Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Fehér Zoli az X-Faktorból is jelentkezni akar a Dalba. DE KÖNYÖRGÖM, NE!!!
Anne-Marie David (esc győztes 1973 Luxemburg) facebook oldalán erősítette meg, hogy nevezett a 2013-as francia válogatóra!
A dalból egy részletet itt lehet meghallgatni:
http://www.eurovision2013annemariedavidenselection.com/#!ecoutez-je-manque-de-toi/cxjc
Nagy karácsonyi unalmamban, csináltam egy top 6-os videót az idei év eddig kiválasztott dalaiból. Jó szórakozást hozzá annak aki megnézi 😀
http://www.youtube.com/watch?v=UMnr2dv6hs4
Megnéztem. Hááát az ízlésbeli dolgokba sosem szabad belekötni, úgyhogy most sem teszem 😀
Az én ízlésem kevés emberével egyezik meg, úgyhogy me se lepődöm azon h nem tetszett 😀
Kijaza’ Zoli ott Ivett mellett? Nem az x-faktoros gyerek, igaz? vagy Ő lenne az?
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=472249562820978&set=a.169826916396579.33153.141640785881859&type=1
De. Burai Krisztián a Voice-ból írja Zoli és Yvette dalát is elvileg, és szólóban is nevez, a Criminal Lady-vel.
Ennyi a közös szál, gondolom, stúdiózáson futottak össze. 🙂
fb-n láttam mikor ki volt írva, és ez alapján én is rá gondoltam, de mégis valahogy ez nem fehér zolisan néz ki… vagy nem tudom már! 😀
Galambos Dorina alias Mrs. Columbo is nevezett!
Ezzel a képpel jelentették be:
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151199170139912&set=a.268893669911.143598.149964024911&type=1
Ezzel a poszttal mutatták be a dalt:
http://www.facebook.com/mrscolumboband/posts/473732695995517
Brasch Bence is menni akar:
http://www.hir24.hu/szines/2012/12/20/lola-es-szerelme-egymas-ellen-kuzdenek/
Van egy olyan érzésem, hogy a THE VIOLETS is nevezni fog!
Dec. 20-án került fel youtube-ra a daluk, és pont 3 perc!
Aki nézte annak idején az M1-en a Társulatot, annak ismerős lehet Töreki Andrea. Ő az egyik énekesnő.
Én beleszerettem ebbe a dalba! Nagyon naggggyon tetszik! 🙂 Remélem ha tényleg jól gondolom,és neveznek, hogy ők bekerülnek az élő műsorba! 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=YmXD9Jes5_4
Igazán szép lett,nagyon jól szól magyarul. Élőben több energia,és garantált egy remek eredmény. 🙂
Ez tényleg tetszetős!! 🙂
Ja, ja! Nekem is „bejön”. 🙂
A Társulat idején is tetszett Andi (így is, úgy is), azóta sem nevezett át a csúnyák táborába, úgyhogy vizuálisan sem elhanyagolható tényező lenne az ESC-en, ha már televíziós műsorról beszélünk!
Egyébként tavaly indult az X-faktorban is, szerintem kissé méltatlanul alulértékelték Őt.
Duettpartnere is jónak tűnik, szerintem ütőképes csapat lenne. Még nem ismerünk sok dalt a magyar mezőnyből, de ha ezzel indulnak, akkor eddig vezetik az egyéni listámat. Csak induljanak!
Andi társnője is indult a faktorban!
http://www.xfaktor-2011.eoldal.hu/cikkek/a-tabor–legjobb-50-2011.10.02/molnar-szilvia.html
Nekem tetszik a hangja:)
Radics Gigi facebook oldaláról: „Tegnap megkaptam a legszebb karácsonyi ajándékomat. A menedzserem és a kiadóm beneveztek az Eurovíziós dal fesztiválra,az úgy fáj című dalommal. Úr isten nagyon boldog vagyok köszönöm nekik a bizalmat!!!! :)”
Oké, meghallgattam… Kétségtelen, hogy nagyon jól énekel a csaj, a dal sem rossz, de ez a stílus annyira távol áll tőlem…
Ez sokkal jobb, mint a daydream + vagy egy rohadt jó hangja, olyan lenne mint Ruzsa Magdi, TOP 10
angolul: http://www.youtube.com/watch?v=1bmh5hSvgOk
Angolul nagyon jó! De magyarul szerintem nem elég erős hogy nyerjen itthon. Örülök hogy nem a daydream-el indult ez jobb, de őt tartogatnám későbbre egy még jobb dallal 🙂
http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/gigivel-akarjak-megnyeretni-az-euroviziot-2126927
Lol
http://www.hir24.hu/szines/2012/12/29/mar-eldolt-ki-megy-az-euroviziora/
Kezdődik a kavarás :S
Én egy blikkeset linkeltem, csak még várakozik 🙂
Hát ezek után nem gondolnám hogy pont Gigi menne, szépen ki lett iktatva 🙂 Mivel nagy cirkusz lenne belőle, ha mégis.
