Tudósító: vicesc
Forrás: email postafiókunkra érkezett
Egyre több eurovíziós dalt játszanak a hazai rádiók. Országos szinten eddig nem kaptak túl nagy figyelmet ezek a számok – Európával ellentétben. Idén viszont rengeteg kisebb, helyi frekvencián hallhatóak idei számok, sőt már a nagy, országos rádiók is sugároznak eurovíziós zenét.
Öt év után először került fel eurovíziós győztes dal a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének rádiós toplistájára, a Satellite Lenától jelenleg eddig a 20. helyig jutott az Editors’ Choice rádiós játszási listán. (Öt éve Helena Paparizou, két éve pedig Charlotte Perrelli szerepelt a hivatalos magyar toplistán.) De nem csak a győztes dal lehet sikeres a hazai zenei világban.
A ClassFM-en már hallható és kérhető például az azeri Safura Drip Drop-ja, az örmény Eva Rivas Apricot Stone-ja és a török maNga We Could Be The Same-je is. (Telefonszámuk: 06 1 555-55-00, SMS: 06 30 645-00-00)
A NeoFM már játssza az idei német győztestől, Lenától a Satellite című számot és a svéd This Is My Life-ot Anna Bergendahltól. A http://neofm.hu/?lapid=2 címen szavazhatunk is ezekre a számokra, és saját toplistát állíthatunk össze ezekkel a dalokkal, a lap alján pedig ajánlhatunk is egy tetszőleges eurovíziós felvételt… (A kívánságokat a 06 1 555-1000-es telefonszámon teljesítik, SMS számuk pedig 06 30 3-000-000)
Az MR2 Petőfi Rádióban hallható az idei litván dal, a TOP 30-ban az Inculto – Eastern European Funk eddig a 24. helyig jutott.
A Hajdú-Bihar megyei Rádió FM95 játszási listáján szerepel Lena és a Satellite, ez a dal egyébként az Euro TOP 40-ben eddig a 18. helyet érte el, a http://radiofm95.hu/index.php?megnyit=kivansagmusor&ident= címen pedig bármikor kérhető. (Ha valaki SMS-ben kérné: 06 20 333-95-95, üzenetrögzítő: 06 52 500-540, telefon: 06 52 500-541)
A Kék Duna Rádió Esztergom, Tatabánya, Komárom és Győr körzetében fogható, és itt is hallható Lenától a Satellite. Ez az online toplistájukon már a hatodik, itt lehet szavazni rá: http://www.kekduna.hu/top25/ (Kívánságot a következő SMS számokon várnak: Esztergom: 06 30 22-20-999, Tatabánya-Komárom: 06 20 20-22-777, Győr: 06 30 22-20-888)
A Yo! Rádió a Székesfehérvár – Veszprém – Várpalota – Tapolca – Sárbogárd vonalban sugározza ugyancsak Lenától a Satellite-t, valamint az albán versenydalt: Juliana Pasha – It’s All About You. Ez utóbbi a toplistájukon az első lett! (Kívánságvonaluk: 06-30-9900-971)
A Forrás Rádió Tatabányán és környékén foglalkozik az Eurovízióval, róluk itt olvashatunk többet: http://old.eschungary.hu/rajongunk/a-forras-radio-az-eurovizio-melle-all/
A gyöngyösi Dió Rádión is szerepel Lena, a Satellite a Dió Top 50-ben eddig a 9. helyig jutott.
A szolnoki Aktív Rádió is játssza a Satellite-ot, Lena a rádió toplistájának 6. helyét már elérte.
Lena klipje a 2. helyig jutott a VIVA Német ranglistáján, ez szerdánként 21 és 22 óra között látható. A Satellite a Music Channel 1-en és a MusicMix TV-n is megy.
svéd 😀
Most déltől hétvégi kívánságműsor! Kérjük a számokat!! 😀 Én az albán számot is szívesen hallanám már 😀
Izland is jöhetne már… 🙁
na akkor kérjük majd 😀
Meg Kristínát is 😀
APRICOT STONE!!!!!!!!!!!!!!
igen én is hallottam 😀 eléggé befutott lett már magyarországon az örmény dal 😀
Am mennyibe kerül egy sms vagy hívás???
Matheus a hívás az tuti , hogy alapdíjas 😀
Normál tarifások, mert helyi meg mobil (nem 90-es vagy ilyesmi)
sms is
Am én is hallottam Eva Rivas-t és azt tőlünk kérte valaki, vagy csak beadták?
Mármint közülünk? Am ti tudtok kérni? Mert nekem foglaltat jelez a vonal.
Telefonáltam és kértem Jessy Matadortól az Allez! Ola! Olé!-t!
