Exkluzív: Ádok Zoli promóciós turnéja Szerbiában

zoli_szabadkaSzerző: Szalma Róbert
Forrás: old.eschungary.hu

Az ESCHUNGARY szervezésében Zoli kedden (2009. március 31.) néhány szerbiai tévé és rádióstúdióban járt, hogy a ”Dance With Me” című dalát népszerűsítse, mellyel a Magyar Televíziót fogja képviselni Moszkvában az Eurovíziós Dalversenyen.

Első állomásunk az Újvidéktől nem messze fekvő Temerin város rádió stúdiója volt, ahol Zoli a helyi újságnak is nyilatkozott. A temeriniek nagy szeretettel fogadták, hisz hozzájuk Magyarországról nem sűrűn látogatnak el ismert előadók. A rádió munkatársai biztosították őt arról, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a ”Dance With Me” című dalt minél többen megkedveljék és szavazzanak rá.

Második állomásként Topolyára érkeztünk a Tájékoztatási Közvállalat ExPress Channel kábeltelevíziójához, ahol a profi stáb már várta Zolit. Az elkészült interjút több vajdasági televízió-társaság is műsorára fogja tűzni május 12-ig, ezzel is Zoli szavazókörét bővítve.

A Régió Rádió stúdiójában Zoli a hallgatók kérdéseire válaszolt, mesélt eurovíziós, valamint színházi munkájáról, és terveiről. A meghirdetett nyereményjáték olyan jól sikerült, hogy volt, aki többször is telefonált a helyes válasz megadásával, annak ellenére, hogy már nyert egy Ádok Zoli maxi CD-t. Útközben Zoli több látványosságot is megnézett. A topolyai, több mint 100 éves Sarlós Boldogasszony templom olyannyira tetszett neki, hogy egy rövid fotózás erejéig meg is kellett állnunk előtte.

Kora délután érkeztünk Szabadkára, ahol a rádió riporterei már nagyon várták, hogy feltehessék kérdéseiket. Zoli nagy hangsúlyt fektetett a versenydalára, valamint arra, hogy kikkel fog színpadra lépni, és természetesen felhívta a hallgatók figyelmét arra is, hogy mindenki, aki hallgatja, szavazzon rá! Szabadkán a rádiós interjú után Zoli a Korzón tett egy pihentető sétát, majd a szecessziós városházán a protokoll osztály munkatársa fogadta és vezette körbe a gyönyörűbbnél gyönyörűbb termeken. Zoli kipróbálhatta a házasságkötő teremben az anyakönyvezető székét, a nagy tanácsteremben az elnöki széket (trónust). A zöld terembéli pihenést követően a Pannon TV-nek adott interjúval – amely a Pannon rádióban is hallható lesz majd – be is fejeztük rövid bácskai körutunkat Szerbiában.

A Zolival készült interjúk egyike a helyi legnagyobb példányszámban megjelenő magyar nyelvű újságban is meg fog jelenni, címlapfotóval.

Hazafelé jövet Szabadkát elhagyva Zoli megcsodálta Palics fő nevezetességét a víztornyot. Mivel hosszú út állt még előttünk Budapestig, ezért az Eurovíziós dalverseny után Zoli mindenféleképp meg fogja látogatni ezt a szecessziós épületeiről híres kisvárost.

A promóciós turné egy napjába sok-sok interjú fért bele és nagyon kedves, segítőkész emberekkel találkozhattunk. Köszönjük nekik, hogy segítik Zolit abban, hogy a ”Dance With Me” című dal minél több pontot kapjon déli szomszédunktól 2009. május 14-én Moszkvában!

Fotók az egy napos promóciós körútról a fotóalbumban!

Comments

2 hozzászólás a(z) “Exkluzív: Ádok Zoli promóciós turnéja Szerbiában” bejegyzéshez

  1. SzZ94 avatar
    SzZ94

    Húú, de örülök, hogy ez a meglepetés, és nem az, amit Zsolesz írt, hogy megújulunk. Most már biztos lesznek szerb szavazóink, én még bízok Szlovákiában is, kár, hogy Finnország nem velünk van, és remélem Azerbajdzsán is hálás! A színpadképről meg remek táncosok gondoskodnak majd:
    http://www.zene.hu/20090401_ujabb_reszletek_adok_zoli_moszkvai_produkciojarol

  2. Erzsi avatar
    Erzsi

    Jaj, Robi, de gyengeelméjű vagyok … Gondolhattam volna. A tavalyi 6 pontból is négyet te hoztál össze. Remélem a hálás versenyzők meg fognak említeni a memoárokban.