Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Vajon a magyar dalokat mikor zsűrizik? Karácsony előtt, vagy 2 ünnep között? Vagy túl optimista vagyok? 😀 Bár ha jól emlékszem a Compact Discos interjúban azt mondták „most hamarosan zsűrizünk”. Ez a boldog tudatlanság időszaka, de most már alig várom hogy vége legyen 🙂
Amikor meglátom ezt az ukrán kislányt a főoldalon, először mindig rácsodálkozom, hogy hogy kerül Csepregi Éva az Eschungary-ra.
Ha már Wolf Kati benne van 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=on5E-Fw86Yk
Döbbenet, de holnap megismerjük az első versenydalt a következő versenyre, Fehéroroszországból! Hallotta már valaki a jelölteket? Milyen a mezőny?
Mindenesetre az első jelöltjüket biztos megismerjük 🙂
én meghallgattam a dalokat, sőt toplistát is készítettem, íme:
http://www.youtube.com/watch?v=80x48x5XunM&feature=g-upl
Alexey szerintem bevinné őket a döntőbe. És remélem, nem lesz semmi gond, és vagy ő, vagy még esetleg Alena indulhatna.
Dani, köszönöm, ez jól jött! Mármint, az összefoglalás, hogy legyen egy kis fogalmam a mezőnyről, anélkül, hogy végigkínlódnám maga rajta. Szerintem nem egy nagy merítés a dalokat tekintve sajnos…
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:
A rendszreünk biztonsága és gyorsasága érdekében törölnünk kellett a rég nem használt, vagy spam-kreálta felhasználóink regisztrációit.
2012-12-07T12:50:02+0100 Removed 454 unused user accounts older than 120 days.
Elnézést azoktól, akiknek így törlődött a regisztrációja, egyben kérem őket, hogy regisztráljanak újra. Köszönöm az együttműködést!
Egyben értesítek mindenkit, hogy a bejegyzések végén új közösségi linkek kerültek ki a cikkek könnyebb megosztásához. Terjesszük együtt az Eurovízió igéjét és jelzőjét 🙂
2012.12.12 Tóth Gabi klipp premier (Hív az élet) 2012.12.20 Kállay Saunders András klipp premier(My Baby) Érkeznek a dalok? 🙂
Készítettem egy videót, amiben -meglepően- nem a saját ízlésemet próbálom rátok tukmálni, hanem a junior verseny előadásaihoz egy kis összefoglalószerűség. Remélem tényleg jól sikerült, és tetszeni fog nektek:) http://www.youtube.com/watch?v=hiRvAnA6YVg
Halló, Dél-Dunántúl! This is Debrecen calling. Küldjetek már erre is pár hófelhőt.
hehhe 😀 Mezőkövesd és környékén sincs még semmi! 🙂
Mint ahogy Eger környékén sem.Mondjuk Mezőkövesd Egerhez közel van.:D
Ááá, ha előbb olvasom, akkor sem mondok le a felhőinkről:) Annyira gyönyörű minden…
Ne már, debreceni vagy? A kedvenc városom, j’adore Debrecen! Egyébként itt közlekedni sem nagyon lehet a hótól 😀
Aztán másnap már jutott ide is, és szerencsére egyelőre tartja magát.
Mert te, smileyshine, honnan írsz? Örülök, hogy tetszik neked Debrecen. Mikor jártál erre?
(Itt javítanám az eredeti hozzászólásom utolsó írásjelét pontról felkiáltójelre. Ég a pofám.)
Én, kérlek makói vagyok, ez egy kisebb városka Csongrád megyében. Április végén voltunk Debrecenben, osztálykiránduláson és a olyan jó volt a hangulat-mármint a város hangulata. Meg egyébként Anya is ott tanult.
