Naptár

2010. június
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Eurovízió 2011: Biztos résztvevők, megújuló nemzeti kiválasztások

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.co – wikipedia (utóbbi megerősített és hivatkozással ellátott információi)

Alig telt el pár hét az 55. Eurovíziós Dalfesztivál óta, de számos országban már mostanra megszülettek az első tervezetek a következő versenyt illetően. Sok helyen már a puszta nevezésen túlmutatva új ötletek érlelődtek meg, melyek főként a 2011-es, helyi delegáltak kiválasztásával kapcsolatosak.

Eddig 21 ország garantálta részvételét a következő évi versenyre, ez előzetes számítások és a korábbi évek tendenciái alapján körülbelül egy fél mezőnyt tesz ki. Természetesen, aki ezen a listán nincs rajta, az sincs elkésve, még bő hónapok állnak rendelkezésre, hogy indulási szándékukat jelezzék. Erre általában november közepéig szokott nyílni lehetőség. Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Belgiummal, Ciprussal, Dániával, Észtországgal, Finnországgal, a házigazda Németországgal,
Görögországgal, Izlanddal, Macedóniával, Máltával, Hollandiával, Portugáliával, Romániával, Szerbiával, Spanyolországgal, Svédországgal, Svájccal, Törökországgal és Ukrajnával már szinte biztosan találkozhatunk 2011-ben, igaz, még büntetlenül vissza lehet lépni, de reméljük, erre sehol sem kerül sor. Sajnos Andorra úgy
tűnik, nem kíván részt venni jövőre sem, finanszírozási nehézségek miatt. Ami minket legjobban érdekel, Magyarország sorsa, ám hivatalos információ nélkül korai lenne bármit is mondani, de azért bízunk benne, hogy ismét szurkolhatunk majd hazai versenyzőnek, akár a Duna TV, akár az MTV jóvoltából.

Újabb érdekes kérdés, hogy hosszú évek óta először rendezi meg alanyi jogon döntős ország a fesztivált. Németország alapító tagként automatikusan ott van a fináléban, de most rendező is egyben, tehát elképzelhető, hogy ismét 24 ország lesz csupán a döntőben, a 25 helyett. Egyébként a „Négy Nagy” állam közül már csak az Egyesült Királyság és Franciaország bejelentésére kell várni, már ami a részvételt illeti.

Baljós hírek röppentek fel a szlovák STV háza tájáról: zsinórban kétszer estek ki az elődöntőben énekeseik, így nem biztos, hogy 2011-ben is találkozhatunk északi szomszédainkkal a dalversenyen.

Liechtenstein tavaly elhalasztotta Eurovíziós terveit, idén azonban úgy tűnik, újra napirendre kerülhet a dalfesztivál és az EBU-tagság ügye.

Örményország idén egy kilenc résztvevős nemzeti döntőt rendezett, jövőre belső kiválasztással fogják megítélni, ki lehet a legméltóbb az ország képviseletére.

Svájc pont ennek az ellenkezőjét tervezi: ők 2004 után először fognak nyíltan, a közönség bevonásával dönteni.

A svédek ragaszkodnak népszerű nemzeti döntőjükhöz, a Melodifestivalen-hez, melyhez szeptember 21-ig várják a pályázatokat, melyek akár külföldi művészekhez is kötődhetnek.

Ezzel szemben Azerbajdzsán csak hazai szerzőktől fogad pályázatokat a 2011-es fesztiválra. (Idén egy svéd alkotással versengett Safura.)

Izland is szűkebb határokat húz, a Söngvakeppnin nevű nemzeti döntőjükön csak anyanyelven hangozhatnak el majd a pályázatok.

Reméljük, nyáron is szivárognak majd ki információk egy-egy országból, így esetleg Magyarország sorsa is tisztázódhat, azonban az események várhatóan csak ősszel fognak igazán felgyorsulni.

84 hozzászólás Eurovízió 2011: Biztos résztvevők, megújuló nemzeti kiválasztások

  • Matheus

    Na akkor ha mész akk nekem szólj időben! 🙂
    mert én akkor veled tartanék.
    Szerintem jövőre többen indulnak majd mint idén.

  • Szerintem biztos 😀 Mármint, hogy többen indulnak idén, vagyis jövőre.

