[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=vfSTorbmrxQ[/youtube]Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
A magyar delegáció tegnap, nem sokkal éjfél előtt érkezett meg Düsseldorfba. Kati még a próba előtt, a színfalak mögött az eurovision.tv újságíróinak elárulta: félt a repüléstől, de jól telt számára az utazás és most is jól érzi magát. Elismeri, hogy vokálisan nem a legkönnyebb a dala, de igyekszik mindent kihozni belőle. Ennek érdekében döntött úgy, hogy csak egy rövid részt fog magyarul énekelni, a szám zöme angolul hangzik majd el jövő kedden. Ezt a verziót adta elő a magyarországi koncerteken, így nem most lép először nagyobb közönség elé vele.
Kati minden részletet tekintve nagyon óvatos: az öltözőktől a színpad felé vezető három lépcsősoron gyalogolt, a liftet kockázatosnak érezte – még akár be is ragadhatott volna. Ráadásul magassarkú cipői az énekesnő egyensúlyérzékét is igénybe veszik, de Kati ehhez mosolyogva fűzi hozzá: „jót tesz a lábaknak!” 40 perces próbája után a sajtótájékoztatón röviden bemutatták a magyar csapat tagjait, majd Kati mesélt tapasztalatairól. Elmondta, hogy elégedett volt az első próbán a hangzással és a színpaddal is, valamint leszögezte, hogy bár a fogadóirodák jóslatai nagy nyomást helyeznek a vállára, élvezi a felkészülést. Előadott egy kis részt a versenydal magyar változatából, majd a helyszínen elhangzó kérdésekre válaszolt. Kiderült többek között az is, hogy különbséget érez édesapja szerzeményeinek és más alkotók műveinek előadása között. Az újságírók végül sok szerencsét kívántak az énekesnőnek.
(Kedves olvasók! A mai napon várhatóan estére készül el a szöveges összefoglaló a nap eseményeiről, ezért ajánljuk mindenkinek az eurovision.tv híradásait és videóit a próbák nyomon követésére. Wolf Kati ma 13:40-től próbál, és amíg nem készül el a teljes cikk, várjuk ide a hozzászólásokat!)














Escdaily live chaten folyamatosan mi vagyunk a téma:P Mindenki ránk vár remélem nem fognak csalódni:)))
Én azt vettem észre, hogy az eddig próbált előadókat eléggé lepontozták youtube-on (vagyis kevesebb embernek tetszik, mint akinek nem vagy ez pont arányban van). Szóval ez a próba szerintem a versenyzők 90%-nál nem erősítő hatású, hanem sokan ez alapján ítélik rosszabbnak. De meglátjuk, remélem Katinál a kommentek jók lesznek nagyon.
Remélem, a próba láttán megintcsak esni fognak a szorzók 😀
Egy pontos linket tud ide beszúrni valaki, hogy pontosan hol lehet nézni élőben a próbát? Vagy ezt nem adják élőben? Én nagyon nem igazodom el ezeken az esc oldalakon.
Sajnos nem adják élőben de kb 5-10 perccel a próbák után már van videó íme Málta:Phttp://www.youtube.com/watch?v=VjzL61kwflg
Utólag rájöttem, hogy mégis hogyan adnák élőben??!! 😀
Figyelem majd nagyon, mikor lesz Kati és kíváncsi leszek a véleményekre is, remélem nagyon lehet majd a hangját hallani és végre a külföldiek is belátják, hogy van hangja és élőben is király lesz.
