Naptár

2011. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Fórum: Kávézó

Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!

8 314 hozzászólás Fórum: Kávézó

  • borso

    Én is egyetértek. Csak fricskázzon. Ő ettől ByeAlex. Egyáltalán nem nagyképű különben, őszintén elmondta, hogy mit gondol. A tavalyi svéd dal nem tetszett, mint ahogyan Karl Espen sem. Ennyi talán részemről az eltérés. A román dal meg tényleg rémes…..

  • hidapeta

    Nagyon tetszett Alex dumája.Nincs Ő elszállva magától egyáltalán,én figyeltem a tavalyi riportjait is.Pont azt szerettem benne akkor is hogy nem kertel,mindig kimondja amit gondol és nem foglalkozik vele hogy ez esetleg másoknak nem tetszik.Amúgy teljes mértékben egyetértek vele! 😀

  • eschungary93

    Tegnap , hogy csináltam ezt a 3 éves dalok top10-es listáját ,néhány előadónál dobott fel a youtube „új” dalokat .
    Íme Toojitól egy féléve megjelent dal :
    http://www.youtube.com/watch?v=dBnGDAEMSLU

    (sokkal jobb , mint a Stay … )

  • pestilany

    Na jo, csakhogy folytassuk a kozvelemeny kutatast : egy kicsit mas szemszogbol megkozelitoek a kerdeseim :

    Lanyok! Ki a legjobb pasi iden a mezonyben?
    Fiuk! Es ki a legjobb csaj?

    😀

  • Bende

    Engem Molly fogott meg a leginkább , de az ukrán és az orosz lánykák se bányarémek 🙂

  • Zolitt

    most este kapcsolgattam a tv-m és fél órán belül 2x futottam bele ebbe a dalba:
    https://www.youtube.com/watch?v=680R1Gq2YYU

    először a music channel-en aztán pár perce a music mix-en.
    fura, mert ki nem bírtam állni az nf-ek alatt, és a döntőjében egyike voltam a legnagyobb ellendrukkereknek, de most tökre megörültem, hogy itthoni tvben is látni 🙂

  • pestilany

    :)))
    Nekem amugy a sracok kozul Nicolas Raptakis (Gorogorszag, enekes srac) tetszik a legjobban, de hat oszinten szolva eleg silany az idei pasi-felhozatal :/ 🙂

  • eschungary93

    Egy újabb közvélemény kutatás : ti melyik országnak adnátok 1,2,3,4,5,6,7,8,10,12 pontot az idei mezőnyből ? ( Ezekből majd összeállítok egy statisztikát és pontozótáblát fogok vezetni májusig )Természetesen Magyarországra nem szabad szavazni 🙂

    12 pont : Macedónia
    10 pont : Nagy – Britannia
    8 pont : Montenegró
    7 pont : Spanyolország
    6 pont : Görögország
    5 pont : Franciaország
    4 pont : Románia
    3 pont : Izrael
    2 pont : Ukrajna
    1 pont : Azerbajdzsán

    • Nagyon belejöttél a kérdezgetésbe, na de nem gond legalább zajlik itt az élet 😀

      1 pont Macedónia
      2 pont Olaszország
      3 pont Írország
      3 pont Ausztria
      4 pont Izrael
      5 pont Fehéroroszország
      6 pont Dánia
      7 pont Románia
      8 pont Lengyelország
      10 pont Izland
      12 pont Svédország

      • Hűha, kicsit este van már 😀
        Mivel 2-nek adtam 3 pontot, gondolom a sorrendből kivehető, h az Íreké a 2 pont és így az olaszoké az 1, Macedónia meg már nem fért akkor fel. 😀

      • pestilany

        12 pont : Lengyelorszag
        10 pont : Ormenyorszag
        8 pont : Dania
        7 pont : Gorogorszag
        6 pont : Franciaorszag
        5 pont : Oroszorszag
        4 pont : Finnorszag
        3 pont : Hollandia
        2 pont : Svajc
        1 pont : Feheroroszorszag

