Napi Eurovízió 2014: Németország

germanyTudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Az Elaiza trió nem kis meglepetésre nyerte meg a német válogatót. Több mint 2200 YouTube-on keresztül pályázó előadó közül ők kerültek be a német dalválasztóba, ahol még a legnagyobb sztárokat is maguk mögé utasították.

Az Elaiza tagjai: Ela (énekes, zeneszerző, zongorista), Yvonne (harmonikás) és Natalie (nagybőgős). Mindhárman különleges kapcsolatot ápolnak hangszereikkel. A zenéjük ötvözi a hagyományos kelet-európai népzenét a mai modern, fülbemászó hangzással. A dalaik valóban szívből jövő érzelmeket sugároznak.

Ela mély zenei, énekesi és ritmikai értő képessége korai gyerekkorától eredeztethető. Zenész édesapja halála után jazz- és operaénekes édesanyjával Ukrajnából Lengyelországba költöztek. 8 éves korában Németországba költöztek, ahol megtanult zongorázni.

Ela Berlinben találkozott Yvonne-nal, és elkezdték fejleszteni egyedi hangzásukat. Az két lány egy kóstolón ismerte meg Natalie-t, akivel az együttes elérte végleges formáját és hangzását.
Dalaik Berlin különböző szintű kreatív energiáiból állnak: melodrámaiak, vidámak, keserédesek és bensőségesek egyszerre. A dalok szólnak Ela édesapjának elvesztéséről, kapcsolati problémákról és szívből jövő fájdalomról is. Összességében olyanok, mint maga az élet – közvetlenek, érzelmesek és hitelesek.

Comments

38 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2014: Németország” bejegyzéshez

  1. csonti534 avatar
    csonti534

    Kedves, jópofa szám, de semmi extra.
    Tippem 15-20 hely.

  2. force avatar
    force

    Semmi extra.
    Nálam: 6/6
    Tippem: 15-26.hely a döntőben

  3. Emdogh avatar
    Emdogh

    Nem rossz dal, de az énekesnőnek gyakorlatilag nincs hangja, és ez elront mindent. Nálam 15/37, de ennél egy kicsit hátrébb fognak végezni.

  4. Balint005 avatar

    A kellemes szóval tudnám legjobban jellemezni a dalt. Néha jó meghallgatni de nem nagyon hat meg.
    Mikor kiválasztották őket, nem tudtam hogy 2 daluk volt és a Fight Against Myself-re hittem azt, hogy az a versenydaluk. És imádtam, simán top 10 lett volna nálam. Csak aztán 1 óra után valahogy szembesültem azzal, hogy az Is It Right megy :S
    Nálam 19/37

  5. Edd avatar
    Edd

    Egyik kedvenc dalom idén, engem megvettek ezzel a németek.
    Nálam: 5/37, 3/6
    Tippem: Jobb helyezés, mint tavaly, de 15+-os lesz ez is.

  6. HunMateo avatar
    HunMateo

    Remélem, nagy pontot adunk majd nekik a döntőben (ahogy az elődöntőben a finneknek 2012ben)! A dal elmegy kategória, elhallgatom.
    Tipp: 16-22. hely

    1. Balázs avatar
      Balázs

      És még egyesek háborognak az egymásra szavazgatás miatt? Ha máshol is ennyi esze van az embereknek, akkor senki ne sírjon, amikor Moldova és Románia 12 pontot cserélnek egymás között.

      1. HunMateo avatar
        HunMateo

        Én speciál nem sírok a blokkszavazás miatt, deha akarunk pontokat, akkor viszonozzuk a németek 12 pontját! És ha Orosz azernek adja, albán meg görögnek, belga meg hollandnak, akkor szerinted mi adjuk annak, aki soha nem fogja visszaadni, legyünk különcködők, mint svájc? (több éve még döntőbe se jutnak…
        Remélem a magyar pontok a döntőben így alakulnak: 12 pont Németországnak, 10 pont Finnországnak és 8 pont Lengyelországnak!
        Azernek vagy svédnek vagy örménynek úgy sincs szüksége a magyar pontokra, +/- 12 pont nekik meg se kottyan! 😀

      2. Balázs avatar
        Balázs

        Persze, így is nézhetjük, de értelmes ember a tiszta versenyt támogatja. (Csak megjegyezném, hogy Svájc kiesését sok mindennel lehet magyarázni, de a különcködéssel biztos nem.)

      3. HunMateo avatar
        HunMateo

        A tiszta versenyt támogattam 2011 óta, de a gáz a versennyel az, hogy még ki se mondjták a pontokat, már tudtam, kinek fogják adni…
        Pl.: 2011ben Macedónia szavaz a döntőben, 8 pont szerbia, 10 pont szlovénia, 12 pont Bosznia
        Tudom, hogy ez nem dönti el az egész versenyt, de akkor minek adjunk pontot macedóniának, ha nekünk 1 db pontot se adtak soha… Ha tegyük fel, nyernénk idén (Aminek kisebb az esélye, hogy azer pontot adjon Aramnak), akkor kitől jönne sok pont? Biztos nem Macedóniától…

    2. Mate_1994 avatar
      Mate_1994

      2012-ben nagy pontot adtunk nekik.

      1. Iza avatar
        Iza

        Akkor meg is erdemeltek 🙂 De iden nem hiszem, hogy sok pontot fogunk adni nekik.

