Eurovízió 2013: Az első elődöntő továbbjutói

orosz2013Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Fotón: a dán konfettiből kijutott az őket követő oroszoknak is

Ma este 10 ország jutott a szombati döntőbe a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjéből. Nagy meglepetésre kiesett az ebbe az elődöntőbe összegyűjtött komplett volt jugoszláv blokk és Ciprus is. A továbbjutók sajtókonferenciája 23:20-kor kezdődik az eurovision.tv-n, ahol kiderül, ki dőlhet hátra azért, mert a döntő második feléből fog rajtszámot kapni, és kinek kell elől szerepelnie.

A továbbjutók:

Moldova – a döntő első felében szerepel
Litvánia – a döntő első felében szerepel
Írország – a döntő második felében szerepel
Észtország – a döntő első felében szerepel
Fehéroroszország – a döntő első felében szerepel
Dánia – a döntő második felében szerepel
Oroszország – a döntő első felében szerepel
Belgium – a döntő első felében szerepel
Ukrajna – a döntő második felében szerepel
Hollandia – a döntő első felében szerepel

Így 7 hely maradt szabadon a döntő második felében és 3 az első felében.

Az előrejelzések alapján az oikotimes.com 8, a fogadóirodák és az old.eschungary.hu 7 továbbjutót talált el. Az oikotimes.com szerint az ESC Today, az ESCWebs és az Eurovisionary is hét országot tudott helyesen megtippelni.

Érdekes pillanatok a sajtótájékoztatóról
Anouk viccesen megkérdezte a műsorvezetőt a húzás előtt, hogy “Mi értelme van ennek a sorsolásnak, ha a sajtóközpontban tartózkodók ugyanúgy örülnek annak ha az “első felében” feliratú papírt húzunk elő a borítékból, és ugyanúgy ha azt, ha “második felében” feliratú papírt? Mi a célja ennek?”

101 Comments

A három pasi..főleg az ír, akinek idegesítő sipító hangja van…annak semmi keresnivalója sincs a döntőbe! Én Ciprust nagyon sajnálom, sokaknak unalmas, de a maga egyszerűségével engem megfogott! Dánia körül nagy a hisztéria, pedig nem kellene…hajrá Hollandia!! 🙂

A színpad többé-kevésbé tetszett, számomra zavaró volt kicsit hogy a közönség benyúlik a színpadba. A lepkék és a kisfilmek viszont nagyon jópofák voltak. 🙂

Nos…a dalokról;

Ausztria kiesésén cseppet sem lepődtem meg, igencsak vérszegény volt még az nf-es előadásához képest is.
Észtország továbbjutása viszont meglepett, nem gondoltam volna hogy megjegyezhető lesz ott az elején, de örülök hogy mégis az lett.
Szlovénia és Horvátország nem lepett meg, egyértelmű volt hogy nincs helyük a döntőben.
Dánia támadásának okát nem igazán értem, tavaly is egyértelmű volt a végeredmény, idén is az.Ennyi. Összességben messze verte a tegnapi mezőnyt szerintem.
Oroszország unalmas volt, annak ellenére hogy maga a dal tetszett.
Ukrajna, a bevonulást leszámítva ugyanolyan unalmas és semmilyen volt mint az orosz, de persze egyik továbbjutásán sem lepődtem meg.
Hollandiáért nagyon izgultam, az hogy a legvégére hagyták, már-már megijedtem hogy még erre sem vevő európa. Mindenesetre jó volt hallani ahogy skandálja a közönség őket a végén. Egyszerű, és profi előadás volt, szerintem a TOP5 biztos nekik. Bár halkan megjegyezném, azt álmodtam most hogy ők nyernek…
Montenegró kiejtése engem némiképp felháborított. Hogy lehet egy ilyen egyedi, és a maga módján tökéletesen összerakott produkciót nem értékelni? 🙁
Litvániánál röhej hogy bármilyen semmilyen/unalmas dallal simán bejutnak, míg mondjuk hollandiának már eleve győztes szagú dalt kell küldenie a döntőzéshez?
Fehérorosz és Moldova, igazi fesztiválos dal/előadás, papírforma volt a döntőzés.
Írország…én kis naiv reménykedtem hátha kiesnek..nálam a tegnapi nap abszolút mélypontja. Műanyag, ez a találó szó ide.
Ciprus dala annyira unalmas volt hogy alig vártam a végét, persze a kiesése garantált volt.
Belga srác bejutására nem számítottam, talán a sok lánynak az elődöntőben és a sorszámnak köszönheti. Egyébként a háttértáncosai bődületesek voltak.
Szerbia utolsó rajtszámmal kiesett..Nah erre még csak álmomban sem mertem gondolni, de egyáltalán nem bánom. A középső csaj olyan idétlennek tűnt.

Ezek után lehet mégis bejut valahogy Alex? 🙂

Az írekről alkotott véleményeddel tökéletesen egyetértek, szinte már biztosra is vettem a kiesését.Középszernek is alig mondanám. Gondoltam magamban h a háttérben doboló (dobolás egy techno számban???) félpucér izomgalambokon kívül még a tinilányoknak se lehetett ebben semmi érdekes és tessék, hidegzuhany… Az íreket szerintem már csak megszokásból szavazzák be :s A belga-olasz srác szintén nem örültem.