    • Pitbull42

      Ez tök jó, de szerintem erről egyébként is lesz a fórumon „hivatalos” szavazás, a főoldalon kirakva. Vagy nem…

    • StanB

      Elég sok fejtörés után 🙂
      12 pont: Svédország
      10 pont: Ukrajna
      8 pont: Oroszország
      7 pont: Írország
      6 pont: Franciaország
      5 pont: Lengyelország
      4 pont: Norvégia
      3 pont: Litvánia
      2 pont: Örményország
      1 pont: Egyesült Királyság

    • Hádész

      1 pont: Románia
      2 pont: Izrael
      3 pont: Svédország
      4 pont: Svájc
      5 pont: Fehéroroszország
      6 pont: Egyesült Királyság
      7 pont: Örményország
      ———
      8 pont: Írország
      ———
      10 pont: Lettország (tudom, tudom…)
      ———
      12 pont: Lengyelország 😀

  • KBSCfan

    rég jártam erre, de most a kedvenc dalok témához még hozzászólok

    kevés olyan dal van, ami nagyon erösen megragadt bennem a múltból..

    1. a fő kedvenc: Karolina – Mojot svet 2007 talán

    többi, ami nagy kedvenc volt (2007 óta nézem a versenyt):
    Lena – Satellite
    Serebro – No. 1
    Nina Zili – L-amore
    Wolf Kati
    Eric Saade – Popular
    Safura – Drip Drop
    Takasa – You and me
    Farid – Hold me

    ennyi, ami annyira megragadt bennem, hogy még most is emlékezzek rá 🙂

  • pestilany

    Lattam egy top37-es videot, azeri felhasznalo keszitette, 37. helyezett : Aram MP3. Azert az ugy konkret :DD
    Egyebkent mar vagy 4-5 brit felhasznalo altal keszitett videot lattam, kivetel nelkul mindegyiken elsok vagyunk. Azert ez klassz! 🙂

  • pestilany

    Egy kerdes mindenkihez :nektek, mondjuk 2007-ig visszamenoleg kik voltak a gyoztesek evenkent? (csak egy orszagot szabad irni minden evhez:)

    • Dani

      2007 – Szerbia
      2008 – Svédország
      2009 – Izland
      2010 – Örményország
      2011 – itt 3 is van (Bulgária, Ausztria, Spanyolország), ha választanom kell (nagyon nehéz a választás) akkor Bulgáriát mondanám
      2012 – Dánia
      2013 – Izland

    • Sztbeni

      2007: Ukrajna
      2008: Örményország
      2009: Norvégia
      2010: Macedónia
      2011: Dánia
      2012: Svájc
      2013: Görögország

    • rocknish

      2007: Magyarország (hát na…)
      2008: Izland vagy Norvégia, Norvégia vagy Izland, legyeeeeen Norvégia
      2009: Izland
      2010: Na, ez kemény dió, mert a hangulatomtól fügött az aktuális első helyezett, de Svédország nagyon a szívemben volt.
      2011: Szlovénia
      2012: Svédország
      2013: Izrael

      • pestilany

        Itt az enyem :
        2007 – persze hogy Ukrajna 😀
        2008 – Dima <3
        2009 – Norvegia
        2010 – Izrael
        2011 – Eric. Alexey. Eric. Alexey. AAAAAAA. Alexey.
        2012 – Torokorszag
        2013 – Koza Mostra, egyertelmu. 🙂

    • StanB

      Sajnos sok helyen nem tudok dönteni, szóval bocsi 🙂
      2007: Szerbia/Ciprus
      2008: Norvégia/Albánia
      2009: Izland
      2010: Lengyelország
      2011: Magyarország
      2012: Izland/Svédország
      2013: Dánia/Norvégia

    • Pitbull42

      2007: Moldova
      2008: Izland
      2009: Izland
      2010: Örményország
      2011: Bulgária
      2012: Szlovénia
      2013: Norvégia

    • 2007: Svédország 😀
      2008: Törökország
      2009: Örményország
      2010: Törökország
      2011: hm… talán Moldova
      2012: Szerbia
      2013: Görögország 🙂

