Naptár

2011. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Fórum: Kávézó

Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!

8 314 hozzászólás Fórum: Kávézó

  • Iza

    Offolok, ha az adataimnal megvaltoztatom a „nyilvanos” nevemet, akkor az a regi hozzaszolasaimnal nem valtozik meg? Csak mert en „pestilany” vagyok, most atirtam a normalis nevemre, de a regi kommenteknel meg mindig pestilanykent szerepelek….ez igy marad?

  • eschungary93

    Nah ezt még senki nem kérdezte : Ki ,hol nézi majd előreláthatóan a májusi elődöntőket és a döntőt ?

  • libre83

    Elemzek egy kicsit.
    A bukiknák már csak a 6. helyen vagyunk. Sajnos, hasonlót érzek, mint Wolf Katinál. Nagyon szerették a dalt, de a döntőre kifutott (más kérdés, hogy az előadással is komoly gondok voltak). Amennyiben KSA jól elénekli, és jó lesz a színpadkép, meglehet a TOP10, talán ez a realitás. Legmerészebb álmainkban a TOP5, netán TOP3. Egyébként kíváncsi leszek, hogy az ukránoktól és az oroszoktól mennyi pont fog jönni nekünk, mivel egy-egy tuti 12 pont most kiadó náluk.
    A bukiknál most örmény, svéd, norvég, dán, azeri a TOP5 sorrendje. Biztos, hogy bejutnak mindannyian, és biztos, hogy a mezőny első felében végeznek. Személyes véleményem alapján a dán dal olyan 10-13 között fog végezni. Az azeri dal szvsz. 20 körül kéne végezzen, azonban tuti, hogy TOP 5-ben lesz. Nekem a tavalyi daluk is jobban tetszett, meg a tavalyelőtti is. De valahogy az azeriek mindig a TOP5 környékén vagy feljebb végeznek az elmúlt években.
    A svéd-norvég-örmény trió tényleg jó, a TOP5-ben a helyük. Mondjuk az örmény dalt annyira nem tartom jónak, hogy nyerjen, bár mindenhol sztárolják a dalt. Az, hogy sikerül-e, nagyban függ attól, hogy sikerül előadni a döntőben (mert az elődöntőből, hacsak nem énekli el Aram, tuti, hogy továbbmennek.) Félreértés ne essék, tetszik a dal, viszont az örmények nyomulása a Youtube-on, illetve a(z) (ön)sztárolásuk teljesen antipatikussá teszi Aram dalát. Ráadásul tényleg nem érzem benne azt a pluszt, ami miatt neki kéne nyernie. Mondjuk benne lehet, hogy az EBU most férfi győztest akar, mert 2009-ben nyert utoljára férfi előadő (az azeri duettet nem számítva). Tényleg, most hogy eszembe jutott, az milyen egy jó kis dal volt. 🙂 De ez akár András malmára is hajthatja majd a vizet!
    Nálam a TOP5-ben van a szlovén dal is (bár hozzáteszem, tavalyelőtt is szerettem a dalukat, nem jutottak tovább). Személyes kedvencem Valentina, és ahogy olvasom, sokan szurkolnak neki, hogy harmadszorra sikerüljön bejutni a döntőbe neki. A dal maga egy musical dalbetétre hajaz, ha olaszul vagy vegyesen énekli, és jobban, mint tavaly a Crisidale-t, akár be is csúszhat a döntőbe. A bukiknál sajnos 36. csak, úgyhogy nem tennék sokat arra, hogy idén bejut.
    Az izraeli dal is jó, nekem bejön a hangulata, meg a hang és a dallam. Tavaly is jó volt a daluk, azonban elveszett a sok női ballada között. Ezzel bent lesznek a döntőben, úgy érzem, bár lehet meglepetés.
    Akiket úgy érzek, hogy necces a bejutások, azok a finnek. Nekem személy szerint tetszik a daluk, azonban nem olyan ütős. Úgy járhatnak, mint a svájciak tavalyelőtt. Jó a dal, de semmi több.
    A svájciak a füttyögéssel biztos, hogy bejutnak, mint ahogyan Cochita is ott lesz (a dal maga nem rossz, csak ne keljen nézni őt).
    A „nagy 5” közül a német, a spanyol és a brit dal TOP10 környékére várható. Az olasz dal sem rossz, viszont ott sok múlik a színpadi képen. Érdekes, hogy a német dal a bukiknál 20 körül mozog, mert talán az egyike a legeredetibb hangzású daloknak idén (másik, a nagy kedvencem, a szlovén dal).
    A TOP 10 tuti tagjai lesznek az oroszok és az ukránok is. Az orosz dal nem annyira erős, azonban olyan kedves, és a hangzása is érdekes. Az ukrán dal egész jó, plusz faktor a helyzet, ami van náluk (kiindulva abból, amikor az izlandiaknak adtunk 12 pontot, mert volt történetük, nem csodálkoznék, ha idén az ukránoknak adnánk a 12 pontunkat. Valahogy mi kajáljuk, ha egy dal mögött emberi történetek vannak, és az ukrán helyzet történet).
    A férfi előadók közül még ki kell emelni a montenegroi dalt. Ballada, a lényege semmi, azonban egy jól összerakott kis dal.
    A román dalnak jó lehetne a hangzása, azonban a női énekes hangkitörései számomra értékelhetetlenné teszik. Azonban biztos, hogy TOP10 környékén lesznek!
    Tehát a TOP10 tagjai lesznek szerintem (TOP1-5, TOP6-10, TOP11-15 között végezhetnek szerintem). Sorrend kérdőjel:
    1-5 lehet: Örményország, Svédország, Norvégia, Azerbajdzsán, Románia, Magyarország.
    6-10: Oroszország, Ukrajna, Dánia, Szlovénia, Macedónia, Nagy-Britannia, Izrael
    11-15: Szlovénia, Montenegro, Spanyolország Ausztria, Németország, Belgium.
    Akit szeretnék döntőbe, de necces lesz:
    San Marino
    Szlovénia
    Albánia
    Akit nem szeretnék a döntőbe, de biztos, hogy bejutnak:
    Görögország
    Málta (általában tetszenek a dalaik, de az idei valahogy nem jön be)
    Portugália (spanyoloktól tuti a 12 pont az elődöntőben)
    Grúzia vagy Izland (minimum az egyik be fog jutni a döntőbe. Egy „idióta” dal mindig bejut).
    A volt-szovjet országok közül az ukrán-orosz-örmény-azeri négyes dala lesz ott.
    Az észt-litván dal bejuthat a döntőbe.
    A lett-belarusz dal a bukik szerint kiesik.
    Érdekes kérdés, ha csak az első 4 jut tovább, hová folynak a pontjaik, és ugye ukrán-orosz egymásra szavazás nem várható.

