Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



A zsűri csak jót tett a versenynek. Azóta évről évre javul a minőség, emlékezzetek csak a 2008 meg előttiekre… Ilyesztő lett volna azt látni, hogy anno Loreen csak 11 ponttal előzi meg a nagyikat. Az meg, hogy kinek mi tetszik, az egy dolog, szubjektív és a zsűrinek a minőséget, színvonalat kell nézni, ez alapján pedig a 2012-es török dalnak se lett volna helye a döntőben..
Magyarország lépjen vissza, és csak akkor induljon, ha minden második évben nyerhet! Dulifuli-török van? vagy mi van?
A Big5 rendszert én is nagyon igazságtalannak tartom, ugyanis gyakran ezek az országok (kivéve Olaszország) csupán a döntő utolsó helyeit kaparintják meg, mint idén Spanyolország, vagy tavaly a britek, és helyettük olyan dalok nem jutnak be a döntőbe, mint a Vola, vagy a Rak bishvilo, hogy az ideieket említsem csak. Az 50/50 rendszer szerintem fair, így meg lehet valamilyen szinten akadályozni, hogy ne tinilányok kedvencei nyerjék meg a versenyt egy semmitmondó nyálas dallal, hanem olyan előadók, akik tényleg jó előadók, és jó daluk van. Persze vannak kivételek, pl a 2012-es izlandi dal esetében(amely számomra az elmúlt 10 év legjobbja), ezt a zsűri nagyon lehúzta, és olyanokat helyezett elébe, hogy ajjaj…De összességében szerintem ez rendben van.
Hogy igazságtalan-e a Big5-rendszer? Nem is tudom eldönteni. Az igaz, hogy a biztos döntőbe jutás miatt nem expandereznek, hogy jó dalt küldjenek. Viszont állják a cehhet. És osztoznak az utolsó helyeken. (Kicsit drága hobbi ez, de úrnak születni kell.) Azt gondolom, nem is olyan rossz az egy országnak, ha elődöntőből kerül a döntőbe. Vagy inkább megfordítanám: sokkal rosszabb pozícióból indul az, akit csak egyszer látnak és úgy kell megjegyezhetőnek lennie.
De a török távolmaradás nem arról szól, hogy igazságos-e a rendszer, vagy sem. Keresnek valami ürügyet a távolmaradásra, mert azt mégsem mondhatják ki, hogy „pártunk és kormányunk” kultúra fogalmai nem egyeztethetőek össze ezzel a műsorral. Hithű muzulmán nem néz ilyen nyugatias ízlést tükröző kulturszennyet, a „legnagyobb melegrendezvényt”.
Bocsi hogy egy teljesen más témáról, de ezt a youtubeon találtam és nem tudtam nektek nem megmutatni, nálam abszolút libabőr, elvileg a saját szerzeményük, és ha jól tudom szeptember 1. előtt nem hangzott el. Ti mit gondolnátok ha neveznének a 2014-es A Dalra? 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=OZMuwdO0s1Q
Akkor inkább mehetne a pornós csaj. 😀
Pornós csaj? Ez hol volt, vagy ki Ő? Le vagyok maradva.. 😀
Clusters: Krasznai Tündéről derült ki az a dolog…de én jobban örülnék annak, ha csinálnának egy dalt Batánovics Lilinek. Őt el tudnám képzelni Koppenhágában…de ha már X-Faktornál tartunk: a legjobb választás akkor is Csobot Adél vagy Antal Timi lenne véleményem szerint.
Jaj én ezekben nem vagyok képben, nem nézem a műsört, csak véletlenül találtam meg ezt a youtubeon. A Lilis videót is láttam, szép hangja van a csajszinak, magabiztos, erős. 🙂 De hát még messze vagyunk nagyon A Daltól, ki tudja még mi lesz. Van egy olyan érzésem, hogy idén megint változtatnak A Dalon, és hosszabb lesz. 😀
Köszönöm, Erzsi, te is leírtad, amit tulajdonképpen én is gondoltam, hogy a mi is a valódi indok. Szerintem is pont erről van szó. Csak ugye ezt így nem mondják ki, inkább egy évek óta érvényben lévő szabályzatra fogják.