  • Dani

    Én pedig akkor felvetném az előbbi ellenkezőjét (feltéve, ha még nem volt), tehát, hogy ti kit tartottatok a legrosszabbnak az elmúlt években? Legyen mondjuk a 2 ED-s rendszer bevezetésének évétől, vagyis 2008-tól. Nálam ők vannak a listában:

    2008 – Írország
    2009 – Bulgária
    2010 – Szlovénia
    2011 – Moldova
    2012 – Ausztria
    2013 – Románia

  • Mona42209

    Szóval a legjobbak, nem tudom nekem minden évben több kedvencem van:

    2008. Örmények, Izland, Svédország
    2009. Észtek, Izland, Oroszország, Norvégia, Örmények
    2010. Belgium, Görögök, Grúzia, Törökök, Ukrajna
    2011. Svédek, Románia, Szlovénia, Ukrajna, Grúzia
    2012. Albánia, Izland, Olaszország, Svédek, Szerbia
    2013. Izland, Moldova, Fehérorosz, Dánia, Norvégia

  • pestilany

    btw, csak egy kis csekelyseg :

    http://www.youtube.com/watch?v=iVwFTfI6tSk

    Tiszta szivvel ajanlom mindenkinek ezt az albumot. Egyszeruen ZSENIALIS!

    • Pitbull42

      Csengettyű lájkolni fogja ezt a kommentedet! 🙂

    • eschungary93

      az első néhány percbe belehallgattam s nekem tetszik , majd holnap rászánom az időt és teljesen hosszában meghallgatom 🙂

    • pestilany

      Egy kis szemelyes sztori : tavaly nyaron Santorinin nyaraltam a baratnoimmel, ott olyanokat buliztunk a helyiekkel, 1000 decibellel uvoltott a Koza Mostra, a tipikus asztalon tancolos , „kirugjuk az ajtot is, es addig bulizunk, amig ossze nem esunk” ejszakak, uuuuu annyira jo volt!! 🙂 Ha tehetitek, menjetek el egyszer oda, a legjobb hely a vilagon! 🙂

    • Úgy van, baromi jó lemez, tavaly nyáron szinte csak ezt hallgattam 😀 (Illetve ezt, meg Can Bonomo második albumát felváltva :D)
      Miért nem találok olyan zenésztársakat, akikkel ilyeneket lehet játszani?
      Ja, neked a kedvenc dalod az albumról melyik?

      • pestilany

        Kedvenc dal? Huuuha, tudom, hogy kozhely, de igazabol mindegyiket szeretem, ha megis akarok kedvenceket mondani, akkor az Alcohol is free, a Me trela, es a Desire. 🙂 (utobbi, megjegyzem, szerintem nagyon hasonlit Kostas Martakis idei, Euroviziora szant dalara – nyilvan azert, mert azt is Elias irta – amit szinten imadok :))

      • Most, hogy mondod, tényleg hasonlít 😀 (Bárcsak Kostas Martakist választották volna… akkor idén is Görögország lenne a győztesem.)
        Nekem most a Lianoxortaroudia (remélem, jól írtam :D) a nagy kedvenc.

      • pestilany

        Egyetertek, nekem is. Nem rossz a Rise up sem, valoszinuleg 4-5 cider utan baromi jot buliznek ra, de Kostast akkor sem tudom megbocsajtani nekik 🙁 😀

    • pestilany

      A roman kommentek azert kedvesek 🙂

    • HunMateo

      A youtubeon a kommenteknél nem jó olvasni a nigga és jail szót! És még az nem toleráns, aki nem szereti a szakállas nőket? Ugye ez csak románok írogatják, mert fosnak, hogy leelőzzük őket?