    • eschungary93

      én is megannyi top listát megnéztem már ,sajnos András dala alul van értékelve … nagyon is. ez a legbosszantóbb az egészben ,hogy ennyire számba se veszik a dalt. Remélem majd májusban jó lesz minden és akkor jó helyen fog András végezni 🙂

  • HunMateo

    András dala a listák 90%ban top 10es, de tényleg alul van értékelve! De van egy nagyon rossz érzésem, hogy a norvég-magyar dalból egy nagyot fog bukni, mert nyagyon hasonlóak…
    Svédország nem nyer, Azerbajdzsán se, Norvégia felejtős, Spanyolország nem kap szavazatot, csak zsűrit, Románia pont az előző ellentéte, Uk valamiért elfelejtődött…
    Tényleg idén férfi énekes fog nyerni, és ha a szovjetek és a diaszpóra nem hagyja cserben Örményországot, akkor jövőre Azerbajdzsán és Törökország nélkül mehetünk Yerevánba, a nyomortelepre…
    Egyetlen remény az első elődöntő utáni húzás, ha 1 halfot húzza Aram, minden jó és megkönnyebbbülés, ha a 2 halfot, nem lesz izgalmas a szavazás és Örményország nyer 250-300 ponttal, mert az agymosottak elhitték a 12 points from Armenia szöveget! 🙁

  • Iza

    Csak 3 orszag esetleges gyozelmetol mentsen meg a Joisten : Spanyol, azer, sved.
    Komolyan, inkabb nyerjen Romania, csak ne ezek!!!!

    Btw, szerintem Azer akkor sem lepne vissza, ha Aram nyerne, fuggetlenul minden politikatol. 60. ESC-en, a mindig eselyes Azer nem fog visszalepni. Ebben ezer szazalekig biztos vagyok.
    Viszont Torok elgondolkodtato, en merhetetlenul csalodott lennek, ha nem ternenek vissza, mert imadom oket, ebbol a szempontbol tenyleg jobb lenne ha egy „politikailag semleges” orszag nyerne. (Svajc? :D)

    De szerintem nem fog Aram nyerni.

    • Sztbeni

      Én az angol számot nagyon nem szeretném győztesnek. Azeri dal se jó, de ők is esélyesek, mert szeretnek bundázni, ahogy tavaly láthattuk.

      • Iza

        Az angol dalt en se latnam szivesen gyozteskent, viszont ha belegondolok, hogy London 2015 valoszinuleg fantasztikus lenne, magas orszagletszammal, ez azert gusztusos 😉

        Azerrol meg annyit, hogy tavaly felesleges volt bundazni, anelkul is meglett volna a top5, mert rohadt jo szam volt Faride :)<3

      • Sztbeni

        Ötödik hely környékén lettek volna szerintem, mert nem volt rossz szám, de azért a második hely nagyon erős.

  • Dani

    Még várok a lengyel dal kevert nyelvű, hivatalos verziójára, illetve a dán hivatalos verziójára (ahol egy trágár szót kicseréltek), és azután hozom a Top 37-es listámat. De annyit előlegben elmondhatok, hogy nagy meglepetések is lesznek benne, amik miatt valószínűleg sok ellenségem lesz. De hát ez csak természetes.

    • Pitbull

      Jaj, Dani! Már megint ez az „ellenség” szó! 🙁
      Szerintem megnyugodhatsz, bármilyen „meglepetésekkel” teli is lesz a listád, ellenségeket itt a fórumon nem fogsz vele szerezni, maximum lesz néhány ember aki ilyen-olyan mértékben nem ért majd vele egyet. Kissé rosszul használod az „ellenség”, „gyűlölet” stb. szavakat, szerintem.

    • Csatlakozom Pitbullhoz, attól hogy nem mindenki fog egyetérteni a listáddal, nem lesz senki az ellenséged, az azért sokkal komolyabb jelentésű szó annál, hogy arra használjuk, ha nem értünk egyet veled.

