Sokadjára indul újra a fórum kávézója. Az első időkben a fórumkezelő rendszerek kipróbálása/alkalmatlansága miatt volt szükség erre, most pedig azért, mert a közösség kezdeményezésére több szavazásnak nyújtott otthont a topik. Persze voltak külön fórumoldalak más szavazásokra is, viszont a régi kávézó szavazóbázisa örvendetesen megnőtt, ami miatt megérdemelnek egy külön topikot. Mivel az összes hozzászólást egyenként kellett volna átemelni új helyre, így nagy lett volna a veszélye annak, hogy igazából a kávézó témájába vágó dolgok a szavazós oldalra kerültek volna, így jobbnak láttam, ha a régi dolgok megmaradnak egyben úgy ahogy vannak, és a kávézó újraindul. Tehát, aki szavazást szervez vagy részt vesz benne, az mostantól a Szavazás a mindenem! topikot keresse, aki mással kapcsolatban akar írni, az írhat ide, a kávézóba. Megkérek mindenkit, hogy a különböző témák jó kivesézése érdekében a cím témájába vágóan írja meg hozzászólásait a kedves olvasó, így akik esetleg lemaradnának valamiről, később könnyebben vissza tudják keresni a hozzászólásokat abban a témában. Köszönöm a megértést és az együttműködést!



Hallottátok melyik dalt ment tegnap az X-Faktorban, Stone előadása előtt, mikor a kisfilmet adták?
2011 Izland 🙂
igen, pont akartam említeni…Szabó Dávid pedig Puskás Peti Csillagok c. dalát énekelte
Király volt!
Király nem volt 🙂
Peti előadásában nekem jobban tetszik, meg Dávid olyan semleges, sosem emlékszek rá, hogy ő is ebben a mezőnyben van 🙂
Amúgy szerintetek „idén” milyen dallal lenne érdemes indulnunk. Gondolok itt arra, hogy ballada, pörgősebb dal, magyarul vagy angolul, esetleg keverve a két nyelv. Illetve ti milyen színpadképet képzeltek el ahhoz a stílushoz, ami szerintetek bejönne nekünk 😀
Küldjük ki Pákót és magyarul énekeljen!
Na jó, viccen kívül, szerintem mindenképpen legyen a dalban magyar rész, tehát fele-fele, bár szívem szerint teljesen magyart választanék. A stílus pedig… nem is tudom, nekem Heincz Gábor dala még mindig tetszik, ráadásul nem is nagyon gyakori ez a stílus, tehát emlékezetes lenne, nem pedig egy a sok közül.
A stílust nem tudom, sok minden beválhat, lényeg, hogy különleges legyen, és kitűnjön valamivel. Ami a nyelvet illeti, (teljes egészében) magyar nyelvű dalt szeretnék. (Úgy veszem észre magamon, egyre inkább a mellett állok, hogy minden ország saját nyelvű dalt küldjön – mondjuk ez a skandinávoknál elképzelhetetlen.)
Na neee… oké, hogy sok mindent változtatnak a svédek, de ezt talán most nem kellene…
http://www.eurovision.tv/page/news?id=running_order_malmoe_2013_to_be_determined_by_producers
Hát ez elég gáz!!! :S
Ezt biztos végig gondolták? Csak még egy támadási felület :S
Sziasztok! Készítettem egy színpad tervet a 2013-as versenyre és nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre, persze csak ha van kedvetek megnézni és bíráskodni 🙂 Mielőtt jön a link, szeretném elmondani, hogy ez az első ilyen tipusú munkám, szóval ezt vegyétek figyelembe 😀 na nem húzom tovább, íme: http://www.youtube.com/watch?v=AazXvyuuEdI&feature=plcp
TWiiNS 4eva! 🙂
Én nem vagyok egy nagyon vizuális típus, úgyhogy kissé nehéz megítélnem, hogy egy rakás geometriai formából, hogy lesz színpadkép, de örülök, hogy Te jól érzed magad, amíg ilyesmiket gyártasz a szabadidődben!
Én érzem rosszul vagy tényleg gúnyosan írtad ezt?
Jól érzed, valóban gúnyosan írtam. Önmagam korlátozottságát gúnyoltam ki, ezt hívják öniróniának.
Többet belemagyarázni felesleges.
Egyébként nem értelek. Mint láthattad írtam, hogy életemben nem csináltam ilyet, még csak a programmal se találkoztam, csupán az vezérelt, hogy az alap ötletemet valahogy létrehozzam, erre egy ilyet ideírsz… Amugy meg TWiiNS IS THE BEST! És ha megnézed nem is csak az ő dalukat tettem bele 😀
OK, hagyjuk! További sok sikert kívánok a színpadkép-tervezői életpályád kiteljesedéséhez!
