Naptár

2013. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

A Dal 2014: indul a pályázati szezon!

MTVA_logo_2012Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA

Az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. idén is keresi azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2014-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a megmérettetésre. Újdonság, hogy idén a magyar nyelvű dalszövegek mellett angolul, valamint Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, azonban minden dalhoz csatolni kell magyar nyelvű szöveget is.

A Dal című, immár harmadik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet. A Dal című többfordulós élő show-műsor előző két szériájának sikere megmutatta, hogy a hazai könnyűzenészeknek milyen nagy szükségük van arra, hogy a kevésbé ismert együttesek, előadók és szerzők országosan ismertté váljanak, és esélyt kapjanak a nemzetközi megmérettetésre is. A Dal című produkcióval a közmédia immáron hagyományt teremt, ezért jövő év elején ismét élő műsorban keresi majd a Dániában, Koppenhágában rendezett 59. Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját.

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eurovíziós Dalfesztivál 2014
Koppenhága – Dánia

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2014-ban ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon. A Koppenhágában megrendezendő verseny májusi elődöntőit és döntőjét az M1 élőben közvetíti.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union, EBU) 59. Eurovíziós Dalfesztiválján a Magyarországot képviselő versenyzőt az MTVA nyilvános, az M1- en élőben sugárzott nemzeti döntő keretében, szakmai zsűri és a közönség bevonásával választja ki azon jelentkezők közül, akik pályaműveikkel december 1-ig az MTVA alábbi pályázati felhívására neveznek.

Pályázati feltételek:

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar színekben induló versenyző(k) az ő(ke)t nevező MTVA-t és a Magyar Televízió Zrt.-t képviseli(k) a nemzetközi versenyen. A szervező EBU szabályzata értelmében kizárólag a versenydalt nevező televízió társaság felelőssége és döntési kompetenciája az őket képviselő dal és előadó kiválasztása. A pályázati határidőig beérkezett, a lenti feltételeknek mindenben megfelelő versenydalok közül elő zsűri választja ki azokat a dalokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. Az elődöntők legjobbjait a szakmai zsűri és a közönség választja ki, ezek kerülhetnek a döntőbe, ahol eldől, melyik dal képviseli Magyarországot 2014-ben Dániában.

1. A benevezett dal (sem a dalszöveg, sem a zene, sem külön-külön, sem együtt) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba, illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2013. szeptember 1. előtt.

2. A dal maximális hosszúsága három perc lehet. Az ennél hosszabb dalokat az EBU kizárja a versenyből.

3. Csak olyan előadó(k) nevezhet(nek), aki(k)nek korábban már jelent meg albuma vagy rádiófelvétele, illetve kiadóval kötött érvényes lemezszerződése és/vagy menedzsment háttere van.

4. Az Eurovíziós Dalfesztiválon résztvevő művészeknek 2014. májusáig, az első koppenhágai elődöntőig be kell tölteniük 16. életévüket.

5. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dal előadásában a színpadon maximum hat személy vehet részt. Élő állat szerepeltetése a színpadon nem engedélyezett.

6. Minden közreműködő előadóművész csak egy ország színeiben vehet részt ugyanabban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon.

7. A nevezők tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntője a nevezett dalok és nem az előadók versenye, ezért a pályázatot kiíró dönt arról, hogy a dalt kinek az előadásában nevezi az Eurovíziós Dalfesztiválra.

8. A résztvevő műsorszolgáltatók dönthetik el, hogy előadóművészük az Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntőjében milyen nyelven énekel. A DAL című, hazai dalválasztó műsorfolyamban, amely Magyarország legjobb dalát hivatott megtalálni a műsorkészítők preferálják a magyar nyelvű dalok éneklését, de a dal szövege lehet angol nyelvű is és/vagy a Magyarországon élő kisebbségek és etnikumok hivatalosan elfogadott anyanyelvén is íródhatnak. Magyar nyelvű szöveg mindenképpen szükséges. A versenyzők a fenti nyelvű változatokat is leadhatják a dalokból, és ezek a zsűri döntése alapján a televíziós versenyben is bemutatásra kerülhetnek.
9. A színpadon az előadás kizárólag fél-playbackben történhet, ami azt jelenti, hogy csak az énekhang élő, a zenei kíséret felvételről szól minden esetben. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

10. Legkésőbb 2014. március 10-ig  lehet változtatni a dalszövegeken, az előadóművész vagy csoport megnevezésén, a dal címén, valamint a dal előadásának nyelvén, azaz mindabban, ami megjelenik a nyomtatott anyagokban, a brosúrákban, CD-borítókon és füzeteken.

