Eurovízió az M2-n: Lettország

latviaTudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

A kis Balti-államot idén egy jól ismert színész, Intars Busulis fogja képviselni „Probka” című dalával. A számot ”Karlis Lācis” szerezte, a szövegíró Janis Elsbergs és Sergej Timofejev volt, és a várttal ellenben nem angol vagy lett, hanem orosz nyelven fog felcsendülni májusban, Moszkvában.

A jól ismert színész, dzsessz- és popzenész 1978 májusában született Lettországban. 2008-ban adta ki első lemezét, melyen lett és orosz nyelven hallhatjuk ”Karlis Lācis” című szerzeményeit. Ezeket egy koncertsorozaton, hazájának szinte minden jelentősebb városában előadta. ”Brīvdiena” című dala hónapokig vezette a tévés és rádiós slágerlistákat, és jelentős zenei díjakkal is büszkélkedhet. Most új szólólemezén dolgozik, melyeken angol dalok kapnak majd helyet.

1999-ben alapította meg a Caffe nevű fiúzenekart, Raimonds Tigulis-sal. Az együttesben négy évig volt tag, utána saját stílusában, egyedül építette karrierjét. Ezzel egy időben a Wet Point nevű dzsessz-zenekarban és a lett katonazenekarban is játszott. Fellépett fesztiválokon Lettországban, Észtországban és Franciaországban (MIDEM). Csatlakozott a dán basszus-gitáros, Erik Mosuholm projektjéhez, és ezáltal volt szerencséje ének- és trombitatudását bemutatni különböző rendezvényeken Lettországban, Finnországban, és Kanadában is. Színészi tehetségét főleg musical-ekben bontakoztatta ki, többek között a Cabaret-ben.

Comments

7 hozzászólás a(z) “Eurovízió az M2-n: Lettország” bejegyzéshez

  1. tkrisz avatar
    tkrisz

    Miért van egy nagy Törökország reklám az oldal tetején???

  2. Gabesz avatar
    Gabesz

    Ez tényleg csúnya…nem kéne reklámozni egy országot sem!!!!

  3. hbalazs94 avatar
    hbalazs94

    (Ez Ide tartozik??????)
    Amugy szerintem nem rossz a lett dal de a török olyan semmilyen meg a ciprusi egyszerűen koppintott!!!!!!!
    A lett dal 42-ből nálam 33. nem utolsó stb….
    Remélem azért kap egy kis pontot mondjuk mindegyik országtól legalább 1 pontot (19 2. elődöntős országok + Francia & Orosz=
    21 PONT XD!!!!!!!!!!!!)

  4. SzZ94 avatar
    SzZ94

    Ez nem reklám… Figyelemfelkeltés a Hadise játékhoz!

  5. Erzsi avatar
    Erzsi

    Hogy lehet valami ennyire visszataszító minden elemében? A dal, az előadó, a klip? (A lettekről beszélek, ha valakinek nem lenne egyértelmű.)Nem csodálom, hogy nem akartak indulni. De ez nem gazdasági válság, ez szellemi. Pedig nekem nagy kedvenceim. (Mennyit hallgattam Tacomtól a War is not over miatt.) Éveken keresztül benne voltak nála a legjobb tízben, most meg …

  6. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Szerintem is katasztrófa ez a dal! Ha továbbjutnak, akkor a megvan mikor megyek ki a döntő közben szétnézni a toaletten! 😀 Csak ne jussanak tovább! Második elődöntőből nálam a továbbjutók: Norvégia, Dánia, Hollandia, Észtország, Litvánia, Moldova, Görögország, Azerbajdzsán, Magyarország, és akit nem szeretnék, de tovább fog jutni UKRAJNA!

    El tudnám képzelni még a döntőben Albániát, Horvátországot, Szlovákiát és Irországot is!

  7. Erzsi avatar
    Erzsi

    Bocsánat, sajtóhiba: „évek óta benne voltak NÁLAM a legjobb tízben”. Még Tacom pert indít ellenem becsületsértésért.
    Zsolesz, nem fenyeget az a veszély, hogy a lettek tovább jutnak. Az albánok biztosan.