Makó egy olyan város az országban, ahová még nem sikerült eljutnom, sajnos. Pedig makói vér is csörgedezik az ereimben, mert anyai nagypapám (az egyetlen, még élő nagyszülőm) ott született. Élnek is ott rokonok. Egyszer mindenképp el kell jutnom oda. Sőt! Pár éve, amikor sok időm volt, elkezdtem a családfakutatást, de Makóra nem mentem el. Szóval még ez is vár.
Tényleg? Majd szólj, ha jössz! 🙂 Milyen érdekes, hogy ismered a várost, én mindig úgy gondoltam, hogy egy ilyen kis helyről senkinek sincs fogalma. Aztán erre rácáfoltak, mert ha valakinek mondom, hogy makói vagyok, akkor azonnal rávágja, hogy ott hagymát termesztenek.
Nálunk (Békéscsaba) nemrég kedzett el esni, de már fújja a szél össze vissza. 😀
és így estére egy Eric Saade klippremier:
Eric Saade – Marching
http://www.youtube.com/watch?v=XSfDjum2g5g
Ki gondol még arra, amire én? 😀
http://www.youtube.com/watch?v=r2XMqpX_NDo&feature=player_embedded
Csak legyen jó dal *_*
A tavalyi nagyon nem volt jó de élő előadásban mégis simán befért a legjobbak közé. Egy igazán jó dallal robbantana (abból a néhány másodperces részletből bár tudom hogy nem lehet ítélni de félek hogy nem lesz az igaz).
Csak megjegyzem fentebb írtam a klipp premierről 🙂
Bocsi:)) Nem baj, az ismétlés az tudjuk kinek a milyen rokona:D
Ez így van 🙂
Kérlek benneteket, magyarázzátok el nekem, hogy a litvánoknál hogyan is zajlik ez a nemzeti elődöntő és döntő dolog! Jelenlegi kedvencem Gabrielius Vagelis, de azt írják, hogy a közönség nem szavazta be, de hogy a zsűri még megteheti. Tehát akkor még lehetséges, hogy nemzeti döntős legyen. (Azon mondjuk meglepődnék, ha őt küldenék Malmöbe,pedig számomra a többi dal hallgathatatlan…)
Azt nem tudom, hogy működik a válogató, de ma van friss hírként, az hogy az első elődöntő továbbjutói:
Für das Finale qualifiziert:
01. – Gerai Gerai & Miss Sheep – War in the warderobe
02. – Ieva Zasimauskaitė & Gabrielius Vagelis – I fall in love
03. – Božolė – Happy and free
04. – Andrius Pojavis – Something
Köszönöm! 🙂
Kérlek benneteket, magyarázzátok el nekem, hogy is van ez a litván nemzeti elődöntő és döntő dala. Gabrieliusnál azt olvastam, a nézők nem juttatták döntőbe, de a zsűri még megtehet. Tehát a zsűri később dönt?
Mégis hova tűnnek a hozzászólásaim?????
Elnézéseteket kérem, hogy ezt kétszer írtam ki, de nekem nem jelenítette meg (1 nappal később sem).
Harmadszor is, mert annyi a magyar igazság: Tóth Gabi premier a linken, a hozzászólás írásától számítva pillanatokon belül!
http://1music.hu/
🙂
Kíváncsi vagyok…
Oké, külföldön úgysem értik a magyar nyelvtani hibákat, és ha ezt a dalt Gabi pályázza, akkor nekem nagyon széles lesz a mosoly a képemen, hogy tavaly nem jutott ki. Hatalmas dal!! A klip meg felülmúlhatatlan.
Ha kijut biztos angolul énekli majd (ez a dal meg úgy csak még jobb lehet)
Én is kíváncsi vagyok a dalra, Eurovízió-függetlenül is; de Tóth Gabi nem bejelentette, hogy nem akar most indulni, a 2012-es csalódása után?
http://www.borsonline.hu/cikk.php?id=53221
Hát e szerinte nem egészen 😀
Ha az ember próbál olvasni a sorok között, akkor a dal mondanivalójába is kissé erőltetetten belemagyarázhatja, hogy van egy kis köze a tavalyi kudarchoz… Nem?