11. A dalok szövege, illetve előadása nem csorbíthatja az Eurovíziós Dalfesztivál jó hírnevét. Politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett az Eurovíziós Dalfesztivál alatt. A dalok szövegében vagy előadásában káromkodás vagy illetlen beszédmód nem engedélyezett. E szabály megszegése kizárással járhat.

12. Azon előadók, akik ellen érvényes büntetőeljárás folyik, vagy közbotrányt okozó viselkedésük bizonyított, automatikusan kizárhatóak a pályázók közül.

13. Az előadó/előadók, valamint a szerzők pályázatuk beadásával kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket az MTVA-val és a Magyar Televízióval való folyamatos együttműködésben, illetve szerződéskötésben.

14. A Magyar Televíziót és az MTVA-t képviselő előadóművész(ek) és stábja vállalja, hogy a nemzeti döntő és az Eurovíziós Dalfesztivál döntője közötti időszakban kiemelt figyelmet fordít a versenyen való szereplésre, továbbá az MTVA-val és a Magyar Televízióval együttműködve mindent megtesz a lehető legjobb elért eredmény érdekében, beleértve a Magyar Televízió és az EBU által megszabott határidők betartását és az összes promóciós célú szereplést. Az MTVA által szervezett promóciós szereplésekért az előadó(k) juttatást nem kérhet(nek) és nem fogadhat(nak) el. Az előadó(k) vállaljá(k), hogy  az MTVA által meghatározott időtartamban Koppenhágában tartózkodik(nak).

15. A versenyre kijutó dallal kapcsolatos átruházható kiadói és előadói jogok vonatkozásában az MTVA külön szerződést köt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU).

16. A benyújtott pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

– a hangzóanyagot audio fájl és mp3 formátumban CD-n;

 

– a versenydal végleges címét, zeneszerzőjét, szövegíróját, az előadó nevét illetve művésznevét

– az előadóról/előadókról és szerzőről/szerzőkről készült, sajtófelhasználásra alkalmas fotókat valamint az előadó(k) és a szerző(k) magyar és angol nyelvű szakmai életrajzát CD-n;

–  a dalszöveget írásban a benevezett nyelven és annak magyar nyelvű változatát

– videoklipet (ha már van) CD-n;

– írásos nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket ismeri és elfogadja, annak mindenben megfelel (különös tekintettel annak 1. pontjára);
Az érvényes pályázathoz szükséges információkat összefoglaló, kötelezően kitöltendő és beküldendő pályázati űrlapot a http://www.adal2014.hu/ honlapról lehet letölteni.
A fenti dokumentumokat illetve CD-ket egy darab zárt borítékban, ajánlott levélként kell postára adni.

Bármelyik melléklet hiánya érvénytelenné teszi a pályázatot.

A pályázati anyagot az elbírálás után egy évig őrizzük meg.

A pályaművek postára adási határideje 2013. december 1, vasárnap éjfél.

A pályaműveket a következő címre várjuk:

EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL

MTVA
1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

110 hozzászólás A Dal 2014: indul a pályázati szezon!

  • schanc

    Na, kíváncsi vagyok, mennyire árasztja el az angolnyelvűség a versenyt.
    Egyébként a 3. pont miatt kissé csalódott vagyok. Ez azt jelenti, hogy én nem indulhatok 🙁 🙂 Na, de komolyra fordítva a szót, azért tényleg nem örülök ennek a feltételnek, bár lehet, csak én tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.

  • Dani

    Most már lehet angol nyelvű is? Arról nem is beszélve, hogy kisebbségek, etnikumok anyanyelvén is? Na, itt telt be a pohár! Csak magyar nyelvű dalokat lehessen indítani!

  • Gabi

    Az a 3. pont tavaly is vitatéma volt de én továbbra is érthetőnek gondolom ezt a kikötést és ma ez gyakorlatilag minden zenével foglalkozó embernek elérhető, semmi nehézséget nem okoz.
    A nyelvválasztás lehetőségének örülök, miért erőltetnénk rá egy jó angol nyelvű dalra a magyart mikor kint úgy is angolul szólalna meg? Ettől függetlenül hajrá magyar nyelvű dalok én szívesen küldenék ismét ilyet a versenyre. Jó lenne ha előre tisztázva lenne majd melyik dal milyen nyelven hangozna el kint.
    Valószínűleg ismét rekord mennyiségű pályázat érkezik majd, remélem minőségben is jobbak leszünk már. 🙂

    • A harmadik pont értelmében a Dal 2014 győztesének kell állni a koppenhágai költségeket. Szponzorok vagy tőkeerős kiadó mindig jól jön, esetleg egy minisztérium vagy maga a közmédia 🙂 nincs megkötés arra tudtommal hogy kinek kell fizetni a repjegyet, szállodát, étkezést. Szóval ha valakinek nincs lemezkiadója de van mondjuk egy milliója, az is jelentkezhetne…

  • Risu

    Mi ez a kisebbségek,etnikumok nyelve? De remélem Koppenhágába már magyarul vagy angolul fogjuk hallani, mert én nagyon nem örülnék mondjuk egy szlovák dalnak.

