Tudósító: Klész Imre – Hajkó Attila
Forrás: escxtra.com – oikotimes.com – escdaily.com
Frissítés: 17:18
Fotó: a tegnapi nap sztárja, egy fából készült szamár Montenegróból
Hamarosan kezdődnek a második nap próbái, ahol az első elődöntős országok második fele fog szerepelni. 8 órakor kezdődik a mai program, Izrael lesz az első. A mai napon fog próbálni Magyarország, a tavaly is eurovíziós résztvevő ír Jedward ikrek és a nagy népszerűségnek örvendő orosz nagymamák is.
Izrael:
Megkezdődtek a második nap próbái. Elsőnek Izrael lép színpadra. A háttér piros és lila színben úszik, és rengeteg óra ugrál össze-vissza. A színpad középpontjában természetesen az együttes van, ahogyan arra számítani lehetett. A két háttérénekes a kifutón áll a dal kezdetekor, majd fokozatosan közelednek a színpad felé. A produkció elején és végén is használnak pirotechnikai eszközöket. Az escxtra szerint a kameraállásokon még dolgozni kell, de tulajdonképpen jól néz ki a képernyőn a produkció. Az oikotimes szerint a produkció hangilag rendben volt. Az escdaily szerint azonban nem volt elég energikus.
San Marino:
San Marino próbája kissé sokáig tartott. Valentina több táncossal/háttérénekessel lép színpadra és természetesen nála van a produkció állandó kelléke a laptop. Az egyik háttértáncosnál gitár van, míg a másiknál egy pompom labda van. A ruhák bemutatásánál kiderült, hogy az énekesnő pompomlányak öltözik majd az elődöntőben. Hangilag meglepően jó és a koreográfia is letisztultnak tűnik. A háttér nagyon fényes és színes és számos „oh-oh” villan fel az előadás közben.
Ciprus:
Ivi egy kisebb emelvényen áll körülötte pedig négy háttérénekes. Mivel ez csak hangpróba, így most nem látunk semmilyen táncmozdulatot. Sokan megjegyezték, hogy az énekesnő nem a legerősebb hangilag, azonban az escxtra szerint semmi probléma nincs a hangjával. A későbbi próbákon már tánccal láthattuk a produkciót, amely egészen egyszerű, de látványos. Az egyetlen negatívum a színpad megvilágítása, ami kissé sötét. Az escxtra szerint valószínűleg továbbjut és sokkal jobb, mint amire számítottak.
Dánia:
A dán produkció szinte teljesen ugyanolyan, mit a dán nemzeti döntőben. Jó az előadás és mindféleképpen döntős lesz. A háttérben, kezdetben kék és rózsaszínben pompázik, majd tájképhez hasonló valami látható, de nagyon jól mutat. Soluna és zenekara magabiztos és jó előadást nyújtott. Az escxtra szerint olyan, mintha néhány jó barát összeverbuválódott volna, és együtt zenélnének. Ezután szünet, majd Oroszország és Magyarország következik.
Oroszország:
Az escxtra értesülési szerint többen látogattak el a sajtó képviselői közül az orosz nagyik próbájára, mint az eddigiekre. A felállás tulajdonképpen ugyanaz, mint a nemzeti döntőn. A háttérben egy, ahogy a dal beindul, hatalmas disco gömb jelenik meg, zöld, piros és kék fények kíséretében. A dal végén az egyik Babushki egy tálcán kenyeret, vagy sütiket tart a kamera felé. Az escxtra szerint a legaranyosabb produkciót láthattuk az Eurovízión.
Magyarország:
Elérkezett a várva-várt magyar produkció. Szerencsére mind az escxtra, mind az escdaily elismerően nyilatkozik a magyar produkcióról. Két háttérénekessel lépnek fel a fiúk, egy fiúval és egy lánnyal. Csaba (az énekes) a produkció nagy részét a kifutón tölti, ami jól fog mutatni, hiszen körülötte a közönség lesz. Hangilag sokan aggódtak a produkcióért, de egy-két hamis hangtól eltekintve egyáltalán nem volt vele semmi baj. A színpad eléggé sötét a háttérben vörös és sárga elemek villannak fel. A második versszakban dolgozni kell a kiejtésen – adta közre az escxtra. Ezzel szemben az escdaily kiemelkedőnek nevezte hangilag a Compact Disco próbáját.
