Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Na, vegre kesz lettem az elodontok „rangsorolasaval” is, nalam igy alakult :
I. elodonto
1. Magyarorszag
2. Ormenyorszag
3. Hollandia
4. Ukrajna
5. Montenegro
6. San Marino
7. Belgium
8. Moldova
9. Lettorszag
10. Esztorszag
—————————
11. Izland
12. Albania
13. Oroszorszag
14. Portugalia
15. Azerbajdzsan
16. Svedorszag
II. elodonto
1. Lengyelorszag
2. Gorogorszag
3. Svajc
4. Norvegia
5. Finnorszag
6. Romania
7. Szlovenia
8. Feheroroszorszag
9. Litvania
10. Irorszag
——————————
11. Izrael
12. Ausztria
13. Malta
14. Macedonia
15. Gruzia
A 6 dontos orszag pedig :
1. Dania
2. Franciaorszag
3. Nemetorszag
4. UK
5. Spanyolorszag
6. Olaszorszag
huuhh… ,nem rossz top lista ! 🙂 ,viszont szerintem egy-két ország be fog jutni az általad kieső helyre tett országok közül .
Ilyen pl.: Izrael , Svédország , Azerbajdzsán
Ebben biztos vagyok en is. De attol meg utalom oket 🙂
Már olyan sokan tettek itt fel különböző közvélemény-kutatásos kérdéseket, hogy én is kedvet kaptam rá.
Két kérdésem is van:
1. Melyik az a három dal amelyiket leginkább szerettél volna döntőben látni és hallani, mégis az elődöntőkben maradtak?
2. Melyik az a győztes dal, amely győzelmével a legkevésbé értesz egyet?
Jómagam 2005 óta követem folyamatosan az ESC-et, így az azóta eltelt időszakból így válaszolnék a saját kérdéseimre:
1. kérdés
1. Poli Genova – Na Inat
2. Eva Boto – Verjamem
3. Anastasia Vinnikova – I Love Belarus
—————————————
2. kérdés
Alexander Rybak – Fairytale
1. kérdésre:
Bulgária 2013
Szlovénia 2012
Svájc 2011
2. kérdésre: itt kettő közül nem tudok választani!
Dima Bilan – Believe
Aram MP3 – Not alone 😀
*Svájc 2012
Aram MP3 ?? 🙂 ennyire biztos vagy benne ,hogy nyerni fog ? én szerintem még a dobogó legalsó fokára sem fog feljutni …
Ja, szinte biztos vagyok benne (ha a döntő első felét húzza, akkor lehet valami izgalom), 2011ben, 2012ben, 2013ban is megtippeltem a győztest, és Aramot is nagyon tolják, van olyan odds, ami 8/11
én csak a második kérdésedre tudok hirtelenjében válaszolni 🙂
Szerintem sok győztes dal nem érdemelte volna meg a győzelmet : Alexander Rybak , Dima Bilan , vagy éppen Emmelie de Forest ,csakhogy néhányat megemlítsek 🙂
1. kerdes
1. Szlovakia 2011
2. Svajc 2013
3. Bulgaria 2012
2. kerdes
Igazsag szerint az elmult 4 ev minden gyoztesevel elegedetlen vagyok, de leginkabb a tavalyival.
1. kérdés:
1. szintén Bulgária 2011
2. Szlovákia 2010
3. Szlovénia 2012
2. kérdés:
egyértelműen Finnország 2006.
1. Jas ja imam silata
2. Unbreakable
3. We are the heroes
———————————————–
Szetölájt 😀
Az első kérdésre a válasz:
1. Dana International – Ding Dong (Izrael 2011)
2. Moran Mazor – Rak Bishvilo (Izrael 2013)
3. Stella Mwangi – Haba Haba (Norvégia 2011)
(De meg kell említeni Anastasia Vinnikovát és Anna Bergendahlt is)
a második kérdés egyértelmű, 2011 Azerbajdzsán. Katasztrófa hogy képesek voltak győzni..
Hába hába?! Az szerintem a történelem második leggyengébb ESC száma 😀
Viszont a 2011-es azerivel egyetértek, így módosítom én is, az a leggyengébb győztes. De annak mentségére szóljon, hogy a 2011-es mezőny hulladék volt.
Hulladeeeeek? Szerintem a tavalyi utan a legjobb volt 😀
btw, melyik nalad a tortenelem leggyengebb ESC szama? 🙂
2000 Izrael: bí heppi! 😀
Uuuuuuristen, tenyleg! 😀 Az pusztito volt….
De 2007 Izrael sincs messze 😀 . Púss dö báttön! 😀
és a 2012-es izrael dal ? 😀
Az 2012 legrosszabb dala 😀 . Izrael amúgy kifejezetten gyakran küld szar dalokat 😀
Én is összeszedvén gondolataimat :
1. kérdésre a válasz
a.) Izrael ,2013
b.) Bulgária , 2012
c.) Hába hába,hulladék -> Norvéjj , 2011 😀
kettő egyezés az enyémmel, jó ízlésed van, haha 😀
ennyi. 😀
1. kérdésre:
– Moran Mazor: Rak bishvilo (Izrael 2013)
– Pernilla Karlsson: Nar jag blundar (Finnország 2012)
– Witloof Bay: With love baby (Belgium 2011)
2. kérdésre:
Dima Bilan 2008-ból, de nagyon komoly versenytárs volt a 2011-es azeri győztes duó is.
