Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.co – wikipedia (utóbbi megerősített és hivatkozással ellátott információi)
Alig telt el pár hét az 55. Eurovíziós Dalfesztivál óta, de számos országban már mostanra megszülettek az első tervezetek a következő versenyt illetően. Sok helyen már a puszta nevezésen túlmutatva új ötletek érlelődtek meg, melyek főként a 2011-es, helyi delegáltak kiválasztásával kapcsolatosak.
Eddig 21 ország garantálta részvételét a következő évi versenyre, ez előzetes számítások és a korábbi évek tendenciái alapján körülbelül egy fél mezőnyt tesz ki. Természetesen, aki ezen a listán nincs rajta, az sincs elkésve, még bő hónapok állnak rendelkezésre, hogy indulási szándékukat jelezzék. Erre általában november közepéig szokott nyílni lehetőség. Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Belgiummal, Ciprussal, Dániával, Észtországgal, Finnországgal, a házigazda Németországgal,
Görögországgal, Izlanddal, Macedóniával, Máltával, Hollandiával, Portugáliával, Romániával, Szerbiával, Spanyolországgal, Svédországgal, Svájccal, Törökországgal és Ukrajnával már szinte biztosan találkozhatunk 2011-ben, igaz, még büntetlenül vissza lehet lépni, de reméljük, erre sehol sem kerül sor. Sajnos Andorra úgy
tűnik, nem kíván részt venni jövőre sem, finanszírozási nehézségek miatt. Ami minket legjobban érdekel, Magyarország sorsa, ám hivatalos információ nélkül korai lenne bármit is mondani, de azért bízunk benne, hogy ismét szurkolhatunk majd hazai versenyzőnek, akár a Duna TV, akár az MTV jóvoltából.
Újabb érdekes kérdés, hogy hosszú évek óta először rendezi meg alanyi jogon döntős ország a fesztivált. Németország alapító tagként automatikusan ott van a fináléban, de most rendező is egyben, tehát elképzelhető, hogy ismét 24 ország lesz csupán a döntőben, a 25 helyett. Egyébként a „Négy Nagy” állam közül már csak az Egyesült Királyság és Franciaország bejelentésére kell várni, már ami a részvételt illeti.
Baljós hírek röppentek fel a szlovák STV háza tájáról: zsinórban kétszer estek ki az elődöntőben énekeseik, így nem biztos, hogy 2011-ben is találkozhatunk északi szomszédainkkal a dalversenyen.
Liechtenstein tavaly elhalasztotta Eurovíziós terveit, idén azonban úgy tűnik, újra napirendre kerülhet a dalfesztivál és az EBU-tagság ügye.
Örményország idén egy kilenc résztvevős nemzeti döntőt rendezett, jövőre belső kiválasztással fogják megítélni, ki lehet a legméltóbb az ország képviseletére.
Svájc pont ennek az ellenkezőjét tervezi: ők 2004 után először fognak nyíltan, a közönség bevonásával dönteni.
A svédek ragaszkodnak népszerű nemzeti döntőjükhöz, a Melodifestivalen-hez, melyhez szeptember 21-ig várják a pályázatokat, melyek akár külföldi művészekhez is kötődhetnek.
Ezzel szemben Azerbajdzsán csak hazai szerzőktől fogad pályázatokat a 2011-es fesztiválra. (Idén egy svéd alkotással versengett Safura.)
Izland is szűkebb határokat húz, a Söngvakeppnin nevű nemzeti döntőjükön csak anyanyelven hangozhatnak el majd a pályázatok.
Reméljük, nyáron is szivárognak majd ki információk egy-egy országból, így esetleg Magyarország sorsa is tisztázódhat, azonban az események várhatóan csak ősszel fognak igazán felgyorsulni.
jólvan,azért alakulgat a mezőny,remélem azért 39-nél több lesz jövőre
Húúh, ez jóóó. Eddig … 😀 Hajrá Magyarország, Liechtenstein, és Szlovákia, meg remélem Olaszország 🙂
Igen , Szlovákiáról hallottam , hogy lehetséges visszalépő …
Szerintem sok jó előadó van Szlovákiában , egy belső zsűrivel kéne megpróbálni dalt küldeni.
Az örmények már nagyon vágynak a győzelemre … 🙂
Svájc is szeretne már a döntőben lenni … Csak jönne össze nekik.
Izlandnál igenis rendben van , hogy anyanyelven kell énekelni 🙂
Na igen , most a debütáló .
