Naptár

2014. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2014: Belgium

belgiumTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

Axel Hirsoux álma most válik valóra azzal, hogy részt vehet az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Charleroi-ból érkező egyszerű fiatalember hamarosan megmutatja zenei világát, a Mother című dalán keresztül.

Axel Hirsoux 1982-ben született, Charleroi mellett Courcelles-ben nőtt fel. A zene szeretete a vérében van már gyerekkora óta. Zeneelméletet tanult 5 éven keresztül, majd megtanult játszani trombitán. Énekversenyen 2001-ben indult először. Énektanárhoz járt, majd 23 éves korában jelentkezett a francia Star Academy tehetségkutató műsorba, ahol épphogy lecsúszott a kiválasztottak csoportjából. De Axel nem adta fel, nagyközönség előtt kezdett el énekelni koncerteken.

2013-ban a The Voice vallon verziójában lépett először képernyőre, Natasha Saint-Pier csapatába került, de hamar kiesett a párbajok során. Az Eurovízió iránt érzett szeretete bátorította arra, hogy jelentkezzen az Eurovízió flamand válogatójába.

A Mother című dalát minden anyának, illetve minden nőnek ajánlja. Biztos hogy nem egy szokványos dal az Eurovízión, de Axel szemszögéből ennek a dalnak az üzenete nagyon is fesztiválra való. Axel eurovíziós részvételével egy álom válik valóra. Szereti visszanézni a régebbi versenyeket is és azt mondta közben magának, hogy egyszer ő is szeretne szerepelni ezen a versenyen. Művészi szinten nagyon fontos eseménynek tartja a fesztivált, és szerinte segíteni fog beindítani a hivatásos zenei karrierjét.

A dal szerzőinek egyike az a spanyol Rafael Artesero, aki Lúcia Perez 2011-es versenydalát is írta „Que me quiten lo bailao” címmel. Van két andorrai versenydal, a „La mirada interior” Marian Van Der Wal-tól 2005-ből, és a 2006-os „Sense tu” Jenny-től, ezek szintén a spanyol szerző munkái. A szerzőpáros másik tagja a brit Ashley Hicklin, aki sok belga művésznek írt már dalt, eurovíziós szempontból a 2010-es belga versenydal, azaz Tom Dice „Me And My Guitar” című dala fűződik a nevéhez.

17 hozzászólás Napi Eurovízió 2014: Belgium

  • rocknish

    Továbbra sem szeretem ezt a dalt, előadást. Már-már ellenszenves az egész produkció.

  • Bakancs

    Már korábban leírtam, mennyire ellenszenves nekem ez a produkció – anyuci pici fia és az ő gájding lájt mamija, számomra ez már kissé szánalmas.
    Bár a hangszín nem a kedvencem, az énektehetségét elismerem, csak a témaválasztás ne lenne olyan, amilyen.
    Ettől függetlenül szerintem biztos döntős, a zsűri imádni fogja, és a könnyen lekenyerezhető édesanyák kedvence lesz a televotingon.

  • Zoli

    Először tetszett, aztán gyanús módon nem volt hozzá sosem kedvem, hogy meghallgassam és hátra is csúszott. +Hatottak rám azok, amiket ti mondtatok teljesen jogosan róla. Szóval most nálam csak középmezőny.

  • Iza

    Tehetseges a faszi, ez nem kerdes.
    Viszont a dal…….oke, szep dolog az anya szeretete, meg minden, de az hogy egy 32 eves pasas arrol enekeljen „meghatottan”, hogy az anyja a vedelmezoje, meg a muholdja(?)……..lehet, hogy velem van a baj, de ezt mar nem veszi be a gyomrom. Az ilyen nekem nem ferfi. Pont.
    Szerintem tuti dontos lesz, azon belul egy 12-16 kozti helyezesre szamitok.

  • Emdogh

    Nekem ez volt az a dal, ami már első hallásra sem tetszett. És amikor a szövegét elolvastam… A véleményemet jól kifejezi, hogy 31. helyen van a listámon. Szerintem ha csak ennyit fog tudni előadni, akkor simán elfelejtődik, és éppen csak, de ottmarad az elődöntőben. Ha meg nem, akkor lesz egy unalmas produkció a döntőben…

  • Tinka

    A belga döntőben az egyik kedvencem volt, de ahogy Zoli mondta, soha nincs kedvem meghallgatni. A téma tetszene, de szerintem sem sikerült túl erősre a dalszöveg. Nálam ez a felejtős kategória.

  • Istvan Galambos

    Szerintem biztos hogy döntős, de sajnos nekem nem jön át a dal. Jó dolog, hogy valaki ennyire szereti az édesanyját de ez a produkció nem az én világom. A döntőben a középmezőnyt tippelem meg.

  • Hádész

    Nagyon szép mondanivalója van a dalnak, de valahogy nem jön át. Nem tudom miért, a szép ív és hang ellenére elég gyengének érzem.

  • force

    Egy szó: borzalmas.
    Nálam: 14/16
    Tippem: 6/16 (15-26.hely döntőben)

    (Szerintem az idei év legnagyobb koppanása lesz.)

  • Gyuri123456

    Elsőnek amikor bele hallgattam akkor nagyon nem jött be,se a fickó se a dal. De ma meghallgattam végig,és meg tetszett, a verze részekben gyönyörű a hangja, a zsűri biztos nagyon fel fogja pontozni, a televoting háát nem tudom, a döntő az biztos.

  • Bende

    Nem az én ízlésem 😉
    ED: 16/14
    Össz: 37/32

  • Kitty

    Ezt a dalt képtelen vagyok megszeretni. Nem bánnám, ha nem jutna döntőbe.

  • Zolecs

    Számomra közömbös az egész dal. Kicsit hatásvadász..Gondolom a sok kudarc után Belgium így próbál feltörni..Még azt is el tudom képzelni hogy TOP10-es. Meglátjuk.

  • Nem hiszek ebben a dalban, én nem vagyok benne biztos, hogy bejut a döntőbe. Oké, értem én hogy szép hangja van, de koppantak már szép hangú énekesek is az eurovízión. Egyébként a dal is gyenge, a pali se szimpatikus, tehát nálam felejtős a dolog. 31/37

  • Léránt Lajos

    Van valami a dalban ami….. de mégsem. Szerintem annak ellenére, hogy miről szól a dal nem lesz döntős.

  • Levi21

    Túl hatásvadász, voltak jobb dalok a nemzetijükben. Nálam 10/16.