1 kérdés :
1:Poli Genova – Na Inat (még mindig nem hevertem ki, holnap jön valaki tüntetni ? 😀 )
2:Anastasia Vinnikova – I Love Belarus
3:Takasa-You and me
2: Ell/Nikki
első kérdés: (2011 óta)
1. Svájc 2013
2. Izrael 2013
3. Bulgária 2011
2011-ben nem érdemelte meg, én Dániának adtam volna.
1. Moran Mazor – Rak Bishvilo
2. Feminnem – Lako Je Sve
3. Anna Bergendahl – This Is My Life
Ell & Nikki
Épp megy a TV-ben az Éjjel-nappal Budapest (még mielőtt valaki félreértené, nem én nézem, csak hallom, miközben gépezek) és mit hallok: először elhangzik a Bandits-tól a „One”, majd pár perc múlva Yass-tól a „Need You Tonight” egy részlete…valaki a szerkesztők közül nagyon is követte az idei belga válogatót. 🙂
Pont ugyanezen akadtam fenn en is :)) (en nezem)
Egy kerdes : szerintetek iden ki lesz a magyar pontbejelento? Vagyis inkabb ugy kerdezem, levaltjak vegre Novodomszky Evat? 😀
Szerintem nem , de eléggé fejlődött az angolja az évek során 😀
Annyira unalmas mar :/ Miert nem tudunk egykori versenyzoket, vagy akar a Dal dontosei kozul odatenni valakit? En mar elkepzeltem, hogy pl. Kiraly Viktor tok jo lenne. Ertelmes, jol mutat a kepernyon, es TUD NORMALISAN ANGOLUL!!
Egyébként a Grúzok pontbejelentői a tavalyi páros lesznek.
Ausztriáé pedig sorozatban negyedszer is Kati Bellowitsch, Fehéroroszországé pedig Alyona Lanskaya lesz…
Aljonának örülök 😀
Na jó nyelvtanilag újrafogalmazom . Grúzia pontbejelentői: Nodiko Tatishvili és Sophie Gelovani
A svedeke meg Ace Wilder, ugye? (nem tudom, el-e meg a dolog, hogy a Melodifestivalen 2. helyezettje a pontbejelento…)
Akkor mégegy kérdés: Melyek azok a számok, aminek a döntőbe jutásán leginkább kiakadtatok? 😀
2011 Moldova
Én legjobban 2012 Albánián és 2013 Belgiumon akadtam ki.
2013 Romania. Majd szolok, ha meg eszembe jut valaki 😀
olyat lehet mondani ami alapból döntős volt (öt nagy között), de nem érdemelte meg: 2012 Nagy-Britannia
Csatlakozom!
A leginkább ezek, évenként (felkiáltójellel jelöltem, amelyek kifejezetten idegesítettek):
2004: Bosznia, Horvátország, Macedónia
2005: Moldova!
2006: Finnország!, Törökország
2007: Bulgária!, Grúzia!, Szlovénia
2008: Azerbajdzsán!, Bosznia!, Finnország!, Románia, Albánia!, Horvátország!
2009: Görögország!
2010: Oroszország!
2011: Görögország, Moldova!, Svédország!
2012: Oroszország, Ukrajna, Norvégia
2013: Litvánia!, Írország!, Málta!, Örményország!, Románia!
Románia 2013
Szerbia 2011
Ausztria 2014 😀
Kifelejtettem az egyik legsz@rabbat: Litvánia 2012
Jedward – Lipstick
Alexander Rybak – Fairytale
Lena – Satellite
Hogy adjuk mi mindig Azerbajdzsánnak 12 pontot? Ti szavaztok a dalukra, vagy kicsoda?
2x adtunk 12pontot nekik, 2008ban barátkozni akartunk velük, 2013ban pedig lecsalták + a kiscsajok szavaztak
Igazságos magyar pontok, amit szeretnék:
12 Németország
10 Lengyelország
8 Finnország
7 Spanyolország
6 Ukrajna
5 Örményország
4 Svédország
3 Uk
2 Azerbajdzsán
1 Dánia
én az örményeknek egy pontot sem adnék , inkább kapja meg Hollandia azt az 5 pontot … 🙂
NAAAAAAA
Bocsi, de ez kikivankozott 😀
ne haragudj ,de én nekem nem jön be a dal sem ,meg Aram személyisége sem , viszont a Kanchitás dologban mellette állok. Ennyi. 🙂
Dehogy haragszom 😀
Viszont….Kanchita??? :”’DD Ezmii? :DDD
Mégiscsak kan, nem? 😀
Ráadásul a feje olyan szőrös, mint Csitáé! 😀
oppsz … elnézést véletlen(!) „a” betűt írtam az „o” helyett 😀
En egyszer szavaztam Azerbajdzsanra, egyet 😀 Szoval rajtam biztos nem mult 😛
Tenyleg, ez is egy jo kerdes : ti szavaztatok mar ESC-en? Ha igen, mikor es kire? 🙂
én még nem … :)szégyenlem is magam érte 🙂
Igen, 2012-ben Dániára, tavaly pedig Izlandra.
