Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
Vânia Fernandes tavalyi jó eredményét idén a Flor-de-lis együttes próbálja majd megismételni. A hagyományos portugál zenét játszó együttes egyik tagja, Pedro Marques egy másik zenésszel, José Salgueiro-val közösen kitalálták az „Adufe” projektet, melynek célja az volt, hogy az Expo-98 néven létrehozott zenekar eljuttassa hazája népzenéjét minél több helyre a világon.
A sikerre való tekintettel fellépési lehetőséget biztosítottak nekik több nemzetközi fesztiválon is 1999-ben és 2000-ben. A banda hamarosan kiteljesedett további tagokkal: a meghallgatások során fedezték fel Paulo Pereira-t, aki akkor helyet is kapott az együttesben.
A Flor-de-lis dalszövegei többnyire Pedro Marques és Daniela Varela munkái, de gyakran használják föl számaikhoz Eugenio de Andrade, José Régio, Ary dos Santos, David-Mourão Ferreira, és Maria José de Castro verseit. Ezeket Daniela Varela szólaltatja meg Pedro Marques háttérénekessel, Jose Camacho a gitár felelőse, Paulo Pereira a fuvolát bűvöli, Ana Sofia Campeã hangszere a harmonika, Jorge Marques pedig egy gitárhoz hasonló, cavaquinho nevű nemzeti hangszeren adja a zenei aláfestést.
Az énekesnő, Daniela igen fiatalon, nyolc évesen már betekintést nyerhetett a hangok és a szereplés világába, amikor a Jovens Cantores de Lisboa című zenés műben énekelt, tíz éves korában pedig újabb kihívás elé nézett, amikor szerepet kapott újabb két darabban, a Jasmim ou o Sonho do Cinema-ban és a Godspell-ben.
Portugália az első elődöntő 16-os számú versenyzője, május 12-én láthatjuk moszkvai szereplésüket az m1-en. Ma este pedig a dalról készült videót játssza az m2, 20:55-től, vagyis az esti híradó után.
Hát nem hiszem, hogy idén 13. lesz Portugália. Ha a döntőbe bejut akkor szerintem 20-25. hely.
fura egy dal nem tudom hova tenni…talán döntős
Hát, nagyon remélem, hogy döntős … Ez egy olyan kedves dal. És a portugálok annyira megérdemelnék, hogy döntőben legyenek. Ott sajnos én is 20-25. közé tippelem őket, de a döntő azért járna.
Ennek a dalnak, sajnos esélye nincs döntőbe jutnia! Hangsúlyozom, hogy: s a j n o s. A lánynak gyönyörű a hangja, viszont ez sajnos sokszor kevésnek bizonyul. Nekem kicsit unalmas volt. A pici lányommal szoktam tesztelni a dalokat…no, ez nem érekelte. Igaz , eddig két dal hozta igazán lázba. Az egyik természetesen Rybak, a másik pedig egy DORA09-es dal, az a sambarumbachacha stílusú. Portugáliára visszatérve, ha döntőbe is jut, az csak a tavalyi figyelemfelkeltő produkcónak köszönhető lesz!
Ja, és a kedvesség most kevés lesz! Ütősség kell!
Tényleg nem akarlak megbántani de azért remélhetőleg az Eurovízió közönsége máshogy ítélkezik mint egy kisgyerek:)
A tavalyi év és a klip megnézése után kérdem én: Nincsenek Portugáliában vékony nők?!?
Nem bántódtam meg! Hisz egy 6 hónapos gyeremek véleményére a közönség nem fog adni, de az APJA IGEEEN!!! 🙂
persz ezt megértem…akkor majd küldj egy SMSt arra is akinél a gyerek a legjobban ugrál:)
Ok! Úgy lesz! 🙂