Oké Tóth Gabi új dala nekem bejön 🙂 🙂 🙂
Jajjj pont lemaradtam róla :/ pedig olvasva titeket mostmár nagyon kiváncsi lennék rá. hol lehet visszanézni? 🙂
Hát majd talán youtubeon 1-2 óra múlva 🙂
Alapjában véve nekem is tetszik! Erős, pörgős, van benne egy nyugisabb rész, ami szerintem a legjobb része a számnak. de én azt mondom hogy furi! 😀 és a sok ismétlés… valahogy nem tudom!
De szívesen megnézném A Dalban is, hogy milyen lenne élőben! 😀
Itt a klipp:
http://www.youtube.com/watch?v=Y1-BU_TK2u4&feature=g-user-u
3 perc 57 mp… szóval ha kikapnak belőle 1 percet meg is oldódik a fentebb írt „sok az ismétlés benne” problémám! 😀
Ugy jottem fel a forumra, hogy biztosan az enyemhez hasonlo velemenyekkel fogok talalkozni, nem tudom, miert voltam ennyire biztos benne…meg is lepodtem, hogy nektek tetszik…szerintem a tavalyi dal millioszor jobb volt, ez nem „gabis”…azt nem mondanam, hogy kicsit sem tetszik, de ezzel megint nem lesz eselye, hogy kikeruljon (mar ha jelentkezik egyaltalan…)
Én is így vagyok vele. :X
Az igazság az hogy nekem a klip jobban bejön mint maga a dal.
Nem rossz, de nem is annyira jó hogy nagy dolgokat lássak benne.A dal-ban megnézném, de ki nem biztos hogy engedném 🙂
Nem fog indulni…
http://escxtra.com/2012/12/gabi-toth-premiers-hiv-az-elet/
igen én is olvastam. tudja amúgy valaki, hogy mi az a másik projekt?
Győrben fog színészkedni.
Már nagyon régóta arra vártam, hogy megjelenjen ez a dal.
Nagyon féltem attól, hogy hatalmas csalódás lesz, mint a tavalyi dala volt. Szerencsére nem, hatalmas szám. Szerintem az euróvízióra ez tökéletes választás lenne, de mivel idén a színház miatt kihagyja…
Nekem a klip nem annyira tetszik, minden más tökéletes (Gabi új stílusát leszámítva, szerintem a hangja így már nem passzol hozzá).
egy kis érdekesség estére 😀 :
A google összeállította 2012 legnépszerűbb kereséseit:
http://hvg.hu/Tudomany/20121211_legnepszerubb_keresoszavak_google
Szórakozás
Zenék:
1.Psy: Gangnam Style
2.LMFAO: Party Rock Anthem
3.Carly Rae Jepsen: Call Me Maybe
4.Loreen: Euphoria
…7.Király Linda: Untried
8.Caramel: Vízió
Tévéműsorok:
1.Megasztár
2.X-Faktor
3.ValóVilág 5
…
9.Eurovíziós Dalfesztivál
Arra azért ne legyünk büszkék, hogy a ValóVilágot többen nézték, mint a Dalfesztivált! :/
na van mégegy hatalmas nagy okosság estére…
az index biztosra tudni véli, és le is hozta, hogy Görögország és Ciprus is visszalép az indulástól!
http://index.hu/kultur/media/2012/12/05/a_valsag_miatt_mar_negy_orszag_nem_indul_az_eurovizion/
Jajjj ezt már olvastam…amennyi féligazság meg ilyesmi van ebben a cikkben, elgondolkodtató hogy egy olyan témában amiben nem vagyunk olyan tájékozottak mint például ebben mennyi hülyeséget olvashatunk és fogadunk el tényként :/
igen! és ami a legbosszantóbb, hogy ezt a többi nagyokos lap is szinte szóról szóra ugyanúgy tényként hozza le. De volt olyan ahol már úgy írták, hogy „Portugália és Írország mellett nem vesz részt……sem.”