Én furcsa mód nem mindig a kedvenceimre szavazok, hanem sokszor arra akinek a 3 percén legjobban szórakoztam 😀
2011 – Jedward (szégyellem is magam xD )
2012 – Nina Zilli (ő kedvenc volt)
2013 – a görög csapat, mert az alkohol ingyen volt 😀
Idén előreláthatólag visszatérek a kedvencre szavazáshoz és Sanna fog kapni pár szavazatot tőlem 😀
Nekem idén nem kell aggódnom, hogy a favoritom kiesik, hiszen a favoritom a Big 5 egyike. 🙂
2012: döntőben Oroszország és Szerbia
2013: elődöntő: Görögország, Albánia, Románia (ezért mit fogok kapni 😀 )
2013: döntő: Litvánia, Görögország, Ukrajna
:O En komolyan azt hittem, hogy egyedul vagyok ezzel 🙂 En :
2011. Alexey, AFIL
2012. Can, Roman Lob, Tooji (fontos volt, pff :D)
2013. Farid, Marco, Robin, Koza Mostra
Iden eddig a gorog sracoknak es Aramnak tutibiztos van egy szavazata, plusz ha a lengyelek dontoznek, akkor nekik is 🙂
Én idén Oroszországra, Szlovéniára és Montenegrora biztos küldök, de lehet kap majd Lengyelország és Románia is. Svédország csak azért nem, mert nem szeretném, hogy megint ők rendezzék 😀
Ha szavaznál a lengyelekre, akkor meg lenne az első szavazatod egy női énekesre is :DD
Ezt nagyon jol latod :”)
Én eddig egy évben szavaztam csak, 2009-ben kapott egyet Izalnd és egyet Spanyolország.
én sem szavaztam még, de idén Izrael kap egyet tőlem
2007: Natalia Barbu – Fight
2009: Yohanna – Is It True?
2013: Margaret Berger – I Feed You My Love
2009: Oroszország
2013: Franciaország
még nem szavaztam, de idén kettő szavazatom lesz: görögökre, és Izrael kapja a másik szavazatomat
https://www.youtube.com/watch?v=RfzbTX6uc0c
Emmelie egy kicsit elsiette az éneklést az elején … 😀
0 like és 4 dislike , utóbbiból biztosan akadni fog még néhány . 🙂
Tooji új száma :
https://www.youtube.com/watch?v=ixbKrT4A38Y
(szerintem nem rossz … 🙂 )
Tok joo ez a szam! 🙂 Es csipomozgasban meg mindig verhetetlen 😀 😀
hát igen , az ESC csípőmozgás királya 😀
meg az elején egy már másodpercig , mintha oviapusat vagy tanítóbácsisat játszana … 🙂
*egy pár mp.-ig 🙂
Kozvelemeny kutatas 😀 Bar szerintem ez egy nehez kerdes, de nektek kikbol allna az „alom-Eurovizio”? Ugyertem, vegyuk alapul mondjuk a 2011-es letszamot (43), es minden orszaghoz egy eloadot, az alapjan, aki a kedvencetek volt attol az orszagtol. Na ezt most jo ertelmesen elmondtam; de remelem mindenki erti 😀 (ideiek kozul is lehet)
Ja es ha nem akarjatok, nem muszaj az osszes orszagot, csak a legnagyobb kedvenceket 🙂
Eurovíziós előadók ESC-es dalait várod, vagy csak előadókat, vagy az adott ország tetszőleges előadóját, vagy mit?
Minden orszaghoz a neked legjobban tetszo dalukat. (igy jon ossze az „alom Eurovizio” :D)
Sokáig tartott összeírni, de végül sikerült. Íme az én „Álom Eurovízióm”:
01. Lengyelország: Ich Troje feat. Real McCoy – „Follow My Heart”
02. Norvégia: Margaret Berger – „I Feed You My Love”
03. Albánia: Kejsi Tola – „Carry Me in Your Dreams”
04. Örményország: Eva Rivas – „Apricot Stone”
