Naptár

2015. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2015: Albánia

albania_15Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Elhaida Dani nem csak hazájában nagy sztár, de Olaszországban is: 2013-ban megnyerte a The Voice olasz változatát. Azóta dalai és koncertjei sikereket aratnak.

Elhaida 1993-ban született az albán Shkodra városában. Négy évesen kezdett énekelni, elmondása szerint sohasem vett énekórákat. A zene így sem maradt ki a tanulmányaiból, az iskolában zongorázni tanult.

A köztudatba először 2009-ben került be, amikor megnyerte a Star Academy tehetségkutatót. A verseny után jelent meg első dala, a Si Asnjëherë, amit két újabb dal követett. Számos más versenyt is megnyert hazájában és külföldön egyaránt. Tehetsége meggyőzte a montenegrói és a bolgár fesztiválok közönségét is.

2013-ban Olaszországot hódította meg, amikor megnyerte a The Voice-t. A versenyt követő egy évben Olaszországban turnézott, lehetősége volt fellépnie többek közt Caro Emeralddal is.

Idén nem várt módon Albánia kényszerült dalcserére, ugyanis az eredetileg versenyre szánt Diell című dal szerzője visszalépett a versenytől. Elhaida a fordulatnak köszönhetően az I’m Alive című dalt fogja Bécsben előadni. A dal egy szerelmi csalódásról szól, a lány reménytelenül szerelmes lett egy fiúba, aki csúnyán elhagyta, érzelmileg kifosztotta. A csalódás ellenére a lány még mindig reméli, hogy a fiú visszatér hozzá. A fiú emléke az egyetlen dolog, ami élteti őt továbbra is.

 

27 hozzászólás Napi Eurovízió 2015: Albánia

  • gaboca701

    És milyen jól járt, hogy dalcserére kényszerült.
    Meg mi is 🙂

  • Gergő

    Így van 🙂 Jó döntés volt a csere. Hajrá Albánia! 🙂

  • StanB

    Már nagyon vártam, hogy kezdődjön a Napi Eurovízió rovat 😀 Albánia a Diellel az utolsó 5-ben lett volna nálam. Kicsit vérzik a szíven Veneráért, mert nagyon tehetséges és jó dala is volt. Hál’ Istennek itt van az „I’m Alive”. Nem tudom felfogni, hogy gondolták egy pillanatig is azt, hogy a Diellt indítsák. Ez a dal egy műremek, 7 mestermű dal van szerintem idén és egyértelműen benne van. Vokállal hatalmasat fog ütni és nagyon megérdemelne egy Top 5-ös helyezést, de azt se fogom bánni, ha megnyeri 🙂 Az egyetlen felmerülendő kérdés, hogy fogják megoldani, hogy a színpadkép is olyan hatásos legyen mint a klip 🙂

  • Gyuri123456

    http://esctoday.com/100150/albania-elhaida-performs-acoustic-version-im-alive/ gyönyörű hangja van *-* nagyon remélem hogy top 5-be lesz vagy megnyeri 🙂 a szavazáson is 10pontot adtam neki 🙂 Ki jár már egy jó helyezés Albániának. 🙂

  • Czigel

    Én is nagyon vártam hogy elinduljon ez a rovat, külön-külön itt értékelem a dalokat 🙂 Nagyon örülök én is, hogy megváltoztatták a dalukat anno, sokkal jobb választás ez. Van egy nagyon jó sodrása a dalnak, ami húzza az embert a dallal együtt, ahogyan építkezik, remekül eltalálták ezt. Listámon egyelőre a 9. helyen áll, nagyon drukkolok én is egy top 10-nek 🙂

  • Bakancs

    A kezdetektől fogva tetszett az énekesnő hangja, ezt a dalt pedig akaratlanul is dúdolgatom minden nap (az ír dal mellett, amely sajnos esélyes az elődöntő utolsó helyére, pedig nekem nagyon bejön).
    Remélem, hogy finalista lesz (nehogy úgy járjon, mint tavaly Izrael), de azt sem bánnám, ha megnyerné a versenyt.

  • Levi21

    Eddig kb. mindenkivel egyetértek, az új albán dal egyszerűen frenetikus, ha élőben el lesz találva, szerintem sokáig eljuthat. Nekem többekkel ellentétben az első része is tetszik, mert átérzem a szövegen és a videoklipen keresztül, hogy mire gondolhatott a szövegíró. Nálam jelenleg 3., és Bakanccsal egyetértve nagyon remélem, hogy az ír dallal együtt jó helyezést fognak elérni. A toplistám első 4 helye közül akárkinek örülnék győztesként. Ők sorrendben a következők: Észtország, Szlovénia, Albánia, Írország.

  • Zolecs

    Mérföldekkel jobban jártak ezzel a cserével, első hallás után megszerettem. Sajnos nem vagyok benne biztos hogy sikerül döntőznie.
    Mindenesetre a képzeletbeli bronzérmet neki szánom. 10/10

  • Két 40-es toplistám van. Az egyik a stúdióverziókból jött össze. A másik egyértelműen az élő adás függvényében alakult. Mert bármilyen jó egy zenei alap a dalban, ha az előadó hamis. A fentebb linkelt élő ekusztikus előadást halva repes a szívem. Ilyen tiszta és eredeti hangzás kellene mindenhova. Jobbat mondok: néha az élő, jobb mint a studió változat, és simán kinézem ezek alapján belőle, hogy a TOP10 be kerül, pusztán azzal, hogy a színpadra áll, és elénekli úgy, ahogy más nem tudná.

