Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



„Melyik életkorban nem nőietlen részegen okádni?”
Bármelyikben, HA férfi vagy! 🙂
Andrius Pojavis újdonsága:
http://www.youtube.com/watch?v=DOk15GXXAq8
x) nekem ez tetszik! 😛
FRISS: Macedónia és Málta visszajönnek a Juniorra (utóbbinak már az előadója is megvan: Gaia Cauchi), de sajnos Albánia visszalép. Így jelenleg 9 ország van már ott (képzeletben) Kijevben.
Éppen telefonáltam, így szó szerint csak fél füllel hallottam, de az M1-en a Híradóban a friss tehetségekről volt szó és A Dalról, ahol Lencsó Rita valami olyasmit mondott, hogy nem titok, hogy lesz jövőre is, és december 1-jéig (?) várják a pályaműveket! Hallotta valaki pontosan véletlenül?
BRÉKING NYÚZ:
Lencsó Rita, szóvivő az M1 ma esti híradójában: „A közmédia támogatja a fiatal tehetségeket saját műsoraiban, ezt jól mutatja példaként a A Dal c. műsorunk, mely jövőre is lesz, és amelynek versenykiírása folyamatban és a várhatóan jövőhéten kiírásra kerül. December 1-ig várjuk majd a pályaműveket.
Köszönöm a gyors választ 🙂
Megvan az örmény dal a JESC-re. (Aki a 2011-es grúz győztest, a Candy Musicot utálta, az ezt is fogja, mert ez egy koppintás szerintem, már ami a hangzást illeti.)
http://www.youtube.com/watch?v=Ndni-xNyiFc
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=2zXcT1RWWtA
Friss! 😀
…de sajnos nem a legjobb. 🙁
Ha valakit érdekelne: Fehérorosz választás a JESC-re 22:00-tól a Belarus 1-en.
Levi 21: Nem 21.00-tól?
Nem, legalábbis ezen az oldalon itt ezt írják:http://www.tvr.by/rus/progtv1.asp
Közben rájöttem, hogy nekem volt igazam, 21.00-kor, mert mi a közép-európai időt használjuk, ők meg egy órával később járnak.
És te hol nézed?
Már megtaláltam, köszi.
Eddig nem valami jó a választék.
A 2013-as JESC-re a fehérorosz dal:http://www.youtube.com/watch?v=c98U87lamAg
Szerintem ez nagyon jól nézne ki egy hazai rendezésű Eurovízión, ha ezt a dalt átalakítanák úgy, hogy minden résztvevőnek lenne egy sora a saját nyelvén, és az összes előadó, egy közös produkcióban előadná, mondjuk a döntő nyitásaként:
http://www.youtube.com/watch?v=2alAZmcS00I
(Csak a rapes részt kellene kicserélni szerintem.)
A mai X-Faktorban két eurovízión elhangzott mestermű is felcsendült. (Krasznai Tünde továbbjutásánál Soluna Samay – Should’ve Known Better, illetve Danics Dóra továbbjutásánál Nadine Beiler – The Secret Is Love.) Mindkét dalról úgy gondolom, hogy az országok, amelyek kiküldték őket, az eddigi legjobb dalukat küldték velük. Nagyon örültem, mikor meghallottam őket! Nálam az eddigi dán/osztrák indulók közül toronymagasan az első mindegyik.
(Emellett szerintem egy pár másodpercre pedig az idei oszták ND-ből Yela – Feels Like Home c. dala is bent volt. Én legalábbis úgy hallottam.)
Egy kicsit hadd pontosítsak ezen a kommenteden – engedd meg! Amikor felcsendült Soluna Samay dala – valószínűleg olyan eufóriában lehettél – hogy elfelejtkeztél róla, hogy a rögtön utána bejátszott részlet pedig Emmelie de Forest „What are you waiting for?”-ja volt 😀 Csak a teljesség kedvéért… 🙂
Pontosabban Euphoria-ban volt, csak úgy! Különben meg Liechtenstein, Monaco, Luxemburg!!! 😀
MrSilesianNew, hogy valóban teljes legyen a kép.
Még Soluna dala előtt ment egy másik Emmelie dal is, pontosabban a Haunted Heart. 😀 Így tényleg már teljes a kép. 😀
MrSilesianNew: Emmelie-nek azt a dalát még nem hallottam, azért nem említettem.
és Vatikán meg Grönland! 🙂 🙂 🙂
ez Pitbullnak ment! 😉
Robek, szerintem ez igazából nem nekem ment… 😉
http://www.youtube.com/watch?v=w7ZaL3skoRg
Hallottátok már a Nem akarok többé játszani Leander-féle verzióját? Sokkal jobb, mint amit a Dalban csináltak belőle. Sőt. Ez világszínvonal. 😀 Bele sem merek gondolni, mi lett volna vele Malmőben. :O
Hallottam zp-ben élőben, hatalmas volt! 😀
Friss JESC:
Grúzia dalt választott a JESC-re:The Smile Shop – Give Me Your Smile
Moldova hivatalosan is a résztvevője a 2013-as JESC-nek.
Levi21: én pedig azt olvastam, hogy 12 résztvevő már biztos…eddig 10 ismert, úgyhogy még 2 kell (de elképzelhető, hogy többen is titkolóznak). Szerintem az a 2 titkos ország Azerbajdzsán és Izrael. De még valószínűsítem Litvánia visszatérését is. Így akkor 13 lenne. De ha Spanyolország is visszajönne, akkor már 14. Ha debütáló is lenne, akkor Finnországot gondolnám. Így pedig 15. De szerintem ennyien nem lesznek.