      • pestilany

        En kifejezetten kedves roman kommenteket olvastam, 12 pontot igerve es sok szerencset kivanva :O

      • eschungary93

        én is csodálkoztam ezen , de hogy még egy örmény 12 pontot nem láttam ,itt vmi nem stimmel … 🙂

      • pestilany

        A dontoben egy budos pontot nem fogunk kapni az ormenyektol, ebben ezer szazalekig biztos vagyok! 🙁 -.-

      • Pitbull42

        Ugyanígy gondolom én is. A baltás ügy nagyon mély nyomot hagyott az örményekben, nem hinném, hogy a nagy többségük el tudna vonatkoztatni tőle annyira, hogy szavazzanak a magyar dalra. Bárcsak ne lenne igazam, és itt most nem KSA szempontjából aggódom…

      • Tanti

        viszont mi tavaly a döntőben 3 pontot adtunk örmény „barátainknak”.Azon kicsit meglepődtem.

      • Dani

        Amúgy eddig még soha nem kaptunk az örményektől pontot.

      • HunMateo

        Az örményeknek ez a taktikájuk, hogy lehet, fizetnek is pár embernek azért, hogy minden egyes blogra, face bejegyzéshez, youtube videóhoz odaírják, „12 points from armenia, but aram to win!” De ennyire agymosottak egy páran, hogy az örmények kedvesek, nem fogunk kapni tőlük pontot, szerintem nem kaptunk tőlük még 1db pontot se, amióta van esc!

      • eschungary93

        Ezért kellene azt csinálni ,hogy mi magyarok kívánjunk annak marhának sok szerencsét meg rengeteg sok 12 pontot from Hungary hozzászólással és majd az első elődöntőn nem szavazunk rá . És még lehet döntőbe sem kerülne … uhh ez mekkora szívatás lenne. 🙂
        Azért gondoltam erre ,mert ezek az örmények biztos így fogják csinálni …

      • HunMateo

        Nekem már mindegy ki nyer, csak ne Örményország! Ennyire ráerölterni a dalt az emberekre, ezerszer azerbajdzsán, mint ez a sunyi nép! Hajrá uk, svédország, azerbajdszán, stb. nyomjátok le Aramot!

      • Sztbeni

        Az azeriek meg tavaly megvették a második helyet. Szerintem az sokkal durvább. Mondjuk szerintem az elsőt akarták, de nem jött össze 😀

  • schanc

    Az volt a tervem, hogy megpróbálom kibírni az élő adásokig, de hát persze nem sikerült legyőznöm a kíváncsiságomat, úgyhogy az elődöntős recapokat meghallgattam.
    Hát. A tavalyi általam nagyon szeretett év után számomra csalódás az idei felhozatal. Bár persze a teljes számok meghallgatásával ez még változhat, de elképesztő mennyiségű zaj, csörömpölés és ötlettelenség gyűlt össze az idei mezőnyben. Azért vannak természetesen ígéretesnek tűnő nóták és hangok is.
    Közben meglepődtem, hogy ma már elkezdődött a napi eurovízió – ennyire közelednénk…?

    • Sztbeni

      Az idei év meg se közelíti a tavalyit. Mondjuk a tavalyi egy kivételesen jó év volt, nem hiszem, hogy mostanában lesz még egy olyan (mondjuk 2012 után is ezt hittem, aztán 2013 még jobb lett).

      • Dani

        Van egy olyan érzésem, hogy a jövő évi nagyon jó lesz.

      • StanB

        Legyen igazad ! 😀

      • Sztbeni

        Reméljük. Mondjuk remélem most Kelet-Európai ország nyer, mert a Skandinávokat unom 😀 . És a keletiek jobbak kitesznek magukért a szervezésben.

      • HunMateo

        Keleti-Európai ország? Remélem nem Örményországra gondolsz, mert az ország Ázsiában van! 😀

      • Sztbeni

        Örményország is Európának mondható. Kultúrálisan az. Földrajzilag meg hogy mi számít Európának, azt nehéz eldönteni. Én Európához sorolom. Egyedül Izrael az, ami semmilyen téren se Európa.

      • pestilany

        Szerintem is! 🙂 60. ESC lesz, remelhetoleg 42-43 orszaggal(NAGYON remelem, koztuk Torokorszaggal!!!!) gondolom minden orszag kitesz majd magaert, biztos jo lesz! 🙂

      • Dani

        Reméljük…már korábban említettem, hogy szerintem 43 ország fog indulni.