05. Törökország: Hadise – „Düm Tek Tek”
06. Szerbia: Marija Šerifović – „Molitva”
07. Oroszország: Tolmachevy Sisters – „Shine”
08. Svájc: DJ BoBo – „Vampires Are Alive”
09. Grúzia: Eldrine – „One More Day”
10. Finnország: Lordi – „Hard Rock Hallelujah”
11. Málta: Chiara – „What If We”
12. San Marino: Valentina Monetta – „Crisalide (Vola)”
13. Horvátország: Feminnem – „Lako je sve”
14. Izland: Euroband – „This Is My Life”
15. Magyarország: Wolf Kati – „What About My Dreams?”
16. Portugália: Sabrina – „Dança comigo (Vem ser feliz)”
17. Litvánia: Laura & The Lovers – „Little by Little”
18. Azerbajdzsán: Safura – „Drip Drop”
19. Görögország Sakis Rouvas – „This Is Our Night”
20. Bosznia-Hercegovina: Vukašin Brajić – „Thunder and Lightning”
21. Ausztria: Nadine Beiler – „The Secret Is Love”
22. Hollandia: Esther Hart – „One More Night”
23. Belgium: Kate Ryan – „Je t’adore”
24. Szlovákia: TWiiNS – „I’m Still Alive”
25. Ukrajna: Gaitana – „Be My Guest”
26. Moldova: Natalia Barbu – „Fight”
27. Svédország: Charlotte Perrelli – „Hero”
28. Ciprus: Evridiki – „Comme ci, comme ça”
29. Bulgária: Poli Genova – „Na inat”
30. Macedónia: Gjoko Taneski, Billy Zver & Pejčin – „Jas ja imam silata” VAGY Karolina Goceva – „Mojot svet” (Képtelen vagyok eldönteni, mindkettőt imádom!)
31. Izrael: Sarit Hadad – „Nadlik Beyakhad Ner (Light A Candle)”
32. Szlovénia: Eva Boto – „Verjamem”
33. Románia: Elena Gheorghe -„The Balkan Girls”
34. Észtország: Urban Symphony – „Rändajad”
35. Fehéroroszország: Anastasia Vinnikova – „I Love Belarus”
36. Lettország: Anmary – „Beautiful Song”
37. Dánia: Chanée & N’evergreen – „In a Moment Like This”
38. Írország: Sinéad Mulvey & Black Daisy – „Et Cetera”
39. Franciaország: Louisa Baïleche – „Monts et merveilles”
40. Olaszország: Emma – „La mia città”
41. Egyesült Királyság: Blue – „I Can”
42. Németország: Cascada – „Glorious”
43. Spanyolország: Pastora Soler – „Quédate conmigo”
Svedorszag: Charlotte Perelli – Hero
Norvegia: Alexander Rybak – Fairytale
Azerbajdzsan: Arash és Aysel – Always
Gorogorszag: Koza Mostra – Alcohol is free
Torokorszag: maNga – We Could Be the Same
Magyarorszag: Bye Alex – Kedvesem
UK: Blue – I Can
Irorszag: Can-Linn feat. Kasey Smith – Heartbeat
Olaszorszag: Emma Marrone – La mia cittá
Ormenyorszag: Sirusho – Qele qele
Oroszorszag: Dima Bilan – Believe
Dania: AFIL – New Tomorrow
Malta: Gianluca – Tomorrow
Belgium: ez nehéz kérdés, mert mint szar 😀
Nemetorszag: Lena – Satellite
Franciaorszag: Twin Twin – Moustache
Finnorszag: Lordi – Hard rock halleluja
Szerbia: Zeljko Joksimovic – Nije ljubav stvar
Belarus: Litesound – We are the heroes
Esztorszag: Birgit – et uus saak alguse
Svajc: Sinplus – Unbreakable
Moldova: Sun Stroke Project – Run away
Macedonia: Gjoko Taneski – Jas ja imam silata
Ausztria: Trackshittaz – Woki mit deim popo
Lettorszag: Pirates of the Sea – Wolfes of the Sea
Romania: Paula es Ovi – Playing with fire
Izland: Jonsi & Greta – Never forget
Lengyelorszag: Donatan & Cleo – My Slowianie
Gruzia: Sophie & Nodi – Waterfall
Szlovakia: kristína – Horehronie
Szlovenia: Tinkara Kovac – Spet/Round and round
Litvania: Andirus Pojavis – Something
Ukrajna: Zlata Ognevich – Gravity
Bulgaria: Poli Genova – Na inat
Hollandia: nem tudom 😀
Ciprus: Ivi Adamou – La la love
Izrael: Mei Feingold – Same heart
Spanyolorszag: Ruth Lorenzo – Dancing in the rain
Portugalia: nem tudom
San Marino: Valentina Monetta. – Crisalide
Albania: Adrian Lulgjuraj és Bledar Sejko – Identitet
Horvatorszag: Klapa s Mora – Mizerja
Bosznia: Maya Sar – Korake ti znam
Még van pár ország:
Montenegro: Who See – Igranka
Csehország: Had some fun (nem volt nagy választék 😀 )
Szerbia és Montenegro: Zeljko Joksimovic – Lane moje
Csak egy néhányat megemlítek , jah és az én álomeurovízióm ilyen bulizós fesztivál lenne kevés balladával 😀
1. Magyarország – KSA : Running
2. Ukrajna – Verda S. : Dancing lasha tumbai / Ani Lorak : Shady Lady
3. Norvégia – Margaret Berger : I feed you me love / Bobbysocks : La det swinge
4. Svédország – Afro-dite : Never let it go / Charlotte Perrelli : Hero
5. Bosznia – Hercegovina – Hari Mata Hari : Lejla
6. Oroszország – Buranovskiye Babushki : Party for everybody
7. Albánia – Kejsi Tola : Carry me in your dreams
8. Örményország – Inga & Anush : Jan – jan
9. Franciaország – Twin Twin : Moustache
10. Olaszország – Nina Zilli : L’ammore É Femmina
11. Bulgária – Sofi Marinova : Love Unlimited
12. Spanyolország – Pastore Soler : Quédate Conmigo
13. Románia – Mandinga : Zaleilah / Luminita Anghel : Let me try
kb. ennyit tudtam összeírni 😀
+ MÉG :
Görögország – Loucas Yiorkas : Watch my dance / Freaky Fortune : Rise up
Szlovákia – Kristina : Horehronie
Izland – Hera Björk : Je ne sais quoi
nah még két számot írok ,de nem többet 😀
2010 -es moldovai dal : Run Away és 2010 -es francia dal : Allez olla olé
Ohhh németek !!!!!!