Legkésőbb május 10-én belátják:P
Nálam csak azt érték el hogy a férfit figyeljem akire először azt hittem hogy 1 nő :DD
Jaajj bocsi nem ide akartam:D
12 San Marino: http://www.youtube.com/watch?v=EUHGy5Rwlok&feature=feedu
Egyébként Málta szerintem élőben is ratyi, San Marino meg nagyon szép, bagyon jó, de szerintem utolsó lesz, bár ez mind csak politika 🙁
Egyébként beírom ide az mtv-n soron következő eurovíziós műsorokat.
m2 – május 2. – 20:30 – Maja Keuc – No One
m2 – május 2. – 21:25 – Hotel FM – Change
m2 – május 3. – 20:30 – Getter Jaani – Rockefeller Street
m2 – május 3. – 21:25 – Raphael Gualazzi – Madness of love
m2 – május 4. – 20:30 – Anastasiya Vinnikova – I Love Belarus
m2 – május 4. – 21:25 – Homens da Luta – A Luta é Alegria
m2 – május 5. – 20:30 – Musiqq – Angel in Disguise
m2 – május 5. – 21:20 – A Friend In London – New Tomorrow
m2 – május 6. – 20:30 – Jedward – Lipstick
m1 – május 6. – 21:40 – Irány Düsseldorf!
m1 – május 10. – 20:00 – Visszaszámlálás 2011.
m1 – május 10. – 21:00 – Eurovíziós Dalfesztivál 2011 Első elődöntő
m1 – május 12. – 21:00 – Eurovíziós Dalfesztivál 2011 Második elődöntő
m1 – május 14. – 20:25 – Készülünk a döntőre!
m1 – május 14. – 21:00 – Eurovíziós Dalfesztivál 2011 Döntő
Ez pont 15 műsor 😀
Hát ez a horvát produkció nem semmi lesz, az egybiztos 🙂 http://www.youtube.com/watch?v=r1zxCog6fXM&feature=feedu Legalább 10 féle ruha bbiztos van Darián 🙂 Kíváncsi vagyok, hogy Európa ezt hogyan fogja értékelni.
Na jó, csak 3 🙂
Szerintem gagyi ez az átöltözősdi már nagyon elcsépelt és nem menő:)
Harmatgyenge az egész előadás. Örülhetnek a horvátok, ha bejutnak a döntőbe.
A csávó, ahogy ott az énekes körül sündörög…az nagyon nem kéne oda. Nem hinném, hogy ez üt akkorát, mint sokan hiszik.
Horvatorszag biztos NEM jut tovabb!!! 🙂 Katasztrofa az a szam, es maga ahogy eloadjak az is, meg az a ruhas faza… nem a cirkuszban vunk…
Épp ma írtam meg egy kis saját predikciót a döntőre nézve, de így a horvátok tényleg elveszítik az esélyüket…
Atyaisten, ez nagyon gyenge produkció…
„A csávó, ahogy ott az énekes körül sündörög…” Hehe, nekem is ez jutott eszembe… Mint valami szatír, aki épp lesi az áldozatát… 😉
Most komolyan ettől a horvát szösszenettől fél Kati?! Szerintem ez egy vicc! Aztán lehet, hogy ez tetszik valakinek. Hát remélem Kati lesöpri őt! De ne kiabáljunk el semmit…
Csalódtam a horvátokban…iszonyat jó dal,de lapos előadás,annyival többet ki lehetett volna hozni belőle:SKár érte…
Reméljük, hogy mi nem járunk így…
(Bár a miénk sokkal jobb dal 😀 )
Izland: http://www.youtube.com/watch?v=UDhCGcS0a7k
A háttér nekem nagyon bejön 🙂
Kellemes csalódás, bár azért még mindig nem a kedvencem, sőt… 🙂
Nekem meg éppen, hogy a háttér az elvontsága miatt már nem jön be… :S Most ebédszünet, utána pedig meglátjuk, hogy hogyna kezdi el megvalósítani Kati az álmait 🙂
Ú, de rossz háttér választás… Hát én nem tudom, de idén még egy háttérképtől sem vagyok elragadtatva. Vagy úgy villog-mozog, hogy az epilepsziások rohamot kapnak, vagy a dalhoz nem igazán passzoló dizájnt választanak. Eddig talán Svájc és Albánia háttere tetszett…
Nagyon izgulok, hogy milyen lesz az első próba… Remélem Kati nagyon szépen fog énekelni és bebizonyítja, hogy mire is képes! A sorsunk tekintetében mérföldkő lesz ez az első benyomás!
