Tudósító: Ötvös Zoltán
eurovision.tv, eurofire.blog.de, escbubble.com, esctoday.com
Lassan végéhez közeledik az Eurovízió rajongók szívének egyik legkedvesebb időszaka, ugyanis elérkezett a nemzeti válogatós szezon utolsó hete. A résztvevő országoknak már nem sok ideje maradt bemutatni a májusi versenyre szánt dalokat. Élő show műsorból már csak 3 maradt a hétvégére. Addig viszont a hét folyamán van még egy pár dalbemutatós esemény. Ezeket vesszük most sorra:
18:30 – Lengyelország
Az ország tavaly tért vissza a versenyhez három év kihagyás után. Cleo és Donatan dala sikeresen vette az elődöntő akadályát, és a döntőben a 14. helyet sikerült elérniük 62 ponttal. Idén ismét belső választással küldenek versenyzőt a dalfesztiválra. A nagy bejelentés a “Swiat sie kreci“ nevezetű talk show keretén belül várható.
Kedd (03.10.)
Az Eurovízió talán legsikertelenebb országa. Címszavakban összefoglalva eddigi eurovíziós karrierjük:
3 részvétel, 3 induló, 3 kiesés. A három indulásból összesen 10 pontot sikerült szerezniük. 2009-ben nulla ponttal távoztak a versenytől. Ennek az eredménytelenségnek az eredménye öt év kihagyás lett. De idén a 60. születésnap alkalmából ők is újra megpróbálkoznak. Belső választással nevezték meg 2015-ös képviselőjüket, ami egy duett lesz. Marta Jandová és Václav Noid Bárta a Hope Never Dies című dallal készül a versenyre.
Még 2014. november 4-én jelentette be a legelsők közt idei versenyzőjüket a belga köztelevízió, aki nem más, mint a helyi The Voice második helyezettje, Loïc Nottet lesz. Ugyan elsők közt ismertük meg képviselőjüket, de mostanáig semmi információ nem érkezett a versenydalukkal kapcsolatban. Belgiumot tavaly Axel Hirsoux képviselte Mother című dalával, ami kiesett az elődöntőben 28 ponttal.
Csütörtök (03.12.)
A tavalyi döntős negyedik helyezésük után, idén újra nagy dobásra készülnek. Egy különleges formáját választották a belső kiválasztásnak. Öt énekes öt kontinensről, plusz egy Örmény énekes közös produkcióját láthatjuk majd Bécsben. A csapat csak a dalversenyen való részvétel miatt áll össze, ahol Genealogy néven lépnek színpadra és adják elő Don’t Deny című dalukat.
A formáció öt tagját ismerjük eddig, amit a köztelevízió egyenként jelentett be. Afrika: Vahe Tilbian, Amerika: Tamar Kaprelian, Ázsia: Stephanie Topalian, Európa: Essaï Altounian, Ausztrália: Mary-Jean O’Doherty Vasmatzian. Már csak az örmény tag hiányzik a csapatból és magára a dalra is már csak pár napot kell várnunk.
Izraelben idén a helyi Rising Star győztese, Nadav Gadej kapta az Eurovízión való indulás jogát. A 16 éves énekes daláról az egyetlen információ maga a dal címe. Május 21-én a második elődöntő második felében az ország színeiben a Golden boy című dal fog felcsendülni.
Péntek (03.13.)
Belsőleg választották ki Michele Perniolát, akinek már nem ismeretlen az Eurovízió világa, hiszen már képviselte az országot 2013-ban a Juniorok dalversenyén. 2015-ben Anita Simoncini oldalán közösen, egy duettben vágnak bele a nagyok versenyébe.
Vasárnap (03.15)
A bejelentés dátuma az egyetlen információ.
Három olyan ország van még, ahol ismerjük az előadót, de eddig (03.09. – 12:00) dalaiknak premierjéről nincs hivatalos információ. Ausztráliát Guy Sebastian fogja képviselni, az ő dalát mindenképp még a határidőn belül nyilvánosságra hozzák. Albániában Elhaida Dani nyerte meg a Festivali i Këngës versenyét, ezzel ő lett az ország hivatalos indulója. De közben a nyertes dal szerzői személyes okokra hivatkozva visszavonták az engedélyt, hogy Eurovízióra vigye a Diell című szerzeményt, így gyorsan egy új dal került Elhaida neve mellé, ami az I’m Alive lesz. A harmadik nevünk pedig Montenegró színeiben Knez. Azt tudjuk, hogy az eurovíziós veterán Željko Joksimović szerezte a dalt.
Oroszország valószínűleg kivár a legutolsó pillanatig.





