    • Dani

      Jó, ez tényleg durva volt…csak hirtelen más nem jutott eszembe. Javítanék arra, hogy csak kevesen fognak egyetérteni velem, vagy inkább senki.

      • Iza

        Az en „kulonleges” izlesemet tekintve, lehet hogy en igen 😀

      • rocknish

        Én azt mondom, hogy „ficamjai” (értsétek jól) mindenkinek vannak 😀 Nekem is 😀 Én még egy olyan toplisátval nem találkoztam, ami teljesen nekem szólt volna. 1-2 alkalommal legalább felszisszenek mindig 😀

    • eschungary93

      Ohh még a lengyelek is variálni akarnak ??? … Jó az a dal úgy ,ahogy van … nem értem hogy mi ütött egy némelyik versenyzőbe . Kár elrontani a jót szerintem …

  • BeN

    Sziasztok! Akik szeretnék a hét folyamán német tudásukat fejleszteni, nekik ajánlanám a csütörtöktől esténként 6 órakor kezdődő online műsorokat, amelyekben értékelik a dalokat (a szokásos songchek műsor.
    Magyarország dalát egy tenor operaénekes, Thomas Mohr fogja értékelni péntek este. 🙂

  • Hádész

    Szép jó estét mindenkinek ! 🙂

    Elkészült a beígért 200 db TOP37-es videóból álló statisztikám, íme az eredmények, az országok mellett az átlagok:

    1. Svédország 7,04
    2. Egyesült Királyság 8,71
    3. MAGYARORSZÁG 9,31
    4. Örményország 10,29
    5. Spanyolország 11,08
    6. Románia 11,59
    7. Olaszország 12,43
    8. Izrael 13,02
    9. Írország 13,30
    10. Norvégia 15,85
    11. Németország 15,95
    12. Görögország 16,00
    13. Dánia 16,32
    14. Ukrajna 17,27
    15. Azerbajdzsán 17,72
    16. Montenegró 17,98
    17. Macedónia 18,44
    18. Lengyelország 18,90
    19. Szlovénia 19,14
    20. Észtország 19,30
    21. Finnország 19,30
    22. Ausztria 19,78
    23. San Marino 19,82
    24. Franciaország 20,24
    25. Svájc 21,18
    26. Oroszország 21,60
    27. Belgium 22,24
    28. Hollandia 23,09
    29. Moldova 24,12
    30. Fehéroroszország 24,45
    31. Portugália 24,56
    32. Albánia 25,50
    33. Málta 26,26
    34. Litvánia 27,23
    35. Izland 29,38
    36. Lettország 31,10
    37. Grúzia 32,75

    Hát ezek volnának a biztató, és helyenként talán meglepő eredmények. Mint azt szoktam mondani, nem kell ebből messzemenő következtetéseket levonni, de valamiféle viszonyítási alapnak, én úgy gondolom, hogy 200 ember véleménye megteszi.

    És persze rólad sem feledkeztem meg eschungary23 😀 a Te listádnak nagyon fontos szerepe volt, ugyanis az döntötte el Észtország és Finnország párharcát, mert (mint az az eredményeken is látszik) az átlaguk egyenlő lett, de a te rangsorod 0,06-tal az észtek felé billentette azt a bizonyos mérleget. Ezen kívül még, ha a Te listádat is hivatalosan beszámítottam volna, Németország és Görögország helyet cserélne. Köszönöm a lelkesedésedet 😉

    • eschungary93

      ohh köszönöm hogy figyelembe vetted a listámat is 😀
      azon pláne meglepődtem ,hogy ennyire nagy hatással lett volna a top listám a statisztikára … 😀

    • eschungary93

      ebből a statisztikából is látszik ,hogy mennyire szoros az idei mezőny.

    • szasza1975

      Nagyon hasonló a sorrend egy szavazós oldalon! Szinte ugyanazok az országok vannak a top 15-ben. Magyarország itt is 3. helyezett! 🙂 Ezen az oldalon eddig 2066-an szavaztak, tehát ez egy kicsit több ember véleménye.

      http://tummiweb.com/scorewiz/poll/results

    • Iza

      Olaszorszag 7.???? Na ne mar!!!! Svedorszag 1.? Fujj. Nemetek a gorogok elott? What??

      Na jo, hogy ne csak kritizaljak, ez azert eleg biztato a mi szempontunkbol 🙂 Viszont sajnalnam a finneket, Belarust, Hollandiat, a franciakat es Svajcot, ha tenyleg ilyen hatul vegeznenek 🙁

  • eschungary93

    Nem tudom ki mennyire szokta hallgatni ,de én imádom :
    ( nemrég ment András dala … )
    http://www.escradio.com/listen/

  • Dani

    Az eurovoix és az esc-plus csinál egy szavazást, ahol az egyes országok zsűrijei szavaznak a többi országra. Ezek a magyar pontok:

    http://eurovoix.com/2014/04/02/eurojury-hungary-calling/

  • Zolitt

    Ruth Lorenzo egy másik dala:
    https://www.youtube.com/watch?v=cZp_P_t-z6s

    én már hallgatgatom egy pár napja. olyan keserű mégis erős…
    ..
    (állítólag ezzel is szóba jött eurovízióval kapcsolatban)

    • Zolitt

      ja, és a képi világ is nagyon passzol. mikor először néztem, semmi másra nem tudtam figyelni!