Szerintem SMS-t küldeni a legegyszerűbb… 😀 Ja és Eva-t senki nem kérhette, mert az délelőtt volt.
Aha, értem. Az jó 😀 De szerintem nem fogják leadni a számomat :S Már legalább egy órája kértem.
Tényleg? Miért nem fogják leadni??? (van vmi. oka? :D) szerintem lefogják, le kell adniuk!!! 😀
Mert már nagyon régen telefonáltam, meg ilyen „nyomja meg az egyes gombot” résznél sztem valami elbambáztam. De remélem nem 😀
N most 16.24-kor adják, de nem az én beszédemet rakták be elé, hanem valami más gyerekét! De a vége a lényeg; adták 😀
Engem nagyon felmérgelt a Garami Gábor! Mondom neki: Szia! Patrik vagyok! Egy számot szeretnék kérni, méghozzá Juliana Pashától az It’s all about you-t!
erre ő: Sajnos ezeket az új számokat nem tudom neked lejátszani. Jáksó műsorába szoktak lenni. Valami mást esetleg?
én: Akkor Safurától a Drip Drop-ot!
ő: Sajnos ezt se tudom lejátszani. Esetleg vmi mást?
én: Akkor nem kell semmi! Köszi
Úgy felmérgelt. Nehogy beadja már nekem hogy nem tudja lejátszani mert nagyon újak. Pont annyira újak mint az Apricot Stone!
Hát, a helyedben, én is felkaptam volna a vizet. Ilyen köcsög lenne?
Az albán lehet, még nincs meg nekik, vagy nincs adatbázisban. Safura pedig teljesíthette a napi kvótát, vagy betelt a kívánságműsor. Nem szabad feladni, a franciát leadták. Előbb vagy máskor kell próbálkozni. Hidd el, tudom… Ne köcsögözzétek le Garamit…
Én nem köcsögöztem le!! Csak megkérdőjeleztem jófejségét! De érjük be jelenleg ennyivel is 😀
Most megy Safura a Class FM-en:-D
A Jáksó TOP 20ben 😀
OFF:
Rúzsa Magdi – Gabriel http://www.youtube.com/watch?v=H_IRob0AFUQ
Doris Dragovic – Gabriel http://www.youtube.com/watch?v=yefm9LOxU0k&feature=related
Eléggé vicces… egymástól lopkodják a számokat, ez esetben Rúzsa Magditól lopták el… 🙁
OFF
BoBo, ha jól emlékszem erről volt már szó. Doris Dragovic-nak ez a dala 2000-ben jelent meg, és nekem úgy rémlik, hogy maga Magdi sem csinált belőle titkot, hogy Doris dalát dolgozták fel.
ON
OFF
És először is tisztázni kellene hogy mit nevezünk lopásnak. Azt nevezhetjük-e annak, ha az eredeti szerző vagy a kiadó engedélyével dolgozza fel valaki a másik dalát. A lopás elég súlyos vád, nem?
ON
Ja akkor le vagyok maradva xD… Szerintem Magdi száma akkor is eredetibb. Tényleg 2000-ben? Am. miért nem lopás? ha belegondolunk a legtöbb szám hasonlít egymásra és alig van pár, ami eredeti és már azt is elég komolyan veszik, ha ugyan azt a számot meghallják más nyelven, már abba is bele szoktak kötni, de nekem 8 xDDD.
BoBo a hasonlít a feldolgozás és a lopás teljesen más dolog. Hasonlítani persze hogy sok dal hasonlít még véletlenül is simán előfordul…amennyi szám van.A feldolgozásokkal nem tom mi baja van folyton az embereknek én szeretem újszerűen hallani a régi dalokat.A lopás meg csúnya dolog de ez esetben ez tárgytalan!
Jó… mindegy… én csak arra gondoltam – amíg nem tudtam, hogy Rúzsa Magdi dolgozta fel a számot – miért kell eredeti dolgokat feldolgozni? csak más országokra fognak felfigyelni és Mo.-t elfelejtik (ilyen téren). Rengeteg példa volt rá, hogy eladunk vmit. külföldre egy csekély összegért és ott beválik, majd visszavesszük rengeteg pénzért és semmi értelme nem volt, erre értem azt is, hogy Magdiék elkészítik a számot és majd más szépen átdolgozza kérdezés nélkül, de mostmár tudom, hogy Doris Dragovic-nak volt a száma és hogy közösen egyeztek meg abban, hogy R.M. is feldolgozhassa ezt a számot.(most nagyon eltúlozva a dolgot)
nekem is jobban hangzik a Magdis verzió. Sokkal tisztább a hangja és jobban átjön 😀