Igen mint az Eastwicki boszorkányok 🙂
Ezt nem ide akartam, bocsi!
A Csehek dala:
http://www.eurovision.tv/page/news?id=listen_to_the_czech_song
Már 3x hallgattam meg. Szerintem a döntőnek ezzel meg kellene, hogy legyen. A férfinek jól szól a hangja.
A videóklippre várok majd.
Na ez már igen 😀 Biztos vagyok benne, hogy több pontot fog kapni, mint az összes eddigi Cseh dal (Ezt muszáj volt elsütni :D). Emésztgetem még egy ideig, de szerintem ez Top 10 nekem 😀
Nekem is tetszett első hallgatásra 😀
Top 10-em : 1.Németország (hogy-hogy ? 😀 )
2.Észtország
3.Olaszország
4.Szlovénia
5.Svájc
6.Hollandia
7.Egyesült Királyság
8.Csehország
9.Szerbia
10.Macedónia
http://eschungary.hu/eurovizio-2015/csehorszag-marta-jandova-vaclav-noid-barta-hope-never-dies/ Kiteszem már így is…
Szuper!!!!!!!!!
Eddig csak az észt dal volt, ami első hallásra ennyire tetszett.
Nálam tuti top 5-ben lesz.
A cseh dal brutál jó! 😀 Egyetértek StanB korábbi kommentjével, miszerint idén több pontot fognak kapni, mint az eddigi 3 évükben összesen. Ja, és üdvözlünk a döntőben, Csehország! 😀
Azta, nagyon szuper dal!!! Remélem élőben is ilyen brutál lesz! Szerintem még top10 is meglehet. Nagyon tetszik, gratula Csehország 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=Huro1aL4DLE
Ezt nem akartam elhinni 😀 Hát ez egy tragédia 😀
Neee…valaki komolyan kivette belőle ezt a részt, és felrakta? 😀
11 éve jobban ment ez a Wild Dances… 😀 Meglátszik az idő vasfoga rajta is.
Az albán dalbemutató : márc. 15
Valamiért nem várok tőlük nagy csodát 😀
Én bízok bennük, előzőtől csak jobb lehet 😀
Simán kinézem belőlük, hogy egy mégtucatabb ballada lesz 😀
vagy egy popdalt kreálnak a végén, amit egyáltalán nem bánnék. Egy kis „To thy sky”-ra vágyok a tavalyi évről, az hiányzik még az idei mezőnyből. Egy jó tuc-tuc dal 😀
„To the sky”-ra 🙂
Tényleg valami To the sky kéne ide.. 😀 tavaly azt mennyit hallgattam te jó ég 😀 de az albán énekesnőtől nem nagyon tudom ezt elképzelni, szerintem egy pár fokkal erősebb balladát fogunk hallani, sajnos..
viszont az oroszok mutassák már befele azt a dalt mert nagyon érdekel 😀
Na, ha tuc-tuc dalt akarunk, azt én az oroszokból és Polinából simán kinézem…bár…ha most belegondolok, hogy milyen neveket láttam a zeneszerzőknél (Philipp Kirkorov, Alex Panayi és társaik, szóval kb. a szokásos), lehet, hogy olyan Shine-os lesz.
Ha minden igaz, itt lehet majd nézni Loic dalpremierjét:
http://www.rtbf.be/livecenter/live_the-voice-belgique?pid=3873
A belga dal:
https://www.youtube.com/watch?v=lrajJRvQSOI
Volt egy olyan érzésem, hogy Belgium most jó dalt küld, ami elvárható volt azok után, hogy már novemberben bejelentették az indulót. Nagyon Lorde-os a dal, de egész jó. Én TOP 10-be várom.
Kellemes csalódás, ez egész jónak tűnik.
Na nem kell várni akkor a vojszig 😀
tényleg kellemes meglepetés 🙂
Nekem viszont egyáltalán nem tetszik. Így hirtelen csak az utolsó előtti helyre tudott ugrani, de még változhat a lista. De 20 feletti helyet nem jósolok neki így sem.
Szerintem jó kis dalocska, és igaz azis , hogy modern zenei ízlésű a dal, ahogyan azt korábban írták/írtátok („amerikai” stílus)
Annyira semmilyen, hogy nagyon 😀 Egyáltalán nem mozgat meg… A Rápápáp egy vicc, nekem nagyon lapos, de mennyire igazad van, tényleg nagyon Lordés, de nem egy „Yellow Flicker Beat” színvonal…..