    • rocknish

      Emiatt a dala miatt vártam nagyon, hogy milyen lesz a Dancing In The Rain. Nem egy kategróia a két dal… Ettől függetlenül szeretem a versenydalát, de egy ilyesmi dallal imádnám a spanyolokat idén…

    • Bakancs

      A képi világa egy tökély, már csak ezért érdemes végignézni a videót. A dal hangulata is nagyon tetszik, passzol a saját borongós zenei világomba.
      Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó helyezést ért volna el az Eurovízión, ha ezzel indult volna (bár Anouknak tavaly ez sikerült egy hasonló hangulatú dallal). Mindenesetre én szurkoltam volna neki – de a Dancing in the Rain is felfelé kúszik a listámon.

    • Iza

      Klassz szam, a versenydalanal millioszor jobb. A kepi vilag is szep, kar, hogy ByeAlex – copy. 😉

  • eschungary93

    Egy újabb közvélemény kutatás: Melyik országo(ka)t tartjátok a legsikeresebbnek az Eurovízión kb. 2000.-ig visszamenőleg ?
    A legsikeresebb országok top 5-ös listája :
    1. Ukrajna
    2. Svédország
    3. Románia
    4. Azerbajdzsán
    5. Görögország

    • Pitbull

      Az elért eredmények, vagy az egyéni zenei ízlés tükrében?

      • eschungary93

        inkább elért eredmények tükrében 🙂

      • Pitbull

        Aha, hát ez így roppant egyszerű, csak össze kell adogatni a helyezésekhez hozzárendelhető pontszámokat, és így kialakul az objektív sorrend az országok között. Szerintem ennek így nem sok értelme van, érdekesebb lenne, ha az egyéni ízlést alapul véve rangsorolnánk az országokat, aszerint, hogy melyik ország találta el legtöbbször és legnagyobb mértékben az adott fórumozó ízlését. Így sokkal változatosabb és több információval bíró eredmények jönnének ki.

      • eschungary93

        akkor legyen egyéni ízlés szerint 🙂 ,de ha azt nézem saját szemszögemből ugyanúgy maradna az 5 ország nálam

      • eschungary93

        amúgy meg ha az elért eredményeket vesszük figyelembe ,akkor lehet nem az az öt ország állna a top 5 listán … 🙂 Ezért inkább maradjunk a saját ízléseknél 😉

      • Nekem ez egyértelmű, a Svédek szinte mindig olyanokat küldenek akiket nagyon szeretek, a másik ilyen ország pedig Izrael akiknek a balladáit imádom leginkább (meg a Ding Dongot 2011-ből :D)
        De ezen két országon kívül szerettem még a bugyuta holland dalokat is amikkel sorban estek ki évről évre 😀
        Egyébként 2006 és 2009 között az ukrán dalok is nagyon jók voltak, de aztán Mike Newtonnál nekem valami elveszett ami azóta sem jött vissza.
        Szóval ha sorrendbe kéne tenni akkor Svéd, Izrael, Olasz (mióta visszatértek), Hollandia, Ukrajna 😀

    • Pitbull

      1. Izland
      2. Norvégia
      3. Szlovénia
      4. Azerbajdzsán
      5. Finnország

      • Iza

        Egyeni izles? Azert ez is nehez kerdes, mert en ugy vagyok vele, hogy azert a kedcenceim is kuldtek neha olyan, hogy a hajam egnek allt tole, de akkor :
        1. Gorogorszag
        2. Torokorszag (gyertek visszaaaaa!!)
        3. Azerbajdzsan
        4. Svedorszag
        5. Oroszorszag

    • Dia

      Sorrendet nem tudok felállítani, de ezek az országok küldték a kedvenc dalaimat:
      1. Izland
      2. Dánia
      3. Svédország
      4. Görögország
      5. Azerbajdzsán (hát igen, a svéd zeneszerzők jó munkát végeztek…)

    • Fox

      Furcsa sorrend :

      1.Németország
      2.Svédország
      3.Olaszország
      4.Dánia
      5.Azerbajdzsán

  • HunMateo

    Még Május sincs, de máris elkezdődött Aram reklámozása, az eurovision.tv csak róla írt cikket, latszik, vele akarják megnyeretni! Miért nem nyerhet nyugati ország végre? Ja, persze, a nyugatiaknak nincs baráti országaik… Németország 2010en kívül csak északi/keleti ország nyer több éve! 🙁 (orosz,norvég,finn,svéd,ukrán,azeri,dán,lett,észt,török,szerb,görög= mindnek sok a baráti országa! most nyer örmény, jövőre norvégia, majd ukrajna,grúzia,litvánia,izland,stb.)