Micsoda bunkó hozzászólást olvastam esctoday-en: az illető alig várja már Kati éneklését, hogy leírhassa, hogy FFF azaz fan favourite fail… A rosszindulatúság netovábbja. Pff
Ha jól énekel, akkor is rosszat írnak róla egyesek, ez rosszindulat, nem lehet velük mit csinálni. Sajnos azon sem lepődnék meg, ha magyar írta volna. Egyesek szeretnek angolul magyart ócsárolni, de hogy miért?!
Görög írta… Biztos nehéz neki feldolgozni, hogy idén halvány esélyük sem lesz szép eredményt elérni és örülhetnek, ha döntősök lesznek. Én személy szerint szeretem a görög dalt, de biztos vagyok benne, hogy e tekintetben a kisebbséghez tartozom.
Nem kell az ilyenekkel törődni 🙂
FFWF – fan favourite won’t fail 😀
Fabiana, en is olvastam azokat a kommenteket… olyan szanalmasak, jon hogy irjak en is kommentet, de nem regisztraltam ott…
Szegyentelen irigyek, csak annyi kell hogy Kati enekeljen jol, mert kisargulnak az irigysegtol…
Mindegy… remelem Kati elso perctol egy nagyon jo teljesitmenyt nyujt, mert elso perctol el kell induljon a hir mely szerint o megerdemli h nyerjen…
Én nagyon reménykedem Katiban. 🙂
Szerintem az ének mostmár jó lesz, persze nem stúdió minőségű. Én a fény valamint aLED falra leszek kíváncsi, mert hogy őszinte legyek, a magyarok indulóinál sosem tetszettek ezek. Remélem idén valami jó ötleteset találtak ki. 🙂
Hajrá Kati.
LED fal miatt én is nagyon izgulok vhogy nem tudom elképzelni milyen lehet de remélem nagyon jó lesz:)
Majd este felé talán már a fogadóirodáknál is változás áll be a próba hatására:)
Egyébként körülbelül mikorra várható videó a Kati próbájáról?
(Csak nagyon körülbelül kérdezem, az előző próbák videófeltöltései alapján – ha meg tudjátok jósolni 🙂 )
15:20 után pár perccel…félkor már tuti…
Köszönöm a választ 🙂
Addig elég nehéz lesz várni 😀
BOCSIU BOCS 1 órával elírtam 14:30ra gondoltam sry xD
Én azt hittem, hogy 13:40-kor kezdődik, s utána nemsokkal fent lesz már…ohh 🙁
Úgy érted, 14:20 illetve 30 nem? A szünet 13:40ig van akkor jön Kati 40 perces próbája, ergó 14:20ig.
Na, egyre jobb hírek 😀
Nemsokára kiderül, hogy már fent is van a neten a videó, mert a jövőből egy fekete lyukon keresztül idepottyant 😀
Igen úgy gondoltam bocsi:P
Már annyira várom Katit! 🙂 Pedig tanulnom kéne (csütörtök államvizsga) … de muszáj kivárnom :D:D
Nekem szerencsére szünetem van, bár nekem is tanulnom kéne, mert március 16-án (pont az Eurovízió hete utáni hétfőn…) infó érettségi…
De hát kit érdekel, ha ilyen izgalmak vannak itt?! 😀
május 16 🙂
Ezt a két hónapot mindig összekeverem valahogy… A június-júliust sosem, de a március-májust mindig 😀
Én tiszta hülye vagyok…mért hittem azt, hogy 13:40-kor kezdi, elénekli és jön a következő próbáló??!! 🙂 Kár, hogy nem lehet törölni előző hozzászólást, mert kicsit gáz megjegyzés volt ez XD
Juj már nagyon várom a próbát,remélem jól fog sikerülni.A külföldi kommenteket olvasva,mindenki jót remél,de félnek,hogy gyenge lesz a dalunk.Hajrá Kati!!!