Rocktenors: „Október körül szeretnénk kijönni az új dal videoklipjével. Nagyon bízunk ebben a nótában, annyira, hogy az eurovíziós dalfesztiválra is be szeretnénk nevezni”
Én nem látnám őket szívesen ott kint. Jobbat is tudunk. De ez csak az én véleményem.
Én voltam koncertjükön tavaly a boglári bornapokon, és vesztemre ez még délután volt, amikor az ember érzékszervei topon vannak, és igazán bántotta a fülemet néhány hang… A duci nagyon sokszor elcsúszott, nem kicsit! Emlékszem, valaki be is kiabálta, hogy „K*rva hamis!!”, amikor a We will rock you-val próbálkoztak… Ennek ellenér egy jó (!) dallal bizalmat szavaznék nekik, azért egy koncerten nem arra koncentrál az előadó, hogy minden hang a helyén legyen, legalábbis ők érezhetően inkább hangulatot akartak csinálni. Lehet, hogy a kamerák előtt jobban tolják. A faktorban pl. voltak nagy pillanataik, ha a jobbik formájukat vinnék ki, én áldásomat adnám rájuk. Csak legyen atom a szám. Amúgy ők már tavaly is neveztek, csak nem jutottak be a harmincba. A nemzeti döntőbe viszont mindenképp kell majd rock az idén, sőt, örülnék valami vérbelibbnek is, mint amit ez a három hapi tol… Mindegy. Meglátjuk. Amúgy Dani, igazad van, biztos, hogy tudunk jobbat, de… Nem biztos, hogy a Dal mezőnyében benne lesz az a jobb. Én nem írom le őket. Csak ha kijutnak, majd parázhatunk megint, hogy tiszta legyen az ének. 🙂
Fú, Zoli, ezt nézd meg mit találtam. Teljesen off! Csak neked!
„Rambo Amadeus koncertje a Fonóban. Féltizenegykor csap a húrjába a zenekar. A többség észrevehetően érti a crna-gora-i Rambo Amadeus szövegét, érti nyelvét, kifejezéseit, aktuális (főképp politikai) utalásait. De akik nem tudnak szerbül, azok is megértik a ismert dallam átalakított szövegét: don’t happy, be worry… president.”
A Filmvilág című világlap 2000/3. száma. Azért olvastam el, mert szerepelt benne a „cseh új hullám” kifejezés. A keresett kifejezésre ugyan nem nagyon tudtam használni, de kiderült belőle, hogy Rambo Amadeus 1999. szeptember 29-én fellépett Budapesten a Fonóban. Tudom, neked akkor még az óvodában kismókus volt a jeled …
Hááát, igen, alaposan lecsúsztam róla, de a legszomorúbb amiatt vagyok, hogy az egész műfajról lemaradtam. Ki énekel ma már olyat, hogy „don’t happy, be worry”? Magyarországon ki merne odaállni százmillió (osztva kettővel) néző elé azzal a produkcióval, amivel ő? Szerintem senki.