  • Clusters

    Gondolom akik hivatalosan is be vannak jegyezve kisebbségként, nemzetiségként Magyarországon. Szóval akkor: bolgárok
    cigányok
    görögök
    horvátok
    lengyelek
    németek
    örmények
    románok
    ruszinok
    szerbek
    szlovákok
    szlovének
    ukránok

    De lehet én értelmeztem félre, javítsatok ki ha tévedek. 😀

  • Hegedüs Zoltán

    „Élő állat szerepeltetése a színpadon nem engedélyezett.”
    A Wikipédiából:

    Élővilág
    Domén: Eukarióták (Eukaryota)
    Ország: Állatok (Animalia)
    Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
    Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
    Osztály: Emlősök (Mammalia)
    Rend: Főemlősök (Primates)
    Család: Emberfélék (Hominidae)
    Nemzetség: Hominini
    Alnemzetség: Hominina
    Nem: Ember (Homo)
    Faj: Homo sapiens (Értelmes ember)
    Ma élő egyetlen alfaj: Homo sapiens sapiens (Mai ember)

  • Edd

    Itt van Tóth Gabi új dala, amivel azt nyilatkozta, hogy lehetséges megpróbálja az esc-t. Hát jelenleg én nem tudom mit gondoljak róla, van benne valami ami tetszik, mert idézi a régi dalokat, meg egy kicsit a régi esc-s dalokat. De egy három perces változatra kíváncsi lennék.
    http://www.youtube.com/watch?v=V_FCuM5QfMs 1:44-nél kezdődik a dal

  • Zoli

    Nekem hatalmas csalódás… Hatalmas. 🙁

  • Risu

    Nekem bejön Gabi dala, de ez megint csak nem tarolna kint 😀

  • Gabi

    Szerintem Gabi sehol nem említette hogy ez az a dal amivel megpróbálná (bocs ha tévedek) ha mégis ez az akkor meg se próbálja… :/

  • force

    Na, kezdődik a mizéria. Ez a harmadik pont egyébként mulatságos szerintem. Egyből az jutott eszembe, hogy aha, szóval azért kell a menedzsment, hogy finanszírozzák a kint tartózkodást stb. Milyen érdekes, hogy az elmúlt két évben ugyanaz a csapat állt az indulóink mögött. Akkor már most borítékolhatjuk, jövőre is ők mennek és 100%, hogy férfi előadónk lesz? Én mondjuk nem szeretném, szerintem bitang unalmas lenne, ha ismét egy ffi énekest küldenénk. Annak viszont örülök, hogy jövőre is lesz Dal, bár én az elmúlt 2 évben nem néztem (igen tudom, nem vagyok se magyar, se hazaszerető, hogy inkább a Melodifestivalent néztem mindkét évben) de hát én legalább vállalom. 😀
    Ja és akkor jövőre ByeAlex ül majd a csöves satyekben Rúzsa Magdi mellett és osztja az észt, hogy kinek kéne mennie és maradnia? Kacc-kacc. Jót fogok nevetni, ha ez így lesz és kapcsolom ki azzal a lendülettel a TV-t ismét 😀
    A Tóth Gabis dologról meg. Nem hallgattam meg a dalt, mert nem ér annyit, de ezzel is megtudom mondani, hogy Tóth Gabit NE küldjük EV-re. Kiszámíthatatlan ez a nőszemély, még a végén egy vagináig felsliccelt libaf*s színű csillogó göncben, hupilila hátranyalt hajjal jelenne meg az EV színpadán, gondolván, h ő most aztán erotikus és jaj de szexin merész. NEM!

  • Gabi

    Nyilván erről is szól az a pont, ez a csúnya mai világ… 🙂
    A 12. pont is elég érdekes, ha gonosz akarok lenni azt mondom: ez a pont Dopeman-nak szól. 🙂

  • Gabi

    Ez Imre kommentje aláakart menni bocsánat.