Jól van megnyugodtam nekem meg pénteken emelt német érettségi de addig úgyse tok koncentrálni míg nem hallottam Katit:D
Akkor sok sikert neked is, de persze Katinak is a németeknél! 😀
Nekem vizsgaidőszakom van, kéne egy-két dolgot megtanulni, pár könyvet elolvasni, de valahogy nincs türelmem egyikhez sem. 😀
Olyan, jó, hogy itt mindenki feláldozza a tanulmányait az Eurovízióért 😀
Nem baj, lesz majd ennek gyümölcse 🙂
Én csak nyelvvizsgáznék… 🙂
Nah szorítsunk Katinak elkezdődött:)))
Én már hallom, hogy milyen szépen énekel 😀
Meglesz … de nem sok okos érettségizett/diplomázott fiatal :):) … de hajrá Katiék!!!!
Kit érdekel a diploma, ha Eurovíziót is nyerhetünk? 😀
http://www.eurovision.tv/page/multimedia/photos?gal=30253
Imádom ezt a színt 🙂 A ruha alját nem látni de tuti rövid, Katinak túl jó lábai vannak ahhoz, hogy ne mutogassa 🙂
A fene, gyorsabb voltál! 😀 😛
😛
Az a három kavics nekem nem tetszik olyan nagyon, de összességében bejön a ruha. Már csak jó fények és színpadkép kell hozzá 🙂
Nekem a „kavicsok” is bejönnek 🙂 … Jól fog mutatni ahogy csillognak majd a fényekben.Olyan ragyogó lesz az egész mint a mi Katink 🙂
Ó, most láttam, milyen élőben Kati fellépőruhája… :O
Akit érdekel katt ide: 🙂
http://www.eurovision.tv/page/multimedia/photos?gal=30253
Igen már a cikk megjelent: LEDs all over the stage for Hungary 😀
Sziasztok 🙂
én magam is nagyon várom Kati próbáját. Szerintem Kati lesöpör mindenkit a szinpadról. Hajrá Magyarország 😀
Üdvözlet Szlovéniából 🙂
Köszönjük! Hajrá Kati és Maja! 🙂
http://escdaily.com/live ha látni nem is de közbe már lehet hallani!!!!:)
Anyám ennyi pofavágást amit ez a tehén leművelt…
Olyan szinten szemét egy két chatelő az escdaily-n hogy alig hiszem el….
Aha de mikor Kati énekelt gondolom mikrofon állítás miatt akkor nagyon kussba voltak:P JÓ VOLT
Egyetértek!!
Ezért nem is olvasom tovább … most zártam épp be…
TOLJAD KATIIIIIIIIIIIIII.
akik meg fikázzák azokkal nem kell foglalkozni… szánalmasak és ennyi.
Ha egy számot fikáznak, az azt jelenti, hogy jó 😀
Szóval gyerünk, fikázzák csak, hadd legyenek irigyek! 😀
pontosan irigyek…
A végén nem stimmelt valami de addig valami fantasztikus volt:)
A „I / cant hold back / (gonna live my dreams)” résznél, amikor a vokál bejön, az annyira nem jó. És nem Kati miatt, Kati tökéletes volt a próbán, de vokál szerintem elég rossz volt. Van ott egy női hang is a vokálban, az szerintem nem illik oda, és a hivatalos verzióban is csak férfi vokálok voltak, szerintem az úgy sokkal jobb. A vokálon kellene még javítani, és tökéletes lesz. Amúgy az egész szuper volt.
ja és hogy lehet valaki akkora állat, hogy olyat írjon, hogyha Kati elbukik, akkor nekik jobb esélyük lesz? idiótaság, hisz ha sz*r a szám akkor az és kész, ezen Kati sikere vagy bukása nem változtat… de hát nagy az Isten állatkertje ugyebár -*kifakadás vége*- Igazatok van fölösleges ezzel foglalkozni, hisz amit eddig hallottam az nekem nagyon tetszett!
Igen az egyik nő túl magasan énekel és emiatt a férfi hangok nagyon el vannak nyomva remélem észreveszik….
Meg kellene találni az egyensúlyt a férfi és női hangok között, hogy a 2 lány ne nyomja már el a 3 fiú hangját… Nem lehetne a mikrofonok hangerő-beállításával javítani ezen?