Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv
Sergej felbukkanása 28 évvel ezelőttre tehető, ami lenyűgöző zenei karrierjének kezdete is egyben. 1986-ban második helyezett lett az Our Joy gyermekfesztiválon. 10 évesen álmodni sem mert arról, hogy egy nap híres énekes lesz.
Tehetségének köszönhetően az egyik legjobb diák volt a zongoraórákon. Nappal az iskolában Bachot, Mozartot és Schubertet, este otthon Peter Gabrielt, Beatlest és Joe Cockert játszott. Zenei pályája igazán 1989-ben kezdődött, amikor a Burning Heart együtteshez billentyűsként és vokalistaként csatlakozott. Öt évvel később szintén billentyűsként kezdett az Amphitheatre nevű együttesben, aminek később az énekese is lett.
Debütáló albuma Kristina címmel 2000-ben jelent meg. Az új zenei irányzatot a szakmai kritikusok és a közönség is egyaránt jól fogadta. Az I Will Stop The Time és a Wake Me Up, City dalai nemcsak a slágerlistákat hódították meg, de az év legnépszerűbb slágerei mis lettek.
10 év alatt összesen öt albuma jelent meg, kétségkívül mindegyik hatalmas sikereket ért el. A zenében és az üzletben elért sikerei miatt méltóan nevezhető igazi popsztárnak. Ezt a minősítést alátámasztják a lemezeladási adatok, a koncertre látogatók száma és minden más paraméter, ami a zeneipart érinti.
Tudom hogy ez egy szép dal, de nálam ez az idei verseny mélypontja. Eleve nem szeretem a férfiak által énekelt balladákat, ez ráadásul olyan unalmas hogy komoly erőket kell mozgósítsak ahhoz, hogy ébren maradjak rajta. Tovább rontja a dolgot a montenegrói nyelv, mert így még a szöveget sem értem, pedig az még lehetne jó a daltól függetlenül.
Na mind1, nálam 37/37.
Nagyon jó dal, lehet, hogy listámon az első helyre teszem. Biztos, hogy szavazni fogok rá. Szerintem simán döntős, a sok angol nyelvű tucat után igazi felüdülés lesz.
szerintem Montenegró nagyon jól döntött . Nálam top 10-ben benne van. Szeretem ezt a dalt , és nem zavar a montenegrói nyelv egyáltalán. Döntő biztos meglesz ,ott pedig egy 10-15. helyet jósolok neki 🙂
nálam : 7./26.
tippem : 12.-13./26.
Az ilyen dalokat bűn lenne angolra fordítani. A lengyel számban is rossz vicc az angol rész.
Az ilyenekre szoktam azt mondani, hogy korábbi sikerek meglovagolása (serbia 2012), de most nem mondom, mert
megérdemelné már montenegró hogy bejusson a döntőbe.
Nem sajnálnám ha helyette oroszország vagy moldova elvérezne, akik úgyis csak statiszták lesznek a döntőben.
Bezzeg ha a nagy Zeljko énekelné ezt, akkor még a fogadóirodáknál is TOP10-be lenne…
Egyébként biztonsági lépésnek tűnik montenegró részéről.Valóban szép dal, de számomra nagyon unalmas.
27/36, de csak azért, mert vannak irritáló dalok is a mezőnyben. Tipp: éppen, de döntős, ott Q4
A legjobb dal montenegrói dal.
Nálam: 3/16
Tippem: 8/16 (11-20.hely a döntőben)
Akarom mondani a legjobb monetegrói dal 😀
Monetegró? Ez egyre jobb. 😀
force, vegyél vissza egy kicsit a tojáslikőrös pohár emelgetéséből, mert már látszik a hatás!
Nem tojáslikőr csak 5 perccel előtte ébredtem 😀 Nézzétek el nekem 😀
Nem gondoltam volna, hogy a 2009-es daluknál tudnak jobbat is küldeni, de hát sikerült. Nagyon remélem, hogy döntőzni fognak, mert megérdemelnék…nálam 3/37.
Jusson már döntőbe montenegro is, ne mindig Moldova…
Tipp: Döntő: 20-26. hely
+1
Jobban megérdemelné Sergej a döntőt, mint Cristina Scarlat, de szerintem nem köztük dől majd el az utolsó döntős hely sorsa.
Az elozo evek szornyusegei utan tenyleg jo(bb) valasztas, de egyszeruen annyira unalmas szamomra, hogy keptelen vagyok/voltam egyszer is vegighallgatni. Mondjuk nalam meg igy is dontozik, de hat tudjatok, milyen „nagy kedvenceim” vannak az elso elodontoben :’D Egyebkent nalam 20/36.
Az előző év szörnyűségei? tavaly az Igranka nagyon jó szám volt, simán döntőbe kellett volna jutniuk vele. Nálam ez a dal 8/16.
Az Igranka tényleg nagyon jó volt 😀
Hat, nekem nagyon nem jott be 😀 Az sem, de az Euroneuro szornyuseg plane nem….
Nekem sem tetszettek.
Marmint szerintem volt szornyu, nem akarok senkit megbantani, akinek tetszett 😀
Szerintem is szörnyű volt, úgyhogy engem nem bántottál meg.
Mindkettőt szerettem!
A tavalyi daluk egy katasztrófa volt, örültem, h nem jutott döntőbe.
Szerintem a legnagyobb visszaeső… Egy Euro Neuro és egy Igranka után EZ… 🙁 Mármint engem nem fog meg.
Szerintem ez a legszebb videó idén. Remélem, döntős lesz.
Ez a dal az egyik kedvencem. Erre a letisztultságra szüksége van a versenynek. Akkor lesz érthető az üzenete és nem unalmas,ha kellőképpen nyitottan fogadjátok. Az egyik szintén kedvencemhez,a hollandhoz tudnám hasonlítani: Ne gondolkozz azon,hogy a listádon hányadik helyre tennéd, és a versenyen milyen helyezést érhet el. Csak hunyd le a szemedet,és érezd azt a nyugalmat,amit áraszt.
szép gondolatmenet volt :)meg is hallgatom hollandékat 🙂
Montenegrónak idén be kell jutnia a döntőbe, sőt a Top10-be! Ez a dal fantasztikus! Persze az sem hátrány, hogy egy balkáni balladáról van szó, de mit tehetnénk, egyszerűen szeretem az ilyen stílusú zenéket!
Montenegró az egyik kedvencem, tetszik a dal és remélem végre döntőbe jutnak! 🙂 Hajrá!
Remélem döntős. S ott bármilyen helyet el tudok képzelni neki. Középmezőny talán az ideális lehetőség. 15-20. hely