  • BeN

    http://www.eurovision.de/songchecker243.html

    Hamarosan értékelik a magyar dalt a németek! 🙂 Ti is értékelhetik az egyes dalokat! 🙂

    • BeN

      A német vélemény: Modern, dinamikus, nagyon jó dallam, fiatal, jól kinéző énekes, ami szerinte mind-mind előny, hiszen az elmúlt években fiatal, attraktív előadók nyertek. A szülők és András történetét egy szép szerelmi történetnek tartják (magyar modell, amerikai zenész). 🙂 Kicsit firtatták h egy amerikai zenehatás mennyire lehet sikeres Európában. Thomas Mohr pedig kiemelte a nemzeti döntő koreográfiáját! Ő 12 pontot, a másik srác 8 pontot adott a magyar dalra. 🙂

    • HunMateo

      Remélem mi adunk minimum 8 pontot a németeknek, nagyon megérdemelnék! (Sose gondoltam volna, hogy egy „nagy” Németország a barátunk lesz!)
      De a 12t is odaadhatnánk nekik a tavalyiért… 🙂

  • Iza

    Ezt muszáj megosztanom Veletek :

    https://www.youtube.com/watch?v=RQmUNYiGNIo

    Komolyan, nem értem, miért kell annyit szenvedni a dalválasztással, amikor ilyen kincsek bujkálnak a zeneiparban.
    Nyugodtan mehetne Dániába(is), agyonverné a mezőnyt.

    • HunMateo

      Nagyon durva, ha ezzel ment volna tavaly, top 5 lett volna, ebben van egy kis „magyar” is! 🙂

    • Iza

      Nekem nagyon keves olyan dal van, amibe elso (igen, legelso!!!) hallasra beleszeretek, ez az.
      Egy kicsit keseru, egy kicsit befordulos, de megis van benne egy olyan osero, egy katarzis, ami miatt a hideg futkos a hatamon tole. Bar en nem ertek hozza, de asszem’ ezt hivjak muveszetnek. Csoda!

      • Pitbull

        Lehet művészetnek is hívni, én inkább idegesítő zenének hívom az ilyet. Számomra ugyanolyan trágyahalom ez is mint a Kedvesem volt tavaly. Nem jön be, nagyon nem!

  • Dia

    http://www.eurovision.tv/page/news?id=99693&_t=one_day_to_eurovision_in_concert
    András nem lesz ott az amszterdami koncerten. 🙁 De a többi előadóra azért kíváncsi vagyok, milyenek élőben, már alig várom. 🙂

  • Zolitt

    hogy is vezessem be?! 😀
    Előre szólok, hogy imádom ezt a zenét, a klippet, a szöveget a csapatot, a dalaikat, a munkásságukat…. de ezt nem hagyhatom ki 😀
    és azt is tudom, hogy BŰN egy lapon említeni a következőket…

    szóval: 😀

    nekünk sokkal jobb Koncsítánk van 😀 😛
    https://www.youtube.com/watch?v=nYQDKHUjlm8

  • Iza

    http://eurovision-boys.tumblr.com/

    Elsosorban a holgyeknek ajanlom, lehet nyalat csorgatni es nevetni is, nagyon sok vicces kep van :):):)

  • Fox

    Egyébként az Amszterdami koncertet élőben lehet nézni ?

  • Ugyan nem volt túl elegáns dolog, de attól még érdekes a közönség reakciója Aram előadására az amszterdami koncerten (2:50-től)
    https://www.youtube.com/watch?v=vhqkCDgsuh4

    • És szegény ezt is azért kapta mert beszólt Conchitának 😀

    • Iza

      Uristen, szegeny 🙁 Ezt nezni is gaz volt….
      Egyreszt szomoru, mert azert az tenyleg durva lenne, ha azert nem szavaznanak ra, mert Koncsitanak beszolt egy -szerintem- tok jogos dolgot.
      Masreszt speciel engem felhaborit, hogy eddig mindenki savazta Koncsitat hogy undorito es embertelen, meg mittudomen, most meg egy versenytarsa megmondta rola a velemenyet, erre mindenki Aramra fujjog. Ez most komoly???? Na nehogy mar a vegen koncsitat kelljen sajnalni -.-

      • Bakancs

        Nem csak Koncsítának szólt be, hanem a(z örmény) melegeknek is.
        Nyilvánvalóan nem volt professzionális tőle, hogy más versenyzőket bírál – persze, meglehet a véleménye, de felesleges ezt így hangoztatnia, mert így csak maga ellen fordítja a népet, és a saját esélyeit rontja.
        Persze a közönség reakciója sem volt túl „professzionális”, ők is lehettek volna okosabbak vagy, ahogy Bálint mondta, elegánsabbak ennél.

      • Sztbeni

        Szerintem ezzel inkább szavazókat szerez, mint veszít 😀 . Oroszországtól biztos lehet a 12 pontban 😀

      • Iza

        En ezt ertem. Nem is ezzel van a bajom, hanem azzal amit leirtam a vegen.
        Az meg, hogy beszol a melegeknek, ezen szerintem nem kene felhuznia magat senkinek, annyi ember(sokszor ismert ember) teszi ezt meg, ez abszolut nem ujdonsag es felhaborito, szerintem. (mondom ezt ugy, hogy a legjobb baratom meleg)

      • Sztbeni

        Egyetértek. Láthattuk a toleráns nyugati közönséget, hogy fogadják más véleményét.

