Naptár

2014. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

A Dal 2015: A sajtótájékoztató

IMG_20141208_191920Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu
Frissítés: 2014.12.10. 12:02
2014.12.12. 11:50
Linkek utolsó frissítése: 2015.01.14. 18:10

Hamarosan elkezdődik a Dal 2015 sajtótájékoztatója. A mai estén a tervek szerint megtudjuk remélhetőleg az összes bejutott előadó nevét és a dalok címét, és a verseny felépítését is. Talán még mást is.

Rákay Philip, Csiszár Jenő, Rúzsa Magdi és Pierrot lesz a zsűritagja a Dal 2015-nek. 351 pályamű érkezett be. Az ötödik zsűritag a közönség lesz. Egy ingyenesen letölthető mobil applikációval a közönség a dal közben 1-10-ig szavazhat. A dal végén a pontszámokat átlagolják, és hozzáadják az adás zsűrijének pontszámaihoz. Az elődöntőkből 6-an jutnak tovább, 5-öt a közönséggel kibővített zsűri, a hatodikat pedig a közönség fogja tovább juttatni.

Két nap alatt 94 dalra redukálták a 351-et, itt próbáltak az első refrénig eljutni. Ha sok negatív visszajelzés érkezett, akkor nem hallgatták tovább. A 94 dalnál minden dalt végighallgattak, szavazat egyenlőség esetén újra hallgatták a dalokat, amíg meg nem született a végleges döntés.

Ma este 10 előadó nevét ismerhetjük meg, szerdán és pénteken a Petőfi rádió Talpra magyar című műsorában fognak bemutatni 10-10 dalt, reggel 7 és 12 óra között.

P1090266

 

Február végéig hat élő adás lesz. Január 24, január 31 és február 7  lesz a három elődöntő dátuma. A két középdöntőt most széthúzzák: február 14-én és 21-én lesz. A Dal 2015 döntője február 28-án lesz. Az első tíz résztvevő:

Chances – The Night ÚJABB!
Csemer Boglárka „Boggie” – Wars for Nothing
Dallos-Nyers Boglárka „Bogi” – World of Violence
Farkas-Jenser Balázs – Liar
Karmapolis – The Time is Now
MDC – Maniac
Péter Barbara „Barbie” – Listen to the Universe
Spoon – Keep Marching On
Szécsi Saci & Szécsi Böbe – Our Time
Tóth Vera – Gyémánt

Körülbelül eddig tartott a sajtótájékoztató hivatalos része. A sajtó képviselői interjúkat készítenek az előadókkal, a következő napokban rengeteg interjú lesz majd különböző honlapokon. Mi is be fogunk mutatni párat. Szép estét!

A 2014.12.10-én bemutatott dalok listája
Forrás: eurovision.tv, 2014.12.10. 12:02

Wolf Kati – Ne engedj el
Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
Antal Timi – Woke Up This Way
Szakács Gergő – Ősz utca
Proof of Life – Hol a határ
Fool Moon – Back To Right
Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ
Mujahid Zoltán – Beside You
Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – Run To You
ÍV (Katona-Zsombori Éva) – Fire

2014.12.12. 11:50: A Dal 2015 utolsó 10 résztvevője:

Dér Heni – Ébresztő ÚJ YT link!
Gájer Bálint – That’s How It Goes
Keresztes Ildikó – Hazám hazád lehet
Leander Rising – Lőjetek fel 
Magyar Bori – Lead Me To Heaven
New Level Empire – Homelight
Oláh Gergő – A tükör előtt
Other Planet – Untold Story
Szabó Ádám – Give Me Your Love
PASSED – Mesmerize

653 hozzászólás A Dal 2015: A sajtótájékoztató

  • Robek

    Napokig gondolkodtam,hogy honnan ismerős Oláh Gergő dala. Rájötem : https://www.youtube.com/watch?v=nUZrOo_dAKU
    Ezt a dalt a ’80-as évek végén nagyon szerettem. Nincs problémám azzal,hogy egy énekes egy sikeres külföldi dalhoz ír magyar szöveget és elénekli,csak ne adja el saját szerzeményként az egészet! Még azt is mondhatom, hogy azzal sincs bajom ha egy dal kicsit egészében vagy részleteiben hasonlít egy másikra, de a kicsit nem hasonlít részleteiben az már kifejezetten idegesít. Én így gondolom és így hallom ezt a a két dalt (Sam Brown: STOP és Oláh Gergő: Tükör…). Kérlek tegyetek igazságot a fülemben!

    • rocknish

      Amikor az X-Faktorban előadta, végig azon kattogtam, hogy mire hajaz az alap. Ezt még ide a fórumra is leírtam, de aztán nem foglalkoztam vele. Pár napra rá volt egy Fókusz riport, amiben szerepelt a Gergő, és bevágták tőle ezt a dalt. Valahogy úgy jött ki, hogy az alap hangosabban hallatszódott, közben dumáltak alatta, és akaratlanul is elkezdtep rá dúdolni a Stopot, és akkor esett le a tantusz. Szóval szerintem is van benne valami, de azért azt nem állítanám, hogy ebben az esetben a Gergő „egy sikeres külföldi dalhoz ír magyar szöveget és elénekli”.