Dschinghis Khan 😀 🙂 Csakis az semmi más 🙂
aus Neunzehnhundertneunundsiebzig 😀
S ha már retro , kedvencek :
1975 : Hollandia -> Ding -a- dong
1974 : Svédország -> Waterloo
1978 : Izrael -> A-Ba-Ni-Bi
1982 : Németország -> Ein bißchen Frieden
1985 : Norvégia -> La det Swinge
En viszont megcsinaltam az egeszet 😀
Svedorszag : Robin Stjernberg : You
Norvegia : Tooji – Stay
Azerbajdzsan : Farid Mammadov – Hold me
Gorogorszag : Koza Mostra – Alcohol is free
Torokorszag : Can Bonomo – Love me back
Magyarorszag : KSA – Running
UK : Blue – I Can
Irorszag : Jedward – Lipstick
Olaszorszag : Marco Mengoni – L’essenziale
Ormenyorszag : Aram MP3 – Not alone
Oroszorszag : Alexey Vorobyov – Get you/Dima Bilan – Believe (ezt meg at kell gondolnom)
Dania : AFIL – New Tomorrow
Malta : Gianluca – Tomorrow
Belgium : Roberto Bellarosa – Love Kills
Nemetorszag : Roman Lob – Standing still
Franciaorszag : Twin Twin – Moustache
Finnorszag : Paradise Oskar – Da da dam
Szerbia : Zeljko Joksimovic – Nije ljubav stvar
Belarus : TEO – Cheescake
Esztorszag – Ott Lepland – Kuula
Svajc : Sebalter – Hunter of stars
Moldova : Pasha Parfeny – Lautar
Macedonia : Vlatko Ilievski – Rusinka
Ausztria : Trackshittaz – Woki mit deim popo (:D)
Lettorszag : PeR – Here we go
Romania : Paula es Ovi – Miracle
Izland : Jonsi & Greta – Never forget
Lengyelorszag : Donatan & Cleo – My Slowianie
Gruzia : Sophie & Nodi – Waterfall
Szlovakia : TwIIns – I’m still alive
Szlovenia : Tinkara Kovac – Spet/Round and round
Litvania : Vilija – Attention
Ukrajna : Maria Yaremchuk – Tick-tock
Bulgaria : Sofi Marinova – Love Unlimited
Hollandia : Anouk – Birds
Ciprus : Ivi Adamou – La la love
Izrael : Moran Mazor – Rak bishvilo
Spanyolorszag : Pastora Soler – Quedate conmigo
Portugalia : Filipa Azevedo – Ha dias assim
San Marino : Valentina Monetta. – Crisalide
Albania : Juliana Pasha – It’s all about you
Horvatorszag : Feminnem – Lako je sve
Bosznia : Passz
jajj fiúk lányok 😀 a 2013-as eurovízió 11 percben:
https://www.youtube.com/watch?v=qdZrIo2MRUk
Én szakadtam néhány helyen a röhögéstől (Málta + UK KEGYETLEN!!!) 😀 közepén mondjuk a Cézáros rész indokolatlanul hosszú, de am durvási videó lett 🙂
hát ez nagyon jó videó lett 😀
https://www.youtube.com/watch?v=bk2BPj1jOU0
😀 😀
és a második rész 😀
https://www.youtube.com/watch?v=qzfgKZiS6f0
Kozvelemeny kutatas! 🙂
Az elmult 10 evben (az idei nelkul), szamotokra ki, vagy kik voltak a legszimpatikusabb, illetve a legantipatikusabb ESC versenyzok? (kizarolag csak szemelyiseg alapjan)
legantipatikusabb: Dima Bilan, Sakis Rouvas, Cezar, és még sorolhatnám
legszimpatikusabb: Rúzsa Magdi, Wolf Kati, Lena, Anouk, Loreen, stb. hirtelen ők jutottak eszembe
lagantipatikusabb: Ell , Cezar , Sertab Erener,Dima Bilan
legszimpataikusabb: Loreen,Poli Genova,Nina Zilli ,Lena <3 ( mekkora arc te jó Isten 🙂 )
Szimpatikus: 2013-as görögök és montenegroiak, Željko Joksimović, Zlata, Sirusho, Eythor Ingi, Lozano, Zdob si Zdub, Alexander Rybak
Antipatikus: Dana International, Krista Siegfrids, Roberto Bellarosa, 2012-es izraeliek
Vannak még, de ezek a legek 😀
jah igen , Roberto … no comment 😀
Ha azzal a gyerekkel bent ragadnék egy liftben, akkor komolyan gondolkodnék, hogy vele vagy magammal végezzek 😀
😀 Hát annak az embernek a tekintete felér egy világvégével . Rád néz ,s neked annyi … 😀 Maga a megjelenése egy tömegpusztító fegyver 🙂
Az biztos. Viszont olyanok is vannak szerencsére, akikkel nyugodtan bezárhatnának valahova :D.