Ez leginkább amiatt van, mert az ilyesmit nem divat szeretni. Akik ezt a kommentemet elolvassák, 90%-ban össze fogják vonni a szemöldöküket, hallom lelki füleimmel a gondolataikat, hogy „már megint ki ez a renitens barom, aki bármilyen okból lelkesedni tud ezért a balkáni híg***-ért”, majd inkább meghallgatják az aktuális trendi Rihanna-számot. Amíg így vagyunk bekötve, addig ne várja senki, hogy nálunk is teremjen egy Rambo Amadeus (tudom, rajtam kívül nem is várja). Pedig ráférne már a népre. Mert nálunk olyasvalakiket kell szeretni, akik egy tévés énekversenyben kiénekeltek pár szokatlanul magas hangot, azóta meg megtöltenek minden községházát az érvágós balladáikkal. Annyi ilyen nyivákolós zene van… És a fiatalok körében a második leggyakoribb ok a halálra nem más, mint az öngyilkosság. Most nem erőltetek ide összefüggést, de ha nem az folyna a csapból, hogy „úgy fáj”, hanem az, hogy „don’t happy, be worry”, akkor legalább addig röhögnénk. Napi három perc pluszba/mínuszba nem mindegy nevetésből! Javítani kellene egy kicsit a magyarok kedélybetegségén… Erre meg mindenki azt mondja, hogy „dee, van az a lelkiállapot, amikor a Pál Dénes szerelmes számait kell hallgatni”. De az mit segít? Mindenkinek tudja, hogy ami a médiában benne van, az mű, csak ez ilyen mélyen eldugott tudás. Láthatta az ország a szemével, hogy annyi a Pál-Agárdi közös duettnek az alapja, hogy a rafinált tv2 producerei a csillagszemű juhászt meg szegény vak kislányt egy párbajkörbe osztották be, hogy meglegyen a dráma. Ezek után az eladhatóság megkövetelte, hogy folytassák a dolgot, aztán egyszer csak ott voltak a Dal színpadán. A sok balga ember meg meghatódik, hogy milyen szép kis pár, de rendes ez a Dénes, jajj, ahogy ránéz Szilvikére, hogy megnyugszik a lány, amikor együtt szárnyalnak a refrénben, blablabla, sok erőltetett belemagyarázás, amit még komolyan is gondolnak. A média mindenkit az orránál fogva vezet. Aztán azt hiszi a’ XY, hogy neki attól enyhülni fog a szerelmi bánata, hogy meghallgatja azt, hogy a Radics Giginek úgy fáj a valami. Hát, nem hinném. Amikor én voltam valaki miatt egy kicsit lehangolt, akkor beraktam a Tétova óda feldolgozását Ágnestől. Mert az segít, mert mély, vannak benne egyéni élmények, stb., és nem csak arról van szó, hogy valami jól fizetett szövegíró megírta neki, hogy „na, erre kell majd keseregned, cserébe tessék, számla.” Jajj, meg ott a Tolvai Reninek az a bébibébi, hagylak menni-száma, és énekli benne, hogy „egy ösztönben őrzöm”… Nincs is értelme, vagy de? Mit lehet az ösztönben őrizni? Aki ezt a sort nekem megmagyarázza, annak postázok egy sört. Ha már értelmetlen a szöveg, akkor legyen olyan, mint Rambóé, szerintem, mert mondom, azon legalább röhögök, vagy dacolok, hogy azért is happy leszek, mer’ azt mondja a bácsi, hogy don’t. Ráadásul ez legalább nekem szól. Hallgatom, és úgy érzem, hogy a Szücs Zoltánnak van címezve. Főleg, mert végre nem E/1-ben van valami. Több ilyen kellene, mert egoista lett a világ. 19 évesen még ott nyomom az ipart a gimnáziumban, öt éve, és azt látom, hogy a mostani kilencedikesek naponta kettő fényképet fölraknak magukról a netre, és letargiába esnek, ha nem gyűlik össze a 75 lájk. Aztán azt hiszik, hogy biztos kövérek, és anorexiások lesznek. Ez most nem konkrét példa, de sarkítva ez a helyzet… Mi kilencedikben nem ezt csináltuk… Generációs szakadék van, tökre ki is lóg már az én osztályom a sulis légkörből. Vagyunk harmincan, de ebből senkit sem kellett már 14 évesen a kocsmasoron hánytatni, mint akit szerencsétlent a múltkor végignéztünk… Az ő korában ez gáz és nőietlen. Csak ettől lesz nagylány. Itt jön ki a komplexus… Nincs összefüggés, tudom, csak a zene jó eszköz lenne arra, hogy vidám embereket faragjon, nem ilyen görcsös, kiforratlan személyiségeket, meg önzést… Előre félek, mi lesz abból, aki a Hannah Montana önimádásán nő fel. Azért mekkora kontraszt ez például a régi Disney-dalok nívójához képest! Előttem is tiszta, hogy a zene ehhez a világmegváltáshoz kevés, de egy apró fogaskeréknek jó lenne a gépezetbe az, ha lehetne nevetni a slágereken. Egyre kevesebben tud az ember ilyesmit csinálni. Sajnos. (Amúgy meg bőgni is kell, nem vitatom. Csak nem akármilyen szennyre…)
Bocsánat, ha valakit bánt, ahogy az említett dalokról írtam, csak szerettem volna példákkal illusztrálni a gondolatmenetemet.
