Eurovízió 2010: a Telenor lett az egyik fő támogató

telenor_pressTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

Pénteken érkezett az EBU bejelentése a 2010-es Eurovíziós Dalverseny egyik főtámogatójáról. A Telenor csoport, az egyik vezető mobilszolgáltató cég – Magyarországon a Pannon tartozik a csoporthoz – birtokába fognak kerülni a páneurópai esemény média és újmédiás jogai, valamint az Eurovízió logójával ellátott különböző termékeket értékesíthet a versenyen résztvevő országokban.

„A Telenor csoport nagyon várja hogy résztvevői legyenek Európa egyik legnagyszabásúbb eseményén. 8 európai ország piacán vagyunk jelen, valamint audiokommunikációs szolgáltatások nyújtásában van tapasztalatunk, így jó pozícióból fogjuk elkezdeni a közreműködést a jövő évi Eurovíziós Dalverseny létrehozásában. Ráadásul az esemény helyszíne a saját sportcsarnokunk, a Telenor Arena lesz. Most elkezdjük az eseményhez kapcsolható szolgáltatások felkutatását és fejlesztését.”, mondta Jon Fredrik Baksaas, a Telenor Csoport elnök-vezérigazgatója.

A fő szponzorok az eddigi gyakorlat szerint a nemzetközi verseny támogatásában vesznek részt, a résztvevő országok nemzeti döntőikben nem.

Comments

Egy hozzászólás a(z) “Eurovízió 2010: a Telenor lett az egyik fő támogató” bejegyzéshez

  1. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Ez lehet jó hir Magyarország számára! A Telenornak alias Pannonnak érdeke lehet, hogy Magyarország is részt vegyen! Egy kis szponzorálást szivesen vesz az MTV! Szerbiában is jelen van a telenor! De szerbia szerintem mindenképp indul, habár a gazdasági helyzet itt is a béka feneke alatt lapul!