      • Bakancs

        Egy olyan versenyen, ami az összetartozásról szól, és amelyet nyugaton főleg csak a legnagyobb melegfesztiválként emlegetnek, szerintem öngól homofób kijelentéseket tenni.
        Az igaz, hogy az ilyen kijelentés nem újdonság, de attól még nem kellene hangoztatni, illetve nem itt kellene.
        Képzeld el, hogy úgy kell mondjuk egy romatelepen laknod, hogy köztudottan rasszista vagy. Ez sem nekik, sem neked nem lenne a legideálisabb helyzet. (Ez persze csak egy példa volt, nem szeretnék bárkit megsérteni.)
        Viszont én nem támadom Aramot (sosem volt szimpatikus, de én mindig objektív próbálok lenni), egyszerűen csak amatőr lépés volt ez tőle, és nem azért, mert elítélem a gondolatait, vagy akármi, egyszerűen csak azért, mert még versenyszituációban van, ahol fontos lenne, hogy ne fordítsa maga ellen egyik oldalt sem.

      • HunMateo

        Aram nem tett semmi rosszat, csak kimondta az igazat! Ha megkérdeztek volna egy pszihológust vagy egy orvost, ugyanezt mondta volna! És az a baj, hogy megint nem a dalról szól az egész műsor, hanem a sajnálatról, a melegek összefogásáról! Lehet, ha Loreen mondta volna a szöveget, ő se nyert volna? De azt se hiszem el, hogy a 100 millió nézőból ennyi buzi van, hogy befolyásolják a szavazást!
        + Kállayról el kéne hitettetni, hogy Afrikából a polgálháború elöl elmenekült családból jött, és a saját gyermekkoráról énekel, amikor nem volt semmije és mindig megverték és ezért running…
        Biztos sokan szavaznának rá! 😀

      • Bakancs

        Őszintén szólva szerintem az afrikai cuccal simán nyertünk volna 😀 Túl könnyű manipulálni a népet.
        Az már más kérdés, hogy ezt hogy tudná bizonyítani.

      • Bakancs

        A melegkérdést pedig szerintem a Koncsíta-topik alaposan megtárgyalta, én nem azon a téren szerettem volna állást foglalni, egyszerűen csak a „marketinges” módszereit kritizáltam.
        Ennek a kijelentésnek a hatása meglátszott a koncerten (ahol Koncsítát nem fütyölték ki, őt pedig igen), az Eurovízión pedig meglátjuk, hogy mi fog történni.
        (Zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem sosem csak a zsűri és a nézők szavazatai döntenek a győztes kilétében, de ez már csak az én összeesküvés-elméletem 😀 )

    • eschungary93

      Gyerekek ,én itt megnéztem a tegnapi Eurovision in Concert néhány dalát és egyszerűen annyi negatív csalódás ért ,hogy nem tudom elképzelni mi lesz májusban … Borzalom hogy egy némelyik énekes ,és duett hogy énekelt …

      • eschungary93

        Eurovision in Concert utáni vélemény -> pozitívan csalódtam : Spanyolországban , Hollandiában , Fehéroroszországban és Ukrajnában . Ezen országok előadói jól énekelték el dalukat.
        Hát a román dalról inkább nem is szólok semmit , de Aram éneklése sem volt valami kiemelkedően jó …

    • Dia

      Néztem interjúkat, amiket tegnap csináltak Amszterdamban, és Aramot is kérdezték erről a témáról. Azt mondta, hogy ő ezt az egészet csak viccnek szánta, mivel ő nemcsak énekes, de humorista is, és ezt sokan nem tudják róla. Mondta azt is, hogy beszélgetett Conchitával Amszterdamban erről az egészről, és ő is mondta, hogy nem haragszik rá (vagy ilyesmi…) Egyébként a dal előadása után is elmondta ugyanezt, miután úgy lehurrogták…
      Szerintem ez a „vicc” elég rosszul jött így ki, mivel nem mindenki tudja a teljes sztorit, és így sokaknak antipatikussá válhat.

  • tacom

    Szép jó reggelt mindenkinek ezen a történelmi napon! Kerek 40 éve, azon az estén, Brightonban…:) A Petőfi rádió méltón ünnepli: már a harmadik ABBA dal megy ma, és mondanak is pár szót az együttesről.

  • eschungary93

    Valaki már nézett a tegnapi eurovíziós amszterdami koncertről videókat ?
    kinek mi a véleménye az előadók énekléséről ?
    Szerintem Aram és Paula & Ovi mélyrepülése elkezdődött …

    • Sztbeni

      Nekem azzal nem volt bajom. Az angol volt nagyon gyenge. A dal nem olyan rossz, de a csaj nem eurovízió szintű énekes. Nagyot csalódnék, ha top10 lenne. Paula és Ovi jó lesz szerintem, a koncert annyit nem számít. Ukrajna se volt rossz élőben.

    • Bakancs

      Ha Paula ügyel a kitartott hangra, akkor szerintem sem lesz baj, de a koncerten az nem hangzott túl jól.
      Én kissé csalódtam a nagy kedvenc Hollandiámban is, ott engem leginkább az énekesnő fogott meg, itt pedig a férfi hangja dominált, szóval remélem, majd az ő mikrofonját lehalkítják.
      Ukrajna fülsértő volt, pedig nekem nagyon bejön (a csaj 😀 ).
      Az azeri énekesnőben pedig kellemesen csalódtam.
      Kár, hogy KSA nem volt itt – igaz, hogy az eddigi győztesek sosem vettek részt a koncerten (azt hiszem, az Oikotimeson olvastam, szóval nyugodtan cáfoljatok meg), de idén az Eurovízió hivatalos oldala is közvetítette, szóval szerintem jobb lett volna ott lenni.