  • Ezt nektek is meg kéne hallgatnotok 😀
    Weronika Bochat , aki ha jól tudom , részt vett a 2004-es Junior versenyen , és idén a Marcin háttérénekese , elénekelte Tom Dice – Me and my Guitar -t ( http://www.youtube.com/watch?v=UCAGs6sR984&feature=player_embedded#! ) , de olyan hír járja , hogy Tom és Weronika összejöttek . 😀

  • Nah végre, egy másik jó hír 😀 Olyan aranyosak amúgy ezek az Eurovízió-szerelmek 😀 Nem? Szerintem Lena meg Alex egymásnak van teremtve. Tom és Weronika dettó. Várjuk még a „kapcsolatokat” … xD

  • 😀 Ez a 2010-es év kész „szappanopera”
    -Ukrán dalválasztás
    -Nem várt előadók bejutása/kiesése
    -Szerelem
    … Mi jön még ? 😀 Svatne Stockselius összejön a mellette ülő nővel ? (Tudjátok , amikor elmondja , hogy kezdődhet a pontok bemondása , meg az elődöntőknél , hogy lehet kezdeni elmondani a győzteseket , és a mellette ulő nőre gondolok XD) http://www.youtube.com/watch?v=UCAGs6sR984&feature=player_embedded#! itt van 😀

  • Ari

    NameX :Szerintem mehetne :
    -Holdviola( Nem hallotam még róluk)
    -Rúzsa Magdi( Magdi majd 2év múlva induljon megint, egy jó számmal és nyerő lenne)
    -Crystal( Jóó ötlet ez is)
    -Keresztes Ildikó( Gyerek dalba jóó de nem eurov.-ra)
    -Ákos (Emiliával nyerők lennének)
    -Josh és Jutta( Jóó ötlet)
    -Unique( Türhető)
    -Groovehouse( Judy-nak nagyon nagyon jóó hangja van;-)
    -Zséda( Nem hiába comet dijas lett, szerintem van esélye)
    -Dukai Regina( Háát magas a hangja)
    -Tóth Vera(Vera Lassu számmal nyerő lenne)
    -Tóth Gabi(—-„”—-)
    -Oláh Ibolya (Ibolyát meg Toth Gabit meg hallgatnám duetbe őket)
    -Puskás Peti( Türhető)
    -Magna Cum Laude( Mulatós dal nem nagyon jön be itt az eurov.)
    -Király Viktor & Király Linda( Aki még a magyar himnuszt se tudja az ne is induljon)
    -Tabáni István( Fülbemászóan énekel)
    -Judy,Lola,Zséda, L.L Junior,Márk, meg talán Sp(Indulhatnának a „Ha Zene Szól” Dallal.
    -Nekem Még Balogh Brigi-nek a hangja is tetszik. a „Szerelem Fáj” dal nagyon jóó lett!!

  • Ari

    Tompos Kátyát ki hagytam( Neki gyönyörű hangja kár hogy nem ő ment 2009be eurovizíóra:S)

  • Ari : Balogh Brigi az eszembe sem jutott :S Pedig nagyon tehetséges a csaj … nem tudom , hogy miért nem juttatták tovább :S

    Most néztem az iwiwemet , és az egyik ismerősöm felvette a Satelite-t 😀 Érdekes , mert már régen beszéltem vele 😀 De már egyre többen hallgatnak ESC-s számokat 😀 Ez már jó eredmény 😀

  • Jaa azt kihagytam , hogy a zenetárba 😀 😉

  • Zolecs

    Tabáni?Még véletlenülse,a végén még nekiáll bőgni a színpadon 🙂 Mellesleg ki az a BalogBrigi?Nem értem sokan mér vannak oda ezér az espéért,azt se tudom honnan szalajtották.Hajjaj öregszem? :)Ha szerencsénk van megint kifogunk egy ádokzolit,vagy egy márkféleséget,lolabolát,vagy tudomisén.Most mondjátok ez milyen jó az milyen jó ez menjen az menjen azt amikor megint kiesünk akkor meg szidjuk őket.Egyenlőre várjuk meg h indulunk e aztán lehet találgatni,mert így csak hasraestek megint.

  • Vili

    Ha Tabáni megy én nem nézem a versenyt! Menjen SP vagy az Anti Fitness Club. Vagy a The Kolin…

  • Máté94

    úristen 😐

    sp az anyjába mennyen!
    AFC ne induljon.
    The Kolin ők viszont mehetnek,nagyon jó banda,jószámokkal,szóval jó lenne :D.