A tegnapi teljesítmény alapján az én listámon nem volt rajta Litvánia és Írország helyettük Ausztriát és Ciprust gondoltam volna.
A fehérorosz leányzó a jó pár ével ezelőtti stílust hozta, akkor szinte minden második dal ilyen volt és hasonló előadásban került színpadra is … szép nő, fedetlen szexi lábak stb stb … Favoritom tegnap este is az ukrán dal volt. A dán imádatot nem értem, ha már a nagy kedvencek közül kell választani akkor hollandiát mondanám … hatásos dal az énekes hangja egyedi és könnyen megmarad a dallama is egy idő után bealvós a 3 perc még éppen elég belőle, filmzenének tökéletes! Színpadkép alapján Moldova nagyon eltalálta a dolgot!

Ausztria elég semmilyen dallal jött, nem utáltam, de nem is tetszett, teljesen közömbös maradtam az előadás alatt, nem indított el bennem semmit, nem lepett meg a kiesésük.

Észtország, az első ballada, legalább saját nyelven, nem mondom hogy hű meg ha, de korrekt munka, nem kár a továbbjutásért.

Szlovénia borzasztó volt, nehezen bírtam végighallgatni, a papptimis koreográfia sem pozitív irányba húzta, nem tetszett

Horvátország dala viszont az elsővol az este amire azt mondtam, hogy na igen, ennek be kéne kerülni, szép dal, egyszerű előadás, tiszta hangok.

Dánia… Vissza kell fognom magam… 🙂 Ezt a rettenetes hájpot nem értem, egyáltalán nem emelkedett ki sem zeneileg, sem hangilag, a színpadképen meg csak röhögtem, hogy rájuk szabadult a szilveszteri petárdaárus kétévi készlete, a kevesebb több lett volna, így meg nevetséges.

Oroszország szövegéből 10 évig megélnek még a világ szépségversenyzői, mégis hangilag meg úgy összbenyomásra mégis azt mondom hogy egy korrekt dal volt, és van helye a döntőben.

Ukrajna és az est n+1 női előadója aki kiáll és áriázik, abszolút felejthető semmilyen előadás és dal, a pillangós gyűrűvel azok a mű mozdulatok meg kifejezetten visszatetszők voltak. Nem örülök a továbbjutásuknak.

Hollandia, és megint egy nő a színpadon a változatosság kedvéért. De legalább egy nem épp fesztiválra való dal, és ez jó, legalább kitűnik, a dal nekem valahogy mégsem jött át, talán túl vidám volta színpadon? Ettől független ürölök hogy továbbment.

Montenegró egy profi előadásal jött, és a csaj hangja, Te Úr Isten. Ők voltak a legegyedibbek tegnap, tovább kellett volna jutniuk, sajnálom hogy nem így történt.

Litvánia dala az egyszerűségével megfogott, meg azzal hogy végre nem egy nő énekel! 🙂 Koreográfia, hang, zene, minden rendben volt egy kellemes dalhoz, örülök nekik.

Fehéroroszország. Jajj, jajj, jajj… ismét egy tucat fesztivál dal, a nem is jól előadottból, nem adott nekem semmi pluszt, max ha azt nem vesszük hogy jól szórakoztam azon, hogy az énekesnő az öltözőben felejtette a szoknyáját, kár a továbbjutásukért.

Moldova kicsit unalmas dala se az amit ne hallottunk volna már, de a kőkemény hangi magabiztosság berepítette a döntőbe. Számomra közömbös a dal.

Írek, abszolút felejthető dal a három szóló férfi közül a legnyegébb semmilyen tingitangli, és még a színpadkép is kellően giccses, ezt a dalt nem szeretem.

Ciprus és már megint egy világfájdalommal teli énekesnő. Borzasztó lassú és unalmas előadés, Azt vártam folyamatosan mikor fejezi be végre, nem lepődöm meg hogy kiestek.

Szerbeket nem értem, ha poénra akarták venni akkor még jobban el kellett volna túlozni, de ez így csak egy nevetséges előadást szült, ráadásul a dal önmagában sem egy nagy szám, nem lepődtem meg hogy kiestek. Vagyis de, mert a szomszédok mindig továbbjuttatják őket.

Jajj és a Belgák! Ciprus után végre megint egy kellemes dal, kedves, sugárzó előadás, megjegyezhető dal. Nekem a Litván mellett az est kedvence, természetesen örülök, hogy továbbmentek.

Dániának és Fehéroroszországnak nagyon örülök, Horvátországot nagyon sajnálom, bőven odafért volna a döntőbe, ha már a (számomra) unalmas Hollandia bekerült (oké tudom, mások meg ezt a dalt imádják és a horvátokét tartotta unalmasnak, ebbe most ne menjünk bele 😀 )
Ausztrián és Szerbián meglepődtem, hogy nem jutottak tovább, előbbi azért sajnáltam is, a szerbek meg teljesen hidegen hagytak a dalukkal.
Montenegró nekem se hiányzik, engem eléggé idegesít az a dal.