  • Iza

    Hosszú idők óta a legjobb albán dal, most tényleg esélyesek lehetnek egy döntő top15-re. Kezdetben nem tetszett, de többet hallgatva megszerettem, sokkal jobb, mint a Diell.(bár nekem azzal sem volt semmi bajom)
    Nálam 9/40, 3/16.

  • Tanti

    Örülök hogy újra van napi euróvízió.
    Albánia:Na én leszek az egyszemélyes ellentábor.Nagyon kusza,zavaros számomra az egész dal(a Diell jobban tetszett).Sajnos a hangszíne sem tetszik, és kissé ordibálós(emiatt Ruthra emlékeztet tavalyról).
    Az összes eddigi albán dal jobban tetszett ennél kivéve a 2007-est.
    A listámon azóta abszolút utolsó,amióta megjelent. Sorry.
    De azért örülök hogy legalább másnak tetszik,ha már nekem nem.
    40/40, majd jövőre Albánia.

  • kecske14

    Az előttem szólókkal egyetértek, tökéletes volt a dalcsere.
    Egy semmilyen dalt, egy ilyenre.:D
    Egyszerűen imádom.
    10 pontot kapott tőlem a szavazáskor.
    2/40

  • Pitbull

    Nálam a 21. helyre volt jó, 4 ponttal a tízből, vagyis középmezőny közepe. A Diell-től szerintem is jobb, de elájulva nem vagyok tőle.

  • Mona Lisa 29

    „Baby please come back”! – Jaj neeee! Engem az ilyenekkel ki lehet kergetni a vilagbol. Egyebkent szerintem a dal eros kozepes, semmi extra. 5 pont.

  • force

    Már vártam ezeket a napi víziókat. Albánia idén nagyon jól választott, Elhaidara én már pár éve felfigyeltem a FIK-en, amikor utolsó lett (hirtelen nem ugrik be, melyik év volt az). Szerintem a Diell is nagyon jó választás volt, de az I’m alive is nagyon ott van, ehhez kell természetesen egy hihetetlenül fantasztikus hang is. Szerintem Albánia a 2004-es és a 2012-es eredménye után, harmadik legjobb eredményét éri majd el.

    Nálam: 6/16
    Tippem: 4/16–> döntőben 8-12.hely között

  • Erzsi

    Értetlenül állok a dal sikere előtt. Miért vagyok én ennyire érzéketlen erre a nótára? A Diell sokkal jobban megérintett.

  • schanc

    Az énekesnő hangja valóban fantasztikus és egyedi, és a kis karcosságát külön kiemeli a hangszerelés.
    Maga a dal egyébként az énekesnőtől válik szerintem valamilyenné. A kedvenc részem a linkelt videón a 2:25-től kezdődő rész, az ott nagyon jó helyen van, és nagyon el van találva.

    Szerintem Albánia 2012 után megint döntőzhet.
    Egyébként visszagondolva, Albánia nagyon régóta kifogástalanul éneklő előadókat küld a versenyre, ennek ellenére 2009 óta csak háromszor döntőztek.

  • Mona42209

    Végre elindult a napi eurovízió, nagyon örülök 🙂

    Albánia: Eleinte nem érintett meg ez a szám, de egyre többet hallgattam és most már nagyon tetszik az I’m Alive. Elhaida hangja nagyszerű, szerintem élőben sem fog csalódást okozni.
    Schanc igazad van Albánia az utóbbi időben igen alulértékelt, jó előadók voltak a múltban.

    Remélem jó helyezést ér el. Sőt még a győzelmének is örülnék, de félek az nem fog összejönni. Mindenesetre, ha lehet én szavazok rá!

  • Istvan Galambos

    Jót tett szerintem Albániának a dalcsere. Idén meglehet a döntő. 🙂

  • A Diell az utolsó helyen állt nálam, egy katasztrófa volt az a dal. Az új dal jobb, de engem ez sem érintett meg, nálam középmezőny. Általában nem szeretem az albán dalokat, és ez sem kivétel.

  • mate9605

    Nekem se tetszik ez a dal,se a Diell,de ha a kettő közül választani kène akkor a Diellt küldtem volna ki.Nekem is csak a közèpmezőnyre elèg ez a dal.Engem alapból nem fognak meg az Albán dalok,remèlem nem jut tovább az elődöntőböl,nem kedvelem 🙁 Sorry.

  • János

    Nagyon szeretem ezt a dalt, mindig elönt sok energiával és jó hangulatom lesz tőle. 🙂

  • Magam

    Szerintem jó volt az a dalcsere (bár ki szerint nem :D), a Diell szép volt, de elég kusza és albánul kicsit fura volt. Ma meghallgattam a dalt és elolvastam a szövegét…hááát, ha azt mondom, hogy libabőrös lettem tőle az nem kifejezés. Egyszerűen olyan teli találat, hogy… hogy wow! Rég nem hatott ennyire rám egy dalszöveg (pedig az angolom nem a legjobb).
    8/40

  • English3025E

    https://www.youtube.com/watch?v=Flj9_lhJZEc
    Az albán verzió, akit érdekel 🙂

  • balazs1992

    Nekem ez a dal nem tetszik.
    Nálam: 29/40 12/16
    Tippem: 11/16