Reménykedtem, hogy az utolsó refrén hátha beüt, de semmi, nálam ilyen utolsó 6-7. helyezett….. (Majd ha meglesz mind a 40 dal, akkor lesz teljes listám, egyenlőre örülök, ha egy Top 10-et össze tudok szerkeszteni magamban :D)
Sőt, most már azt mondom, hogy tőlem Belgium akár győzhet is. A maradék 11 országból csak 3 olyan ország van, akinél még győztes potenciált keresek. A többi vagy szegény, vagy kicsi ország ahhoz, hogy Eurovíziót rendezzen, vagy olyanok, akik az elmúlt években győztek. Erre a dalra talán nem lehet elmondani szerkezetileg, hogy győztes, de az idei mezőnyből ez egyik dalra sem igaz. A dal akármennyire is hasonlít Lorde Royals című számára, ez a legprofibbb dal szerintem idén. És nem utolsó sorban a legfülbemászóbb is. Ez a legjobb belga dal nem is tudom mióta. Nem hiszem, hogy a belgák idén beérnék egy dobogós hellyel, a céljuk minden bizonnyal a trófea. 🙂
Dehogy nincsenek szerkezetileg győztes dalok 😀 Észtország, Olaszország, Spanyolország 😀
Megszokott struktúrájúak ezek a dalok, a győztes daloknak ezen kívül megvan a horog. Ezekből a dalokból viszont a horog hiányzik.
Szerintem nagyon jó lett, végre egy értékelhető dal Belgiumtól! Hajrá Loïc!
Nekem Loic klippje is tetszett! 🙂
Ez is eleje fele lesz nálam
https://www.youtube.com/watch?v=RZrRQSI_pcQ
A Grúz Dal 😀 3/sok. Szerintem fényévekkel jobb így és Amberénél még jóval jobb 😀
Az eddigi legjobb grúz dal, ez szerintem nem is kérdés. 😀
Legalább három dalt tudnék mondani a grúzoktól, ami jobb volt ennél, persze az én ízlésem szerint.
tényleg jót tett neki az átalakítás, tuti előrébb fog lépni 🙂
FRISS: Montenegró dalcíme „Adios”, a dal bemutatója pedig március 21-én lesz.
Nekem ez nem sejtet túl sót 😀 Adios döntő, Adios 😀 De elhúzhatják a dalbemutatót addig ? :O
*túl sok jót 😀
16-ig kell beküldeni a dalokat, valószínűleg már beküldték, csak megkérték az EBU-t, hogy 21-ig tartsák titokban.
És egy másik hír: az általunk korábban vita tárgyává vált szlovén hegedű-imitátor hölgy is megy Bécsbe, a wiwibloggs egyik cikke szerint.
héééé, egyáltalán kérdés volt az hogy a léghegedűs nem megy Bécsbe? Nem érteni…
az orosz dalról egy kis betekintés, plusz háttérben feltűnik a dal is : http://www.1tv.ru/videoarchive/89578
A göröghöz hasonló ballada lesz, ahogy hallom.
Ballada, milyen meglepő :’)
http://esctoday.com/98047/cyprus-new-version-one-thing-done/
Ez a dal tényleg olyan, amibe újra és újra bele tudok szeretni, annyira jó *.* :))
OFF : miért lett ilyen az oldal kinézete(mobilon, legalábbis nekem)? Olyan zavaró 🙁
Elsőre nekem is nagyon fura, de tetszik, hogy van mobilbarát verzió 😀
egy kis időre nekem is új köntöst kapott az oldal, de visszaállt a régire 🙂
Nekem még mindig nem és nagyon zavar… 🙁
én úgy csináltam , hogy kiléptem az újból és megint bejelentkeztem és a visszaállt a régire
Nekem így sem akar működni, mindegy, majd megszokom 🙂
Iza ,nem tudom ,hogy neked helyre jötte,de nekem mèg mindig olyan fura.Amk nem is lenne baj ,csak nem làtom a hozzàszolàsi sàvot 🙁
Nálam is pontosan ugyanez a helyzet. És nekem gépen is ilyen. :/ Vissza a régiiiit 🙁
Minden évben morgok, hogy kevés dal tetszik. Ez az év viszont még rosszabb. Alig van, ami tetszik, mind olyan „egykaptafa”, lagymatag dal, ha hallgatgatom a youtube-ra kirakott my top összeállításokat, szinte összemosódnak. Most úgy a magyar, észt, svájci, szerb dal ami tetszik. Jelen állapot szerint szerintem a győztes Észtország lehet.
És a SZLOVÉN? :O
Ja igen, a szlovén, macedón, cseh is jó még.