A holnapi napot viszont jobban várom, szerintem erősebb elődöntő a miénk, nekem legalábbis ott vannak a leginkább kedvenceim (Azerbajdzsán, San Marino, Bulgária, Izland, Svájc és persze mi 😀 )

Érdekes volt a tegnapi eredmény. Finoman szólva! Ausztria nálunk 4. vagy 5. lett, azt be sem jutott. Mondjuk azzal, hogy 1. dal volt, megpecsételődött a sorsa. Anouk dala nekem unalmas. A legizgalmasabb része az volt, amikor a 3 színes bőrű háttérénekest mutatták. A belga dalnál azt éreztem, hogy a srác be van tojva. Legalábbis a tekintetéből ez sugárzott végig a dal alatt. A moldáv dal jó, a csajnak is jó a hangja, viszont a koreográfia valami kritikán aluli. A montenegói dalt az énekesnő hangja dobta csak fel, az viszont nagyon jó volt. Az ukrán dalt nem szerettem, olyan mese betétdal érzetet kelt még mindig bennem. A litván dal kb. egy szinten van az észttel. Olyan semmilyen, mégis döntősök. A fehérorosz dalban az énekes lába volt a legjobb. Egyébként nagyon hajazott stílusra a románok tavalyi dalára. Énekelünk egy szót sokszor és ropjuk hozzá a táncot.
Érdekes, hogy sok dalban voltak hamisak az énekesek, ami sokszor zavaró volt. Biztos izgultak, mert azért mégiscsak több tízmillió ember előtt énekeltek, de sok dalban érezhető volt, hogy egy-két hang, kitartás nem úgy jött ki, ahogyan az ki kellett volna jöjjön. A moldáv dalban is volt egy ilyen hang, amit úgy imádkozott fel a csaj a megfelelő hangjegyre, hosszan, kitartva.
Igazából Ausztriát sajnálom csak, Litvániát meg nem értem. A többi nagyjából oké. Bár a montenegrói énekesnőt szívesen hallgatnám később is.

A legjobban összerakott és előadott szám Moldova volt. Nekem nem volt gagyi és elcsépelt! Hollandia különleges és profi volt. Dánia gyengébb volt, mint vártam, de azért nem volt rossz. Az Ororsz-Fehérorosz-Ukrán hármas biztos továbbjutónak gondoltam az egymásra szavazások miatt, annyira nem is voltak rosszak, bár a Fehéroroszok valahogy nagyon mű volt, de benne volt minden ami kellett. Nekem Litvánia végtelenül unalmas volt mind hangilag mind előadásban, Írország borzalmas volt és túlzó, Belgium meg idegesítő, én egyiket sem juttattam volna tovább. Észtország szép volt és egyszerű, jobb mint Ciprus. A különleges és jó Montenegrót és Horvátországot sajnálom, hogy nem jutott be! Szerbiát meg elvitte, hogy az előadásra és nem a hangra koncentráltak, amatőr volt az egész.
Sorrendem: 1. Moldova
2. Dánia
3. Hollandia
4. Ukrajna
5. Oroszország
6. Észtország
7. Montenegró
8. Horvátország

Számomra a többi kieső volt!

Szerintem az Alex legyen az első mert ha ő nem is gondolja, de van stílusa :), a többi dal langyosvíz, vagy túlkajabálják a számot 🙂 hihi, hajrá!

Hát… Valahogy csak első lett itthon is a sok “profi” előadás között… 🙂

Az a baj, hogy a holnapi nem lesz annyira egykaptafa elődöntő mint a tegnapi, és nehezebb lesz kitűnni, de szurkolok, hogy sikerüljön neki 🙂

Dániának, Hollandiának és Belgiumnak örülök, Montenegrót sajnálom, tudom, hogy nem a netovábbja az ízléses zenének, de szerintem nagyon muris és megragadt a fejemben! 🙂
Fehéroroszországot és Litvániát nem értem, mit keres a döntőben, előbbi annyira nem egyedi, hogy az már fájóan feltűnő, minden évben kb. 4-5 ugyanilyen dal szerepel, a litván produkció pedig nagyon egysíkú és a srácnak sincsen valami sok hangja szerintem, teljesen átsiklottam felette. A horvátokat sajnálom még kicsit, szimpatikus volt nekem a koncepció.
Alapvetően azért elégedett vagyok, a kedvenc hármam ebből az elődöntőből továbbjutott a döntőbe. 🙂

Hello!

Én is szeretném elmondani véleményem, nekem is meglepő volt az eredmény, Ausztriát nagyon sajnálom, mérföldekkel jobb dal, mint egyesek amelyek bejutottak, kicsit értetlenül álltam, persze jött a papírforma Dániával és Hollandiával (mondjuk nem értem mit bírnak azon a melankólikus dalon). Összességében a dalfesztivál tetszett, kicsit fura, hogy csak egy műsorvezetővel nyomulnak, ám nagyon Európai feeling járta át, főleg, mikor saját reklám helyett az adott országból láttunk kisfilmeket a dalok előtt… Vajon ez az újítás másnál is így lesz?
Azon filóztam, hogy a színpad olyan kicsinek tűnik az előző évekhez képest, (legalább is nekem) , ez spórolós megoldás volt, vagy csak úgy tűnt, vagy azért volt, hogy jobban érvényesüljenek az előadók? 😀

Egyértelműen spórolás volt. Nem a fővárosban van az EV, nem 30 ezres stadionban.. stb. Költséget csökkentettek rendesen. Ennek ellenére, nekem tetszett a megnyitó és tetszenek a lepkék is, a kisfilmek. 🙂 Ami negatívum nekem, hogy olyan ledarálós az egész. A műsorvezető csaj jó fej, simán elviszi a vállán egyedül a dolgot, bár először azt hittem, hogy magára rántott egy sellőt. 😀

Hollandiát és Belgiumot mostanáig se tudom felfogni. Litvániának viszont nagyon örülök. Nagyon jó szám. Moldova is remek volt. Ebből az elődöntőből a Dánia, Oroszország, Ukrajna, Moldova négyest látom győzelemre esélyesnek.