Lichtenstein : ha most bejön nekik az EBU tagság , jöhetnek , csak jó számmal induljanak 🙂
Visszatérő(k):
Marokkó:Már egy másik köztévé érdeklődik a verseny iránt , na majd én arra leszek kíváncsi 😛
Olaszország: Azt olvastam az egyik oldalon , hogy ha visszatér , akkor helye lesz a döntőben … Nem tudom , hogy ebből mennyi az igaz.
Ausztria : A Luttenberger Klug-gal nyugodtan indulhatnak 🙂 Jó számai vannak 🙂
Monaco: Remélem indulnak , de szerintem úgyis visszalépnek 🙁
Azt is olvastam , hogy Andorra fontolgatja a visszatérést , akár csak Montenegró.
Kíváncsi vagyok , hogy mi sül ki belőle 🙂
Opps … Magyarországot véletlenül kihagytam …:S Úgy emlékeztem , hogy már leírtam :S 😀
Szóval , a felváltásos módszer szerintem mehetne mint Belgiumban és Oroszországban. Ha a Duna TV indít idén versenyzőt , akkor Egy több eseményes Nemzeti Döntő legyen 🙂
Én most azzal is beérném, hogy ott tudjuk magunkat a jelenlegi 22-es mezőnyben. Utána meg már minden könnyebb lesz. Remélem a Duna TV fog indítani, és INDULJUNK!!! …
jövőre Drednek & Dorisnak kellene indulni,hogy ha Magyarország indul.A gyors számok mindig jól teljestítenek az ESC-en,jó mondjuk idén Miro szar volt,de hát…mindegy 😀
Máté94 : Szerintem meg nem . Szeretem Dred zenéjét , de szerintem nem fesztiválra valóak .
Szerintem mehetne :
-Holdviola
-Rúzsa Magdi
-Crystal
-Keresztes Ildikó
-Ákos
-Josh és Jutta
-Unique
-Groovehouse
-Zséda
-Dukai Regina
-Tóth Vera
-Tóth Gabi
-Oláh Ibolya
-Puskás Peti
-Magna Cum Laude
-Király Viktor & Király Linda
-Tabáni István
Szerintem ezek a felsoroltak tehetséges művészek (van több is , de most csak ők jutottak eszembe …)
Ja és Marokkói TV neve : 2M TV
Most csendült fel Eva Rivas a Class FM-en 😀
Ugyan lehet hogy hülye, és felesleges kérdés: de a görögök azt mondták az idei Dalverseny előtt, ha nem lesznek az első ötben, nem indulnak újra. Most a nyolcadikak lettek, ami az ötön kívül van. De ez nem nagy külnöbség, lehet tudni valamit arról, hogy indulnak-e jövőre?
Tyky8 igazad van … a francia wikipédia visszalépőnek írja Görögországot … :S Most a görögök a kételyesek …
Az angol, a lengyel és amagyar viszont az elenkezőjéről ír, hogy ott lesznek, és szerintem ott lesznek. Ha azt vesszük, a szavazás során voltak dobogósok is, és még talán elsők is. Ez utóbbi nem biztos.
Igen , voltak a szavazás során a top3-ban is 😀
@MrSilesian : Amúgy nem te szerkeszted a wikipédián az eurovíziót ? 😀
Voltak elsők a szavazás során is.
NameX: de, én is szerkesztem a Wikipédiát, de az adatok bizonyosságát, csak a többi wikipédiára (lengyel, angol, német, albán) tudom alapozni. Nem beszélek ezeken a nyelveken, csak szinte itt van a legtöbb adat, és innen fordítóval, sokmindent át tudok hozni a magyar verzióba 😀 Na Máté megmondta. Igazam volt xD Szal sztem NEM fognak visszalépni, és nem is kellene.
Jólenne hanem lépnének vissza.
Akkor milyen nyelven beszélsz ha még angolul sem beszélsz?:D xD
Máté94: Hát akkor mondjuk úgy, hogy jelenleg emelt szinten tanulom a németet, meg alapon az angolt, de az angolt nem szeretem, nem is beszélem olyan jól, ezért inkább csak németül 😀 Még csak 9-es vagyok, ezért még ez a felállásom változhat.