Písz!
http://www.youtube.com/watch?v=vCh6RzaSDbY
Hát ezt komolyan el tudnám képzelni 😀 Hasonló sem lenne az biztos.
http://www.youtube.com/watch?v=cBbGRs-jO9Q Ez is érdekes!
Fú, a „Fogd be és táncolj” című nagyon jó!
Nem bírtam nyugton maradni a széken. 😀
Velem is ez történt 🙂
A svájci NF döntősei:
http://www.glanzundgloria.sf.tv/Nachrichten/Archiv/2012/11/12/International/Eurovision-Song-Contest/Diese-9-kaempfen-um-den-Schweizer-Eurovision-Platz
Sajna sem Magdalena sem Lys nem jutott tovább :(((
Szerintem:
1. Heilsarmee
2. Carrousel
3. Chiara Dubey
nekem ez a top3-am:
1. Melissa – The Point Of No Return
2. Jesse Ritch – Forever & a day
3. Heilsarmee – You and Me
Most kezdtem hallgatni youtube-on a Rúzsa Magdi dalokat az új albumról. Az első volt amit Gabiii is belinkelt számot. „Egyszer”:
http://www.youtube.com/watch?v=cBbGRs-jO9Q
gyerekek, na erre tudok nehezen szavakat találni!
ezt csendben fülessel hallgatva kell VÉGIG hallgatni, és semmi másra, csak erre figyelni….
Az utolsó mondat pedig rendesen megvágott! 🙂
kíváncsian hallgatom tovább a feltöltött dalokat! 🙂
Szerintem ez a dal nagyon el lett találva, az utolsó mondat meg tényleg ilyen Baseball ütővel tarkón 😀
Eurovíziós szempontból az a baj hogy ha magyarul, akkor nem értenék a lényeget (bár Magdi mimikájával, előadásával…), angolul meg biztos nem sikerülne ilyenre a szöveg.
1-2 dalt leszámítva nem nagy durranás az album. ESC-re egy dalt sem küldenék belőle. Kár, hogy Magdi tehetsége ilyen átlagos számocskákra pazarolódik.
Üdv ! 🙂
Csináltam egy kis statisztikát youtube-os videókból az idei JESC-ről. 40 videó eredményeit adtam össze, majd átlagoltam. Így született meg a következő eredmény:
1.Oroszország 2,375
2.Izrael 3,55
3.Hollandia 4,025
4.Belgium 5,2
5.Grúzia 6,175
6.Azerbajdzsán 6,45
7.Ukrajna 6,625
8.Svédország 6,95
9.Moldova 8,05
10.Fehéroroszország 8,25
11.Örményország 8,875
12.Albánia 11,00
Felhasználtam Balázs videóját is.
a dobogósokkal teljes mértékben egyetértek
A belarus dalok is elérhetőek itt:
http://www.tvr.by/rus/eurovision2013.asp
Úgy elsőre egyiktől sem dobtam hátast.
Mondjuk arra sem vennék mérget hogy köztük van a végleges induló, náluk sosem lehet tudni. 🙂
Jeee én Szabó Ádám jelentkezésének nagyon örülök, bár valakivel társulva képzeltem el, de ha fejlesztette az ének tudását akkor egyedül is jó lehet, csak legyen jó az a dal 🙂
Most bukkantam erre a cikkre:
http://escxtra.com/2012/11/big-names-interested-once-again-in-a-dal/
És megláttam, hogy Janicsák Veca is szeretne indulni. Bevallom, nagyon-nagyon örültem neki!
Puskás Peti a siketek világnapja alkalmából a nemzeti döntős „Csillagokat” jelnyelvvel énekli.
Én azt mondom ezt tényleg érdemes megnézni!
http://www.youtube.com/watch?v=r0cdfCwA-0I
Meg van a belga induló,Roberto Bellarosa.
Bizony, már egy jó ideje meg van…
Öhhhm… megint kezdődik a huzavona a Szlovák részvétellel????
http://www.bumm.sk/75448/nem-lesz-ott-jovore-a-szlovak-celeste-buckingham-az-eurovizion.html
Még van idejük eldönteni… 😀
Ez NEM LEHET igaz! 😀 Szlovákiának indulnia kell!
Igen-igen! Hiszen a TWiiNS-nek ismét képviselnie kell azt a szép országot!
Vagy egy másikat!
Mindegy, csak a TWiiNS ott legyen Malmöben, különben Balázs befordul! Szlovákok, ha van szívetek nem hagyjátok ezt!!!
Pitbull… Finomabban kicsit… 😉
Zoli, már Te is kezded?