      • Dani

        Törökországból jönnek a pletykák, miszerint visszatérnek jövőre. Pontosabban az, hogy nagyon gondolkoznak a visszatérésen. Ez már jót is jelenthet! 🙂

      • Sztbeni

        Szerintem nem fognak. Csináltak maguknak külön Törökvíziót. És betiltották az országban a Twittert a Facebookot és a Youtube-ot. Szóval nem tartam valószínűnek a visszatérést. Kazahsztán esélyesebb a debütálásra.

      • Dati

        Én már Liechtensteint várom (kedvenc országom :D)
        szóval jó lenne ha már végre indulhatnának.

      • Dani

        Azt én is várom…nem értem, miért nem EBU-tagok még…hiszen a csatlakozás minden feltételének megfelelnek (van saját műsorsugárzójuk, az ország teljes területe az Európai Sugárzási Területben van és tagja az Európa Tanácsnak…ha jól tudom, ezek a feltételek)…akkor meg mire várnak?

      • Egyetértek, kérjük vissza Törökországot! 🙂 (Meg még pár visszalépőt)

      • Dani

        Az lenne a legjobb, ha nem lenne sárgával színezett ország a Wikipédia térképén. De tudjuk, hogy ez soha nem fog megtörténni.

  • pestilany

    Egyebkent ti most mit ereztek? Ugyertem, szerintetek mi lesz a top5, mi hol fogunk vegezni; kik lesznek az elodontokben a meglepetes tovabbjutok ill. kiesok?

  • Fox

    Én most egy hosszú értékelésnek fogok nekikezdeni , vagyis szeretném , ha hosszú lenne .
    Megint rátok szólnék (ki vagyok mégis én , hogy felettetek ítélkezzek ? ) , hogy ne tervezzetek , valamint ne gyártsatok összeesküvési elméleteket , hogy az örmények így , örmények úgy .. Ne alacsonyodjunk le az ők szintjükhöz . És véleményem szerint a dal és az előadó is megérdemli a döntőbe jutást . Hogy a győzelmet nem az más tészta …
    Mos beszéljek egy kicsit másról . Nekem az idei ‘BigFive’ – ok dalai nagyon tetszenek . Mégis egy olyan dalt fogok most kiemelni , ami nincs rajta a képzeletbeli dobogómon .
    Svéd szám . Ahogy hallgatom , kezdek rájönni , hogy ennek a dalnak több az üzenete , mint amit én eddig éreztem , és még az elején hozzátenném , hogy nem szeretem nagyon a lassú zenéket . De visszatérve a számra , amikor hallgatom elfog az-az érzés , hogy minden helyzetbe betudom illeszteni (nem biztos , hogy érthető … ) ami nálam sokat jelent . Mint ahogy fent is írtam nem a kedvencem , de az biztos ,hogy ette a számra évek múlva is fogok emlékezni . Ez már kicsit közhelyes , de még azt is elmondanám , hogy ez a dal lehet az idei Euróvízió nagy nyertese , az igazi eredménytől független .

    Én mostanság egyébként kezdem megbánni azt , hogy tavaly és tavalyelőtt is annak drukkoltam , aki megnyerte a versenyt …

  • krobert

    TOP 5 ? Talán Azerbajdzsán, Örményország, Svédország, Spanyolország, Magyarország , de nagyon együtt van az élboly.
    Hogy ki nyeri az egészet ? Valószínű szerintem az újabb svéd győzelem, a többi esélyesből valami hiányzik.
    Örményország: hiába itt a minőség ez a dal képtelen lesz megnyerni a televotingot szerintem hacsak nem jön össze egy igen magas rajtszám
    Nagy Britannia: ez sem egy televoting dal
    Spanyolország detto
    Románia : ez pont az ellentéte, a zsűri jól lepontozza majd
    még itt van talán Magyarország, de ezt sajnos képtlen vagyok megítélni mi lesz ennek a dalnak a sorsa de egy jó eredmény nyilvánvaló
    szerintem a győztes: Svédország de ez csak az én véleményem.

