Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
Legalábbis a színpadot illetően mindenképp. A 2013-as dalversenyt több szempontból még titkok köde övezi, ezért az SVT egy érdekes vázlat kiszivárogtatásával próbálta meg csillapítani a rajongók éhségét.
„A lehető legmagasabb kaliberű show-t fogjuk ajánlani a nézőknek, olyan dizájntervezéssel, mellyel az előadók szinte közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a közönséggel. Látványos lesz és intim, ugyanakkor teljesen újszerű” – fogalmazta meg gondolatait Martin Österdahl, az Eurovíziós Dalfesztivál ügyvezető producere. Hozzáfűzte, hogy a fontosabb változások közül az egyik az lesz, hogy ülve a helyszínen már nem lehet nyomon követni a rendezvény eseményeit.
„A rajongók hozzák a bulit. Hatalmas részét képezik a műsornak, ők fogják uralni a parkettet. Azért, hogy minél nagyobb élményben lehessen részük, eltüntetjük az üléseket a színpad körül, így hozva közelebb őket a fellépőkhöz.” A hatásra egy kifutóval is ráerősítenek, ami ez eddigiekhez képest is jócskán benyúlik a tomboló tömeg terébe.
A képet vizsgálva az első és legszembetűnőbb régi-új elem, hogy a színpad a szögletes bakui után ismét kör alakú lesz. A rajzon megjelenő feliratok is beszédesek – elárulják, hogy lesz egy úgynevezett kiterjesztett előadói tér, az ezzel kapcsolatos konkrétumok azonban váratnak még magukra.
Hasonlít a 2011-es 2010-es színpadra.De ez nem baj,nagyon szerettem azok a színpadokat.
Hát ebből se derül ki sok minden, a lényeg a LED mentesség hiányérzet nélküli megoldása, nagyon kíváncsi leszek rá és remélem jól sül el.
Én csak az „intim” jelzőt nem tudom hova tenni.
intim (latin = „legbelső”) Bizalmas, meghitt, bensőséges.
az érdekes lesz, hogy egy 15000 férőhelyes stadionban hogy fogják ezt megoldani
Nem egy kis kamarateremben zavarják le a versenyt, nem kicsi a színpad sem. Egy nagy színpadon talán igen jól mutatna Szabó Ádám doboz koreográfiája a táncosokkal.
Szerintem ahhoz a koreográfiához már túl nagy lenne a malmői színpad. Tavaly is határozottan azt éreztem, hogy hiába használják ki a 6 fős limitet, a fellépők elvesznek abban a nagy térben.
Az előadóknak be kell töltsék a helyet, főként a hangjukkal.Ott volt tavaly az albán Rona, az egész színpadot betöltötte, pedig egy lépést sem tett.
+1 de szerintem ez az azerbajdzsániról is elmndható, de én a románnak pl. tul nagynak éreztem pedig ők sokat mozogtak
Pál Dénes és Agárdi Szilvia
Már tapasztalhattuk, hogy Vastag Tamás, ha csak megáll a színpad közepén, akkor is betölti a teret.
Nagyon jó, tetszik a kör szinpad, nekem a tavalyi nem tetszett, olyan nagy kocka, a 2011- es az nagyon ott volt, valamikor 2005-ben is kör alakú volt, ott érdekes volt, mintha valami űveg alatt gyertya fények égtek volna. 2009- ben is nagyon szuper volt a színpad.