      • Dani

        „igaz, hogy az eddigi győztesek sosem vettek részt a koncerten”

        Nagyon remélem, hogy ez idén megtörik Ruth győzelmével.

      • eschungary93

        ha az eddigi győztesek nem vettek részt a koncerten … hmmm.
        konklúzió : Svéd , magyar vagy izraeli győzelem lesz idén kész punktum ! 🙂

    • Iza

      Na, mostanra sikerult idot szakitanom arra, hogy belehallgassak a koncert dalaiba, ha nem haragszotok, nem ertekelnem mindet, csak a vegleteket 🙂
      Szerintem a legjobbak :
      Aram oriasi! De tenyleg! Nagyon banom, hogy az elejen lebecsultem Ot meg a dalat is, mert szamomra hihetetlen volt, amit tegnap lemuvelt. A dubstep resz sokkal jobb volt, mint a studional, oriasi ero jott belole, nem mellesleg -szerintem- a legjobban enekelt eloben. (a leirhatatlanul fantasztikus es szexi outfitert pedig egy hatalmas piros pont <3)
      Azt hiszem, szerelmes vagyok 🙂 *pirul*
      Gorogorszag : szinten egy dal, ami eloben sokkal-sokkal jobb. Riskykidd nagyon jo eloben, es orultem, hogy Nick hangja is tok jol kijott, nem ugy, mint studioban.
      San Marino meglepett, studiofelvetelen kifejezetten idegesitett Valentina hangja, eloben viszont nagyon jo volt. (btw, o meg Ruth terhesek? Vagy csak elcsesztek a ruhajukat??)
      Es hat igen….szamomra beteges, elfogadhatatlan es bizarr, de Koncsi nagyon jo. Studioban is, eloben is. Pont
      Es akkor a legrosszabbak :
      Portugalia : en komolyan nem tudtam, hogy sirjak vagy nevessek-e. Brutalisan gagyi. A lany meg a gusztustalan es kozonseges ruhajaert megerdemelne egy "fejlovest"
      Uk katasztrofa!!! Olyan szinten IRRITALT molly hangja, hogy az hihetetlen, en tenyleg azt hittem, hogy Eric Saade a legfulsertobb eloben, de van rosszabb!!!
      Svajcban nagyot csalodtam, az egyertelmu volt, hogy a faszinak nincs valami sok hangja, de ennyire gyengere nem szamitottam. Kar, mert a dalukat meg imadom 🙁
      Albania meg katasztrofa. Eloben, studioban, mindenhogy.

  • eschungary93

    Egy hónappal az első elődöntő előtt egy top 10-es lista :
    1. Magyarország
    2. Nagy – Britannia
    3. Görögország
    4. Spanyolország
    5. Franciaország
    6. Hollandia
    7. Izrael
    8. Montenegró
    9. Albánia
    10. Macedónia

    • kecske14

      Ez a te TOP10-ed?

      • eschungary93

        igen ,a tegnapi koncert után sajnos vagy nem néhány ország előre lépett ,néhány meg visszacsúszott … így ez lett az eredménye az egésznek … 🙂 Megkérdezhetem ,hogy miért kérdezted ,hogy ez a top 10-em ? 🙂

      • Iza

        Jeee, majdnem valaszoltam, hogy „Aaa, tuti nem a tied, hisz te imadod Macedoniat” :)))

      • eschungary93

        A dalt még mindig szeretem ,de sajnos élőben nem nagyon volt kiemelkedő Tijana éneklése … Így került a 10. helyre ,remélem ,hogy májusban sokkal jobb lesz 🙂

      • eschungary93

        És hogy sokkoljalak benneteket :Lettország benne van a top 20-ban , a koncerten olyan jók voltak ,hogy ez kis bugyuta dal sokat előre lépett 🙂

      • Iza

        Ugye?? Nekem is nagyon bejott, ugy, mint Malta, tok jo bulit csinaltak :))

      • eschungary93

        Az fura ,hogy ez a koncert alaposan felborította az eddigi sorrendet … erre nem számítottam 🙂

      • kecske14

        Mert azt hittem csak nálam vannak a görögök ennyire előre…
        Kicsit változtattam az élőben hallgatott dalok után.
        Top 10-em:
        1. IZRAEL
        2. GÖRÖGORSZÁG
        3. OLASZORSZÁG
        4. MAGYARORSZÁG
        5. AZERBAJDZSÁN
        6. AUSZTRIA
        7. SVÉDORSZÁG
        8. ROMÁNIA
        9. NAGY-BRITANNIA
        10. ÍRORSZÁG

  • Iza

    Reg volt, ugyhogy egy kis kozvelemeny kutatas from Iza 🙂
    Most tegyunk felre minden dalt, csak az interjuk vagy a megismert szemelyisegek alapjan, nektek eddig kik szimpatikusak(ezen belul a legszimpibb ki?), es kik ellenszenvesek? (itt pedig ki a legellenszenvesebb) 🙂

    • Hm, ez egy érdekes kérdés. Legszimpatikusabb Sanna, Conchita, Emma Marrone. Aki pedig ellenszenves: az orosz ikrek, Aram és talán más nincs 😀