Maga a műsor nagyon tetszett, a svédek nagyon jól megoldották az egészet. Profi volt, vicces volt, és kifejezetten tetszik a pillangós megoldás és a közönségbe nyúló színpad. A képeslapok is jók, kész felüdülés a tavalyi azeri önfényezés után 😀
Tegnap pontoztam minden produkciót 3 szempontból, összeadtam a pontokat, és ez a sorrend jött ki (a 2-3-4. helyen holtverseny volt, az 5-6. helyen szintén, de aztán csak eldöntöttem):
1. Moldova
2. Horvátország
3. Ukrajna
4. Dánia
5. Montenegró
6. Ausztria
7. Ciprus
8. Észtország
9. Hollandia
10. Fehéroroszország
kiesők:
Litvánia, Oroszország, Szlovénia, Belgium, Írország, Szerbia

Megjegyzések:
– Oké, azt gondoltam, hogy a kiesőim közül néhány tovább fog jutni, na de 4 is?!
– Horvátország kiesése fáj a legjobban, mert a dal alapból jó, az előadás meg szinte tökéletes volt. Ausztriáért és Ciprusért is kár, mindkettő nagyon jól szólt élőben. Montenegró szintén, de az ő kiesésük nem lep meg.
– Hannah csak szerintem volt csöppet hamis?
– Ukrajna – a színpadkép nagyn jól hozta az “elvarázsolt erdő” hangulatot.
– Mivel próbákat egyáltalán nem néztem, amit a színpadon láttam, mindig teljes meglepetés volt. Montenegró lepett meg a legjobban az asztronauta-ruhákkal, vicces volt. 😀
– Ciprus mindig akkor esik ki, ha jó dalt küldenek.
– Oroszország továbbjutása nem lepett meg, mert bár a dal unalmas, de mégiscsak ők Oroszország – az az ország, akik Dima Bilannal nyerni tudtak, és egy borzalmas dallal 11. helyet szereztek pár éve.
– Litvánia továbbjutása szintén nem lep meg, ők folyamatosan gyenge dalokkal döntőznek. (Bár az előadás nem volt rossz, sőt, de a dal attól még olyan, amilyen.) Viszont arra számítottam, hogy az ír vagy a belga rettenet kiesik, legalább az egyik a kettőből, de nem.
– Az feltűnt még valakinek, hogy a szerb lányok közül egyszerre mindig csak egy énekelt? Nem hagyják őket együtt énekelni, vagy mi? 😀
– Idén örültem, hogy a görögök most nem a “jól bevált görög receptet” követik, sőt, a ciprusi kistesók se (bár rájuk amúgy se jellemző) – hát, Fehéroroszország megtette helyettük. Görög helyett spanyolos hatásokkal, a többi stimmelt: rövid ruha, felettéb értelmes szövegű gyors dal, koreográfia, jó hangulat.

És amit kifelejtettem: voltak kétségeim, hogy milyen lesz az egy műsorvezetős megoldás, de Petra Mede nagyon jól megoldotta 🙂

A produkciók után felállítottam egy predikciós listát, 7/10 jött össze belőle.

Ausztria: nagyon szerettem volna ha továbbmennek, de a produkciót látván tudtam, hogy ez túl vérszegény lesz a bejutáshoz. nagyon sajnálom mert attól ez egy JÓ dal és szégyen, hogy a DALOK versenyén nem tudott érvényesülni.

Észtország: Idei utolsó helyezettem. Nem hiszem el, hogy egy ilyen plasztikus, sablonra írt műhisztit hogy lehet egyáltalán megkülönböztetni pl Ciprustól. Abszolút nem eredeti, abszolút műanyagból van, csodálkoztam h nem pályáznak a szociális pontokra a bemondók, hogy Birgit épp most is várandós. Azt hittem, lefordulok a székről amikor továbbjutott. Az első parallaxis hiba a továbbjutó-modellemben ő volt. 😀

Szlovénia: Hannah kicsit nyersebben énekelt mint azt tőle vártam, néha hamis volt, meg kiabált is, ami alapvetően előfordul élő éneklésnél, de valahogy ez most mégis nagyon zavart. Kételkedtem a döntőben, nem is jutottak be.

Horvátország: Maga nemében hibátlan dal, és komolyan azt hittem, hogy a zsűri majd jól betolja, ezek szerint ez nem történt meg. Én továbbjutóként kezeltem a zsűri miatt, a második hiba a modellemben. 😀

Dánia: Én nem tudom mit esznek ezen a dalon. Jó, jó de abszolút nem mozgat meg bennem semmit. Sokkal több olyan dal van idén számomra amik jók is és kiváltanak belőlem valamiféle érzelmet is. A színpad kicsit már tényleg giccses volt, látszik h nyerni akarnak, de őszintén remélem, hogy nem fognak. Azért a továbbjutása garantált volt.

Oroszország: Na hát itt egy kisebbfajta kiakadásom volt. Dina abszolút gyenge volt élőben, vagy lehet hogy én vagyok süket, de a próbák alapján is többet vártam. Na mindegy, ennek is van hatása, mondanivalója, minden megvan ahhoz, hogy továbbjusson, még az ex-USSR haverok is, ott húztam volna le egy üveg vodkát, ha nem jutnak be.

Ukrajna: A kedvenc dalom ebben az elődöntőben. Zlata viszont várakozáson alul teljesített, nem tudom mi volt az oka, Dina is és Zlata is diszkrétebben énekeltek pedig hang az aztán van mindkettejükben. A dal átjött azért, szeretem, újszerű, a színpad giccses volt, ahogy a dánoknál, de hát ez nem kikerülhető sajnos.

