Napi Eurovízió 2014: Azerbajdzsán

azerbaijanTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

Dilara Kazimova már Azerbajdzsán első eurovíziós nemzeti döntőjében is részt vett, a 2008-as versenyen az Unformal együttes tagjaként második helyezést értek el. 2010-ben a Milk&Kisses nevű női duóban sikerült a döntőbe jutniuk.

Dilara gyerekkora óta képzi a hangját, sokfajta zenei stílussal találkozott az idők során, így az operán és a klasszikus zenén keresztül a rock legendák iránti rajongásáig és az azeri népzene szeretetéig sok stílusban otthon érzi magát. Ezen stílusok elegyítésével indult neki az idei Böyük Səhnə nemzeti döntőnek, ahol a sokoldalúságával kivívta a győzelmet.

Hivatásos karrierje 14 évesen kezdődött el. A Bakui Zeneakadémia után a Bakui Konzervatórium operaénekesi szakán diplomázott. A zene mellett a színészet és a festészet sem idegen tőle, a Try, Do Not Breathe (2006) és az In-between (2007) című filmeb szerepelt, utóbbi filmzenéjének egyikében, a “Sonzul Yol” címűben közreműködött. Ezek mellett szereti a jógát, a pszichológiát, valamint nagy állatvédő, sosem viselne szőrmét.

34 Comments

Szerintem az eddigi leggyengebb azeri dal, ennel meg a Running Scared is jobb volt. Jo lenne eljatszani a gondolattal, hogy az elodontoben marad, de mivel Azer, ez nem fordulhat elo…….komolyan, Farid utan ez mar-mar szegyen. ;(

Végre egy azeri dal, ami nekem is tetszik, utoljára a 2009-es daluk jött be, én tavaly nem értettem a Farid hypeot.
Nálam: 3/16
Tippem: 4/16 (Döntőben: 6-10.hely között)

Azerbajdzsán az az ország aki 2009-től eltekintve még soha nem küldött olyan dalt ami bejött volna, annak idején a hideg rázott konkrétan Safura dalától és a Running Scared-től is. Majd jöttek az unalmas balladák amiket szintén nem kedveltem, de talán Sabina Babayeva dala tényleg döntőt ért, Faridot inkább hagyjuk…
Na most ez a dal a balladai vonalat továbbvéve lett megírva mint látszik, de ez még az előzőeknél is sokkal gyengébb és jellegtelenebb. Nyilván be fog jutni a döntőbe, de bár ne jutna be… 35/37

Hát eddig az Azeri dalok közül nekem a 2009-es tetszett Aysel és Arash, szerintem jó kis dal volt. Utána Sabina Babayeva volt még nagyon szép. A mostani nem rossz, de nem ESC-re való szerintem. Véleményem szerint mindenképp döntős lesz!

Nagyon jó háttérzene. Kellemes énekhang, kifinomult hangszerelés, de sokadik hallgatás után sem tudnám felidézni, hogy hogyan kezdődik (refrénjét pedig, ha egyáltalán van, szintén nem).
Mégis van benne valami, ami érdekel, ami miatt időnként ismét meghallgatom, ha nem is jegyzem meg.
Biztos döntős, de nem várom az élmezőnybe.

Bár Sabrina balladáját nehéz felülmúlni nálam, ha Azerbajdzsánról van szó, ez is jó. Tuti döntős, és szerintem a 7-12. hely környékén fog végezni. Nálam: 7/37.

Jó dal, és szerintem tuti döntős. (És nem csak azért mert Azerbajdzsán dal). Eddig ez az ország szerintem jó dalokat küldött. 2013-as indulójukat enyhe túlzással alig tudtam végig hallgatni, de jött az élő előadás és a színpadi előadás nagyon tetszett. Valószínű most is sokat adnak színpadképre. Sok sikert nekik. Szerintem döntőben a középmezőnyben fognak végezni.

nekem ez jobban bejön ,mint a tavalyi daluk . Ez egy szép letisztult , egyszerű ballada. A tavalyi nekem egy kicsit mű volt , nem is fogott meg igazán ,azt meg pláne nem értem még ma sem ,hogy miért lett 2. – …jó persze én is tudok a bundázásról stb. … – ,egy a lényeg ,hogy ez is döntős lesz. Talán top 10-be is bekerül

Azerbajdzsán valahogy mindig eltalálja hogyan is kell egy gyengébbnek tűnő dalt erősebbé varázsolni. Idén sem lesz ez másképp, hiába tűnik ez most unalmasnak.

Én amúgyis nagyon szerettem az összes eddigi azeri dalt, a debütáló 2008as csodát leszámítva.

