Eurovízió 2010: hazai rádiós körkép

Tudósító: vicesc
Forrás: email postafiókunkra érkezett

Egyre több eurovíziós dalt játszanak a hazai rádiók. Országos szinten eddig nem kaptak túl nagy figyelmet ezek a számok – Európával ellentétben. Idén viszont rengeteg kisebb, helyi frekvencián hallhatóak idei számok, sőt már a nagy, országos rádiók is sugároznak eurovíziós zenét.

Öt év után először került fel eurovíziós győztes dal a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének rádiós toplistájára, a Satellite Lenától jelenleg eddig a 20. helyig jutott az Editors’ Choice rádiós játszási listán. (Öt éve Helena Paparizou, két éve pedig Charlotte Perrelli szerepelt a hivatalos magyar toplistán.) De nem csak a győztes dal lehet sikeres a hazai zenei világban.

A ClassFM-en már hallható és kérhető például az azeri Safura Drip Drop-ja, az örmény Eva Rivas Apricot Stone-ja és a török maNga We Could Be The Same-je is. (Telefonszámuk: 06 1 555-55-00, SMS: 06 30 645-00-00)

A NeoFM már játssza az idei német győztestől, Lenától a Satellite című számot és a svéd This Is My Life-ot Anna Bergendahltól. A http://neofm.hu/?lapid=2 címen szavazhatunk is ezekre a számokra, és saját toplistát állíthatunk össze ezekkel a dalokkal, a lap alján pedig ajánlhatunk is egy tetszőleges eurovíziós felvételt… (A kívánságokat a 06 1 555-1000-es telefonszámon teljesítik, SMS számuk pedig 06 30 3-000-000)

Az MR2 Petőfi Rádióban hallható az idei litván dal, a TOP 30-ban az Inculto – Eastern European Funk eddig a 24. helyig jutott.

A Hajdú-Bihar megyei Rádió FM95 játszási listáján szerepel Lena és a Satellite, ez a dal egyébként az Euro TOP 40-ben eddig a 18. helyet érte el, a http://radiofm95.hu/index.php?megnyit=kivansagmusor&ident= címen pedig bármikor kérhető. (Ha valaki SMS-ben kérné: 06 20 333-95-95, üzenetrögzítő: 06 52 500-540, telefon: 06 52 500-541)

A Kék Duna Rádió Esztergom, Tatabánya, Komárom és Győr körzetében fogható, és itt is hallható Lenától a Satellite. Ez az online toplistájukon már a hatodik, itt lehet szavazni rá: http://www.kekduna.hu/top25/ (Kívánságot a következő SMS számokon várnak: Esztergom: 06 30 22-20-999, Tatabánya-Komárom: 06 20 20-22-777, Győr: 06 30 22-20-888)

A Yo! Rádió a Székesfehérvár – Veszprém – Várpalota – Tapolca – Sárbogárd vonalban sugározza ugyancsak Lenától a Satellite-t, valamint az albán versenydalt: Juliana Pasha – It’s All About You. Ez utóbbi a toplistájukon az első lett! (Kívánságvonaluk: 06-30-9900-971)

A Forrás Rádió Tatabányán és környékén foglalkozik az Eurovízióval, róluk itt olvashatunk többet: http://old.eschungary.hu/rajongunk/a-forras-radio-az-eurovizio-melle-all/

A gyöngyösi Dió Rádión is szerepel Lena, a Satellite a Dió Top 50-ben eddig a 9. helyig jutott.

A szolnoki Aktív Rádió is játssza a Satellite-ot, Lena a rádió toplistájának 6. helyét már elérte.

Lena klipje a 2. helyig jutott a VIVA Német ranglistáján, ez szerdánként 21 és 22 óra között látható. A Satellite a Music Channel 1-en és a MusicMix TV-n is megy.

Comments

72 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2010: hazai rádiós körkép” bejegyzéshez

  1. silvamarius avatar
    silvamarius

    Itt még mindig lehet szavazni Lena-ra: http://mas-szoba.hu/szavazas08.php
    Kezdem megkedvelni ezt a dalt (kicsit későn ugyan), úgyhogy hajrá 🙂

  2. Kristoffer avatar
    Kristoffer

    Miért kéne szavazni egy buzi chat-szoba honlapján? semmi értelme…

  3. ZotyeszKB avatar
    ZotyeszKB

    Lena már megy a NEO-n is:P

  4. Gábor avatar
    Gábor

    Hát gyerekek,én figyelem a rádiókat, nálam eddig a Forrás vezet eurovíziós tekintetben. Ott nem csak Lena megy hanem minden. Épp Eva Rivas-t játszották előbb. Szóval én megyek és lájkolom őket facebookon! 🙂

  5. MrSilesian avatar

    Nem vagyok benne biztos, de szerintem ma olyan 12.45 körül a Love Shine a Light ment a Class FM-en, de nme biztos.

  6. MrSilesian avatar

    Nem tud erről vki vmit?

  7. Robek avatar
    Robek

    Mit kéne tudni róla? 97-ben nyert. 2008-ban Katrina Belgiumban az ottani NF-en az egyik zsűritag volt, és néhány évvel ezelőtt a Melodifest.-en is indult, egy harmat gyenge dallal. VAlamint az egyik EMA-n ő volt a vendég előadó… Magyarországon kapható volt a CD-je.

  8. Robek avatar
    Robek

    JA! és Lengyel szülők gyermeke, és ha jól elékszem (de ez nem biztos) ámérikában élt egy darabig.

  9. MrSilesian avatar

    Köszönöm, de nem erre gondoltam, hanem, hogy tényleg az ment-e, mert nem voltam benne biztos.

  10. silvamarius avatar
    silvamarius

    http://mas-szoba.hu/szavazas08.php még mindig lehet Lena-ra szavazni. (Vagy a román dalra.) Fél perbe sem telik 🙂 A múlt héten 1. volt. 😀 Legyen a román dal a 2. 😀 !!

  11. Niom avatar
    Niom

    ez is szavazás, de más, és nem Más…

    SZAVAZZATOK LENÁRA Rádió FM 95-ön! Legyen ő hetekig a legjobb, szavazz kitartóan! http://radiofm95.hu/index.php?megnyit=slagerlista