Napi Eurovízió 2011: Portugália

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

Sokak szerint Portugália már igazán megérdemelné a győzelmet: 1964 óta egy-egy év kihagyással ugyan, de fáradhatatlanul próbálják megszerezni az Eurovíziós trófeát. Ehhez legközelebb a 2008-as verseny második elődöntőjében kerültek, Vânia Fernandes “Senhora Do Mar (Negras Águas)” című dalával – ezt csupán az ukrán Ani Lorak tudta megelőzni. Idén a Homens Da Luta (A küzdelem emberei) nevű formáció szerezheti meg hazájának a rendezési jogot, ha Európa is úgy akarja.

Az egész Homens Da Luta történelem 1974-ben, április 25-én kezdődik – ez egy lisszaboni felkelés dátuma. Az együttes dalai stílusban a forradalom tipikus indulóit követik, mely mellett jól megfér a népies hangzás is. Nemcsak a dallamvilág, hanem a maguk a tagok is ezeket az időket idézik megjelenésükkel: egy-egy bandabeli énekes egy-egy, a hetvenes években jelentős politikai szerepet vállaló személy karikatúrája.

Az együttest a népszerű testvérpár, Nuno Duarte “Jel” és Vasco Duarte alapította, és kétségkívül ők a formáció legmeghatározóbb egyéniségei. Első nagyobb nyilvános szereplésük öt éve, egy tévéshow-ban volt, mellyel hirtelen nagy népszerűséget és rajongótábort szereztek. Ezután bejárták egész Portugáliát, gyakran utcazenészként terjesztve sajátságos humorukat és stílusukat.

A dalról: mint minden Homens Da Luta dal, ez is a felkelésre buzdít minket: még azokat is, akik szomorúak, hiszen – a banda valószínűleg téves világnézete szerint legalábbis – a küzdelem öröm. Az embereket persze motiválni is kell – hoznak sajtot, kenyeret, bort, és magukkal csalnak időst és fiatalt. Úgy tűnik, a portugál harcosok nem olyan lelkesek, mint amilyenek az Eurovízió rajongói tudnak lenni: míg előbbieket csak étellel és itallal tudják munkára bírni, a dalverseny kedvelői közül rengetegen szoktak minden jellegű ellenszolgáltatás nélkül segédkezni az aktuális verseny előkészítésében: tavaly például 230 önkéntes könnyítette meg az NRK munkáját (ez már természetesen nincs benne a versenyszámban).

12 Comments

Idén egy kicsit fura az ízlésem… 😀
Először nagyon elleneztem ezt a dalt, merthátugye a
nem mindennapi kategóriába sorolandó.
De én egyre jobban bírom,és olyan neves országokat utasított
a listámon maga mögé mint pl:bosznia,norvégia,örményország…
A döntő esélye —-> 0
Értelme ennek a tüntetésnek nem sok van, portugálul nem sokan
fogják megérteni.A transzparensekkel meg maguk alatt vágják a fát.
Mindegy, ez nem a mi bajunk 😀

Nálam viszont ez az első! De csak hátulról. 🙂 Egész egyszerűen… no comment. Ha ezzel megnyerik én soha többet nem nézek eurovízót!

Osztom az előttem szólók véleményét! 43/43. És milyen érdekes, hogy fellépési sorrendben az egész idei esc-en, az elsőm (Magyarország) és utolsóm (Portugália) egymás után lép fel 😀

Ha már felhívás…
Maga a dal egyáltalán nem rossz, sőt nagyon is jó. Nagyon portugál, nagyon vidám. Viszont a képi élménnyel együtt számomra is már-már az elviselhetetlen kategóriát súrolja.

Szerintem… hajrá magyarország!Az idei mezőny nagyon gyenge…Tisztelet a kivételnek. Amúgy Szerintem a németeknek túl nagy lett az ego -juk . Lenna túladagolásban fogok meghalni!!!

Comments are closed.