    • anita

      Nekem évekkel ezelőtt nagy kedvencem volt a Stop Sam Brown-tól, de még egyszer sem ugrott be Oláh Gergő – A tükör előtt c. dalát hallgatva. 🙂
      Már sok helyen leírták, hogy vannak hasonlatosságok Tóth Vera dala és Adele Skyfall-ja, ill. az MDC száma és Katy Perry egyik dala között. Ma már elég nehéz úgy dalt írni, hogy ne hasonlítson valamelyik másikra, de „A tükör előtt” tuti, hogy nem másolat, és Gergőt ismerve beletette szívét-lelkét ebbe a számba!
      Rengeteg fellépésén voltam már, és ő aztán igazán sokoldalú tehetség, aki ha megjelenik, azt nem lehet nem észrevenni! 🙂 (Na jó, ezt Kokó mondta róla nemrég egy jótékonysági műsorban! Azt meg Törőcsik Mari színművésznő, hogy valamiféle belső lelki elegancia sugárzik belőle… )
      Egyszóval hajrá Oláh Gergő, te vagy a legjobb! 🙂

      • zsoki

        Én sem érzek koppintást a két szám közt. Fényévek a különbség, aki egy picit is ért a zenéhez, vagy van érzéke, hallása, annak ilyen fel sem merül. Meghallgattam mind a 30 dalt én is, mostanra sikerült mindet, addig nem is akartam véleményezni. Listát nem állítok fel, mert ami nekem nem tetszik az másnak lehet hogy pont nyerő dal, és konfliktust ebből nem akarok senkivel, főleg hogy minden előadónak jár annyi tisztelet, hogy a munkájukat értékeljük amit beletesznek a saját produkciójukba azért hogy többek közt minket, nézőket szórakoztassanak!!! Kétség kívül vannak tehetséges énekesek, szép dallamos nótával…amit szivesen hallgatok is rádióban, interneten….. Oláh Gergőt azért emelném ki , mert Nála azt érzem, hogy alkotott valamit, valami nagyot! Ami más, mint a többi, és ezért idegenkednek ettől többen. De nálam pont ezért nyerő A Tükör előtt dal, mert ez legalább valami más. Az üzenetén is el lehet gondolkozni. Én „megvettem” Oláh Gergő dalát!!! Sok sikert, és bízom benne hogy a zsűri is észreveszi ezt az értéket majd!!!

    • Mona Lisa 29

      Valamelyik rajzfilm zenejere emlekeztet ez a dal…talan az Oroszlankiralyra? Most hirtelen nem ugrik be… Egyebkent szerintem kellemes kis dalocska.

    • StanB

      Sokkal gyengébbre számítottam, szép ballada és biztos vagyok benne, hogy Ildikó sokat hozzátesz majd élőben, mert illik hozzá ez a dal, de ez egyértelműen nem olyan erős mint a „Nem akarok többé játszani”

    • schanc

      Azért érezni Pálvölgyi Géza keze munkáját (ő írta a Magányos csónakot korábban).
      Kicsit nekem is ilyen disney-s beütés jön elő, amikor valaki mintha vándorolna hosszú-hosszú úton. De meg nem mondom, melyik mese.
      Kíváncsi leszek az élő előadásra, mert Ildikó képes egy teljesen más dalt csinálni élőben. De ha a vizuál a Parlament, hortobágyi kilenclyukú híd és hasonló lesznek, akkor a falat fogom kaparni 🙂

    • rocknish

      Én egy kicsit másra számítottam, valami sokkal magasztosabbra. Tényleg van benne valami „mesés”.

    • blizzzzman

      Én sokkal jobbra számítottam a 20 seces refrén alapján. Gyakorlatilag a dal érdemi része abban a 20 secben elhangzik.

  • Iza

    A napokban kicsit beleastam magam a dalok vilagaba, es felfedeztem egy, szamomra eddig teljesen semleges dalt, ami azota nem jon ki a fulembol : Untold story. Nagyon igenyes es mai szerintem, szamomra tipikusan olyan zene amit orakig el tudok hallgatni (ilyen volt pl 2014 Hollandia is) Igy mar 5 a szamomra kedves dalok szama a mezonyben :))

  • Zolecs

    Nos, egyelőre nem részletezném egyik dalról sem a véleményem, de csináltam egy ilyen „élő adásos előtti” toplistát 🙂

    https://www.youtube.com/watch?v=ZfXjYCFh_fY

    Kb. az utolsó 10-11 dal ami szerintem borzalmas, és el tudtam volna mást képzelni helyettük a mezőnyben. 😀