Ha ebből egy szónál esetleg több igaz, eldönthetnék a savazó előadók hogy most el van döntve hogy Gigi indul vagy nincs esélyük ellene 😀 Valahogy mindkettő nem lehet egyszerre…
A másik: most hogy megint ezekre a csoda oldalakra tévedtem a még csodásabb kommenteket is elolvastam 🙂 Ez a közhely durrogtatás az eurovízióval kapcsolatban…ez a „tök mindegy kit küldünk hiszen…” és hogy mindenhova le van írva 100-szor hosszú kommentekbe kifejtve.
Igen Gigi esélyei ezzel alulról súrolják a nullát (eddig sem volt sok szerintem) de nem baj majd megírják hogy az mtv megrémült az óriási mega giga űber botránytól és a blikknek hála nem valósult meg az összeesküvés. 🙂
Csudi! :S kezdődik, kezdődik, keeezdőőődik, apa kezdődik….
kíváncsi vagyok mik jönnek még!
ez Gabiii hozzászólásához ment volna! =)
És ha már kommentelek, leírom ide 😀
december 29-én azaz MA!!! 17:55-től A Dal (összefoglaló) az M1-en x)
“A DAL 2012: Hogyan találtuk meg az ország dalát?
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját egy három fordulós élő műsorban választhatták ki a nézők. A versenyről készült összeállítás válogat a legsikeresebb dalok közül és bemutatja a győztest, a Sound Of Our Hearts-ot.”
Radics Gigiért nem különösebben rajongok, igazából az okát sem tudom megmondani, talán az óriási hype miatt. Érdekes módon magyar nyelven nem tetszik a dala, DE angolul lebilincselő, ehhez a dallamvilághoz sokkal jobban illik az angol, hiszen az egész dalt áthatják az angolszász zenei motívumok. Magyarul én sem érzem erősnek a hazai döntő megnyerésére, ráadásul a ma robbanó, csúnyán gerjesztett botrány miatt kizártnak tartom, hogy az MTVA bevállalja az ő indítását, pedig angolul, szerintem, lenne keresnivalója, ha nem is az első 10-ben, de a 10. és a 20. hely között mindenképp.
Teljesen egyetértek veled, én ugyancsak nem kedvelem Gigit, viszont a szám angolul rendkívül fülbemászó és szerintem lenne esélye. Ez a botrány undorító számomra, de emlékezhetünk hasonlókra tavaly a Király-testvérekkel kapcsolatban is, bár nem tudom, hogy őket épp ez iktatta-e ki végül.
Mindenesetre én csak azt tudom remélni, hogy méltó képviselőnk lesz idén, személy szerint én még Puskás Petiben bízom, de Gigivel is meg lennék elégedve, de ez már nagyon off 😀
Szerintem ez az egész hülyeség, viszont kap egy kis reklámot A Dal és Gigi is. 🙂
Amúgy szerintem Gigi és még sokan mások sem azzal a céllal jelentkeztek, hogy mindenképpen kijussanak Malmőbe, hanem ez egy tök jó lehetőség hogy promotálják az új dalaikat. Vajon Gigi miért nem a Daydreammel indul? Hát pontosan azért, mert az új számának kell most a reklám, nem akar ő feltétlenül Malmőbe menni… szerintem 🙂
Na a határidő lejárta előtt sokan elkezdtek mozgolódni… 🙂
(mondjuk olyan előadók (és dalok), akik közül nem nagyon ismerek talán 1-et!)