Hollandia: Végre ! 😀 Örülök nekik, Anoukot egy kisebbfajta hősként ünnepelték a sajtótájékoztatón is a show után. Ez pont úgy volt előadva ahogy annak előadva lennie kellett, nem vártam többet, mert nem is kellett több, aki szerint meg unalmas, az hallgassa a műanyag, eredetiséget abszolút mellőző Grúziát, ahol visítanak egyet a hatásvadászat kedvéért még a végére. Az nem igazi zene, a holland pedig igen.

Montenegró: Kiakadás vol.2. Miért? Profi színpad, látványos, a hangok a helyükön voltak (nem kell jönni a srácokkal, hip-hop előadók, nem tudnak áriázni mert nem is kell nekik, ez ez a műfaj.) Nina fenomenális volt, mondjuk egy-két táncos még lehet kellett volna, de így is monumentális volt a az előadás, biztos voltam benne, hogy bejut.

Litvánia: Én sem szerettem eleinte a dalt, de után megszerettem. 😀 Kedves dallam, jó kis indie rock hangzás, az egésznek olyan kellemes atmoszférája van, ráadásul simán játszhatják rádióban is, abszolút a helyén van, tegnap este már döntőbe is vártam. Persze csak a személyes listámon, a predikciós listámon nem, de szerencsére.. 😀

Fehéroroszország: Nagyon jó dal, régimódi, elnyűtt slágeres klisékkel, de ha erre vevő a nép akkor mit adjunk nekik ? Nagyon szép volt a színpad, a fehéroroszok mondjuk már 2011 óta nem tudnak megszabadulni ezektől a karácsonyfaledes eszközöktől (11, 12 mikrofonállvány, 13 dobok), de ez legyen a legkevesebb, tetszett + USSR = döntőbe vártam.

Moldova: Nálam abszolút közepes, a színpad nem hatott meg, de valamiért megvan benne az a plusz ami az embert megfogja, épületes dal, könnyen beleragad a fejembe még így románul is. Döntőbe vártam, vajon … USSR, nem kell nekik Románia sem. :DD

Írország: Britek szavazatai bejuttatták, majdnem biztos vagyok benne, de alapvetően én a svéddel egy kategóriásnak látom őket, és akkor inkább ez mint a svéd. Nem rossz ez, csak vannak jobbak is. A döntő mint mondtam a britek miatt nem volt kérdéses.

Ciprus: Lásd Észtország. A másik szám amitől futkos a hátamon a hideg a lehető legrosszabb értelemben. Unalmas műanyag sablonhiszti, nem kell, minden évben van, szerencsére idén egy jutott most be.

Belgium: WTF-faktor a továbbjutása. Itt is a “nagyok” szavazatai lehetnek a kulcsok, az olaszok betolták őt, plusz ugye Hollandia is talán nyomott nekik némi szavazatot. Mindegy, kevés ez a dal attól még, és Ausztriától meg Montenegrótól ez nem volt jobb.

Szerbia: Annyira örültem neki, hogy hazamentek. Kiderült végre, hogy némelyik “kegyelt” ország sem küldhet akármit amivel biztosan döntőznek a szomszédoknak köszönhetően. Förtelmes picsapop, azok a ruhák, azok a hajak, azok a hangi problémák, az a produkció … számomra értékelhetetlen, el se hittem első hallásra, hogy ezt Szerbia küldte, ennél még a Cipela is jobb volt. Mindegy, döntőbe vártam őket ismert okokból, de szerencsére nem jött be.

Szóval:

Moldova ✓
Litvánia (helyette pl Szerbiát vártam, de nagyon jól van ez így :D)
Írország ✓
Észtország (helyett pl. Ausztria),
Fehéroroszország ✓
Dánia ✓
Oroszország ✓
Belgium (helyette mondjuk pl. Montenegró)
Ukrajna ✓
Hollandia ✓

Nem konyítok sokat az eurovíziós pontozáshoz, de nemcsak az aznapi országok szavazhatnak az adott produkcióra? Vagy hogy van ez?

qpak, az aznapi országok szavazhatnak, ill. az öt alapból döntős és a házigazda országok szét vannak osztva, hogy ki melyik elődöntőnél szavazhat. Így tegnap szavazhatott az Egyesült Királyság, Svédország és Olaszország, holnap pedig Spanyolország, Németország és Franciaország fog.

Volt mikor leesett az állam, és volt mikor csak felsóhajtottam, hogy “várható volt”.
Ausztriát, Montenegrót és Szlovéniát sajnálom, Belgiumot, Litvániát és Moldovát nem értettem.
Dániánál hiába kedvelem a dalt, a nagy hype idegesít. Ha nyer akkor gondolom a rádiók unásig fogják játszani.
Hollandia kellemes meglepetés, Anouk-nak remek hangja van, habár maga a dal számomra nem nagy szám. Írországnál magával a dallal nincs bajom, de amikor Ryan énekelni kezdett…te jó ég…

Így láttuk az első elődöntőt:

Végletekig fajuló unalom – Eurovíziós Dalfesztivál 2013 – 1. elődöntő

Természetesen nem voltak illúzióim az Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatban. A felvezető műsort inkább hagyjuk, az egyértelműen a „no comment” kategória, de hogy maga a várva várt műsor is ilyen legyen, az azért már érdekes.