  • pestilany

    Szerintem :
    Top5
    1. Svedorszag *
    2. UK
    3. Spanyolorszag
    4. Izrael (alamuszi nyuszi nagyot ugrik)
    5. Aram

    Magyarorszag? Akarmennyire is szeretnem, hogy jo helyezest erjunk el, szerintem egy 12-18 kozti hely a realis. Hogy miert? Mert kuldhetunk akarmilyen jo dalt, szuper produkciot, vilagszinvonalu enekest, SOHA nem fognak annyian szavazni rank, hogy pl. egy top5-ot elerjunk. Nem szeretnek minket, es ez nem fog valtozni. Hiaba igergetik a 12 pontjukat az ormenyek, azer, romanok, stb., a dontoben egy budos pontot nem fogunk toluk kapni. Egyiktol sem. Nehogy azt higyjwtek, h en most az orszag ellen vagyok, vagy valami. Errol szo nincs. En imadom KSA-t, imadom a dalat, mindent, de egyszeruen el kell fogadni, hogy az ESC nem az a verseny, ahol mi gyozelmi eselyekben gondolkodhatunk. Sajnalom, de igy van.

    * Sajnalom azt is, hogy Svedorszagot kellett az elso helyre irnom, mert tiszta szivbol gyulolom a dalukat. Ha rajtam mulna, az elodontoben kiesnenek a p.csaba utolsokent, mert ha tavaly Robin csak tizenvalahanyadik tudott lenni, akkor ez se lehet elorebb, mert ez a tavalyihoz kepest egy nulla. Komolyan, felolem Gruzia is nyerhet, csak ne ez!!!
    Csak az a budos nagy helyzet, hogy nem en dontok. Es vegignezve a youtube listakat; a bukikat, meg mindent, Europa vevo erre. Amit szanalmasnak es nevetsegesnek tartok, de ez van. Ugyhogy nagy valoszinuseggel el kell fogadni, hogy iden minden idok legsz.rabb sved dala fog nyerni, es mehetunk vissza Malmobe. Fuckye.

    Ennyi, lehet utalni.

    • Fox

      Szerintem nyerni fogunk … Majd … De nem ezzel a dallal , mert ennél a dalnál vannak jobbak , és az lehet , hogy én vagyok az egyetlen ember aki Magyarországgal kicsit sem elfogult . Nyerjen az aki ott és akkor a legjobb , legyen akár örmény, akár izlandi !

    • HunMateo

      megérdemelt top 5: uk, azerbajdzsán, spanyolország, magyarország, ukrajna
      valódi top 5: azerbajdzsán, románia, örményország, svédország, norvégia
      svédország NEM fog nyerni idén, nem szép a csaj, nem jó a szimpadkép, felejthető, nem tom mért érzed győztesnek + az ebu nem engedi, hogy nyerjenek, ők sem járnának jól (megint sok pénz)
      én inkább örményektől félek, hogy az alattomos taktikájuk beválik, mert elhiszik a 12 pont from armenia szöveget…
      abban pedig igazad van, hogy soha nem fogunk nyerni, még a top 5 se lesz meg most, de 8-10. hely simán! a keletiek és a déliek nem fognak adni 2-5 pontnál többet, de a nyugatiak és a skandinávok dobálni fogják a 6-10 pontokat, és a végén lesz egy 100-140 pontunk!

  • Sztbeni

    Szerintem Románia nyer. Mindig sokan szavaznak rájuk, és a dal is „menő”. Örményország is esélyes. Svédország ha nem nyert volna két éve, akkor őket tartanám a legnagyobb esélyesnek. A dal szerintem nagyon jó. A csaj tényleg nem szép, dehát Marija Šerifovic még kevésbé volt az meg Loreen se volt szép 😀 .