*kilencedikes
OFF – vége
OFF
Én is németes vagyok , heti 6 német óra 🙂
Ezen kívül itthon tanulgatok nyelveket , vagyis 5-7.ig tanultam a latint , amiből Februárban vizsgáztam , és sikeresen 😛
ON
Én is azt mondom , hogy maradjanak a görögök 🙂 Jó számokat tudnak küldeni 🙂 Az utóbbi én 2005-től nézve , egy számra nem tudom azt mondani a görögöktől , hogy szar 😀 Na az idei Nokia polifonikus csengőhang XD
ON:
2004 – nem volt rossz
2005 – egyértelmű, hogy nagy durranás volt
2006 – nem nyűgözött le, mert hogy lassú
2007 – nem rossz
2008 – abszolút siker 😀
2009 – 1000x jobb volt mint a 2004-es Sakis
2010 – eleinte nekem nem tetszett, de megszerettem. Aranyos, hogy görögül volt 😀
OFF:
Szabadidőmben én is próbálgatok tanulgatni. Jelenleg az oroszra feküdtem rá, de szerintem el kell mennem majd tanárhoz 😀 Latinra azt mondják, hogy nehéz, szal garula, ügyes vagy xD
OFF
Na igen , a igen , a Latin nehézkes , de a német követi a latin ragozási formát , de a latinban 5 eset van 😀 . A Tanár azt mondta , hogy Isteni csoda lesz , ha mi jól levizsgázunk 😀
Az írásbeli 98%
A szóbeli meg jól megfelelt lett 😀
Én örülök , hogy 2 és fél éven át tanultam latint , mert így azért tudok olaszul is olvasni XD Én most inkább a szlovákot tanulom 😀 Onnan már az orosz könnyebb lesz 😀 Azért választottam itthonra a szlovákot , mert az latin betűs 😀 Jajj az a kacifántos cirill :S XD
ON
Szerintem 2004-től számítva Sakis , Kalomira , és Helena voltak a legjobbak 🙂 Azért Giorgos is jó volt 😀 Én először abban reménykedtem , hogy kiszedik a Nokiát … 😀 De kár , mert a finnektől lehet , hogy megkaphatta volna a 12 pontot a Nokia miatt 😀
Sziasztok. Most beszéltem egyik ismerősömmel. Ő most németországban van a rokonoknál és azt mondta hogy azt beszélik hogy Köln-ben lesz jövőre az ESC. Ez igaz?
Patrik : Még semmi sem biztos 😀 Am nem lenne rossz Köln 😀
OFF: Nem nehéz megtanulni a cirill betűs írást; már elég szépen olvasom 😀 Azt mondták …
ON: Am Köln tényleg nem lenne rosz, de Berlin vagy Hannover jobb lenne szerintem. Bár Köln mellett van ismerősöm, szal még lehet, hogy, ahha …. csak pénz kellene 🙁
MrSilesian akkor megyek én is veled 😀
mennék nagyon de csak úgy tudok menni ha valakihez csatlakozom :D:D:D
OFF:MrSilesian akkor te meg ebben vagy ügyes 😀 Nekem az túl nehéz 😀 Annyit tudok , hogy ami nekünk P az nekünk az R
A C az meg az Sz … XD Szlovákul már megy az olvasás , de a szótanulásba bele kéne húzni 😀
ON: Én elhatároztam , hogy gyűjtök rá , de minek , ha nem tok kimenni ? 😀 Bárcsak Szlovákia nyerte volna 😀 😀
Most nézem h Lena Hannoveri születésű,szerintem akkor tutkó ott lesz rendezve.
Szerintem 45 ország képviseltesse magát az ESC-en és Magyarországról meg olyan képviseltesse magát, akinek van népszerűsége, de nem olyan ismert és mostanában nyert vmilyen díjat, mint a VIVA Comet-en 2005-ben a NOX, 2007-ben Rúzsa Magdi, 2008-ban Csézy, 2009-ben meg mit tom én… most pedig a BNF, SP, Anti Fitness Club (nem azért mondom ezeket a számokat mert olyan nagyon tetszenek, hanem azért mert ezeknek lenne befolyásuk, és ezek népszerűek, lsd. Németo. Cascada, stb.)
Németországban én mindig Berlint támogatom. vagy Düsseldorf :D, legnagyobb falu :), divat város, imádom!
BoBo jó lenne , ha 45 ország lenne , de úgyse lesz annyi , feltéve , ha marad az összes ország az idei mezőnyből , 5/6 ország visszatér , és 1 debütál 😀
Szerintem 41 lesz:
Vagyis:
* a tavalyi 39;
* egy visszalépő: Szlovákia: 38
* 2 visszatérő: Magyarország és Ausztria: 40
* 1 debütáló: Liechtenstein: 41
De ez csak a saját véleményem, de remélem Szlovákia nem lép vissza, és remélem BoBo-nak lesz igaza. Bár az előzőekhez szólva: még korántsem biztos, hogy megyek, de ha igen, szívesen várok mást is 😀