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/6778/vegletekig_fajulo_unalom_eurovizios_dalfesztival_2013-1_elodonto/

Tudom hogy ne etessük a trollt, nem is kattintok arra a linkre, de a felvezető műsorra mondani azt hogy no comment kategória, felettébb dühít engem, bár ez is egy vélemény. Végre olyan összefoglaló filmeket láthattunk Vicesc jóvoltából, ami a lehető legjobban összeszedett információk alapján mutatta be a verseny múltját és jelenét, kiemelve a magyar vonatkozásokat! Tényeket közöl őrületes alapossággal, a slágerlisták minden szegletéből megtalálja az idevágó részeket. Vicesc-et már hamarabb el kellett volna küldenünk a tévébe, bár most sikerült neki. Örülök hogy az ott dolgozók is megtalálták benne a tehetséget és az Eurovízió iránt táplált szenvedélyt! Kívánom hogy egyre több teret engedjenek neki egy ilyen és ehhez hasonló műsorok készítésében! Bocs Gundi de inog a széked 🙂 A felvezető műsort lehúzni szerintem ciki.

Imre, egyetértek veled ebben. Én is néztem a felvezetőt, nekem ha nem is tetszett, de korrekt volt. 🙂 Bár attól tartok, hogy a kollegina másra gondolt felvezető műsorként, mint amit Te meghivatkoztál, s ami nálam is rendben volt. Ezt a kérdést még tisztába teszem! 🙂 Kösz a korrekt választ!!

Szoktam értékelni a Vaskarika humorát, bár most nem igazán értem a savanyú szájízt, amikor viszonylag sok ország mellett látom a “tetszik” és hasonló szavakat. Nem hiszem, hogy a legnépszerűbb hazai televíziós csatornákon volt színvonalasabb műsor tegnap este.

Nekem a Belga, Litván, Ukrán és az Orosz dal tetszett a legjobban!
A dán produkciót eddig direkt nem néztem/hallgattam meg, kíváncsi voltam milyen is ez a nagy esélyes élőben a színpadon.
Kövezzetek meg nyugodtan, de szerintem nagyon gyenge. A dal jó, de semmi extra és a produkció is elég lapos. Az meg egyenesen gáz, hogy “aranyesőt” és konfettizáport is kapott, mintha csak így is azt sugallnák, hogy ez lesz a győztes dal.
Teljesen olyan érzésem volt, mintha a szombato döntő végét láttam volna, amikor a győztes újra elénekli a dalát!
Szomorú lennèk, ha ők nyernének…
Ez a mezitlábas dolog meg egyáltalán nem olyan forradalmi ötlet, ahogy beállítják: ha jól emlékszem 2007-ben Magdi is mezitláb dalolt, nem?

Szegény Ausztriát sajnálom csak, ők szerintem még befértek volna a döntőbe.

Összegezve nekem annyira most nem voltak “erős” dalok az első elődöntőben, mint a korábbi években.
Várom a csütörtököt, kíváncsi leszek, hogy Alex-el mi lesz….

Lara Petkins!

Köszi a választ, egyet értek veled, a rendezéssel nem volt gondom, csak kicsit furcsállottam, hogy nem a szokásos méretek 😀 A lepkék nekem is nagyon bejönnek, gyönyörűek 🙂 És a darálásban is igazad van 😀 😀 😀

Nagyon örülök az eredménynek! Litvániát és Belgiumot a döntőbe vártam, de Írországot az élő show alapján nem vártam a döntőbe. Végül is örültem, hogy a délszláv államok kimaradtak, egy kicsit kevesebb “jótestvéri” bájvigyorra lehet számítani a szavazás alatt a döntőben. Nem vitték túlzásba. Montenegrót esélyesnek tartottam a bejutásra, a dal alapján azt hittem, hogy nagy showt visznek a színpadra, no de ez kevés volt, ráadásul giccses és eléggé idióta.

Túlkapások: a dán konfettizuhatagot enyhén túlzásnak tartottam, ez miért nem csak a győztesnek jár? Olyan, mintha már előre sugallni akarják, hogy ők nyernek, hogy ezzel is hatást gyakoroljanak. Oké, esélyesek, de ez akkor is túl sok volt nekem, egy kicsit visszaestek a népszerűségi listámon.
Oroszok: a világító micsodák nem voltak szimpik ott mindenki kezében. Jó, hogy valakiknek erre is telik. 🙂

Ausztriát sajnálom, élveztem az előadásukat, Írország helyett mondjuk őket küldtem volna a döntőbe.

Hollandia tetszett nagyon! Holland barátaim biztosan örültek, hétvégén térnek vissza Magyarországra, majd kibeszéljük a történteket (holland győzelemben reménykednek idén, ami szerintem nem következik be, de ezt a megjegyzést nem osztottam meg velük). 🙂

A show és a rendezés profi, nagyon-nagyon tetszik minden. A svédek kitettek magukért. A dalok alapján azt mondtam, hogy ez egy vérszegény év, a tegnapi műsort viszont sokkal jobban élveztem, mint a bakuit. Nagyon jó a szervezés, a nyitóelőadás is kifejezetten jó volt. Összességében teljesen pozitív minden.

A csütörtöki 10 továbbjutóból 3 lesz majd a döntő első felében, szóval elég nagy rá az esély. Bár azt hiszem pont ennél a dalnál teljesen mindegy hol szerepel.