Csákvári László: Szabadság / Born to Ride /
http://www.youtube.com/watch?v=bl-hZOFyw8A
SnailGardN – Emotional Erection [Eurovision 2013]
http://www.youtube.com/watch?v=QlRq1TOx5Vo
NoALibi – Égi Jel
http://www.youtube.com/watch?v=arPex7EGvA0
Bogi (google-val találtam meg, de szerintem egy körrel le vagyok maradva, mert foggalmam nincs ki ez a lány!)
http://www.facebook.com/bogimusic/posts/306108419491283
youtube-on tovább keresgélve a címkék között ennél a dalnál is ott volt az „eurovízió” szó
Arizóna – Küzdelem a holnapért
http://www.youtube.com/watch?v=71m9xCowWPc
Szabó Ádám megerősített:
http://www.facebook.com/szaboadamcsillag/posts/467394879963290
Háááááááááá és a legjobb hír (nekem) 😀
A The Violets- Szívedből Élj az Eurovízióra készült! 😀 😀 😀
(A Menedzsment: Hanzel István írta a videó alatt)
Jajj, Nekik ott kell lenni az élő műsorban! most ennek nagyon örülök! 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=YmXD9Jes5_4
Nagyon jó hír, már most agyonhallgattam. 😀
SUBIDUBIDUUUUUU!!!! 😀
ha valaki össze tudná szedni az új felfedezetteket névvel és hivatkozási linkekkel, azt nagyon megköszönném, felmehetnének az oldalsávunkra. Sajnos nagyon rossz a netelérésem :s
Imi, ment egy mail 🙂
Köszi!!!
A hozzászólásaitok alapján a világ legjobb számára számítottam, de egyáltalán nem dobtam tőle el az agyam. Én ezt nem válogatnám az élő műsorba, szerintem gyenge dal…
Én is csodálkoztam hogy ennyire bejön nektek. Az eleje tetszik de aztán nagyon közhelyes és átlagos dal lesz belőle. Az egyik nő hangja és kiejtése csak engem emlékeztet Csézyre? Ettől függetlenül szerintem bejutnak az élő műsorokba ha tényleg nem csak 20 dal kerül be
Ma visszanézegettem az előző versenyek zsűri és televoting pontjait, helyezéseit. Lehet egyedül vagyok itt vele, de én örülnék, ha a törököknek sikerülne elérni azt, hogy csak televoting legyen. Ti mit gondoltok?
Nekem teljesen jó az 50-50. Magában mindkettő elég érdekes eredményeket szülne, de így pont kompenzálja a kettő egymást.
Csengettyűvel értek egyet (mint általában:)), szerintem is így igazságos.
Ezzel a videóval szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=Qbqr4D7kCaE
Végre valamiben első lehetek!
Az év első kommentje! 🙂
Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Köszönjük szépen, én is boldog új évet kívánok neked és az összes fórumozónak! 🙂
Én is boldog új évet kívánok mindenkinek!
Nos, mégsem lettem első…, Csengettyű megelőzött picit! 🙂
Amikor írtam a kommentet, Csenge üzenete még nem látszódott, mert valószínűleg rendszer-moderációra várt a link miatt.
Hmmm ha jól számolok a Voice-nak jan. 25.-én vége. Tehát mégis van rá esély ,hogy Caramel jelentkezett a Jelenéssel. 🙂 Jó az a dal!
Hacsak a Tv2 nem kötött vele olyan szerződést, hogy nem jelenhet meg másik csatornánál x ideig 🙂 Egyébként én sajnálnám ha nem próbálná meg újra, függetlenül attól hogy a tavalyi dalát nem igazán szerettem, de mint előadót elismerem, a Jelenés pedig tényleg nem rossz dal.
Amúgy biztos hogy ilyen hamar vége lesz a voice-nak?
Én úgy tudom, hogy a magyar tv-hez bárki bármikor elmehet szerepelni, arra nincs szerződés. Az már kérdéses, hogy mikor lesz vége a voice-nak, mert én azt olvastam, hogy márciusban.
Január végén lesz vége.16-an vannak most és adásonként 4-en esnek ki.
De nem mindegy este 4en fognak kiesni….
Pedig de.
Pár kérdés, felvetés…
Szerintetek kb. mikor kapunk valami infómorzsát a beérkezett dalok számáról? Jövő héten már talán érkezhet is a lista, jól érzem? 🙂
Az eddig hallott dalok közül én egyet sem indítanék, bár nálam Kiss Gina vezet, de Baricz Gergő és a The Violets számaa sem rossz, de egyiket sem tartom eléggé átütőnek… Van valaki más véleményen? 🙂
Eddig nálam Saunders :/ Nem tetszik de legalább kitűnne. A többi abszolút nem…
Én eldöntöttem, hogy csak a kiválasztott dalokat fogom meghallgatni 🙂 az eddig elérhetőek amúgy se nagyon érdekelnek, ha meg nem jutnak be és mégis annyira jók (?) lennének, a zene csatornákon vagy rádióban úgy is hallani fogom. 🙂
Ha a héten – holnap vagy pénteken – megkezdik, és be is fejezik az előzsűrizést, akkor talán a jövőhéten megkapjuk A listát! Reméljük minél hamarabb!