  • kecske14

    Jelenleg nálam így néz ki a lista:
    1 Leander Rising – Lőjetek fel 
    2 Szakács Gergő – Ősz utca
    3 Dallos-Nyers Boglárka “Bogi” – World of Violence
    4 Dér Heni – Ébresztő
    5 Antal Timi – Woke Up This Way
    6 Szécsi Saci & Szécsi Böbe – Our Time
    7 MDC – Maniac
    8 New Level Empire – Homelight
    9 Csemer Boglárka “Boggie” – Wars for Nothing
    10 Gájer Bálint – That’s How It Goes
    11 Chances – The Night
    12 Proof of Life – Hol a határ
    13 Mujahid Zoltán – Beside You
    14 Wolf Kati – Ne engedj el
    15 Péter Barbara “Barbie” – Listen to the Universe
    16 Other Planet – Untold Story
    17 Farkas-Jenser Balázs – Liar
    18 Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – Run To You
    19 Karmapolis – The Time is Now
    20 ÍV (Katona-Zsombori Éva) – Fire
    21 Spoon – Keep Marching On
    22 Oláh Gergő – A tükör előtt
    23 Magyar Bori – Lead Me To Heaven
    24 PASSED – Mesmerize
    25 Tóth Vera – Gyémánt
    26 Keresztes Ildikó – Hazám hazád lehet
    27 Fool Moon – Back To Right
    28 Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
    29 Szabó Ádám – Give Me Your Love
    30 Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ

  • Mona Lisa 29

    En nem mondanam egyik dalra sem, hogy borzalmas, legalabbis a studio-verziok alapjan nem….inkabb majd az elo produkciok utan 🙂
    Remelem azert iden nem fognak annyian „besulni” a dalukkal, mint tavaly. Hiaba jo valakinek a dala, ha eloben nem tudja elenekelni.
    (a Szecsi lanyokban nagyon csalodtam tavaly, remelem iden jobbak lesznek)
    Egyebkent nagyon kiegyenlitett az idei mezony, nincs(enek) igazan kiemelkedo dal(ok). (bar a Chances meg visszavan, oket meg mindenkepp megvarnam).
    Nekem csak 5 dal van ami nem tetszik igazan, hiaba hallgatom oket sokszor, egyszeruen nem tudom oket megszeretni:
    Szabo Adam, Other Planet, Szucs Gabi, Der Heni, Pankastic!
    Rajtuk kivul meg a ket Bogi az, akiket nem kuldenem ki (a daluk temaja miatt), a tobbi 23 dal kozul viszont felolem barmelyik mehet Becsbe, mert mindegyiket szeretem, egyiket jobban, masikat kevesbe, de szeretem 🙂

  • gaboca701

    Szerintem is eléggé kiegyenlített a mezőny.
    Negatív értelemben nálam egyetlen dal lóg ki nagyon, Oláh Gergő dala.
    Az a baj viszont, hogy pozitív értelemben egy sem emelkedik ki különösebben.
    Amik azért kicsit jobban tetszenek:
    Szakács Gergő, Iv, MDC,Tóth Vera, Szécsi-lányok,Leander.

    • schanc

      Egyetértek, nagyon sűrű a mezőny. Vállalhatatlan produkció idén nincs (legalábbis úgy tűnik), de nagyon kiemelkedőt sem látni.
      Emiatt biztosan izgalmas lesz a hazai válogató. Szerencsés esetben pedig ennek a végterméke egy olyan produkció lesz, ami Bécsben is megállhatja a helyét.

  • OoOwl

    Akkor én is leírnám az én sorrendem, hátha nem fog nagyon távol állni a valóságtól 🙂

    Az első 6, ami közel áll az én zene ízlésemhez, szóval lehet elfogult vagyok. 🙂

    Várom a véleményeteket!

    1 Csemer Boglárka “Boggie” – Wars for Nothing
    2 PASSED – Mesmerize (nálam Ők lennének az elsők, de félek a színpadi produkciójuktól)
    3 ÍV (Katona-Zsombori Éva) – Fire
    4 Chances – The Night (sajnos csak a rövid változatot hallottam 🙁 )
    5 Leander Rising – Lőjetek fel
    6 New Level Empire – Homelight
    7 Other Planet – Untold Story
    8 Dallos-Nyers Boglárka “Bogi” – World of Violence
    9 Antal Timi – Woke Up This Way
    10 Spoon – Keep Marching On
    11 MDC – Maniac
    12 Szécsi Saci & Szécsi Böbe – Our Time
    13 Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ
    14 Szakács Gergő – Ősz utca
    15 Karmapolis – The Time is Now
    16 Wolf Kati – Ne engedj el
    17 Proof of Life – Hol a határ
    18 Keresztes Ildikó – Hazám hazád lehet
    19 Farkas-Jenser Balázs – Liar
    20 Gájer Bálint – That’s How It Goes
    21 Tóth Vera – Gyémánt
    22 Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – Run To You
    23 Dér Heni – Ébresztő (de csak a rövid változatot hallottam, tőle is)
    24 Péter Barbara “Barbie” – Listen to the Universe
    25 Fool Moon – Back To Right
    26 Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
    27 Mujahid Zoltán – Beside You
    28 Magyar Bori – Lead Me To Heaven
    29 Szabó Ádám – Give Me Your Love
    30 Oláh Gergő – A tükör előtt