[]
Ausztria:
A Trackshittaz lépett a színpadra néhány táncos lánnyal megtámogatva. A duó mellett három táncos lány van, és rudak. Talán ez az Eurovízió legerotikusabb előadása. Hangilag semmi probléma nincs, bár nincsenek háttérénekesek, azonban úgy érzem valami meglepetést biztosan tartogatnak a fiúk az elődöntőre – írja az escxtra kommentátora. Most szünet következik, de utána Moldova és Írország jön.
[]
Moldova:
Moldova kissé bizarr ruhákat mutatott be, amiket majd az elődöntőbe fognak viselni. Az escxtra közvetítőhelyéről elment a kép így csak a hangot hallják. Jól szólnak a moldávok, azonban a női vokalisták eléggé gyengék. Pasha mellett három táncos lány van, illetve két vokalista lány. Nem rossz az összkép, de még dolgozni kell rajta.
[]
Írország:
A mai napon utolsóként lépnek színpadra az Írországot képviselő Jedward ikrek. Az ikrek egy csillogó ruhát viselnek, és egy emelvényen kezdik a produkciót. A refrénnél leugranak az emelvényről és abból szökőkút lesz. Nagyon szép a háttér és erős produkciót mutatott Írország. Biztos helye van a döntőben. Írja az escxtra.
[]
Ezzel megköszönöm az egész napos figyelmet. Holnap reggel 8-kor kezdődnek a próbák és többek között Szerbia, Macedónia, Hollandia, Málta, Fehéroroszország, Portugália, Ukrajna és Portugália is színpadra lép.
Sajna csak este tudom meglesni a CD próbáját :/ Nem tudom, addig hogy bírom ki…Nagyon izgulok hogy valami bombajó háttérképünk legyen.
A tegnapi próbák alapján őket tartom erősnek:
Izland,Albánia,Svájc,Románia,Finnország
Izrael próbája: nekem nem tetszik
http://www.youtube.com/watch?v=pNCOkNId0WI&feature=plcp
A háttér nem rossz a dal meg olyan amilyen 😀
A Sinpulsnál lesz tűz is már tegnap is próbáltak így…
http://www.youtube.com/watch?v=1y04q-5Clfo&feature=context-chv
2:16-2:20 között lehet látni a lángokat
San Marino első próbája:
http://www.youtube.com/watch?v=jazuwwSFPCg
Valentina próbájának legnagyobb hozadéka, hogy láttuk nem a kék felsőjében 😀 Egész jól énekli ezt a kissé énekelhetetlen dalt, viszont számomra továbbra is irritáló a viselkedése a színpadon.
Szerintem csak véletlenül összemosta a piros ruhákkal mert amúgy ugyanolyan xD
Ciprus első próbája:
http://www.youtube.com/watch?v=_MT4Kl1Cfzc&feature=plcp
Ivi sem rossz élőben, de 1 perc után kifulladt.
Egyébként a hátterük kicsit komolynak tűnik nekem a dalhoz, bár legalább nem villódzó fények összevissza az egész.
Nekem a Ciprusi próba tetszik…
8/10 remélem döntőbe lesznek 😀
Hamarosan CD fog következni már nagyon várom!!! 😀 😀 😀
Ciprus nagyot fog durranni! Nekem már most tetszik! 🙂
Az Izabo nem olyan rossz, bár engem a sok le-fel ugráló óra idegesít 🙂
Valentináról inkább nem is mondanék semmit… Egyszerűen nem bírom nézni – hallgatni sem 🙁
Dánia első próba
http://www.youtube.com/watch?v=5E-0Cz1lS9s&feature=plcp
Nekem tetszik! Soluna jó élőben és a háttér is szép!
Hát akkor részletezném a mai nap első 4 próbáját.
Izrael: kifejezetten tetszett a színpadkép és a dal felépítése. Jó hangzik élőben is. Még bármi lehet ebből.
San Marino: Én szeretem ezt a dalt, és örülök neki, hogy a színpadkép jól mutat. Féltem, hogy valami nagyon gagyit hoznak össze, de ellenkezőleg. Szerintem kamerákon keresztül jót fog mutatni. Lehet idén ők lesznek az egyik nagy meglepetés?