Meg a pénzzel való nagy okoskodás is eléggé gáz. Az egészet úgy adják az emberek szájába, hogy megint (lehet hülyén fog hangozni, de) az eurovízió ellen fogalmazódjanak meg a vélemények.
Azt meg sem említik, hogy december végéig kell bejelenteni, hogy részt vesz-e az adott ország vagy nem. (vagy meddig… asszem pont Kati indulásánál dec 27-28 környékén tudtuk meg mi is lesz pontosan)
Ráadásul itt ez a mondat: „Az első Eurovíziós Dalversenyt 1956-ban rendezték 14 ország részvételével a svájci Luganoban…” Na most… nem tudom eldönteni, hogy az a 14 ország figyelmetlenség, vagy az utánaolvasás hiánya…
Ez egy akkora h*lyeség…mindkettő bejelentette nem régen, hogy biztos résztvevők.
http://www.esctoday.com/39491/cyprus-will-be-in-malmo/
http://oikotimesofficial.wordpress.com/2012/11/27/exclusivegreece-2013-national-final-confirmed/
Na, és ez a 14 ország az 1956-oson…14 dal, 12 énekes és 7 ország volt…még annak idején én javítottam ki Wikin.
Hír a Dalról: http://www.esctoday.com/39956/a-dal-submission-deadline-extended/
Szóval december 31-ig meghosszabbítva? Hmmm…
ehh… de minek? o.O ha 2 hónap nem volt elég, akkor majd pont ebben az 1- másfél hétben fog a győztes dal megszületni?
Tavaly az „utolsó pillanatban küldtem el” típusú dalok nálam nem a kedvencek voltak!
De na, mindegy. ez a pár nap már nem oszt nem szoroz!
Csak tényleg jókat válogassanak már be akkor! 😀
Tavaly ilyenkor már nagyon sok dalt meg tudtunk hallgatni, amik végül be is kerültek az élő műsorba. Van egy olyan szörnyű sanda gyanúm, hogy idén az érdeklődésben nagy visszaesés lehet tapasztalható, és ezért várnak még az utolsó utáni dalokra is. De ne nekem legyen igazam. Sikerüljön kiválogatni akár 30-40 kiváló szerzeményt, melyek büszkén képviselhetnének minket Malmőben, akár!
Máté, megnyugtatlak, szerintem nem neked van igazad:)
Ennek örülök Zoli 😀 Imádom ha a negatív-összeesküvés-elméleteimről bebizonyosodik, hogy alaptalanok!
Ne, mégse örülj, mert még csak én cáfoltam meg, a tények nem:))
Én azért nehezen hiszem el azt, hogy azért hosszabbítanak mert nincsen annyi érdeklődő. Mondjuk én feleslegesnek tartom a kitolást, hisz aki akart már jelentkezett volna.
Így csak később tudjuk meg azt amit kell 🙂
Az hogy idén nem nagyon reklámozza senki, hogy indul az annak köszönhető hogy tavaly is jó páran belebuktak, nem válogatták be őket. Ha jól emlékszem tavaly is kitolták a határidőt(???). Ki tudja mi lehet az oka de én nem tartom valószínűnek hogy visszaesett volna az érdeklődés. Majd kiderül.
Hosszabbítás a szakma kérésére: lehet, hogy a tehetségkutatók miatt van ez, vagy egy nagy dobás nem lenne kész addig…
meg hát az eredeti határidő után karácsony, stb, akkor úgyse foglalkoznának a dalválogatással, szóval miért ne jelentkezhessenek tovább?:)
Most olvastam a hírt hogy Bosznia-Hercegovina is visszalép.
Én is épp most olvastam. Lassan már biztos döntősök leszünk! 🙂 Ettől függetlenül nagyon sajnálom.
De már jött is a változtatás, úgy néz ki, mégiscsak ott lesz Bosznia Malmőben. (ha jól értettem egy másik tv csatorna segítségével)
Úgy legyen! 🙂