    • motholev

      Az első nyolcból négyet én is betennék az én nyolcas listámba:
      Az én listám:
      1. Passed
      2. Farkas-Jenser
      3. Tóth V.
      4. Bogi
      5. Ív
      6. Oláh G.
      7. Leander Rising
      8. Pankastic
      Mind a harminc dalt most képtelen lennék sorba rakni.

      • Pitbull

        Szóval akkor EZ a valóság, vagy csak a Te tetszési listád?
        Ha az előbbi, akkor nyilván tudod a jövő heti lottó nyerőszámokat is…

      • motholev

        Én nekem nincsenek kedvenceim a mezőnyből, sem személyek, sem stílus. Próbálok a fülemre hagyatkozni. Folyamatosan hallgatom a számokat a telefonomon. Ez alapján alakul a sorrendem. Egyelőre az első nyolc hely most viszonylag stabil. A többi össze-vissza csúszkál a lejátszási listámon fel-le. Keresztes Ildi számával 28 dal van eddig rajta. Dér Heni számát is hallottam teljesen, de a telefonomon nincs sajnos rajta. A Chances-t még csak rövid változatban ismerem. Természetesen tetszési lista, hiszen nekem ezek tetszenek, de senkivel szemben nem vagyok elfogult. Ha nem is lottózom, a tavalyi DAL nyolcas döntőjébe kerülőket elég jól megsaccoltam. Persze az idei mezőny sűrűbb. Jóslat: szerintem a Passed nyer.

      • motholev

        A jövő heti ötös lottó nyerőszámok: 86, 87, 88, 89, 90.

      • Pitbull

        Szerintem ezúttal játszd meg ezeket a számokat, a nyereményedből pedig hívj meg minket a bécsi versenyre! 🙂

      • Pitbull

        Ól inkluzíve, ofkórsz! 😉

      • Robek

        Ez egy rendkívül felelőtlen ajánlat! A ’90-es évek elején a melóhelyen lottóztunk. Kértük a főnököt,hogy mondjon 5 számot. 1,2,3,4,5,mondta ő. Természetesen nem játszottuk meg, pedig vagy 3 vagy 4 találatunk lett volna! 🙂

      • Pitbull

        😀
        Robek, kissé ironikusnak érzem, hogy éppen Te hívod fel a figyelmet motholev ajánlatának felelőtlen voltára, hiszen Malmö-vel (vagy Koppenhágával) kapcsolatban éppen neked volt egy teljesen hasonló ajánlatod anno. Abból sem lett semmi… 🙁
        Mentségedre szolgáljon, ha nem nyertél a lottón!

        Viszont motholev-nek tuti tippje van, úgyhogy, fiúk-lányok, mindenki úgy intézze a májusi szabadságát, hogy MEGYÜÜÜÜNK!!!!! 😀

      • borso

        http://www.szerencsejatek.hu/hatoslotto

        A vasárnapi hatoson kellett volna játszani. Hihi…

      • borso

        Egyébként Moltholev sorrendje még be is jöhet, ugyanis a mezőny annyira kiegyenlített, hogy bármi megtörténhet. Én képtelen vagyok sorrendet felállítani….
        A hatos számai után mennyi az esély az ötösre? Gyorsan számolja ki valaki. 🙂

      • Pitbull

        Kiszámoltam neked. Annak az esélye, hogy a motholev által leírt öt számot fogják kisorsolni jövő héten, pontosan 50%. Vagy ezeket sorsolják ki, vagy nem. 🙂

      • borso

        Köszi a választ! Tudtam én, hogy nagyon okos vagy! 🙂 Egy kettes azért még összejöhet na…

      • Pitbull

        A kettes az tök jó! Érettségin is elég volt… 😛

  • doboslajos

    légy a vezetőnk motholev, had találjuk meg a helyes utat

    • motholev

      Látom, fáj a igazság!

      • doboslajos

        ember, idejössz, 30 perc alatt: leborzasztózól 12 zenét, kvázi lehülyézel valakit mert szerinted nem „átgondolt” a top 30-a, majd közlöd a biztos top 8-at! nem az igazság fáj hanem az hogy ekkora arcok léteznek a földön!

      • motholev

        Keresd már meg. bármelyik hozzászólásomban a hülye szót! Az igazság fáj, azt az NLE-re értettem, a te kedvencedre. Hiszen az idén gyengébb, mint tavaly.