Ja, és az egyik legszimpatikusabb kimaradt: Andrius Pojavis.
Szimpatikus : 2006 – Hari Mata Hari , 2013 – Zlata O. és Margaret Berger , Eythor Ingi, 2011 – Musiqq
Antipatikus : 2005- Helena Paparizou , 2013 – Cezar és Emmelie De Forest , 2010 – Paula & Ovi
Még Anouk nevét a szimpatikusokhoz sorolnám 🙂
Nah ilyet még nem kérdezett senki : Ha pontozás után az a helyzet alakul ki ,hogy az első két helyen ugyanannyi a pontszám ilyenkor mi szokott lenni ? Tudom ,hogy mindkettő nyer ,de 1 éve múlva hol rendezik meg a versenyt. ?
A wikipédia válaszol:
Amennyiben az este végén az első helyezésért döntetlen alakulna ki, akkor megszámolják, hány országtól kaptak pontokat a döntetlen országok, és amelyik a legtöbb másik országtól kapott pontot, az lesz a győztes. Ha az eredmény még így is döntetlen, a maximális pontszámok (12 pont) elnyerésének a számát hasonlítják össze. Ha még mindig döntetlen lenne, akkor a 10 pont-ok számát, majd a 8-ét stb. hasonlítják össze. Abban a nagyon valószínűtlen esetben, ha még mindig döntetlen lenne az állás, akkor ezeket az országokat közösen kiáltják ki győztesnek.
értem ,köszönöm a választ 🙂
1991-ben volt is rá példa, és a több 10 pont döntötte el a végeredményt!
És akkor mi a helyzet, ha mondjuk a győztes ország nem vállalja a rendezést, és egy másik ország kapja a rendezés jogát? Ebben az esetben a Big 5 mellett ki lesz automatikusan döntős?
Szerintem ha a rendezést nem vállalja, akkor valószínüleg nem is indulna. Ha mégis indulna az igazi győztes, akkor szerintem megkapnák a döntőzést, hisz ők nyertek. Esetleg felvetülne, hogy a rendezővel együtt mindketten bent legyenek, de szerintem ez inkább akkor lenne opció, ha a Big 5-ből legalább egy nem indulna. Persze ez mind csak feltételezés 😀
Köszönöm! 🙂
szerintem ha lemond a rendezési jogról egy adott ország ,viszont jövőre indul ,akkor lemond az automatikus döntőbe jutásról is .
Sziasztok, nem vagyok a magyar szám ellen, sőt nekem top 4-be bent van, de én nem érzem azt a pluszt amivel meg tudnák nyerni a dalfesztivált. Nem kell gondolkodni azon, hogy hol rendezzük meg. (véletlenül sem lehurrogás, csak egyéni vélemény)
Egyetertek. (sajnos)
lehet igazad van , de én abban bízom ,hogy András megnyeri a versenyt 🙂
A remény hal meg utoljára..
egy két napja feltöltött top lista
(ha rám jön a kíváncsiság megnézem az ilyen videókat … 🙂 )
http://www.youtube.com/watch?v=0vGmMO9zIDk
Hali !Akinek a youtube-on van saját oldala ,az meg tudná köszönni ennek a felhasználónak ,hogy az első helyre tett minket ? Én nem vagyok regisztrálva ,így nem tudok írni a vieó alá … Köszönöm 😀
jah a lényeg ,a videó :
http://www.youtube.com/watch?v=J21Tdmt50bQ
😀
Gyerekek !!! 😀 Ezen besírtok a röhögéstől 😀
http://www.youtube.com/watch?v=SGMYxH6oMhk
Jó! 😀
A Tanja-féle hangutánzás mindent visz! 😀
Az én kérdésem: akik szimpatikusak, azok miért azok? És akik nem azok miért nem? 😀
Persze van olyan is, akiről ránézésre el lehet dönteni, de biztos van olyan is, aminek oka van.