Amúgy tavaly a nagy kedvenc az ír, izraeli és macedón dal volt. Hát ezek közül egy sem lett döntős. De akkor is ezek voltak a legjobbak szerintem.
Az általad említett dalok valóban jók voltak, de lássuk be, hogy az ír dal borzalmas volt élőben.Az előzetes listámon 5. volt, de a produkció után én sem juttattam volna döntőbe,
Az igazán megdöbbentő azonban az izraeli eredmény volt.
Nálam előzetesen 3.volt, és szerintem élőben is zseniális volt, szuperül énekelt, látványos volt, teljesen felfoghatatlan volt a kiesése.
Ráadásul nem is épphogy, hanem messze lemaradva.
Azért az oddschecker nem igazán megbízható jelen állapotban. Olyan országokat is előre sorol, akiknek még a dalát sem ismerjük, viszonyítási alapnak gondolom az előbbi évek szerepléseit tekintve.
Finnország lehet a legnagyobb meglepetés. Sajnálom őket, mint emberek, de a dal „nem jó”, ne keltsenek szánalmat.
https://www.youtube.com/watch?v=M8ZADtaAvDA
A fehérorosz klip/új verzió!
Nálam valószínű megmarad a TOP10 nekik. A klip pedig nagyon ötletes.
Szerintem ez a a dal határozottan jobb így.
Én általában gyűlölöm ezeket a változtatásokat.
Rengeteget hallgatom a dalokat, és még a kevésbé kedvelt dalokat is megszokom az eredeti formájukban.
Ráadásul szerintem sok dal nem az előnyére változik.
Amber dala pl min. 15 helyet zuhant a listámon az új verzió hatására.
Egyetlen esetre emlékszem, mikor kimondottan előnyére változott a dal, tavaly a spanyoloknál, de azt hiszem ezt is jobban fogom így szeretni.
Na jó, ez már hiszti lesz, de muszáj : tényleg így marad az oldal? Nem látni a hozzászólási sávot, hogy kik elérhetők, a tweetsávot, csekély a kommentek száma, nagyon nem jó ez így, sokkal jobb volt a régi, szerintem nem csak én gondolom így. Imre, léccciiii 🙁
Úgy látszik, káosz van az oldallal kapcsolatban.
Pár napja nekem is az új formátum jött be.
Borzalmas volt.
Következő rákereséskor már ismét a régi, megszokott, és azóta is.
ugyanaz volt nekem is
mobilról tényleg nagyon rossz.
Örmény dal
http://www.eurovision.tv/page/news?id=armenia_watch_the_video_of_dont_deny
hahahaha ez összejött egyszerre 😀
Megelőztél 😀 De lelövöm a poént, képzeljétek ballada 😀
Nekem egyébként annyira nem jön be….
Egy hatalmas zagyvaság….
Teljes mértékben egyetértek !
Még a litván dalokra szoktuk (volt) mondani, hogy sok hűhó a semmiért 😀 Nagyon kaotikus, nem fogom sajnálni, ha kiesnek…
Kétszer hallgattam meg, és mindkét alkalommal ugyanaz az érzés fogott el: kellemetlen hallgatni, idegessé tesz.
Hát…sokkal, de sokkal jobbra számítottam. Azt vártam, hogy valamilyen istenítős dal lesz, erre ez lett. Borzalmas és unalmas.
A nagy meglepetéssel inkább küldtek volna egy nagy sztárt, pl. Sirusho, egy olyan dallal, mint pl. a Qele Qele vagy a PreGomesh. Azt (és magát Sirushót) jobban értékeltem volna.
Így Örményország sajnos 29/30.
Már nagyon várom, hogy Izrael mit alkotott.
http://www.eurovision.tv/page/news?id=armenia_watch_the_video_of_dont_deny
változatosság kedvéért ez is ballada, de nem rossz, tetszik 🙂
Friderika ’94-es dala megy a nagynevű SlágerTV-n 🙂
Még az is lehet, hogy a „Há um mar que nos separa” is elhangzik…vagy valamely másik gyöngyszem abból a műsorból. 😀
A holland dal hivatalos klipjét Izának ajánlom. 😀
http://songfestival.avrotros.nl/
Másodperceken belül izraeli dalpremier itt:
http://www.iba.org.il/liveProgram.aspx?scode=1715290
Háááát 😀 legalább nem ballada 😀
Itt már meglehet hallgatni: https://www.facebook.com/pridetelaviv
jelentem nálam Izrael idén tuti top 3-as… végre! 😀
Nagyon jó az izraeli dal, csak egy valamit hiányolok belőle: a héber nyelvet.
Ja, és nálam ebben a pillanatban 13/31.