Gabiii, lehet, hogy tévedek, az új felosztási szabállyal nem vagyok tisztában, de az automatikus döntős országok között is 3 az első felében szerepel a mai húzás alapján, így lehet, hogy az összes második elődöntős dal a második felében szerepel a döntőnek ?? Hajrá, Alex!! 🙂

Igen, ezért maradt 10 hely a műsor első felében és 10 a másodikban a selejtezősök számára. Ebből vittek el hetet, illetve hármat tegnap.

Sziasztok! Én a továbbjutókkal teljesen elégedett vagyok; Észtország, Dánia, Oroszország, Ukrajna, Hollandia, Moldova tényleg nagyok voltak. Fehéroroszország továbbjutása nekem elmegy, de tény h az egyetlen ilyen stílusú nagy bulis dal volt tegnap. Litvániát és Belgiumot én előzetesen nem feltétlenül engedtem volna tovább, de szerintem nagyon jók voltak tegnap. Írország nekem nem jön be, de láttam hogy sokak kedvence, úgyhogy várható volt az ő továbbjutásuk is.
Ausztriát sajnálom, lehet h túl lettek becsülve, de azért én döntőbe juttattam volna őket.

Az hogy egy volt jugoszláv állam sem jutott tovább, meglepő, de végül is örülök neki. Bár Szlovéniát én előzetesen tovább juttattam volna.

A show nagyon tetszett, és szerintem még jobb lesz. Lynda (Sarah) pedig nagyon jó volt. 🙂

Üdv ! 🙂
Röviden én is leírnám a véleményemet a tegnapi elődöntőről.

Ausztria kiesésén nagyon meglepődtem, bár elég laposnak éreztem a produkciót.
Észtország, és Oroszország nagyon szép volt, Dánia szintén.
Szerbia kiesésének különösen örültem, de vigaszul tőlem kapnak egy Barbara Dex-díjat. Ha nem tudtam volna, hogy a dal a miről szól, el nem tudtam volna képzelni, hogy mi a túrót akarnak közvetíteni.
Sokat gondolkodtam az elődöntők előtt arról, hogy az ír, vagy a szerb dalt utálom-e jobban. Az előadás miatt az ír került nálam jobb helyre, melynek gyűlöletének tengerében már-már odáig süllyedtem, hogy visszasírjam az ecsetfejű Jedward-ikreket, de egy egészen jó színpadkép kimentett a habok közül. Ennek ellenére szívesebben láttam volna kiesőként Írországot, de hát ez van.
Horvátországnak nagyon drukkoltam, bár nem túl sok reménnyel 🙁
Belgium továbbjutásán csak néztem, mint lufiárus a nyílzáporban.
Moldova előadása kimondottan tetszett, nagyon látványos volt.
Na, kb ennyi voltam 🙂
Minden jót 🙂

Hm… Először is, már nagyon vártam az estét! Erre vártam már egy éve 😀

Akinek nagyon-nagyon örülök, hogy tovább jutott: Észtország, Dánia, Hollandia, Moldova

Akivel úgy semlegesen vagyok: Oroszország, Belgium, Fehéroroszország (bár nekem csalódás volt, olyan semmilyen…)

Akiknek nem örülök: Litvánia, Írország (annyira mű, fúj…), Ukrajna (nem tudom miért van mindenki elájulva tőle, engem konkrétan irritált az énekesnő és az előadásmódja, egyáltalán juttattam volna tovább)

Akikért fáj a szívem: Horvátország!! Ausztria (tényleg gyengus volt, de szerintem jó néhánynál jobb volt), Ciprus

Szlovéniát nem minősíteném… Borzalmas előadás volt – mind az ének, mind a “koreográfia”, az öltözetükről meg ne is beszéljünk… Nagyjából egyformán vágta ki nálam a biztosítékot a szerb förmedvénnyel együtt…

Ausztriának, Ciprusnak és Szerbiának kellett volna továbbjutnia Litvánia, Írország és Hollandia helyett.

A rendezés egyszerűen fantasztikus volt! Egy ilyen “kicsi” aréna megtölteni ennyi élettel! A képeslapok ötletesek voltak, akárcsak a dizájn. Összességében nagyon tetszett a műsor, a produkciók.

Ausztria – A dalt nagyon szeretem, de egyre inkább lapos, és a produkció szépen meg is erősített ebben. Sajnálom, hogy nem jutott tovább, de a kiesésében szinte biztos voltam.

Észtország – Nagyon meglepődtem a továbbjutásán, mivel 2. fellépő egy átlag füllel hallgatva unalmasnak is nevezhető dallal. Nem tudom… szép meg minden, de biztos megérdemelte?

Szlovénia – Hannah nem igazán volt formában, a refrént egyenesen nyikorogva énekelte, pedig már megmutatta, hogy tud ő énekelni. Sajnálom, hogy kiesett, mert megtudta volna mutatni ő!

Horvátország – Nem igazán jön be. Sose rajongtam az ilyen stílusért, viszont megvolt a hangulata! A kiesését nem sajnáltam, egyszer meghallgattuk, de elég volt ennyi belőle.

Dánia – Nekem kicsit sok volt. Annyira ki van találva, hogy kicsit már idegesít, főleg a konfetti! MINTHA MÁR MEGNYERTE VOLNA. Hangilag viszont nagyon ügyes a lány, de azért én szívesebben néznék mást a győztes pozicióban.

Oroszország – Nagyon barátságosra sikeredett, engem elkápráztatott. Hangilag nagyon nagyon jó, a dal sem utolsó, és a színpadkép tolja előre úgy ahogy kell!