Én igazán a szívemen viselem Balázs lelki nyugalmát, tudom, hogy milyen sokat jelent Neki a kedvenc csapatának a szereplése, pláne, ha azt az ESC-en tehetik, ezért kampányolok mellettük! Bármiféle hátsó szándékot feltételezni botorság, én TÉNYLEG szeretem a TWiiNS-et, viccen és irónián kívül, nagyon bírtam a 2011-es versenydalukat is. Szóval Szlovákia igenis induljon és ha lehet, szívesen látnám ismét az ikreket a versenyen!
Nem feltételeztem hátsó szándékot, csak némi gúnyt éreztem a szavaidban… Mindegy, betudom a szövegértési képességeim konstans romlásának. Amúgy sem akartam beledumálni, nem az én dolgom, felőlem nyugodtan húzogathatjátok egymás… öö… idegeit. 🙂
Amúgy én nagyon nem szeretem őket (TWiiNS), főleg a stílus miatt, ez az R’n’B-s balladás vonal áll a legtávolabb tőlem.
Zoli nyugodj meg, én is csak a gúnyt érzem Pitbull mondataiban, és még most sem hiszem el, hogy ezeket komolyan gondolja 😀 egyébként meg TWiiNS 2013! HÁHÁHH!
Há’ pedig elhiheted! Szoktam én hazudni? Igen. De, ezúttal nem. És komolyan bánt, hogy nem adtok hitelt a szavaimnak, mindjárt el is sírom magam! Bru-ha-ha-ha!!!
Na, most kellett ez? Így megbántani a mimóza lelkemet!
Egyébként mind1, hogy mit gondoltok rólam, én tudom, hogy igazat beszélek (írok), és csak ez számít! Meg az, hogy a TWiiNS induljon 2013-ban az ESC-en, már csak vizuális élmény szempontjából is jó lenne!
Nyugi van:)) Senkiről sem gondolok semmi rosszat, és senkinek sem akartam lelkébe gázolni… 😀
és még egy hopp! xD
Nem tudom, hogy ennek most örüljünk, vagy inkább ne! 😀
http://www.hir24.hu/szines/2012/11/19/dopeman-jelentkezik-az-euroviziora-komoly/~~bulvar
Nagyszerű 🙂 Kíváncsi lennék arra a világsláger dalra!
Ezt a youtube-on találtam.
Háát vannak benne hangok mikor kikerekedett a szemem…. viszont maga a zenei alap tök jó…?..
Kriszta Játszd újra klip Eurovíziós Dalfesztivál verzió
http://www.youtube.com/watch?v=JX6szorbSF0
és mivel ő az első akinél a potenciális dalt is ismerjük, ha lehet egy kicsit finomabban véleményezzünk a szokottnál 😉 😛
Nos…
Én kérek elnézést! 😉
Nem bírtam ki röhögés nélkül…bocsi ennél finomabb verzió nincs. Nem értem erre a 0 költségvetéses videora mi szükség van, ha ugy adódna (ebben az esetben erre viszonylag kis esélyt látok)az mtv biztos segítene. Eleve lehet hogy meg sem felel a szabályoknak. Volt neki korábbi rádiófelvétele/lemeze? (vagy hogyan szólt az a szabály)
Alig lehet ebből valamit érteni…:D
Nagyon bájos egy teremtés:)
Sziasztok.
Elnézését kérem mindenkinek hogy itt hirdetek,de szerintem éppen aktuális euróvíziós fanoknak, amilyen és is vagyok.
Van egy eladó számítógépházam az oldalán speciális matricával amin a düsseldorfi euróvízió logója van.
Ha érdekel valakit az e-mail címem: hubertus535″kukac”gmail.com
Előre is köszönöm, előreláthatólag lehet hogy megyek majd Svédországba is:)
Egy kis érdekesség, a lényeg 2:45-től.
http://www.youtube.com/watch?v=8fl5eCG6PdM
LOL! Aszongya’ a gyerek: „Te nem indulhatnál?” 😀 😀 😀
Persze! Induljon a versenyen, miközben Ő a zsűri egyik tagja!
OK, hogy kis hazánkban lassan olyan szintre jutnak a dolgok, hogy akár ez is megtörténhet, de azért nálam kicsapná a biztosítékot egy ilyen húzás! Lehet, hogy a narancssárga déligyümölcsöt jobban kedvelőknek ez elfogadható lenne, de én jobban szeretem a szőlőt, pláne ha folyékony, alkoholtartalmú és vörös!
Gratulálok!
Köszönöm! Mihez is?
1. A gyerek nyilván arra gondolt ,hogy a tavalyi indulás nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy induljanak (megkérdezi azt is, hogy tag lesz e a zsűriben VAGY szókapcsolattal) de oké hülye kérdés volt bele lehet kötni.
2. Az, hogy ebből is sikerült egy nagy politikai eszmefuttatást kihozni az felháborító, undorító, idegesítő, sorolhatnám. Mindezt azért mert egy 20 éves gyerek hülyét kérdezett!