  • doboslajos

    motholev és zolecs érkezéséig, csak intelligens hangvételű postok születtek itt, érkezésükkel ez megszünt…nekem ehhez nincs gyomrom

  • Gergő

    Hello-hello emberek!!! Mi ez egymásnak beszólogatás??? Ez a fórum nem azért jött létre, hogy minden témán összekapjatok egymással… Ha valaki leír egy saját tetszésű toplistát, azt a másik fórumozónak miért muszáj leszólnia, nem értem. Úgy írjunk már kommenteket, hogy a lehető legkevésbé legyen sértő jellegű a másik fórumozónak. Ha nem bírod a másik posztját elviselni, akkor ne szólj hozzá, vagy a lehető legkíméletesebben írd le a másiknak a kritikádat. Vegyétek ezt építő jellegű kritikának 🙂

  • schanc

    Nézem, hogy a verseny wikis oldalán elkezdtek gyűlni, hogy ki melyik elődöntőben lesz.
    Gájer Bálint itteni kommentje alapján Éliás Gyula várhatóan jan. 31-én lesz (azaz megint a második elődöntőben).
    https://www.facebook.com/eliasgyulajr/posts/945876282104064?pnref=story

    • schanc

      Péter Barbara pedig február 7.

      • Mona Lisa 29

        A wikipedia szerint Bogi es Karmapolis az elso, Boggie es Toth Vera pedig a 3. elodontoben lepnek fel.
        Valahogy ereztem, hogy a Karmapolis az elso elodontoben lesz. Biztos valami jo ritmusos, porgos dallal akarjak megnyitni a showt, ezert szerintem a Karmapolis lesz az elso fellepo januar 24-en. The time is now 🙂

      • schanc

        Amíg nem lesz hivatalos bejelentés az elődöntők beosztásáról, addig érdemes figyelni az előadók Facebook-oldalait. A két Bogi és a Karmapolis falán / az események között is szerepel a konkrét dátum. Tóth Verának meg 31-én koncertje van.

    • Mona Lisa 29

      Keresztes Ildiko es Peter Barbara is a 3. elodontobe kerultek.
      Elias Gyula ahogy irtad tenyleg a 2. elodontoben lesz.
      En a wikipedia oldalan olvasom ezeket az informaciokat, a facebook oldalakat nem kovetem.

  • Iza

    Top 30-as lista nem ment, tul sok az olyan dal ami nagyon hidegen hagy es keptelen lennek rangsorolni oket, de valami top5 fele kialakult az en fejemben is 🙂 :
    1. Szakács Gergő – Ősz utca
    2. Péter Barbara – Listen to the Universe
    3. Other Planet – Untold Story
    4. Spoon – Keep Marching On
    5. Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el

    • StanB

      Sose gondoltam, hogy valakivel ennyire nem fog egyezni az ízlésem 😀 Az egyetlen egyező pont a Spoon, de az utolsó 3 helyezettemből 2 a Top5-ödben van 😀

    • Gergő

      első két helyezetted nálam megegyezik, ennek oka, hogy Péter Barbi dalát mostanában egyre többet hallgatom, és nagyon megkedveltem a dalát 🙂
      Top 10-es lista :

      1. Szakács Gergő – Ősz utca
      2. Péter Barbara – Listen To The Universe
      3. Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ
      4. Csemer Boglárka “Boggie” – Wars for Nothing
      5. Proof of Life – Hol a határ
      6. Antal Timi – Woke Up This Way
      7. Fool Moon – Back To Right
      8. Dér Heni – Ébresztő
      9. ÍV (Katona-Zsombori Éva) – Fire
      10. Szécsi Saci & Szécsi Böbe – Our Time

  • Levi21

    Nálam a Top 5:

    1. Farkas-Jenser Balázs – Liar
    2. Szécsi Saci & Böbe – Our Time
    3. Katona-Zsombori Éva – Fire
    4. Antal Timi – Woke Up This Way
    5. Dér Heni – Ébresztő

    Kíváncsian várom a kommenteket. 🙂

    • Levi21

      Apropó: utolsó négy nálam az érthetetlenül agyonajnározott Other Planet és a Pankastic!, valamint Oláh Gergő és a Spoon.

    • motholev

      Kettő nekem is a top 5-ben, de a többi is vállalható. A Spoon utolsó helye vitathatatlan. Elvette a lehetőséget pl Hientől, aki egy jó dallal nem került a 30 közé.

  • StanB

    Ha már mindenki akkor én is megosztom a listámat, azokkal a dalokkal amelyek kiemelkedők számomra 😀

    1. Ív – Fire : Egyelőre ebben a dalban látom a potenciális győztest, az eredeti verziót is imádtam, mert nagyon megragadt benne, az újtól kicsit vonakodtam, de mostanára még jobban megszerettem így a dalt. Nagyon szép színpadi showt lehet köré építeni, van potenciál a dalban.