(Meghallgattam a SnailGardN dalát, és eddig inkább ők vezetnek nálam, kitűnő nóta!!)
Lényegtelen igazából csak felvetettem, hogy egy szerintem TOP 10 képes dal mégis csak részt vehet 🙂 Talán már nem kell sokat várni és úgy is kiderül, tavaly tizedikén töltötték fel azt az összefoglaló videot a 20 dalról! Remélem idén sem késleltetik 🙂
Én már a déli híradót is visszanéztem neten, hátha ott említést tesznek róla. de mivel nagyon akadozott, így csak végig tekertem, de így nem láttam hogy szóltak volna róla. Majd most 19:30-asba is belenézek, hátha mondanak valamit, ami Minket is érdekel/”érint”! =) =)
Egy kis érdekesség így estére. Veca már majdnem indult 2009-ben is az esc-n ezzel a dallal: http://www.youtube.com/watch?v=VjPv0eDqe6k
A videó alatt pedig ez a szöveg olvasható: „Most, hogy készülünk Veca angol nyelvű bemutatkozására, úgy gondoltuk, hogy meglephetnénk a kis Családot Veca egyik ilyen demójával, amely régen, kb. három évvel ezelőtt készült egy akkori Eurovíziós pályázatra. Ahogy a dal is mondja, túl sokáig vártunk, így a szerző Harmath Szabolcs, ezt a dalt végül más előadónak adta. Mégis szép örökre megőrizzük, mert ez volt az első versenyre szánt saját dala. „
Amúgy kinek melyik finn dal a kedvence? Szerintem nekik kell Malmőbe menni: Arion – Lost in the Woods! Hosszú évek után végre újra tudnának valami jót nyújtani, és Magyarország is szavazna rájuk, nem sírnának… Szerintem:D
Részemről Mikael Saari, esetleg Arion. Ha Saari-t választják, (kétlem a tavalyi fiaskó után) akkor sanszos, hogy szavazok rájuk. De Diandrát érzem esélyesnek. :S
Úgy alapjába véve nem olyan rosszak ezek a finn dalok. Nálam az Arion a befutó, de az nagyon 😀 Legutóbb Hannáért voltam ennyire megvadulva a finnektől.
Az Arion! <3
BRÉKÍNG NYÚZ! HAMAROSAN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ!!! TESSÉK FIGYELNI A FŐOLDALT!
Király! Tiszta izgalomba jöttem! 😀
Extázis!!!
Ez a hamarosan még mára vonatkozik vagy holnap ? 😀 😛 XD
Szerintetek még virrasszak? 😀
Még én is rendületlenül figyelem a főoldalt! 😀
Zoli nem hiszem hogy mára vonatkozott 🙂 Én csak poénból írtam hogy kifejezzem az izgatottságomat 😀 Gondolom holnap megtudjuk a pályázatok számát meg ilyesmiket.
Ja, amúgy tényleg nem valószínű, hogy este tizenegykor ilyesmivel foglalkozzon bárki is…
Rajtunk kívül persze ^^
Én meg már azt hittem, hogy az tart ilyen sokáig, hogy bemutatják a pályázó dalokat is! 😛
Mindenesetre én kitartó vagyok,de akkor úgy látszik,hogy holnap kapunk végre valami infót.:D
Amúgy viccet félretéve, én tényleg azt gondoltam, hogy még ma este megtudunk valamit! 🙂
Megtudtunk valamit!
Azt, hogy Robek mesterien ért a feszültségteremtéshez. 🙂
A hamarosan, ez esetben nem azt jelentette, hogy néhány perc múlva, hanem néhány nap múlva (hét vége nem számít bele)! Tehát aludjatok nyugodtan 🙂 Akik izgulnak azok naponta 1x úgy is idelátogatnak és észre fogják venni a kedvező híreket (vagy kevésbé kedvezőket) 🙂 Szép és izgulós hétvégét! 🙂
Újabb név:
http://hvg.hu/kultura/20130102_felfoldi_roland_eurovizios_dalfesztival
http://www.rtl2.hu/musorok/egyeste/videok/190833
Stuck on you – live… Csak ezek a sóherek nem engednek fél percnél többet, pedig ez pont érdekelne:)