Rambo Amadeus meg nagyszerű alak. Én imádom. Olyan egy kicsit, mint Waszlavik. Amióta ő is nyugdíjba vonult, űr van a magyar zenében. Ezt a videót néztem a múltkor: http://www.youtube.com/watch?v=7pQHtaLJcjQ Rá kell nézni a közönségre, basszus! Úgy sajnálom, hogy erről a generációról lemaradtam. Ilyen hangulatot, mint ami a videóból lejön, senki sem tud ma csinálni Magyarországon. Főleg nem a tehetségkutatós, jól kereső, igazán megbecsült énekesek. Még szerencse, hogy a rockegyütteseink jók, azokra lehet hasonlót produkálni nézőként. Na de ilyet azért mégis… Én ezt úgy meg akartam volna élni… 🙁
Erzsi, amúgy nagyon köszönöm, hogy egyből gondoltál rám, és bepötyögted azt a kis idézetet is! Örültem neki, nyugi, nem te húztál föl, csak elindultam Rambónál, aztán bevillantak ezek a dolgok, és ez lett belőle… 😀 Idegesít, hogy nem szeretik Rambo Amadeust, pedig ez akár egy népterápia is lehetne. Én inkább ezt sulykolnám az emberekbe, ha már valamit mindenképp muszáj. Az Euro Neuro isteni termék, annyira ott van a szövege, a körítés, a kis burkolt célzata… Mégis utálják az emberek. Szomorú…
Ez a Fonó létezik még? Jó hely? Lehet, hogy ha pestiember leszek, mint ti, majd felfedezem magamnak. Például jövőre. 🙂
Hűűű, Zoli, jól kiadtad magadból! 😀
Amúgy egyetértek. Szomorú dolog, hogy a médiaszenny kategória akkora teret nyert magának, hogy azon lepődnek meg, ha valaki tényleges zenét hallgat. Meg az is, hogy (én is tapasztaltam), hogy 5 év eltéréssel tényleg már generációs különbség van.
Amúgy rossz irányba tartanak a tehetségkutatók (ha már megemlítetted). Kitermelnek évente 3 új „Magyarország hangját”, aztán a legtöbb 1-2 év alatt eltűnik a süllyesztőben. (A szimpátiaszavazásról meg a közönség manipulálásáról most nem is beszélnék…) De tudod, mit vettem észre a mai (tegnapi…) X-Faktor válogatót nézve (a válogatást még nézem, ott legalább némelyiken lehet röhögni :D)? Mindenki egyből befutni akar. Odamegy, és rögtön „sztár” lesz. MEg az jut még eszembe, amikor pár éve egy megasztáros zsűri azt mondta a fellépő produkciója után, hogy „nem te vagy a közönségért, a közönség van érted”. Ilyenkor elgondolkodom, hogy WTF??! Ezekből az énekesekből teljesen ki akarják irtani a szakmai alázatot, vagy mi a jó ég?
Ez nagyon tetszett, Zoli. Ki kellene adni. Pár ponton vitatkoznék vele(d), de ez így ahogy van, kerek.
A mentorok színvonala eddig is a rossz kategóriába tartozott, na de idén megmutatták, hogy van még lentebb is! Az viszont már mindennek a teteje, hogy a kornyikáló cigány férfi előadására a tömeg örjöngeni kezdett és nem csak hogy továbbjutott, még előadhatta mégegyszer. Szégyen.