nálam ami kiváltja a szimpatikusság/antipatikusság jeleit : az egyszerű /csicsás megjelenés , a természetes/mű mosoly ( amíg nincs túlzásba véve : lásd Gianluca , Málta-2013 😀 ) , arcmimika és grimaszok mutogatása – ez is lehet vicces és már-már idegesítő … 🙂
még 1 hónap és megtudjuk ,hogy ki fogja megnyerni az idei versenyt … 🙂
Az biztos 😀
Már egy hónapja tudjuk, hogy Aram MP3…
Nah én is kérdezek egyet 😀
Ha nem lett volna A dal c. műsor , akkor melyik magyar énekest ,duót ,triót vagy bandát küldtétek volna ki az Euróvízióra ?
Én nem feltétlen gondolok arra ,hogy az adott dal amit felsoroltok csakis A dal c.műsorból legyen felhozva ,lehet ezen kívül is gondolkodni. :)Több dalt is lehet felsorolni 🙂
Nah a két kedvenc számom amit kiküldtem volna :
http://www.youtube.com/watch?v=1ZaZN7bSuw8
és
http://www.youtube.com/watch?v=XD1XiUfUoZY
imádom az nle-t
Ez egy jó kérdés 🙂
A közelmúlt számai közül én Muri Enikőtől a Maradj még!-et szívesen láttam volna (A Dalban is) egy 3 perces verzióban.
Akiket szívesen küldenék egy jó dallal: Hien, Gigi, Kocsis Tibi, Nika, illetve egyszer a Holdviolát is megnézném kinn.
TANKCSAPDA 😀
Hát én el tudnék képzelni egy Hooligans, Ákos, Zséda, Tóth Vera bármilyen számmal
Olyat, aki bármely helyzetben megbízható és erős hanggal rendelkezik Takács Nikolas, Veres Mónika, Tóth Gabi, Rúzsa Magdi stb.
https://www.youtube.com/watch?v=aKj7P012oWk
https://www.youtube.com/watch?v=UMEBd7g7xyo
Nálam is hasonló. Tipikus példa a szimpatikusra mondjuk Zlata. Normális, természetes viselkedésű, szép 😀
Antipatikus meg Krista Siegfrids. Idegesítő viselkedés, sikoltozás, megjátszás. A leszbicsók csak hab volt a tortán. Dana idegesített még nagyon, azokkal a mű női mozdulataival.
Ez eschungary93-nak ment válaszként
Egyébként srácok örültem, hogy viszonylag pozitív gondolatokat osztottatok meg a grúz dal kapcsán. 🙂 Boldog vagyok, hogy vannak eurovízió-fanok, akik értékelik.
Érdekes lenne:http://www.escnation.com/simulator/fullchart14.php?simid=n3vjvq_K5Aq8C2p
A döntőben nézzétek Örményország pontszámait a zsűrinél és a televotingnál!
A szlovén dal új verziója videoklippel:https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=ZMpNkCOMaGU
egyszerű ,de jó klip , nekem tetszik 🙂
A kádas részt kicsit jobb volt nézni, mint Koncsita videóklipjében! 😀
A macedón videóklippre gondoltam, ma már tényleg nem írok többet… 😀
ide belinkelem ,ha valaki nem tudná ,hogy miről lenne szó … 😀
http://www.youtube.com/watch?v=eU7Edft3eRY
Az mennyire életszerű, hogy egy csaj bikiniben vegyen kádfürdőt?
Egy elég érdekes döntős top lista :
http://www.youtube.com/watch?v=sANQGvpyI50
top 37 ,tegnapról :
http://www.youtube.com/watch?v=h-sTtnk2WbI
még egy lista ,ami nagyon tetszett 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=57JCbz3Hijo
ennyire azért nem jó a svéd szám
Albania Aram elott……jo vicc. se 🙂
hát nálam sokkal jobb helyen áll Hersi ,mint Aram .
Nálam meg még nagyobb a különbség Aram és Hersi helyezése között…persze Hersi előkelőbb helyen van.
A lengyel dal hivatalos, kétnyelvű verziója:
https://www.youtube.com/watch?v=HDW2OC28-DI
Nem rossz így sem, remélem, döntős lesz!
Így már csak a dán dal „another”-es verziójának stúdióverziójára várok, utána pedig készítem a toplistás videómat! 🙂
Hoppá, közben azt is megtaláltam! 😀 Úgyhogy ha nagyon belehúzok, akkor ma, de legkésőbb holnap jön a listám…ha holnapra mégsem sikerül, akkor jövő hét csütörtök.
Pont ma jutott eszembe, hogy „megjelenhetne mar a lengyel dal vegleges verzioja, mar kivancsi vagyok Dani listajara” :DD
Egyebkent nekem tokmindegy, milyen nyelven van, akkor is imadom :))
Felreteve minden elfogultsagot, es szemelyes kedvencet, csak egy orszagot irjatok : szerintetek ki fog nyerni?