  • HunMateo

    Ha Byealex 10. volt, (nem volt kiemelkedő hangja, a színpad se volt valami átütő és Dánia előtt lépet fel) akkor Andrásnak simán kijárna a top 5 és ha Európa „olyan kedves” mint tavaly, akkor most is fog pontokat adni! 🙂
    Nagyon várom már a döntőt, mert sok ország van, aki nyerhet! Románia és Örményország a legtúlértékeltebb dal szerintem idén, középmezőny nálam!

  • pestilany

    Az ormenyek „taktikaja” tenyleg undorito.
    Olvasom a youtube-on KSA dala alatt a kommenteket, irja egy ormeny:

    „wow, amazing, good luck, 12 point from Armenia”

    eddig egesz kedves, de a vegere azert odabiggyeszti:

    „Hungary, YOU’RE NOT ALONE”

    FUUUUUUUUUUJJJJ!!!!

  • Dia

    Szerintem ők lesznek idén a top 10-ben:
    – Spanyolország
    – Svédország
    – Örményország
    – Magyarország
    – Oroszország (de csak mert Oroszország, amúgy a dal nem nagy cucc)
    – Norvégia
    – Azerbajdzsán
    – Románia
    – Olaszország
    – Görögország
    Az utolsó kettőben nem vagyok biztos, de ha jó színpadképet raknak össze, akkor bármi megtörténhet.
    Ezen belül a sorrendet megtippelni sem merem, ugyanis fogalmam sincs róla. Bárki nyerhet, akár még mi is, baráti országok ide vagy oda. Én egyébként szeretem az ilyen izgalmas éveket! A 2012-es szavazás például dögunalom volt, úgyis tudta mindenki, hogy Loreen fog nyerni. De mondjuk tavaly már lehetett azért szurkolni, hogy nehogy Azerbajdzsán megelőzze Dániát. 😀 Ez az év is jó lesz, úgy érzem. 🙂

    • eschungary93

      szerintem most még annyi pontkülönbség sem lesz az első – második és a második – harmadik hely között , mint tavaly … 🙂

    • pestilany

      Akkor jovok en, mint furcsa, en pont azert szurkoltam tavaly, hogy Farid lenyomja a danokat :DD

      De szerintem ebben az evben sem lesz tul izgalmas a szavazas…

  • eschungary93

    Várható Top 10 május 10.-én ( egyes országokat sajnos nem jó kedvemből írtam ilyen jó helyekre ,de az én megérzésem is azt súgja ,hogy a magyar dal nem fog tudni győzni … )

    1. Románia
    2. Svédország
    3. Örményország
    4. Magyarország
    5. Egy.Királyság
    6. Spanyolország
    7. Görögország
    8. Izrael
    9. Norvégia
    10. Azerbajdzsán

  • HunMateo

    Te jó ég mit találtam itt, örmény kommentek: http://www.youtube.com/watch?v=QzfRDZmuFUI

    „The song is good, but Aram mp3 better”

    „Not bad, but too much cry:)) Aram is the winner, Armenia is the winner:))”

    „Hungary you’re „NOT ALONE” good luck from ARMENIA”

    „Araaaaaaaaaaaaaaam mp3 THEEEEEEEEEEEE BEEEEEEEEEEESSSSSSSSSST”

    „This is the 2nd best song This year, i think THE best is Armenia. Good luck from Armenia”

    Szerintetek elérik a céljukat, és 12 pontot adunk nekik idén? 😀 De az összes többi dalhoz is ezeket írogatják! Ugye milyen kevesek az örmények, szavazzunk rájuk!

    • eschungary93

      ez dettó olyan ,mint most a választások előtt a politikai pártok . Az örmények is ezt csinálják, a ” választásig ” hirdetik magukat mindenütt -> nagyobb hírnévre tesznek szert és ha jó „programjuk” van – ami ez esetben Aram dala és a májusi színpadkép -, akkor a „választókat” meggyőzve az örmény dalra fognak szavazni. És így lesz majd győztes vagy a top 5-ben benne Örményország

      • pestilany

        Amugy nekem van egy ormeny ismerosom, azt mondta, szerinte szanalmas, amit muvelnek, es hogy egyik orszag se higyjen a 12 pontos igereteknek, ugyse fogjak bevaltani, nyaljak majd tovabb Ukrajna popollojat, ahogy szoktak 😀

      • Pitbull42

        Milyen szerencse, hogy engem sem a politikában, sem az ESC-en nem tud befolyásolni az efféle propaganda! Mindkettőnél arra szavazok, amit ÉN a legjobbnak (politika esetében, legkevésbé rossznak) tartok, aztán lesz ami lesz!