Köszönöm. 😀
K. Balázs: Alföldi helyében én már az első próbálkozásnál kimentem volna a stúdióból.
Zoli tényleg jól megmondtad a frankót, abszolút igazad van. Én ezért nem nézek már sem tévét, sem semmi hasonlót ami egy kicsit is a média bugyraiban van benne. Mert egyszerűen undorító. Köszi hogy leírtad helyettem is. 🙂
Zoli,érdekes fórumot találtál az ilyetén gondolataid közlésére. 🙂 Mindezek mellett abszolút igazad van. A mai világ a média megjelenése óta olyan,amilyen. Személy szerint én nem látom a kiutat,mert valaki minél fiatalabb,annál jobban érintette ez a bizonyos negatív hatás. És ha felnő ez a generáció,akkor nem tudom,hogy a következő hova romolhat tovább…
Hűha. Valami biztosan történt, ami ennyire kiborította a bilit. (De ahogy ex-főnököm szokta mondani, inkább ez jöjjön ki, mint az orvos.) Alaptermészetemmel ellentétben próbálok pozitív lenni:
Nézd meg hányan reagáltak erre a kis szösszenetre. Ami azt jelenti végig olvasták. És valamelyik részével egyet értettek. (Sok-sok lájk. Lefordítva, hogy a fészbuk nemzedék is értse.) Vagyis: lehet, hogy az átlagszínvonal alacsony a szűkebb és tágabb környezetedben, de van egy hely, ahova bármikor el lehet menekülni és olyanokkal beszélgetni, akik hasonlóan gondolkodnak mint te. Ez nagy ajándék az élettől!
Hogy lemaradtál Rambo Amadeusról? Mindig vannak előadók, szerzők, akik nem a mainstream részei, de sokkal értékesebb mondanivalót képviselnek, sokkal igazabb a művészetük mint a fősodor agyonsztárolt percemberkéié. Rétegzene. Sosem lesz akkora sikerük, mint a tehetségkutatósoknak, de valószínűleg ők maguk sem vágynak rá. Meg kell találniuk a közönségüket. Ha téged megtaláltak, már nem éltek hiába.
Egy általános jó tanács: A televízió nagyon hasznos kommunikációs eszköz. Lehetne. De jelenlegi formájában nem az. Hibás értékrendet mutat követendőnek, kulturálisan nem „felfelé húz”, hanem lefelé nyom, hamisan tükrözi a valóságot. Tessék a tévét kritikával kezelni. Tessék megtanulni tudatosan választani a kínálatból. Például, minek néztek tehetségkutatókat, ha ennyire felháborít, ha magatok is tisztában vagytok, hogy a lélektelen futószalag sztárgyártásról szól, nem a valódi tehetségről? Tessék megtalálni a piros gombot a távirányítón. Sokkal boldogabb emberek lesztek.
(És ha jövőre tényleg pesti leszel, havária helyzetben te is bejöhetsz hozzám, mint Nyee szokott.)
Tök igazad van… Amúgy nem mondom, hogy „menekülök”, mert tulajdonképp jól érzem magam a 14 évesek között is, mert az osztályomat imádom, a fiatalabbak közül is sokakat, az meg vizuálisan aligha zavar bárkit, ha az emeleti gangon megáll fölötte a kilencedikes matek-fizika szakos hölgy, aki tunikához nem vesz fel nadrágot. Csak van bennem egy adag féltés, mert itt a húgom, két év és megy középiskolába, és nem szívesen látnám ilyen közegben, de sajnos nincs választék. Ezért bőgött fel bennem az oroszlán.
