Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Az Éjjel-nappal Budapest-ben ma a 2010-es dán dal instrumental verziója ment 😀 Jó ilyeneket hallani, csak kár, hogy leragadtak a 2010-es évnél :))
tadadammmmm!!! megvan amit kerestem.
feltöltötték Nika új dalát yt-ra!
http://www.youtube.com/watch?v=6bs4F8yPH_w
Aki szokott Dr. Csontot nézni, az valószínűleg tudja, ki az az ember a képen, az újsággal:
http://oikotimes.com/2013/07/14/mandinga-in-montreux-jazz-festival/ 😀
Én nem szoktam Dr. Csontot nézni, ki a gyík az?
Gyík? Azt hittem ember…
Na igen, Angela félelmetes apja :DD
Egyébként ő is zenész, a ZZ Top gitárosa, a neve Billy Gibbson. Elég megjegyezhető figura 😀
Igen, tudom.
Dani, rossz hírem van. Luxemburg nem tér vissza. http://www.esctoday.com/67236/luxembourg-rtl-will-not-return-to-eurovision-in-2014/
Már én is olvastam ezt a szörnyűséget. De azért még Törökországra van remény…az valamennyire kárpótolna.
Most nagyon nevetek Csengettyű 😀 😀 😀
Örülök, hogy jókedvű vagy… ellentétben Danival. 😀 (Amikor megláttam ezt a cikket, egyből eszembe jutott, hogy ki várja folyton vissza Luxemburgot, nem tudtam nem belinkelni. :D)
Én Andorrát,Bosznia-Hercegovinát és Lengyelországot kérném vissza.. 😉
Őket én is. Meg Törökországot. 🙂
Tényleg,őket is. 🙂
Én mindenkit szeretnék újra látni. (Leginkább őket: Andorra, Luxemburg, Monaco és Törökország.) És akkor még a debütálásokról nem is beszéltem. (Legjobban őt: Liechtenstein.)
Ma reggel nézem az Eurosporton a műugrást, és az egyik ugrás után észreveszek egy táblát, amin ez áll:EUROVISION. Mit gondoltok róla?
Azt, hogy a műugró csajok jól néznek ki. 😀
Az eurovision felirat rendszeresen feltűnik európai sporteseményeken, mivel az nem csak a dalfesztivált jelenti. 🙂
a legjobb háttércsapat kategóriában Hollandia nyert egy internetes díjat, és mi is az 5 jelölt között voltunk, a kommentekből pedig kivehető, hogy Helga is a kedvencek között volt. 😀
http://eurovisiontimes.wordpress.com/2013/07/09/best-backings-2013-and-the-frida-goes-to/
Hiányolom az Egyesült Királyságot! Vitték a dalt szépen, és van olyan backstage videó amin hallottam őket külön énekelni, és hozták a stúdió verziót Bonnie hangja nélkül. A másik nagy hiány Svédország, akik úgyszint eltudták volna énekelni az egészet Robin nélkül.
Kicsit fura ez a holland győzelem, mivel az előadás nagyon kis részében szólaltak meg, de ott tényleg jók voltak. Én az 5 jelölt közül nem igazán tudnék választani, szerintem ezt mindenképp a fent említett svéd csapatnak kellett volna nyerni.
Az idei versenyhez hasonlóan, jövőre is fogok csinálni a nemzeti döntők döntő részéről toplistákat…és már most megvan a design ezekhez a listákhoz:
http://www.kepfeltoltes.hu/130728/toptilte_www.kepfeltoltes.hu_.png
Remélem, tetszik! 😀
Dani, annyi tanácsot adnék neked, hogy a betűszíneket gondold át 😀
Te milyenre gondoltál?
Amúgy szerintem ez már nagy haladás részemről.
Ne itt beszéljük meg 😀 Írok emailt!
USAVision-ön résztvevők közül most a következőkhöz szólnék: Czigel, Csengettyű, fluxbalu85, János, Levi21, MrSilesian, Máté94, Ubulthebest.
Szóval: szeretném elkészíteni a 2. ED recapját, de nincs meg a dalok listája és a fellépési sorrend sem, mivel Ubulthebestet nem tudom elérni. Úgyhogy jó lenne, ha megadnátok nekem a 2. ED-ben lévő államokat képviselő dalaitokat, hogy le tudjam őket szedni, és így akkor előbb tudnám hozni a recapot, nem menne még azzal is az idő, hogy akkor szedem le az összeset. E-mailben elküldhetnétek őket, lehetőleg a YouTube-videók linkjét is írjátok meg, hogy melyik videót szeretnétek hogy majd belinkeljem a Wikiába, és amelyiket felhasználjam a videóhoz. És jelezzétek azt is, hogy szeretnétek-e, hogy beírjam a dalcímeket és előadókat a táblázatba, vagy hogy titokban szeretnétek-e még tartani. Köszönöm!
ja, az e-mail cím: dani00014@freemail.hu
a galaxisvisionra mikor lehet jelentkezni?
Zolecs, ne legyél már kispályás, tőled nem ezt szoktam meg! Galaxivision, ugyan már! UniverseVision, na az már valami! A „Szavazás a mindenem!” topic 10. oldalán olvashatsz róla egy kommentemet. Már várom a pillanatot, hogy Dani mikor csap le a szervezés lehetőségére! Dr. House, jó voltam? 🙂
Pitbull, hangosan felröhögtem éjfél előtt 1 perccel:) Köszi!
Ja ez Zolecsnek is ment 😀 Fú a végén Hegedűs úrnak lesz igaza, és kell ide egy hozzászólás szerkesztő funkció!