    2. Szécsi Saci és Böbe – Our Time : Tavaly is nagy favoritjaim voltak és nagyon igaza volt akkor Rúzsa Magdinak, mert több van bennük és nagyon remélem, hogy idén megmutatják, a dal nagyon jó, a refrénnel még mindig nem békültem ki, de nem tartom kizártnak, hogy lesz ezen a dalon még valamilyen változtatás.

    3. Boggie – Wars For Nothing : Egyszerű és megbabonázó, csodás dal, csodás üzenet, csodás hang 🙂

    4. Bogi – World of Violence – Hát tavaly nagyon „We All” fan voltam és biztos, hogy őt küldtem volna, de idén kicsit meginogtam. Jó a dal, de még nem elég, kicsit Skyfall hatású és szerintem még jobban azzá fog válni az élő showban, de sokat fog lendíteni a dalon, ha Bogi jól fogja elénekelni, akár Bécsbe is kijuthat 😀

    5.Wolf Kati – Ne engedj el : Nem tudok sokat erről írni, szép Eurovíziós ballada, a rajongók imádnák, de kb. ennyi :S Ettől függetlenül egy nagyon jó dalról van szó, ezért lett az 5.helyezettem.

    6. Leander Rising – Lőjetek fel : Amikor először meghallottam nagyon-nagyon imádtam, mostanra kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, jó lehet ez.
    ———————–
    7. Spoon – Keep marching on : Abban a bizonyos tehettségkutatóban nem nagyon rajongtam értük, de a dal nagyon fülbemászó, de Bécsbe azért nem küldeném.

    8. Panktastic! – Kicsi a világ, de nagy világ : Nem vagyok annyira otthon a zenei stílusokban, de a dalban van valami ami megfog és nem ereszt 🙂 Csak a felépítése nem tetszik nekem valamiért :S

    9. Gájer Bálint : Jó, és minőségi, erről csak ennyit szeretnék mondani 🙂

    Még 3 dal emelkedik ki a mezőnyből , sajnos negatív értelemben:
    Szűcs Gabi : Nagyon fülbemászó a dal, de nagyon nem tetszik a hangszíne :/
    Oláh Gergő : Kicsit olyan mint a litván nf-ek : sok hűhó a semmiért, nem találok benne semmi egyedit, vagy kiemelkedőt.
    Other Planet: Már többször meghallgattam, de egy hangot nem tudok felidézni belőle, számomra kicsit semmilyen 🙁

  • blizzzzman

    Nálam az updatelt lista, minden dalnak legalább 2 esélyt adtam, valamelyiknek sokkal többet:

    Igazán jók:
    1. Szakács Gergő – Ősz utca
    2. Dér Heni – Ébresztő
    3. Szécsi Saci & Szécsi Böbe – Our Time
    4. Spoon – Keep Marching On
    5. Farkas-Jenser Balázs – Liar

    Kellemesek:
    6. MDC – Maniac
    7. New Level Empire – Homelight
    8. Leander Rising – Lőjetek fel
    9. Dallos-Nyers Boglárka “Bogi” – World of Violence
    10. Csemer Boglárka “Boggie” – Wars for Nothing
    11. Péter Barbara “Barbie” – Listen to the Universe
    12. Keresztes Ildikó – Hazám hazád lehet

    Középszerkék:
    13. Gájer Bálint – That’s How It Goes
    14. ÍV (Katona-Zsombori Éva) – Fire
    15. Tóth Vera – Gyémánt
    16. Wolf Kati – Ne engedj el
    17. Magyar Bori – Lead Me To Heaven
    18. Antal Timi – Woke Up This Way
    19. Szabó Ádám – Give Me Your Love

    Innen lefelé szerintem már a vállalhatatlan névsor következik:
    20. Passed – Mesmerize
    21. Mujahid Zoltán – Beside You
    22. Karmapolis – The Time is Now
    23. Oláh Gergő – A tükör előtt
    24. Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – Run To You
    25. Other Planet – Untold Story
    26. Fool Moon – Back To Right
    27. Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ
    28. Proof of Life – Hol a határ
    29. Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el

    • Levi21

      Nem kekeckedésnek, de ez csak 29. A Chances dala véletlenül nem került fel, vagy azért mert még nem került fel a teljes verzió? Mindenesetre leírhatnád, hogy jelenleg hányadik helyen állnak nálad. Érdekelne.