      • Iza

        Huuuuuha, akkor engem utalni fogsz 🙁 😀
        Szimpatikusak : ARAM, a gorog, a francia es a finn fiuk, Sebalter, a lengyel lany, Basim es Tinkara. A legszimpatikusabb egyertelmu.
        Az ellenszenvesek pedig : Axel, Sanna, Ruth, az orosz ikrek, Emma Marrone (aki a legellenszenvesebb is egyben), Molly+Vilija+Dilara+Tijana sem a szivem csucskei, meg a nemeteknel a szoke csaj.
        A tobbiekkel nincs bajom.:) (ja es termeszetesen Andrast nem vettem most figyelembe)

      • Iza

        Ja, es a szimpatikus szemelyek kozul kimaradt Paula 🙂

      • Nem utállak ezért :DD Sannát és Emmát is ‘ismertem’ már korábbról, szóval őket eleve jobban kedvelem mint a többieket. 🙂
        Aram pedig… szegény nagyon keleties jellemű számomra a nyilatkozatai alapján… mikor a homofób kijelentése után viszakozott, és Conchitával ölelkezett, az meg egyenesen szánalmas volt xD
        De legalább abban egyetértünk, hogy az orosz ikrek nem túl szimpatikusak, illetve Axel sem csak őt kihagytam 😀

    • eschungary93

      Szimpatikusak : a görög trió , az ír csaj , a holland duó . Ellenszenvesek : Sanna , Sebalter , és a finn banda

    • Bakancs

      Nehéz kérdés, mert nincs még egyelőre sok interjú, ráadásul engem kifejezetten zavar, ha valaki nem tud normálisan angolul, mert az torzítja a róla alkotott képemet (meg úgy általában hogy lássa meg az ember valaki személyiségét, ha csak két szót tud kinyögni).
      Nagyon szimpatikus Ruth Lorenzo, a holland lány (Ilse) és még az Elaiza tagjainak jelleme is.
      Ellenszenvesről nem tudok túl sokat nyilatkozni, mert általában csak azoknak az interjúit nézem, akik érdekelnek is. 🙂
      Aram számomra nagyon művinek és őszintétlennek tűnik. Az ikrekkel még nem láttam interjút, de szerintem őket sem kedvelném.
      Valentina is irritál egy kicsit, de szerintem ő egy külön világban él. 🙂

    • Sztbeni

      Szimpatikus: orosz ikrek, Aram, ukrán csaj, Paula és Ovi, máltaiak, lettek 😀 , montenegroi csávó

      Nem szimpatikus: Molly, görögök

      Rühellem: Koncsítá

      A többi semleges

  • kecske14

    Sziasztok! Én is kiváncsi lennék egy-két véleményre. Nemrég kezdtem el nézni az eurovíziót (2011-ben). Igazából akkora benyomást csak idéntől tett, hogy mondhassam azt „függő” lettem.
    Kérdés: a 2000-es években melyik volt a kedvenc győztes dalotok? (2000-13)

  • Iza

    Egyebkent csak en erzem ugy, hogy (sajnos) Andras kezd beleszurkulni a mezonybe? Mar egyaltalan nem erzem a dalban azt a varazst, ami miatt az elejen siman ramondtam, hogy top5. 🙁 Ti hogy vagytok vele?

    • HunMateo

      Én is ezt érzem, ez azóta, mióta Aramot tolják, mert a 2 dal hasonló…
      Pedig szerintem a színpadképünk nagyon jó lesz, nagy sorszámmal top 5 meglehet, de sajna Aram lefog minket tólni, ezért csökken az esélyünk! + lehet csak én érzem, de Európa nem szereti az Amerikából jöttem kreol vagyok dolgot! 🙁

    • Dani

      A „Running” egy eszméletlen jó dal, egyetlen problémám vele, hogy Andrást egyáltalán nem nevezném énekesnek, mert szerintem amit csinál, az nem éneklés, hanem csak nyávogás. Ha egy olyan előadó énekelné a dalt, akit nyugodtan lehet énekesnek nevezni, és nem nyávog, akkor biztos, hogy Top 10-es helyet kapna nálam is a dal. De így semmi esetre sem.

      • Iza

        Nem is az a baj, hogy (szerinted) nem enekel jol Andras. Eric Saade az elo pelda ra, hogy enekelhetsz fulsertoen hamisan is, ha jo a dalod. Az a baj, hogy a mi dalunkat se szeretik tulsagosan, legalabbis en ezt vettem eszre. Es ez igy mar sokkal rosszabb. Nekem nagyon az az erzesem, hogy ugy fog jarni Andras, mint 2011-ben Alexey Vorobyov : a televotingnal viszonylag jo helyen van, a zsuri viszont utalni fogja. ( btw, ami engem baromira felhaboritott, en speciel vele nyerettem volna meg az egeszet, de mindegy)
        Persze ne legyen igy, es legyunk ott a top10-ben, csak megis 🙁

      • Sztbeni

        Be kell valljam, hogy nekem nagyon nem tetszik a Running. És Kállay se szimpatikus (nem azért mert fekete, hanem alapból).

      • Pitbull

        Talán meglepő, hogy valamiben egyetértek Danival, de most ez a helyzet. A dal jó, az előadó bűn rossz, a kettő kombója inkább szánalmas, mint nyerő, szerintem. Ennek ellenére maximálisan szurkolok Andrásnak egy jó eredményért, mert minket képvisel, így ezt kell tennem!