kati volt az, aki a média feigyelmét is kellőképpen a versenyre irányította. Példátlan módon az RTL Klub a műsorát 2011-ben a döntő estéjén az Eurovízió döntőjéhez igazította. Nekem ezt a médiaeseményt is figyelembe kellett vennem a mérlegelésnél. De mivel tervezem a mester szakot, illetve azt, hogy a témát megtartom, csak más nézőpontot keresek, nem kizárt, hogy a következő alkalommal a Nox szereplésének vizsgálata képezi majd a dolgozatom tárgyát. 🙂
Euróvíziós hangverseny hagyján, de a szavazatokkal mindig csalnak a Parasztbecsületet kéne alkalmazni akkor talán az igazit vinnénk ki és büszkén feltudnánk mutatni Európának aztán még talán meg is tudnánk nyerni egy szép napon a versenyt!!!