A rétegzenéről… Persze, hogy van, de szerintem ez a klasszikus vonal, hogy A.E. Bizottság, Waszlavik, Beatrice, stb., már rég kihalt nálunk. Nem találok olyat, aki ezt vitte volna tovább. Igényes, de szokatlan hangzás, filozofikus, de iszonyatosan vicces szövegek… Nincs előttem olyan, akit ez ma jellemez Magyarországon. 🙁 Na jó, ott van az Intim Torna Illegál, azt nagyon szeretem, vagy a Kiscsillag, nekik koncertjükön is voltam, igen jó volt… De valahogy ezt a klasszikus ízt nem adják át. Ha valaki tud olyat, ami igen, akkor azt örömmel fogadom. 🙂
A tehetségkutatókat félszemmel figyelem csak, amikor épp tévéközelben vagyok. A család nézi, nekem meg jó mellékcselekvés szokott lenni valami máshoz. Amúgy amiket eddig említettünk hátulütőként, annál sokkal nagyobb gáz van velük. Gusztustalan, hogy eddig mindig már teljesen befutott figura volt a főattrakció. Hányásinger. Meg a versenyzők megalázása is. Áh, bele sem megyek… Nem tudom, hogy miért ülök ki mégis mindig, amikor ezek bekapcsolják. Jellemgyengeség. Az ember valamit zsigerből ellenez, de mégis megnézi, mert azért jót lehet röhögni a szereplőkön (pl. azon a csajon, aki Zsédát énekelt), még ha az ember meg is sajnálja őket… Olyan ez a műfaj, mint a pornó. Szokás elítélni, aztán mégis… Mindegy.
…ééés pont az utolsó, zárójeles bekezdés volt a lényege annak, amit írtál. Csak ne légy elhamarkodott, mert képes vagyok kullanccsá válni. Oda fogok szokni a végén. 😀 Főleg, ha valami hiperfrekventált helyen dolgozol.
Metró mentén. Jó közlekedésnél.
Egyébként gondolod, hogy a Beatrice-t annak idején klasszikusnak tartották? Klasszikussá válni kell. Ez idő. Majd amikor a fiadnak meséled, hogy te ott voltál a Kiscsillag koncertjén. A „nagy” Kiscsillagén.
Minden bántás nélkül: ez mind szép és jó, de vannak emberek akiket nem érdekel egy dal szövege, sőt szerintem a legtöbben a dallamra figyelnek inkább (pl. én is). Erre lehet azt mondani, hogy fúj mainstream, de miért kell ezért fikázni és lenézni embereket? Én például a feljebb emlegetett alternatív stílusú zenészektől nem bírok meghallgatni egy számot se, mert lehet hogy nagyon mély szövegük van, „amit az intelligens emberek megértenek”, de semmi dallam nincs bennük. Én is intelligensnek tartom magam, mégis nézem az X-Faktort, mert szórakoztat. 🙂
Jöhetnék még azzal, hogy hogyan megsértődik mindenki, amikor az Eurovíziót fikázzák, na most ugyanúgy le lettek szólva egyes műfajok 😛
Viszont a 14 éves hányós kislányokkal kapcsolatban teljesen igazad van…
Lehet fülbemászó, mainstream zenére is jó szöveget írni… Kellene is, és akkor a végén még figyelnének is rá az emberek. Nem? 🙂 Egyébként kicsit szerintem félreértettél, én nem akartam fikázni senkit… Ha lenézném a mainstream zene kedvelőit, akkor szerinted itt lennék ezen a fórumon? Mondtam olyat, hogy én nem szeretem az ilyen zenéket? Ha igen, hazudtam. Az érvágós balladákat, na, azokat utálom, de ha megvan egy bizonyos többlet (Rona, Alyosha), akkor az is lehet kedvenc. „Emberileg” azokat nem értem, akik a világ legérzelemtelibb produkciójának gondolták az Agárdi-Pál duót. Őket sem nézem le, maximum áldozatnak tartom őket. Hallod… Tényleg bocs’, ha bármi bántót írok ezzel, de képtelen vagyok máshogy gondolkodni. A szövegeknél meg szó sem volt a mélységről (max. Ágnesnél, de az nem is a vezérgondolathoz volt példa). Az, hogy „az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás, és nem is zsemlemorzsa”, hol mély? Sehol, de engem megkap, mert egyedi és ötletes. Ajánlom a „Pénz miatt” szövegét, Kiscsillag. Na, arra érdemes a zene mellett is figyelni. Pogó közben nem, csak amúgy. 😉 Hogy intelligens emberek zenéje? Miért? Ne má’, hogy sznobizmus legyen az alternatív zene… Egyébként van ott dallam is. 😉
Lehet, hogy a mélységnél az emlegetett „filozófia” zavarta meg az embereket. Itt sem a hérakleitoszi tételekre gondoltam, csak valami kis elvont gondolati pluszra.