Szerintem Ormenyorszag 🙂
Nem tudok félretenni mindent szóval Svédország 😀
4 ország van ami nyerhet: Uk, Spanyolország, Magyarország, Örményország
Az örményeket tolja a média (még azt is felrakták a youtubera, hogy tortát adnak neki születésnapra 😀 ), de valamiért azt érzem, csak dobogó lesz meg Aramnak, nincs hely, ahol megrendezhetnék jövőre!
Én egyelőre Svédországra tippelnék, de az utóbbi időben van egy olyan megérzésem, hogy az Egyesült Királyság lesz a befutó. Nem tudom, miért, mert nem lenne túl racionális eredmény. Hasonló megmagyarázhatatlan megérzésem volt viszont 2011-ben Azerbajdzsánnal kapcsolatban is.
Én úgy érzem , hogy az EUB nem szeretné , hogy ha Örményország rendezné a hatvanadik versenyt , és a zsűrik lefogják pontozni az első két perc miatt . Nálam top 3 : Norvégia , Izrael , UK
En meg pont azt erzem, hogy a televotingnal lesz lejjebb, a zsuri meg az egekig pontozza majd 😀 Azerrel is megtettek 2011-ben, annak ellenere, hogy en speciel a pontozasnal nem is emlekeztem a produkciojukra. (komolyan!!!!)
Azerbajdzsán pont a közönségnel lett 1., a zsűri adott nekik kevesebbet!
Masodikok lettek a zsurinel. Tudom. Ugy ertettem, hogy annak ellenere, hogy felejtos es unalmas volt a daluk, jo helyezest ertek el a zsurinel. (viszont Aram dala egyaltalan nem unalmas, sem felejtos ne ertsetek felre!!)
Szerintem a televoting és a zsűri miatt is le lesz pontozva Aram …
Ha megnyeretik azzal a szerencsétlen angollal a versenyt, akkor nagyon durván ki leszek akadva…
nyerők : Magyarország , Svédország , vagy UK.
Örményország még a top 5-ben se lesz benne
Tippem a top 10-re :
1.UK.
2.Svédország
3.Magyarország
4.Spanyolország
5.Montenegró
6.Görögország
7.Örményország
8.Izrael
9.Írország
10.Norvégia
5. Montenegró? Te most viccelsz? Soha eddig nem voltak döntőben, most, hogy nincs Szerbia és Horvátország, valamint Szlovénia és Macedónia is a másik elődöntőben van, nagyon kérdéses az, hogy egyáltalán döntőbe jutnak-e, nemhogy top 5!
hidd el nekem , nagy meglepetést fog okozni Montenegró … 🙂
Szerintem a legjobb dal Izraelé, de nem mindenki szereti, tehát nem hiszem, hogy nyerni fog. A magyar dalban is reménykedem, de úgy érzem (remélem tévedek) nem szeretnének minket kihozni győztesen. Az örmény dal nagyon felkapott, de 100%-ig biztos vagyok benne, hogy pont ezért fog bukni. Nem mondom, hogy nem lesz top 5, de első biztos, hogy nem. A svéd dal: üt, meg minden, én is szeretem, de nem hinném, hogy az emberek megszavazzák győztesnek, hiszen nem szeretnének megint, hogy Svédország nyerjen. Norvégiát a fogadóirodák előre sorolják, bár fogalmam sincs miért. Jó ballada, de ezen kívül nem érzem azt a pluszt, sőt élőben eléggé gyengécske volt a válogatón. Azerbajdzsán valahogy mindig oda „csalja” magát a legjobbak közé. Ha küldenek egy átlagos számot, akkor tudhatjuk, hogy Top 10, de nem fog nyerni. A spanyol dal jó, eleinte nagyon kedvelték (youtube-n is), de mára úgy érzem, hogy „megunták” (ahogy én is). Egyszer-kétszer jó meghallgatni, de többször felejtős. Görögország elég megosztó zenéz küldött. Én például szeretem ezt a típusú zenét, bár van akinek ez csak tingli-tangli, semmit érő dal. Írország igazi hazájához hű számmal indul, max top 10-et jósolok nekik.
És a győztes szerintem (habár nekem is top 10-es, de azt hiszem nekem csak a 7. a listámon) : Egyesült Királyság. Az előző évek borzalmait követően, végre van színvonalas (2011 óta nézem és ne mondjátok nekem, hogy valaha is jó számot küldtek volna az utolsó három évben). A 60. euróvíziót hol is kéne megrendezni az egyik legsikeresebb eurovíziós országban (Írország után), Nagy Britanniában, Londonban.
Naaa, a Blue szerintem jo volt :DD
mindenkinek más az ízlése, nekem nem jött át
Szerintem Románia fog nyerni.
Arra nem is gondoltam…
nem fog , Paula nem képes arra ,hogy azt a részt megcsinálja ,ahol sokáig egy levegővétellel énekel … És utána kell egy kis idő mire visszatalál a dal utolsó részébe -> az amszterdami koncert 🙂