Cyprus: Szintén jól mutat minden, jó a koreográfia, háttér stb. Jól is énekli nagyjából ezt a nehéz dalt, bár van ahol érezni, hogy alig kap levegőt.
Dánia: Nem változott sokat a koreográfia a nemzetijük óta. Nem rossz szám, de nekem olyan semmilyen. Hiába is, de így is-úgyis döntősök. Viszont dicséret a LED falért! 🙂
Na mindenki kezdje el bevonzani a pozitív energiákat!
Jó lesz a színpadkép jó lesz a hang és meglesz a hangulat!
Bizony!! Sikerülni fog minden!! Ott leszünk a szeren és csak úgy elalél Európa tőlünk! Hajrá fiúúúúúúúúúúúúúúúúúúúk!! Kíváncsian várom a videót! 🙂
Igen, nagyon jó lesz minden :).
Jó Cyprus, Dánia még jobb.Kellemes, barátságus háttér és egy nagyon jó dal!
escxtra live chaten: Hungary is my favorite today ha jól hallottam 😀
Izrael: az jutott eszembe, hogy már csak a fehér nyuszi hiányzik és kész az Alice Csodaországban 😀 Egyébként nekem tetszik a háttér, lehet túlságosan is, mert mondhatni egyfolytában a mozgó órákat figyeltem, úgyhogy ha mondjuk csak egy magnót raktak volna ki, nekem az se tűnt volna fel, hát nem tudom hogy ez most jó vagy sem 🙂
San Marino: szerintem a háttér illik a dalhoz. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs, mert nem bírom ezt a dalt az alattomos dallamával, ami most megint itt lesz a fejemben 😀
Ciprus: háttér tetszik, de valahogy a mozgást kevésnek érzem, persze ez lehet még változni fog. Továbbra is úgy érzem, hogy a három party dal közül valaki ki fog esni.
Dánia: azzal a hajóskapitány sapkával továbbra se tudok mit kezdeni 🙂 összességében tetszik, mondjuk magát a dalt is szeretem, szóval ezzel is elfogult vagyok 😀 viszont a csellós lányon mi van? egy fekete harisnya valami pink fodros rövid nadrággal?
Oroszok:
http://www.youtube.com/watch?v=hRocDhJLMes&feature=plcp
fenn van az escxtra.com-on az oroszok próbája csak nem tudom belinkelni:)
pont ilyesmire számítottam 😀 amugy elég jónak tűnik
A hátterük nagyon jó, már vártam, hogy a sütő mikor kezd el forogni :D:D
Most megy a magyar próba! Hajrá fiúúúúk!! 😀 Már nagyon kíváncsi vagyok!!!!!!
csak én látom ugy mintha templom lenne az az izé? kicsit mintha elcsúszott volna a menetrend
Én is azt hittem sokáig, hogy templom, de valahol olvastam és akkor meghomályosodtam, hogy az bizony sütő… És most ki is fognak venni onnan valamit, mert szorongatták a tálcát 🙂
http://escxtra.tv/
Most megy! 😀
„We have quite a dark stage setting with black and red lighting.”
Hangilag nagyon jónak tűnt!
Hallom! 😀
Ahhh… Hogy én pont most nem tudom hallgatni :(((
Oroszok: nem tudok mit mondani, szerintem döntősök lesznek függetlenül a színpadképtől, a cukiság faktor sokkal erősebb.
A srácon kívül semmit nem látok a linkre klikkelve…ez sem rossz…csak nem ezt látnám
Huhúúúúúúúúúúúúúú!!! Jónak tűnik a színpadkép (ezt abból a 20 másodpercből mondom, amíg hagyták, hogy nézzük :))
nálam ugyanez 🙂
escxtra-tól jó kritikát kaptunk húúúú látni akaroooom 😀
Ha az a színpadkép, amit mutattak, az a pirosas, akkor k*va jó. 😀
Hmmm, lehet, hogy nem bírom ki jövő keddig? 🙂 Most megint bizakodom!
Nézd meg. Legalább Magyarországot. 😀
Itt van a próbánk!!! 😀
http://www.youtube.com/watch?v=HKE9xE_-s-w&feature=plcp
A mi próbánk: http://www.youtube.com/watch?v=HKE9xE_-s-w&feature=plcp
Itt a videó! http://www.youtube.com/watch?v=HKE9xE_-s-w
Állítolag Csaba a „Catwalkon fog állni.