Na, szóval még egyszer bocsi, ha úgy érzed, embereket fikáztam. Egy műfajt leszóltam, ez igaz, de hát ez a véleményem. Akik az Eurovíziót fikázzák, én azokra sem szoktam megsértődni, sőt, gyakran igazuk is van, csak a rajongás erősebb bennem is, mint racionálisan mérlegelni dolgokat. Remélem, senkiben sincs tüske…
Én nem vagyok megsértődve, csak amikor valaki ennyire védi az alternatív zenét, abban mindig érzek egy kis sznobizmust, ami nagyon zavar. De ha nem így gondoltad, akkor béke van 😉
Nem úgy gondoltam. 😉 Köszönöm! 🙂 Kicsit megijesztettél először, de örülök, hogy végül azért tisztázni tudtam magam. *pacsi*
Bálint, Zoli! Ez egy szép párbeszéd. Nem akartam a vita szót használni. Folytassátok, jó olvasni 🙂
Végre, Zoli, sok év után megnyugtatsz, hogy az alteresek nem sznobizmusból nézik le a mainstream rajongókat. Hanem csak úgy „sajnálják őket”.:)
Azért tetszett az indító írásod, mert süt belőle a korodra jellemző indulat, érzelemvilág. Meg ez a „miért nem gondolja mindenki, hogy az a jó, ami szerintem az? Pedig jobb lenne nekik is” attitűd. Tényleg meg kellene jelentetni valahol:)
Engem is többnyire a dallam visz magával, azt hiszem, ezzel nem árultam el újdonságot. Nem érdekel, ha nem értem a szöveget. A zene, dallam, hangzás által keltett hangulatba én magam azt értek bele, amit akarok. Ami épp feldob vagy elszomorít.
De ha a szövegnél tartunk. Sokfélék vagyunk. Ami neked poén, másnak esetleg megbotránkoztató. Vagy fordítva. Ami a másiknak szívfacsaróan gyönyörű, az neked ordas giccs. Ó, de ezzel nem akarom elvenni a „párbeszédetek” élét.
U.i.: Melyik életkorban nem nőietlen részegen okádni?
Jajj, most úgy érzem magam, mint Kopjáss a Rokonok végén, amikor a polgármester mindent ellene fordít, amit addig szegény jóhiszeműen mondott (lásd utóirat). Én nem is vagyok alteres. 🙁 Ott vagyok valahol félúton a mocsárban. Éééés a sajnálósat sem a mainstream-rajongókra írtam, hanem azokra, akik bőgtek, mert elhitték, hogy Pál Dénes és Agárdi Szilvi tényleg összeérintette a… szívét. Mindenkit a dallam visz magával, akit nem, az a hardcore irodalmár, nem? Csak olyat hallani, hogy „ketten állnak a boltban, túrórudiért a sorban; a hátsó, az egy néni, nagymamámat idézi”, meg olyat, hogy „ha a gatyámba élvezek, hogy mondom latinul?”*, sokkal inkább mosolyra tudja fakasztani az embert, mint az, hogy „halvány gyertyaláng forró könnyét szórja”. Éééés, nézd, most illusztráltam az utóirat előtti bekezdésedet példákkal. Jó, nem? 😀
Az utolsó kérdéssel végképp megfogtál. Próbálom valahogy kivágni magam, de nem megy… 😀
*na, itt a filozófia. Addig addig hergelitek a gondolataimat, hogy a végén rájövök, hogy előttem van, amit keresek. Na de azé’ a Vad Fruttik sem Rambo, meg Waszlavik…