Napi Eurovízió 2014: Szlovénia

sloveniaTudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Tinkara Kovač profi fuvolista, zenész, énekes, dalszerző és szövegíró. Debütáló dala után első két albuma a ZKP RTV Slovenija Records kötelékében készült el.

2001-ben kiadót váltott, az új helyen még három albumot készített el. A három album közül az O-range címet viselő lemez Olaszországban és Horvátországban is megjelent. Spezzacuori című dala egy projekt keretén belül négy nyelven is megjelent.

15 éves pályafutása során számos díjjal lett gazdagabb. Az Eurovízió gondolatával korábban is kacérkodott már: 1999-ben második helyezett lett a szlovén válogatón.

Számos változatos zenekarral lépett fel Szlovénián kívül Ausztriában, Horvátországban és Olaszországban is, több mint 800 koncertet adva. Sok versenyzőhöz hasonlóan ő is dolgozott együtt nemzetközi énekesekkel, zenészekkel, mint például Ian Anderson (Jetrho Tull), Robert Plant (Led Zeppelin), Carlos Nuñez, Dan Lavery, Massimo Bubola, Bungaro és Paul Millns.

2013-ban esti meséket és altatódalokat tartalmazó lemeze jelent meg, amelyet saját lemezkiadója jelentetett meg.

Comments

8 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2014: Szlovénia” bejegyzéshez

  1. Zolecs avatar
    Zolecs

    Ha révbe nem is, de TOP10be sikeresen beért a listámon, remélem döntős, megérdemelné. 🙂

  2. csonti534 avatar
    csonti534

    Én is nagyon kedvelem, nálam 9-12. hely körül ingadozik.
    A középmezőny legjobb dala.

  3. schanc avatar
    schanc

    Nagyon-nagyon jó dal! Ruth után a második dal volt, amit meghallgattam a mezőnyből, és gyorsan megkedveltem. A fuvoláért külön piros pont 🙂
    Nagyon szeretném, hogy legyen öt nála gyengébb dal a második elődöntőben.

  4. Iza avatar
    Iza

    Orulok, vegre egy jo szloven dal. Kellemes es szivesen hallgatom, Tinkara szimpatikus, a klip pedig iszonyatosan tetszik. Nalam 9/36, remelem dontos lesz. 🙂

  5. eschungary93 avatar
    eschungary93

    A tavalyi borzalom után ez egy kellemes felüdülés , szerintem döntőben ott lesz és valahol a középmezőnyben fog végezni.

  6. force avatar
    force

    Örülök, hogy ezt választották a szlovénok a nemzetijükön, mert az egyetlen normális dal volt abban a felhozatalban. Remélem döntős lesz, mert megérdemelné Szlovénia a döntőt (szerintem ha idén se jutnak döntőbe, akkor nem fognak jövőre részt venni).
    Nálam: 5/15
    Tippem: 9/15 (18-26.hely a döntőben)

  7. Tinka avatar
    Tinka

    Végre egy fuvolista a hegedűsök mellett (azért szeretünk, Sebalter!)Egy kellemes, szerethető dal, aminek döntőben a helye. Amikor hallgatom, olyan, mintha egy másik világba csöppennék. 😀

  8. Pitbull avatar
    Pitbull

    Már írtam egy párszor más cikkeknél, hogy nálam abszolút nambervan ez a dal idén, imádom minden nyelvi változatban. Nagyon remélem, hogy sikerül döntőbe jutnia, sajnos Szlovéniát az utóbbi időben nem kényeztetik el a nézők és a zsűri ezen a téren, jó lenne, ha ezúttal másképp lenne, mert szavazni AKAROK rá a döntőben!