Hihetetlen, hogy itt is ezt kell olvasni!
OK, ha ehhez van kedved, akkor háborodj föl, undorodj, idegeskedj, stb. Én inkább kibontok egy üveg vörösbort és azt iszogatva meghallgatok még néhány jó Eurovíziós dalt. Iszom egyet a Te egészségedre is, hiszen szeresd felebarátodat! És ugye mi jó barátok vagyunk!? 🙂
Milyen szép nyelvi eszköz a szarkazmus 🙂
Dr. House jó tanár… 😀
A ciprusiak is a visszalépésen gondolkodnak?!?!?!! :S o.O
Tavaly is gondolkodtak rajta, nem?
Ciprus már biztos résztvevője a versenynek (szerencsére)!
Szlovénia sem biztos, hogy részt vesz. :/
Azért remélem, hogy mégis, értük kár lenne :/
hát…ez egy nagy kérdés, mint Szlovákia esetében…de azért remélem, mindkettő indulni fog!
Görögországot is hírbe hozták a visszalépést illetően. 🙁
Valamiért nem hiszem, hogy pont ők lépnének vissza.
Szerintetek az M2 „Gyermekcsatornává” alakításának nem lehet köze egy 2013-as Junior induláshoz? 😀
Szerintem nem sok:)
szerintem sem…úgy gondolom, az első magyar indulóra a Junioron még várni kell pár évet…de ha már itt tartunk, a törökök debütálását el tudnám képzelni jövőre, de csak akkor, ha az azeriek rendezik
Már Bosznia-Hercegovina sem biztos résztvevő. :/
A végén még nyerünk, csak tartsunk ki! 😉
az angol Wikin nem az van, hogy nem biztos résztvevő, hanem hogy még nem erősítette meg részvételét
Még a végén nem is kell elődöntőket rendezni 😀 Szerintem ezeknek a jó része pletyka!!!
Költségtakarékosság leszen a svédeknél is, elvégre válság van, vagy mi a szösz! Spóroltak egy LED-falat, most arra hajtanak, hogy spóroljanak egy-két elődöntőt is. Így megy ez!
Már az elején megmondták, hogy családias hangulatot szeretnének… 😀
Brékíngy nyúz!
Olvastátok? A Svédek bejelentették, hogy amennyiben 38 alá megy a részt vevők száma, akkor lehet, hogy nem szeretnék megtartani az idei versenyt és inkább át adják másnak a rendezés jogát! Spanyolo. is visszalépet, Franciao.-val együtt!
Ez honnan?
Oké ez gáz volt 😀
Maxigáz! 😀
De azért lejött, és ez a lényeg!
a spanyolok és a franciák nem fognak visszalépni
http://tvm.com.mt/live/
Most prezentálják a máltai dalokat. Claudia Faniello is részt vesz! Ki gondolta volna… XXD
hát kicsit későn jöttem. Voltak hallgathatók közte?
Hát nem tudom XD Annyi reklám meg duma volt benne hogy nem volt kedvem hozzá. Meg ilyen kis részletek voltak.
De Fabrizio most nem próbálkozik…micsoda dráma 😀
Több helyen olvastam, hogy Törökország jövőre debütál a Junioron…ti mit tudtok erről? Mert én csak feltételezem, hogy ez igaz. Szerintem csak akkor debütálnak, ha az azeriek rendezik a versenyt. De a házigazdáról még nem döntöttek.
Amúgy a hollandok és a belgák már biztosan ott vannak.
A legújabb Édenytúk dal :DDD
http://www.youtube.com/watch?v=B56GwaezIto
Találkozhattunk már szarabb számmal is az Eurovízión, úgyhogy legyünk büszkék Edencsikk-re! 😀
Ez a szöveg ér?
Nagy Adri is célba vette az eurovíziót! 🙂
(A cikk utolsó bekezdése)
http://www.napiaszonline.hu/bulvar/nagy_adri_meghoditja_amerikat_40885
Hát, szegénykémnek kevés lesz oda a hangja, pedig jó nő lenne amúgy.
Egyre jobb…
A 2013-as finn dalokból itt lehet meghallgatni 30 másodperces részleteket:
http://yle.fi/musiikki/umk/umk2013#!id-21310 (Kuuntele alatt :D)
Némelyikből még a 30 másodperc is sok volt XD Talán a legelső ami tetszik, de hanyatt nem dobtam magam egyiktől sem 😀
Lost in the Woods, He’s not my man, Ilmalavialla, vagy mi a tök… Ezekben van valami olyan, ami miatt esetleg örülnék, ha kijutna. (Nem feltétlenül szeretném, de a mezőny szükséges összetevőjeként néznék rá.)
Talán két éve volt iszonyat erős a finn válogató… Ahhoz képest nulla.