Viszont, ha szívemre teszem a kezem, akkor azt mondom ez most kicsit tényleg unalmas.

Csak nem Elnur és Samir dalára gondolsz? Az valóban csoda. Olyan jó dalt az Esc-n azóta sem hallottam egyik országtól sem.

Szerintem is nagyon jó dal, Azerbajdzsántól pedig a második legjobb szerintem, a Drip Drop után és az Always előtt.

Szerintem szép dal, és nagyon szépen énekel, de kissé unalmasnak találom, de legalább nem valami elcsépelt nyálas valamit küldenek, és bírom a népies hangszereket is benne. De, ahogy Zolecs is mondta (már megint pontosan leírta a véleményemet) az előadás biztosan feldobja majd, de nekem attól még a listám utolsó harmadában helyezkedik el.

Nagyon furcsa helyzetben vagyok ezzel a dallal. Elsőre nem igazán találtam benne semmit, viszont többszöri hallgatás után rengeteget nőtt a szememben. Dilara hangja nagyon illik ehhez az azeri hangszereléshez, és az az “azeri furulya” -nem tudom a nevét- kifejezetten tetszik! Ha lesz egy ütős színpad, akkor Farid mögé fog kerülni a személyes listámon, hisz a dal mindenképp jobb. Azt, hogy Sabinánál jobb-e….nem tudom megválaszolni. Döntő biztos, és szerintem a top 10 se kizárt (bár, mint említettem elsőre elég uncsi:S ).

Na szerintem ezt hagyjuk… az érintettekfolyton ezen vitatkoznak, hogy melyiküké is, szerintem senki nem tudja. 😀 (És persze képtelenek elfogadni, hogy a szomszédos kultúrákban a hosszú egymás mellett élés miatt lehet hasonlóság…)

Mikor először hallottam a dalt, nem tetszett, de azóta megszerettem, és az egyik kedvencem. Nem tudom mi fogott meg benne, mert többszöri meghallgatás után sem vésődik be az ember fülébe a dallama, de valamiért elvarázsolt. Döntő biztos meglesz, és szerintem az első felében fog végezni.

Ez a dal túl jó az escre, alul lesz értékelve!
Amikor először hallottam, nem tetszett, de most ott van telómon és a top 5ben nálam! (azeri, magyar,német,lengyel,ukrán) Voltak a telefonom több is, de többszöri hallgatásra megútáltam őket. (svéd, örmény, norvég)
A döntő 1000%, ott mivel Azerbajdzsánról van szó, 2-8. hely!

Ez a dal nálam is olyan érzéseket váltott ki, mint a többieknél:egy újabb unalmas azeri ballada.
Aztán többszöri meghallgatásra – nem tudom, miért – az egyik kedvencemmé vált, és remélem, hogy bejut a Top 10-be.

Nem igazán tudom, mit gondoljak a dalról. Mint dal, nagyon tetszik, teljesen odáig vagyok az ilyen stílusú zenékért, de nekem az a bajom Azerbajdzsánnal, hogy bár mindig a legjobbak között végez, de általában nem saját dallal. Jó, összejött egy győzelem is, remek statisztikát tudhatnak maguk mögött, de mit ér az egész, ha olyan dalt énekelnek, amit pölö svédek írtak?

Tehát, ha csak a dalt nézzük, akkor egyértelműen a kedvenceim között van. Ha a körítést is, akkor nem vagyok benne biztos.

Nekem teszik az azeri dal. Nagyon szép, de valami plusz hiányzik belőle, amivel ott lehetne a legjobb ötbe.

Elsőre tényleg unalmasnak hangzott,de már 3. meghallgatásra egészen megszerettem. A hangszer simogató,és a lány hangjával együtt remek élmény. Nagyon hiányzik belőle a katarzis. 🙁

Elsőre nem tetszett a dal valamiért. Aztán hogy elkezdtem többször hallgatni a dalokat megtetszett. Most ott tartok, hogy ha szomorkás a hangulatom ezt választom s hallgatom. Lehet nem is az ének ami megfog, hanem a zene. De nagyon jó. Páran most lehet arra gondoltok, hogy ha rossz a kedvem miért ezt hallgatom. Ettől nem lesz jobb kedvem. DE ő nem ismer. Én pont, hogy ettől tudok megnyugodni és másképp látni dolgokat, dolgaim. A zenével egy hullámhosszra kerülve nem érzem tragikusnak a helyzetet és csak jó dolgok jutnak eszembe ahogy gondolkodom. Aki ismer tudja miért. 🙂

Comments are closed.