Sem a GalaxisVision, sem a UniverseVision nem érdekel. Ezt sem én szervezem, hanem Ubulthebest, én csak a recapokat csinálom. És a 15:10-es és 15:18-as kommentjeimet valójában a Szavazás topikba akartam írni, de véletlenül ide írtam. Nem figyeltem, hova írom.
Csak nekem van olyan érzésem, hogy Dani nem vette a poént…?
Halihó emberek. Ti mit gondoltok erről a „Wold Kati, Radics Gigi, Oroszlán Szonja az Eurovízióra” dologról?
Eddig jó : )
A lelkesedés és az érdeklődés a téma iránt szinte tapintható!
Szinte! 🙂
Nem csalódtam. Megint Pitbull az egyetlen, aki nyitott minden témára, és bőszen hozzászól! 😀
Még mindig dalt keresünk, a megfelelő előadóval/előadókkal.
Külön értelmetlen bármiről is beszélni ez épp tavaly igazolódott be leginkább.
Miért, mi ez a dolog? Egy felvetés, vagy van valami alapja? Mert amúgy nagyon durván jól hangzik, ha az előadókat nézzük. Okés, kell a dal persze, de ne má’, hogy ne lehessen fantáziálni, hogy melyik énekes állná meg a helyét. 😀
http://www.youtube.com/watch?v=vm59OshJ1Pk
Szerintem ennyi az alapja.
Én azt gondolom felesleges így összerakosgatni énekeseket de persze lehet fantáziálni 🙂
Igen arra a videóra gondoltam, amit Gabi linkelt. Sokan felvetik a kommentek között az Eurovíziót, és jelenleg a leginkább kedvelt hozzászólás is arról szól 🙂 Egyetértek Zolival, még ha dal nincs, akkor is ellehet játszani a gondolattal 😀
Váratlan fordulattal Macedónia bejelentette az előadót, aki Dániában a képviselőjük lesz: Tijana Todevska-Dapčević.
És mi lett azzal, hogy az idei egyik háttérénekes megy? :O
Hát…úgy látszik, abból nem lett semmi.
Én úgy kipróbálnék egy ilyesmit az Eurovízión. Magyaros, ami nálam jó pont; emellett alternatív, amit szintén kedvelek. Jazz vonulata is van. Ja, amúgy Zuboly együttes. Nagyon összetett zenéjük van, abszolút műfajközi. Kíváncsi vagyok, mit kezdene vele Európa. Sejtem amúgy, nem nagyon jönne át. 😀 De nektek hadd mutassam meg, egyik aktuális kedvencem ez a dal.
http://www.youtube.com/watch?v=qLjoYDzW2Qs
Nem gondoltam, hogy még meg tudok lepődni Zoli ámokfutásain, de ismét bebizonyosodott, hogy szarkazmusomnál csak két dolog nagyobb; a kishitűségem Zolival kapcsolatban és a…
=ESC2009 CZ
Szerintem elsöprő siker lenne, főleg a röhögős rész. Láttam ByeAlex produkciója alatt egy kommentet, hogy biztos a politika miatt került ennyire előre, szóval a magyar politika simán lerendezne a Zuboly csapatnak egy jobb helyet 😉
Én azt is szeretem, de ez egy kicsit jobb azért. Igényesebb.
Ja, a fölső Robi hozzászólásához ment.
http://www.quart.hu/quart/nagy/20130830-mi-volt-a-nyar-slagere-2013.html
Tessék Emmelie de Forestre szavazni ! (Még akkor is ha nem ez a nyár legjobb slágere, de ne hagyjuk hogy utolsó legyen 🙂 )
Akkor mától jöhetnek a dalok, amik 2014 májusában versenyezhetnek!
Végre ez a nap is eljött! És, gondolom, most fog megindulni a nagy részvétel-megerősítés is. Ti mire számítotok? Lesznek-e visszalépők, kik jönnek vissza (ha visszajönnek), esetleg lesznek-e debütálók?
Szerintem jövőre több ország fog részt venni, mint idén (még ha nem is sokkal több, de 40 alatt nem lesz). Úgy gondolom, hogy akik biztos, hogy visszajönnek: Bosznia-Hercegovina, Portugália, Lengyelország, esetleg Törökország. Akik szerintem távol maradnak: Luxemburg (ez már hivatalos), Csehország, Szlovákia, Andorra, Monaco, Marokkó (utóbbi Izrael miatt). Visszalépő talán Görögország és Ciprus, de ez nagy kérdés. Debütáló szerintem nem lesz, de ha esetleg Liechtensteint felveszik az EBU-ba, akkor talán ők igen.
Szerintem debütálni fog Grönland, a Feröer szigetek és Kazahsztán, de elképzelhető, hogy Üzbegisztán is (ezt biztos forrásból tudom). Ja és a legfrissebb hír, hogy Románia és Ukrajna nem indulnak jövőre.
Én annyira nem is sajnálnám Görögországot. Egy s*ggrázós picsával kevesebb (igaz az idei daluk jó volt 🙂 ). Lengyelország és Törökország remélem visszatér, szeretem a dalaikat.
Az előző Daninak ment, valamit már megint félrenyomtam.
Robeknek üzenem, hogy a kérdésemet nem poénból írtam ki.
Daninak üzenem, hogy nem poénból írtam amit írtam. Komolyan!
Akkor tudnál mutatni egy forrást?
BIZALMAS INFORMÁTORT NEM ADUNK KI MERT MÁSKOR NEM AD INFÓT. 🙂
Nyilván nem adod ki, mivel nincs kit kiadni. Tudom ám! 😀 És részemről lezártnak minősül a téma.