  • Isti

    Az én listám:
    1. Antal Timi – Woke Up This Way
    2. Wolf Kati – Ne engedj el
    3. Csemer Boglárka “Boggie” – Wars for Nothing
    4. Péter Barbara “Barbie” – Listen to the Universe
    5. Keresztes Ildikó – Hazám hazád lehet
    6. MDC – Maniac
    7. Mujahid Zoltán – Beside You
    8. Szabó Ádám – Give Me Your Love
    9. Szakács Gergő – Ősz utca
    10. New Level Empire – Homelight
    11. Dallos-Nyers Boglárka “Bogi” – World of Violence
    12. Dér Heni – Ébresztő
    13. Chances – The Night
    14. Fool Moon – Back To Right
    15. Other Planet – Untold Story
    16. ÍV (Katona-Zsombori Éva) – Fire
    17. Proof of Life – Hol a határ
    18. Spoon – Keep Marching On
    19. Szécsi Saci & Szécsi Böbe – Our Time
    20. Magyar Bori – Lead Me To Heaven
    21. Oláh Gergő – A tükör előtt
    22. Éliás Gyula Jr. feat. Fourtissimo – Run To You
    23. Karmapolis – The Time is Now
    24. Gájer Bálint – That’s How It Goes
    25. Farkas-Jenser Balázs – Liar
    26. Tóth Vera – Gyémánt
    27. Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
    28. PASSED – Mesmerize
    29. Leander Rising – Lőjetek fel
    30. Pankastic! – Kicsi a világ, de nagy világ

  • Mona Lisa 29

    Mikor jon mar ki a Chances dala? Mar tukon ulok! 🙂
    A legelsokent kihirdetett dal jon ki utoljara, raadasul pont az amit a 20 mp. alapjan leginkabb vartam (az MDC mellett).
    Remelem nem fogok csalodni es azt is remelem, hogy egy tok jo dalt fognak nekunk prezentalni a fiuk 🙂

  • Emdogh

    Az abszolút szubjektivitás újabb bizonyítéka, az én listám 😀
    1 Szécsi lányok – Ív – Tóth Vera – Boggie – Bogi – Wolf Kati – Antal Timi – Dér Heni – Barbie – Karmapolis – Spoon – Farkas-Jenser – Szűcs Gabi – Mujahid Zoli – Magyar Bori – Gájer Bálint – Fool Moon – NLE – Passed – Szakács Gergő – Proof Of Life – Other Planet – Éliás Gyula – Chances – MDC – Szabó Ádám – Keresztes Ildikó – Leander Rising – Pankastic! – Oláh Gergő 30
    No (other) comment, várom az élő adásokat. 😀

  • schanc

    Szűcs Gabi most mondta a ClassFM-en, hogy a jan. 24-i elődöntőben lesz.

    • Mona Lisa 29

      A Passed is az elso ED-ben lesz.

      • schanc

        Ezen amúgy megint fel vagyok háborodva, hogy nyilvánvalóan megvan az elődöntők beosztása, de a szervezők nem teszik közzé, és innen-onnan csurranó infókból tudjuk meg = kerül fel a wikipédiára az alakuló beosztás.

    • schanc

      MDC is az első elődöntő, legalábbis a FB-borítójuk frissítése alapján. Nekem gyanús, hogy Antal Timi is már az első elődöntőben lesz (tegnap kirakott egy „Dal”-os képet, hogy „Már csak két hét”).

      Akik viszont biztosan nem az első körben lesznek, azok Dér Heni és a Leander Rising, nekik 24-én koncertjük van. (Sőt, Leanderéknek febr. 6-án is, ami miatt ők leginkább valószínű, hogy a 31-i elődöntőben lesznek, de ez csak spekulálás részemről.)

      • Mona Lisa 29

        Jaj de jo, hogy az MDC az elso korbe kerult 🙂 Ennek most nagyon orulok! 🙂
        Azt hiszem Magyar Bori is az elso ED-ben lesz, valahol mintha ezt olvastam volna, de ebben nem vagyok biztos.
        Egyebkent tenyleg jo lenne mar megtudni az elodontok beosztasat.

      • Mona Lisa 29

        Igazad volt schanc! Antal Timi es az MDC is az elso ED-ben lesznek. Akkor mar 6 eloadot ismerunk az 1. ED-bol:
        Antal Timi, MDC, Karmapolis, Passed, Bogi, Szucs Gabi.
        A Spoon 100%, hogy nem ide fog kerulni (az MDC miatt) es szerintem az Other Planet sem (a Karmapolis miatt).
        Ferfi eloado viszont eddig meg nincs ebben az elodontoben, igy valoszinuleg 2-3 szolo enekes meg erkezni fog (remelem Szakacs Gergo es Mujahid Zoli) 🙂
        Akik az elso elodontobe kerultek, azok jol fognak jarni, mert rajtunk kivul csak a litvanoknal lesz valogato 24-en, igy szerintem kulfoldrol is eleg sokan fogjak aznap nezni a Dal-t.
        (aztan lehet, hogy tevedek) 😀

  • grafit

    sorrend nélkül, nekem ők tetszenek a többieknél jobban:

    Pankastic
    Karmapolis
    Szécsi lányok
    Iv
    Szakács Gergő
    Passed

  • Zoli

    Tavaly a Petőfi rádiós akusztikus történet menő volt, idén hallottatok róla, hogy esetleg lenne? Zolika nagyon szeretné.