Ukrajna – Egyáltalán nem lépték át az ízléstelen giccseskedés határát, egyszerűen fantasztikusan nézett ki a színpadon Zlata és a dal nagyon tud hatni!

Hollandia – Bármennyire is nem nézett a kamerába engem megvett Anouk! Az atmoszféra egyszerűen átjött!

Montenegró – A soraim alapján látjátok, hogy mennyire tetszett mindenki, ahogy ők is. Eleinte nem jött be, de egy ilyen bonyolult dolgok sikerült színpadra állítaniuk, ami nagyon figyelemre méltó! Az effektek, a füst, a jelmezek, mind vitték előre a produkciót.

Litvánia – Még egy nagy meglepetés, de inkább a másik értelemben. Én eleinte szerettem a dalt, de tegnap egyszeráen nem tudott működni. Amit mutatott, az nagyon kevés volt, döntőt nem érdemelt!

Fehéroroszország – Meglepődtem. A dal vontatott, de az előadása erőteljes volt. Alyona ruhája sokat adott a produkcióhoz, fogalmazzunk így. Az effektek jól működtek, de én jobb embert is találtam volna arra a továbbjutó helyre.

Moldova – Sokkal jobbat vártam. A döntőt megérdemelte, de ez egyszerűen nem lehet elegendő. Végig unatkoznunk kell azért, hogy a végén felmenjen és ennyi?! A próbáját látva azt hittem, hogy ez egy erőteljes előadás lesz, de be kell vallani, hogy nem! Kiváncsi vagyok mit tud mutatni majd…meglátjuk!

Írország – Meglepődtem: a sok giccs, felesleges dolog és nulla hang mellett is tudott működni a dal! Persze lett volna jutt ötletem is továbbjutónak, de azért fel tudom fogni, hogy miért is tudott továbbmenni Ryan.

Ciprus – Erőteljes volt. A színpadi látványra ráfért volna még bármi, de szerintem ez így volt jó. A kiesés könyvelhető volt, de azért örültem volna egy meglepő továbbjutásnak, mert az énekesnő csillagos ötös volt, és a dalt is szeretem.

Belgium – Litvániával együtt nagy meglepődést tudott nekem okozni. Nem volt semmi, ami engem szavazásra késztetett volna, és úgy látszik, valami mégis tolja őket. ÉS BIZTOS NEM A ZSŰRI. A színpad jó volt, a hang még mindig nem, a dal meg közepes, de mindenképp fejlődés az alaphoz képest.

Szerbia – Én eltudtam volna viselni, egy továbbjutást tőlük. A produkció aranyos volt, a dal viszont nem igazán “első hallásra szerethető”. Talán ez volt a gond.

Hát ha már mindenki leírja a véleményét én is leírom:

Ausztria: Én döntőbe juttattam volna,igaz nagyon lapos volt a közepe,így nem nagyon csodálkoztam hogy kiesett.

Észtország: Nagyon szép nő nagyon szép hanngal egy egyszerű de nagyszerű produkció volt,szerettem.Meg érdemelte a tovább jutást!

Szlovénia: Nekem tetszik a dal,de eszméletlen rosszul énekelt,úgyhogy nem csodálom hogy kiesett.Maga tánc,a produkció jó volt.

Horvátország: Nekem egyáltalán nem jön be,6 ember ordibált,fos volt.Tudtam hogy kiesnek.

Dánia: Nekem tetszik a dal,de tényleg mintha már megnyerte volna az egészet olyan volt a produkció,ez elég visszatetsző,de am jó volt.

Oroszország: Egyik kedvencem szép ének,szép produkció.Egy szóval KIVÁLÓ!

Ukrajna: Nekem egyáltalán nem tetszett a dal,végig se hallgattam egyszer sem,de meglepett mert elég jó volt,egy amiért nem amikor ordít.Az fülsüketítő.

Hollandia: Nekem tetszik a dal,nagyon jó hangja van a csajnak,de eléggé altató,am a színpad kép tetszik.Döntőbe szerintem hátul fog végezni.

Hollandia:Kedvenc dalom,de,amit a két csávó művelt a színpadon az katasztrófa volt,jogos hogy kiestek.

Litvánia:Utáltam ezt a dal,de nagyon jó volt főleg ennyi lány után,teszett jogos hogy döntőbe jutott.

Fehéroroszország: Nekem egyáltalán nem tetszett se a show se hangilag se sehogy.Kár hogy döntőbe jutott.

Moldova: Nagyon tetszett jó volta színpadkép táncosok nagyon jó hangja van a csajnak.

Írország:Hát nem tudom elég hatásos volt.Nem volt rossz.Döntőbe hátul fog végezni.

Ciprus: Egyik kedvencem volt,egyszerű,szép produkvió volt,sajnálom hogy nem jutottak tovább,mehetett volna a fehérorosz dal hellyett.

Belgium: Nagyon meglepett jó volt. De nem hittem volna hogy döntőbe jut.Jó az új verzó.

Szerbia: Egyáltalán nem tetszett.Három kis liba produkálta magát,maga a dal nem olyan rossz.Jogos hogy kiestek.

Várom a holnapot!Hajrá BYEALEX!!!!:)

Olyan érdekes olvasgatni a komplett balkán felháborodását… gyakorlatilag az összes háborgó neve “ic”-re végződik :D. Ez nem kárörvendés, de nehogy már ők panaszkodjanak a “politikai” szavazásra!!! :O

Comments are closed.