      2. Mate_1994 avatar
        Mate_1994

        A 2012-es német dal valóban jó volt.Viszont azt hülyeségnek tartom,hogy azért szavazzunk rájuk,mert tavaly 12 pontot adtak?És?Nagy cucc.Lehet ők így viszonozták a 2012-ben nekik adott 10 pontunkat. 😀

    3. force avatar
      force

      Attól mert egy évvel korábban magas pontot kaptunk egy országtól, még nem törvényszerű azt viszonozni, szerintem. Nem ezen kéne, hogy múljon a verseny. Szerintem az, hogy 2012-ben a finneknek 12 pontot adtunk az elődöntőben, nem azon múlt, hogy előtte ők 1 évvel korábban 12 pontot adtak nekünk a döntőben. Ki az, aki ez alapján szavaz? Pláne egy évvel később? Ugyan már!

  7. Iza avatar
    Iza

    Jajjjjj
    Annyira irrital az enekes csaj, hogy mar-mar ot is megutnem 😀 Nem szeretem az ilyen termeszetellenes, „nagyon eloadom magam” enekeseket, marpedig belole ez jon le…..
    Mindegy. A dal. A tavalyinal mindenkeppen jobb (kovezzetek meg, de szerintem a Cascada tok ciki volt), de amugy semmi extra, nem rossz, de nem is hallgatom szivesen, nalam 17/36. Nem lehetne minden evben Roman Lobot kuldeni? 🙁

    1. Gyuri123456 avatar
      Gyuri123456

      Vagy Lenat 😀

      1. Fox avatar
        Fox

        Jövőre 😀 ? Amúgy is az új albumát készíti 🙂

    2. Pitbull avatar
      Pitbull

      Csak akkor ha nevet változtatna Valentina Lob-ra…

      1. Iza avatar
        Iza

        Csalodtam volna, ha nem Te hozod fel Valentinat ezzel kapcsolatban :))

  8. eschungary93 avatar
    eschungary93

    Nekem annyira nem tetszik , elég unalmas az egész produkció. Ha elődöntőznie kellett volna , lehet ott marad. Így 26./26.

  9. csonti534 avatar
    csonti534

    Szerintem meg régóta ez az első alkalom, hogy az automatikusan döntős országok mindegyike bejutott volna elődöntőből is.
    Na, nem az élmezőnybe, de azért mind elfogadható színvonalú.

  10. Tinka avatar
    Tinka

    Nekem kimondottan tetszik ez a dal, leszámítva az „Is it ráiáiájt” részt az elején (és az élő előadáson is kell még egy kicsit dolgozni). Egyébként tényleg az egyik kedvenc dalom idén.

  11. Euphoria avatar
    Euphoria

    Nagyon jó! Az egyik kedvencem. 🙂

  12. EsC_BaT avatar
    EsC_BaT

    Végre egy munkaszagú banda!

  13. Léránt Lajos avatar
    Léránt Lajos

    Rádióban hallgatva sokkal jobb. Itt élőben nem vesz meg. döntő második fele.

  14. Levi21 avatar
    Levi21

    Abszolút pozitív csalódás, a németek az utóbbi két évben teljesen meggyőztek. Nálam 1/6.

  15. Doresz avatar
    Doresz

    Na akkor egy kis nosztalgia 🙂
    Guildo Horn 1998-ból, rá még mindig emlékszem a németektől 🙂
    http://www.youtube.com/watch?v=7fgLrfi9JCI

    1. borso avatar
      borso

      Hűűű… erre az „őrültre” én is emlékszem! Néztem!!! Akkor Te sem most érettségizel, mint itt sokan? 🙂
      Puskáztam azért az év miatt: Charliet sohasem fogom elfelejteni.. 🙁 Nagyon szurkoltam neki. Izrael az teljesen megmaradt… de a többiek… hát.. nem nagyon…

      1. Doresz avatar
        Doresz

        97-ben érettségiztem 😀

      2. Pitbull avatar
        Pitbull

        Én is! 🙂

      3. Doresz avatar
        Doresz

        OMG – jelen esetben oh mein Gott 🙂 – egy másik őrült, Stefan Raab 🙂 2000-ben 5. lett (nem is értem, hogyan, mert szerintem fosch volt), a cipőt meg Guildotól kérte kölcsön tutira 🙂
        http://www.youtube.com/watch?v=pJgszpNj7dY

      4. Rita avatar
        Rita

        Stefan Raabot meg kell védenem, szerintem az a dal frenetikus, én nagyon szeretem! No, nem éppen a felemelő szöveg vagy a fantasztikus dallamvilág miatt, egyszerűen olyan vidámság sugárzik belőle, hogy nem lehet nem szeretni (legalábbis nekem)! 🙂

      5. Doresz avatar
        Doresz

        Ok, én is csípem őt, tizeniksz éve sokat néztem a műsorait. Úgy gondolom, ennél tudott volna jobbat is 🙂

    2. Pitbull avatar
      Pitbull

      Ez mekkora figura volt! 🙂
      Kicsit Laár Andrásra emlékeztet, főleg miután felmászott arra az állványra! 😀

      1. Doresz avatar
        Doresz

        Még mindig ugyanúgy néz ki, csak kicsit megtokásodott 😀

  16. Zolecs avatar
    Zolecs

    Eleinte kedveltem, aztán idővel fokozatosan ellaposodott..mostanra már olyan mint egy rája. 😀

    1. Dalida avatar
      Dalida

      Miért haragudtál meg „rája”?

      1. Zolecs avatar
        Zolecs

        😀

        Nem tudom, talán a német mezőnyben érdekesnek hatott..eurovíziós dalokhoz viszonyítva viszont semmilyen.

        Málta pl pont ennek a fordítottja..Ott az összes egykaptafára való, viszont miután kiválasztják, már teljesen másképp hat.
        Legalábbis nekem..