    • Mona Lisa 29

      Erre gondolsz? Ezt a wikipedia oldalarol szedtem:

      2014 után másodszor elindul az online akusztik szavazás, ahol a dalok akusztikus verzióira lehetett szavazni, a műsor hivatalos Facebook oldalán, illetve az adal2015.hu hivatalos honlapon. A győztes dal MR2 akusztik koncertlehetőséget nyer az MTVA felajánlásában, továbbá dalának ezen verzióját előadhatja a műsor döntőjének nyitányaként.

      • Zoli

        Igen, de ehhez volt minden hétköznap este egy olyan, hogy eltolták a dalukat akusztikban a Petőfi Rádión a versenyzők. És ez a műfaj nekem nagyon fekszik és jó lenne, ha idén is kapnám ezeket a muzikális napi élvezetcsomagokat. 🙁

  • gyokub

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem Ív dala is befutó lehet ezzel az új verzióval, amit én egyáltalán nem bánnék. Bécsben biztos kitűnne az egyediségével. Talán túl jó is az Eurovízióra, annyira minőségi. 🙂

    • schanc

      Ív dalát én is nagyon szeretem. Két dolog, ami szerintem érdekes lesz: egyrészt hogy milyen vizuál csinálnak köré, másrészt azt a 2 perc környéki csörömpölést hogyan fogják élőben megcsinálni.

  • Tanti

    1.Szakács Gergő
    2.Tóth Vera
    3.Bogi
    4.Szécsi lányok
    5.Karmapolis
    6.Gájer Bálint
    7.Wolf Kati
    8.Boggie
    9.Passed
    10.New Level Empire
    11.Leander Rising
    12.Proof of Life
    13.ÍV
    14.Szűcs Gabi
    15.Other Planet
    16.Chances(a részlet alapján)
    17.Farkas-Jenser Balázs
    18.Péter Barbara
    19.Antal Timi
    20.MDC
    21.Spoon
    22.Fool Moon
    23.Pankastic!
    24.Mujahid Zoli
    25.Éliás Gyula Jr. & Fourtissimo
    26.Szabó Ádám
    27.Dér Heni
    28.Keresztes Ildikó
    29.Magyar Bori
    30.Oláh Gergő

    Ma hallgattam meg először a dalokat,Élő adások során persze változhat a sorrend,de ha most nekem kéne dönteni ki menjen az első 3 közül választanék.

  • Klaris

    Top 10 nálam:

    1.Passed
    2.Szakács Gergő
    3.Ív
    4.Bogi
    5.Antal Timi
    6.Szécsi lányok
    7.Chances
    8.New Level Empire
    9.Wolf Kati
    10.Farkas-Jenser Balázs

    • Zoli

      Nagyon a Passed-nek kell nyernie itthon. Ahogy nézem, külföldről is talán ők kapják a leglelkesebb kommenteket, itthonról is rengetegen támogatják/támogatnák őket, mellesleg nem is érdemtelenül. Új szín és új minőség lenne kint. 😀 A színpadképet már alig várom! Olyan gyönyörű ez a hárfa dolog, ami van benne. 🙂

  • A Dal 2015 hivatalos oldalán reklámozzák, hogy meg lehet minden dalt hallgatni végig. Nos ez egy esetben nem igaz, a Chances dalából még mindig a rövid verzió van meg. Szóval nyugi 🙂

  • schanc

    Őőőőő… hova tűnt az elődöntők beosztását mutató cikk?

    • schanc

      Köszi! Ezt is megértük!
      Nem rossz, de egy picit nagyobb durranásra számítottam.

    • StanB

      Nekem nagyon tetszene a refrén nélkül 😀 Összességében viszont nem rossz 🙂 (Érdekes idén minden dalnál a refrén a bajom xD)

    • Fabiana

      Na végre! Nem csalódtam, nagyon erős dal és odavagyok a vokálért. Remélem élőben is tudják hozni. Hajrá Chances és Ív!

    • Mona Lisa 29

      Nekem nagyon nagy remenysegem volt a Chances dala. A 20 mp. alapjan en tobbet vartam. 🙁
      Megneztem ezeket a bemutatkozos videokat is es ezek alapjan azt kell mondjam, hogy nekem Iv, Barbie, az MDC es a Passed nagyon szimpatikus 🙂 (egyikuket sem ismertem korabbrol)

  • Gyuri123456

    Na megvan az összes dal! 🙂
    Top 10-es listám!:)
    1.Tóth Vera egyszerűen imádom ezt a dalt, remélem Ő fog kijutni!!
    2.Bogi
    3.Szécsi Saci,Böbe
    4.Oláh Gergő ( nem tudod sokan utoljára teszik meg ilyenek ezt nem nagyon értem.. o.O )
    5.Ív
    6.Keresztes Ildikó
    7.Éliás Jr-Fortissimo
    8.Szakács Gergő
    9.Wolf Kati
    10.Mujahid Zoltán