Általában nem értek egyet, hogy ennyire a saját nyelv mellett harcolsz/ harcoltok, csak nem szoktam leírni… de ennek a dalnak kimondottan jót tett volna, ha minimum kevert nyelven énekel.
Amennyire nem bírtam a fejét, mikor kiválasztották, most azt mondom, hogy nem olyan rossz választás.
Azért még reménykedem, hogy a közeljövőben visszahozzák a nyelvszabályt, vagy bevezetik a JESC-nyelvszabályt (melyben 75% az anyanyelvi rész).
én is elgondolkodtam ezen a történeten. Én nagyon ellene lennék, ha bevezetnék ilyen drasztikus formában a nyelvszabályt.
Ami a fejemben megfordult megoldásként, és amivel akár a te/ akár az én oldalam is elégedett lenne, az az, hogy mondjuk 3 évente kellene kötelezően egy anyanyelvi dalt küldeni országonként. ezt az országok saját maguk döntik el, hogy mikorra időzítik. de ha zsinórban volt 3 év angol, akkor anyanyelvi kellene a negyedik évben. és ez valamivel jobban garantálná a nyelvek változatosságát.
Ezzel én nem lennék elégedett. Évenkénti nyelvszabályt akarok.
Lol Dani 😀 Ha neked így nem lenne elég, akkor inkább maradjon minden így ahogy most van.
Mivel nem tudok elutazni Genfbe tüntetni, ezért arra gondoltam, egy petíciót lehetne írni. Van a change.org, ahol a lett hód miatt is írtak. Gondolom, te nem lennél benne a dologban, de mások talán még igen. 🙂
Én benne lennék, csak egyedül a héber nyelvet hagynám kivételnek 🙂
Amúgy kevert nyelven nem nagyon szeretem a dalokat. Wolf Kati dalát is inkább magyarul szoktam néha-néha hallgatni.
Én nem kivételeznék természetesen. Az izraeliek nem tehetnek róla, hogy undorítóan hangzik a nyelvük (bár szerintem csak az a krákogós ch hang teszi azzá). Én a lengyel és a holland nyelvre vagyok allergiás.
Ez az izraeli dal egész jó, de nagyon emlékeztet valamilyen másik dalra főleg az első perc, de biztos jó helyezést ér el, mert üde színfolt lesz 🙂
Ed Sheeran – Sing
Igen-igen !!!! 😀 Köszi 😛
Ezt se gondoltam volna, de IZRAEL 2010 után ismét nem az utolsók között fog kullogni a listámon, pláne 2011, 2012 és 2014 után, azok valami horrorisztikusan szörnyű évek voltak, én tavaly örültem, hogy Mei nem jutott tovább, Európának volt füle. Az idei daluk már sokkal jobb.
Volt füle, hát épp ez az, hogy nem volt !! Valami frenetikus volt amit hangilag élőben művelt ! De a színpadképen lett volna mit alakítani.
Szerintem arról a színpadképről inkább ne is beszéljünk.
Egy szó jutott arról most eszembe : Warrior 😀
Hát nekem nagyon bejött az egész produkció! Jó volt a dal, tetszett a színpadkép és nem utolsó sorban jó csaj!
Èn tavaly a màsodik elődöntő utàn egy öt éves hisztis kislàny szintjère vàltottam 😀 Még a mai napig nem sikerült feldolgoznom , és 2011 Bulgàriàròl nem beszélve…
Jaj, 2011 Bulgária. 🙁 Ha rajtam múlt volna a verseny, akkor a Compact Disco nem Bakuba, hanem Szófiába kapott volna repülőjegyet.
Legalàbb akkor az azeriek nem èpìtettek volna fel fölöslegesen egy bazi nagy arénàt … Ott volt valaha amùgy telthàz ? 😀
Nálam is Poli lett volna a győztes abban az évben, hihetetlenül alulértékelt lett az a szuper dal! 🙁
Nagyon izgalmas verseny lesz , bárki nyerhet…
TOP31:
IMÁDOM———————————-
1EST
2SLO
NAGYON TETSZIK———————————-
3GEO
4SWI
5LAT
6ISR
7ICE
TETSZIK————————————
8HUN
9BEL
10ESP
11IRE
12LTH
JÓ————————————-
13GRE
14MAC
15MLT
16ITA
17ARM
18CZE
19NED
20CYP
21SRB
22POL
ELVISELHETŐ————————————
23BLR
24ROM
25GER
26GBR
27DEN
ROSSZ————————————-
28POR
29MDV
BORZALMAS————————————-
30FRA
31FIN
Hajrá Boggie!