  • Patrik

    Én tabánit rögtön kizárnám! nem kell olyan ott. még a végén elpityereg majd :S Aki nem tud ember maradni színpadon az ne menjen! Rúzsa Magdin is látszódott hogy ideges, de nem sírta el magát, mégis megtudta csinálni és szép eredménye lett.. 🙂

    Zsédáról annyit hogy én idén éveleje környékén írtam neki, és azt mondta hogy nem szeretne részt venni, de köszöni szépen. :S

    Én őszintén szólva Rúzsa Magdiban bízok hogy újra indul. Másodjára még nagyobb siker lenne! Ott van pl Helena Paparozou vagy ki 🙂 neki is másodjára sikerült. 🙂

  • Képzeljétek , kutakodtam az EBU honlapján , és ezt találtam -> http://www.ebu.ch/MeetingApp/calendar.php Na nem vagyok jó angolos , szóval mi volt Pesten ? 😀

  • A tagok találkozója, egy Euroclassic – Notturno (nem tom mi ez!) június 18-án. Lehet, hogy eznap vált teljes jogú EBU taggá a Duna TV? Mert az angol Wikipédián azt olvastam, hogy teljes jogú tag

  • Igen , én is ezen gondolkoztam , hogy teljes jogú tag lett a DunaTV ? 😀

  • BoBo

    Szerintem ez a magyar rádióra vonatkozik, nem hinném, hogy a Duna Tv teljes jogú lenne, mert szerintem elég annyi is, hogy EBU tag… 🙂
    Ja! és azért mondtam, hogy 45 ország lesz, mert Németo. mindenki szereti… 🙂 minden téren és az országoknak nagyon kedvező lenne, ugyanis egy nagyon gazdag ország rendezi a versenyt, gondolom nem csóró meghívott előadókkal 2X akkora színpaddal, még nagyobb helységgel, több támogatóval… szval. ez a rendezvény abszolút mindenkinek megéri, és ezt nem azért mondom mert imádom Németo., hanem mert van egy pár tapasztalatom, hogy milyenek, meg a zenéjük, kulturájuk stb. :D, koszovót nem szívesen látnám a versenyen, oylan h.lye zászlajuk van, persze azt is Amerika meg Izrael találta ki és támogatta leginkább…

  • BoBo

    * Millió lehetőség zenészek számára, gyönyörű városokkal, értelmes, nem fapofa emberekkel (tisztelet a kivételnek :$) 😀 (Nem olyan nagyon nagyon gazdag, de megélhető ország)

  • Zolecs

    + albánia is.ugyhogy már 22 ! 🙂

  • BoBo én nagyon – nagyon remélem, hogy minden amit leírtál igaz. Tényleg jó lenne; egy új rekord. Megdöntenék a 2008-as 43-at. 😀

  • Zoli

    Szerintem Koszovó ne a zászlaja miatt ne jöjjön vissza, hanem azért, mert így is elég nagy Albánia szavazótábora… Persze, azért bárkit szívesen látnék… Magyarország remélem visszatér, Szlovákia visszaléphet, ők eddig csak azért voltak jók, hogy ott voltak, mert szerettem, amikor kiestek… Azért én is a minél nagyobb létszámot pártolom, de ezt elérhetnénk úgy, hogy reményeim szerint visszatérünk mi, az 39, ha Szlovákia visszalép. Jöjjenek a csehek, az már 40! Montenegróban az a helyzet mint nálunk, ők sem indultak, de nekik is biztató jel volt, hogy közvetítették, szerintem ők is jönnek Németországba, 41. Liechtenstein ha jön, szívesen látom, 42, meg esetleg Ausztria a németek miatt, és meg is van a 43. Aztán ha jön Libanon, az csak jó, 44. Jól hangzik ennyi induló, de nekem valamiért szürreális. 40-41 országot tippelek, és ez szerintem elég optimálisnak tűnik a dolgok jelenlegi állása szerint. Az olaszok szerintem már csak elvből sem jönnek jövőre sem. Apropó, San Marinóval vajon mi lesz? Huhh, remélem látjuk őket…

  • A nagy SP, AFC és TBC meg egyéb rövidítések között én sajnálom, de mostanában ezt hallgatom http://www.youtube.com/watch?v=-fZGC2InWiU Na kinek okoztam csalódást? 😀
    És szerintem Lolát nem kell leírni, vannak jó dalai is.