      • Clusters

        Ebben már csak az a hiba, hogy egyedül a Jobbiknak van programja. 🙂 De ne politizáljunk, ez az oldal nem azért van. Egyébként meg: Nehogy már a youtubeos videók alapján ítéljetek meg számokat, országokat, népeket mert az Eurovízión több millió olyan ember szavaz, akik azt sem tudják mi az hogy internet. 🙂

      • Sztbeni

        „Ebben már csak az a hiba, hogy egyedül a Jobbiknak van programja.”
        Teljes mértékben egyetértek, de tényleg ne politizáljunk 😀

        „több millió olyan ember szavaz, akik azt sem tudják mi az hogy internet”
        Ezt azért nem hiszem. Melyik országban nincs az emberek nagy részének internetje? Mondjuk nem mindenki nézi a toplistákat, így azokat nem befolyásolja.

      • Zoli

        Annak meg bár ne lenne. 😀 Bocsi, tényleg nem szabad belemenni, csak kikívánkozott.

      • És milyen igazad van 😀
        Na de tényleg ne politizáljunk… 😀

  • pestilany

    Amugy milyen vicces mar, a youtubeon mar megjelentek az „ESC 2014 top10 sexy man” meg ehhez hasonlo videok 😀 Egyes csajok tenyleg nagyon unatkozhatnak 😀

  • eschungary93

    Egy kérdés : Melyik országot sajnálnátok legjobban ha nem kerülne be a döntőbe ??? ( Magyarországon kívül !!! )

    én egy Macedóniát mondok .

  • pestilany

    Egyebkent most hogy alltok a top36-tal? (Mo. nelkul) Irjatok mar meg, legyszi, kivancsi vagyok! 🙂 Itt az enyem :
    1. Lengyelorszag
    2. Svajc
    3. Dania
    4. Gorogorszag
    5. Ormenyorszag
    6. Franciaorszag
    7. Hollandia
    8. Finnorszag
    9. Belarus
    10. Norvegia
    11. Oroszorszag
    12. Szlovenia
    13. Ukrajna
    14. Nemetorszag
    15. Irorszag
    16. Izrael
    17. Moldova
    18. UK
    19. Ausztria
    20. Romania
    21. Malta
    22. Belgium
    23. Montenegro
    24. Litvania
    25. San Marino
    26. Portugalia
    27. Lettorszag
    28. Olaszorszag
    29. Esztorszag
    30. Spanyolorszag
    31. Izland
    32. Albania
    33. Macedonia
    34. Gruzia
    35. Azerbajdzsan
    36. Svedorszag

    • eschungary93

      1. Macedónia
      2. Nagy – Britannia
      3. Görögország
      4. Spanyolország
      5. Montenegró
      6. Románia
      7. Franciaország
      8. Izrael
      9. Azerbajdzsán
      10. Írország
      11. Ukrajna
      12. Szlovénia
      13. Albánia
      14. Örményország
      15. Dánia
      16. Izland
      17. Hollandia
      18. Németország
      19. Olaszország
      20. Portugália
      21. Észtország
      22. Málta
      23. Grúzia
      24. Oroszország
      25. Lengyelország
      26. Belorusszia
      27. Moldova
      28. Norvégia
      29. Svédország
      30. San Marino
      31. Belgium
      32. Svájc
      33. Ausztria
      34. Litvánia
      35. Finnország
      36. Lettország

  • Zoli

    http://esctoday.com/79286/greece-eurovision-medley-freaky-fortune-riskykidd/

    Ez óriási!! 🙂 Legjobb medley, amit eddig hallottam, bár talán ez azért van, mert alapjában utálom a medley-ket.