Pollapönk: Mindenkinek megvan a joga a nyugodt és harmonikus élethez

pollaponk_for_brochureSzerző: Mádi Sándor

Izland 2008 óta egyetlen döntőt sem kényszerült kihagyni, azonban ha Yohanna 2. helyét nem számítjuk, minden alkalommal a top 10-en kívül végeztek énekeseik. Idén a Pollapönk zenekar és daluk, a „No prejudice” képviseli az országot, ők kapták meg az esélyt, hogy egy jó helyezést hozzanak haza az Eurovízióról. Jövőhéten már itt az Eurovízió, addig is olvassátok el a csapattal készült interjúmat!

Hogyan indult a zenekar?

A Pollapönk 2006-ben indult amikor Haraldur Freyr Gíslason és Heiðar Örn Kristjánsson, az izlandi Botnleðja post-punk trio két gitárosa összeállt. Ők alkották a bandát még diplomázásuk idején (Izlandi Egyetem). A céljuk az volt, hogy olyan zenéket írjanak,amiket a felnőttek és a gyermekek is egyaránt kedvelnek és együtt tudnak énekelni.

Az első album, a Pollapönk nagy sikert aratott Izlandon. 2007-ben Arnar Þór Gíslason dobos (Haraldur testvére) és Guðni Finnsson basszusgitáros csatlakozott a Pollapönkhoz, ami ezután kvartett lett. A csapat 2 további lemezt jelentetett meg, és több, gyermekeknek szóló koncertet adott Izlandon. A hétköznapokban Haraldur az Iskolai-előkészítő Tanári Egyesült elnöke, Heiðar egy előkészítős-tanár, míg Arnar Þór és Guðni profi zenészek.

Idén ti fogjátok képviselni Izlandot. Mit jelent ez nektek?

Egy álom vált valóra, hiszen egy ilyen hatalmas színpadon tudjuk az üzenetünket közvetíteni. Nincs rajtunk nyomás, de természetesen készen állunk a mókára és hogy a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk, az izlandi embereket szeretnénk büszke emberekké tenni.

Hogyan készült a dalotok, mi a főbb üzenete?

A dalunk, az Enga fordóma (No Prejudice) egy dadogós fiatalemberről szól, akit emiatt piszkálnak mások. A Pollapönk célja, hogy ezzel a dallal segítse azokat, akik előítéleteknek vannak kitéve, hiszen mindenkinek megvan a joga a nyugodt és harmonikus élethez. Úgy gondoljuk, hogy a világnak hallania kell a „No prejudice” üzenetét. Középosztálybeli, heteroszexuális, fehér férfiak – ők alkotják a népesség nagy részér, és úgy hisszük, hogy pontosan nekik kell kiállniuk a megkülönböztetés ellen. Természetesen tudjuk, hogy a világot nem tudjuk megváltani, ez a mi kis célunk.

Követitek az Eurovíziót?

Mindannyian az Eurovízión nőttünk fel. A Waterloo és a Hubba hulle voltak a mi kedvenceink. Izlandon az Eurovízió összehozza a családot, általában egy jó vacsora mellett követik az emberek a versenyt. Egyébként mindannyian részt vettünk már korábban az izlandi nemzeti döntőkön: Heidar Botnlejdával, míg Arnar és Gudni Dr. Spock-al.

Általában nem kedveljük ha a zenével kell megmérkőzni, de mindenesetre ez egy remek lehetőség arra, hogy közvetítsük az üzenetünket, egy olyan üzenetet, melyet a világnak hallania kell.

Kik a kedvenc énekeseitek?

Simon Le és Georg Michael.

Idén 37 ország versenyez. Vannak-e kedvenceitek?

Mindegyik dal jó a maga módján.

Van-e közös kedvencetek a korábbi izlandi előadók közül?

Botnleðja mindenképp.

Mik az elvárásaitok, a főbb céljaitok?

Azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, és hogy közvetítsük az üzenetünket. Reméljük, hogy más versenyzők jól fognak teljesíteni, és hogy új barátokra tehetünk szert majd.

Mi inspirál?

Minden hely, mindenféle zene.

Mik az Eurovízió utáni terveitek, ki fogjátok-e pihenni a fáradalmakat?

Miután az Eurovízió lezajlott rengeteg időt fogunk tölteni a családainkkal, hiszen erre nem volt sok lehetőségünk az elmúlt időszakban.

Mit szeretnétek üzenni a magyar olvasóknak és a Pollapönk rajongóknak?

Csak semmi előítélet! Hirdessétek ezt!

Köszönjük az interjút a Pollapönk zenekarnak valamint külön köszönet Valgeir Magnússonnak, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az interjú!

Sok sikert kívánunk Koppenhágában!

10 Comments

Ez előző években bejutottak szinte mindig a döntőben ,de lehet idén az elődöntőben maradnak ,de még meglepetést okozhatnak 🙂

Olyan idétlen szarok, hogy nem lepődnék meg, ha továbbjutnának! Izland megérdemelne végre egy kiesést, hogy elgondolkozzanak egy kicsit, mert Yohanna óta (2012 kivétel) szarokat kültenek!

Szarokat? Ezt ugye nem gondoltad komolyan? Az idei előtti utolsó olyan daluk, amire tényleg azt lehet mondani, hogy szar, az a 2006-os volt.

Még mindig nem tudom elfelejteni, hogy Izland jobbnak találta a dalukat a “Lífið kviknar á ný”-nél és a “Dönsum burtu blús”-nál…sőt, utóbbi még döntőbe sem jutott…pedig az volt a mezőny legjobbja.

Még ha izlandiul maradt volna a dal, vagy kevert nyelven, akkor egy kicsit tetszett volna, de így, hogy teljes egészében angolul van, és az egyik legszebb európai nyelv nem lesz hallható idén, így nem annyira tetszik. Hozzák vissza a nyelvszabályt!!!

Mellesleg van egy olyan érzésem, hogy 10. hely környékén becsúszhat a döntőbe, mivel szinte minden évben továbbjut minimum egy vicces produkció.

Comments are closed.