  • Zoli

    Lolát szerintem se, vannak jó dalai, a hangja nem túl erőteljes, de nem hamis, és amúgy is egy színpadi jelenség 🙂
    Nekem még a Unisex együttes jön be nagyon.
    http://www.youtube.com/watch?v=_dH3sdtDGEs&feature=related
    Szerintem Tóth Gabi is megér egy misét! A stílusa meg a dalai nagyon rosszak voltak eddig, de úgy tűnik, javul, mint púpos gyerek a prés alatt.
    http://www.youtube.com/watch?v=tX8L15Xkyo4
    Nekem nagyon tetszik a zene is, a hang is ígéretes… Csak a sírós rész ne lenne benne! Amilyen borzasztó volt a Salalla, ez annyira ütős lett!! (…volna a sírós rész nélkül)
    Legeslegeslegkedvencebb dalom: http://www.youtube.com/watch?v=PWE8kraPg54&feature=related
    Nem kicsit fülbemászó, jó a ritmusa, én imádom. Bár, egy kicsit olyan „csakis házi használatra” együttes, nem tudom, hogy mondjuk az Eurovízión hogyan szerepelne. Eszembe jut róla egy picit a Gipsy.cz, de gyorsan meg kell magam nyugtatni, semmi közük egymáshoz. Szóval nem tudom, hogy szerepelnének, de meggyőződésem, hogy valamivel biztos jobban, mint SP, AFC, és társaik.
    Imi, valószínűleg alapesetben már csak a jellege miatt kiakadtam volna ezen a videón, de valahogy tőled hiteles volt, hogy esetleg ez a hölgyemény egy jó előadó, és utánanéztem, és tényleg az! Belehallgattam néhány másik dalába, szerintem jók, és találtam egy videót, amin (szerintem) élőben énekel, és teljesen rendben volt hangilag!
    http://www.youtube.com/watch?v=waGUWibFs64&feature=related

  • Zoli

    Az első mondat zavaros lett: Lolát szerintem se KELL LEÍRNI, …
    Ezt kihagytam.

  • ubulthebest

    Jó látni, hogy ennyire előre gondolkodtok, bárcsak járnánk már ott. Azért jó lenne, ha indulunk akkor azt minél előbb jelezze a TV hogy minél több legyen készülni az előadóknak.
    Ja és Bobo…nem csak Koszovó zászlaját tervezte az USA…Bosznia és Hercegovina zászlaja is egy „kreált” zászló, bár abban nem vagyok biztos, hogy amerikai tervezte…

  • Dorka

    Én is remélem, hogy megint indulunk :). Egyébként meg nekem mindegy, ki indul, ha tud énekelni élőben, jó a hangja, és a dal jó… mármint én nem mondom azt, hogy feltétlenül ismert előadót kell kiküldeni (kben is, a mai magyar popzene élvonalában éneklő előadók közül alig egy-kettő olyan van, akit sokan ismernek más európai országokban…), lehet egy újonnan felfedezett tehetség is nyerő. Egyébként meg ha már szóba kerültek az ismert magyar előadók, akkor én Kozma Orsit, Tóth Gabit, Tabánit (igen, én szeretem :D), Beryt vagy a Bereczki-Szinetár párost küldeném… sőt inkább azt mondanám, hogy egy jó dallal bármelyik ismertebb vagy jól futó darabban játszó musicalszínészt küldhetnénk (már ha vissza tudnak venni a teátrálisabb fajta előadásmódból)-náluk legalább az elő énekléssel nem lenne semmi probléma, hiszen estéről estére sok-sok ember előtt kell bizonyítaniuk a színpadon :). Egyébként vannak még magyar kedvenceim, de azok sztem nem feltétlen Eurovízióra valók (Quimby, Kowalsky meg a Vega, Poniklo, Kentaur… szval ilyen alteres vonulat :D).

  • szupergirl

    Szerintem Sp-t se kell leírni!+

  • Máté94

    espét ne is említsük itt. énekeljen a 9-13 éveseknek,náluk menő (még valameddig)

  • Vili

    ez nem igaz,másnál is menő.én kiestem ebből a 9-13 éves korosztályból mégis szeretem,meghallgatom..és más is…