  • Serinon

    Úgy nyilatkozott korábban, hogy az „új dalával” lehet hogy próbálkozik. Elvileg ez az új dala, de kétségtelenül lehet egy ennél újabb is majd 😀

  • Zoli

    Már bocsánat, de mért kötik ki, mért teszik feltétellé, hogy csak azok jelentkezhetnek, akik rendelkeznek albummal, rádiófelvétellel…stb….. Ekkora baromságot és megmondom őszintén, irritál!!

    …mert azok tudnak dalokat irni/előadni, akik már benne vannak nyakig a zenei lecsóban????

    Na, ezért tartunk (többek között) itt, ahol….

    Szánalmas!!

  • Zoli

    (Bocsánat, de fontosnak érzem megjegyezni, hogy az előbbi Zoli egy másik Zoli. 😀 )

  • Rita

    Nekem tetszik Gabi dala, de annyira nem ő (ez szerintem csak egyszerű, mai „ámerikás” popdal), hogy szerintem hiteltelen lenne a színpadon is tőle. Én idén is valami váratlanra várok, mint tavaly Alex vagy korábban a CD. Nem a mindennapokban hallható rádiós zene, de nem is túl alternatív. Nagyon kíváncsi vagyok, már alig várom, hogy megismerhessük a jövő évi indulókat.

  • Young

    Ha valami cigány nóta nyeri (ezzel nem akarom megsérteni ezen nemzetiségű olvasókat), akkor fejjel a falnak megyek.

  • Young

    Ja és a 3. pontot UTÁLOM!!!

  • Én teljes mértékben egyetértek a szabályokkal. Az, hogy korábban már kellett megjelennie az előadó(k)nak legalább egy kislemeznek, az érthető, illetve a menedzsment sem egy utolsó dolog. Hiszen, ha valaki megnyeri a műsort, az csak előny, hogy egy ilyen háttérrel utazik ki Koppenhágába – minden szempontból. A nyelvi szabályban most okos döntésnek találom, hogy visszahozták az angolt. Azt meg végképp nem értem, hogy miért mindenki a kisebbségi nyelves ponton akad ki. A tavalyi versenyszabályzatban is engedélyezve volt, csak nem domborították ennyire ki; így érthető, hogy nem is érkezett be örmény vagy ukrán nyelvű dal a válogatóra. Legalábbis abban a harmincban nem volt egy sem, amit leadtak a tévében – sőt, idén sem hinném, hogy ezerszámra jelentkeznének ilyen művekkel; bár ki tudja. Pozitív csalódásokra szerintem mindenki nyitott! Az viszont érdekes, hogy az összes külföldi média, a eurovision.tv-vel az élen úgy értesült, hogy ismét a két elődöntő – egy döntő formátumot fogják alkalmazni; már csak azért is, mivel az MTVA-tól nem hallottam ilyenről, de lehet csak az én figyelmemet kerülte el. Viszont a ma esti M1 Híradóban beszámoltak arról is, hogy a válogatóverseny döntőjére február közepén kerül sor! Innen már lehet akkor szorozni, osztani, hogy akkor mégis hány adásra számíthatunk. Az előzsűri válogatása szerintem ez esetben még karácsony előtt meg lesz, így már az ünnepek után, akár január elején elkezdhetik a válogatóst! Majd meglátjuk. Sok sikert minden pályázónak; aztán győzzön a legjobb!

  • Dani

    Állítólag Édentyúk megint támadni fog….

  • Dani

    Csak hogy tudjátok (vagy már tudjátok?): az előttem szóló Dani nem én vagyok…

  • Zoli

    „Azt meg végképp nem értem, hogy miért mindenki a kisebbségi nyelves ponton akad ki.” Én eddig nem akadtam ki nyilvánosan, pedig akartam. 😀 Szerintem semmi értelme sincs. Álszent majomkodásnak tartom. Ha valaki ukrán dalt küld be, az nem a 7400 magyarországi ukrán közül fog kikerülni… No meg kinek csordulna ki a könny a szeméből a büszke nemzeti öntudat miatt, ha májusban románul énekelne hazánk képviselője? Vagy… Miért lehet német nyelvű dalt beadni? Vannak egy-ketten nálunk, ez oké, de kulturálisan nincs sok közünk hozzájuk, szóval ennyi erőből lehetne beadni francia számokat is. Az legalább EBU-nyelv, szerelem nyelve, és nem hányom ki a belemet, ha meghallom.

    Egyébként annyira nem zavar a dolog, úgysem fogunk megszavazni egy szlovén számot… Vagy ha igen, akkor elég komoly problémák vannak. Amúgy vannak is, de itt még azért csak nem tartunk. 😀 Ilyen szlovákul meg senkinek sem lesz képe amúgy sem nyekeregni… Vagy ha lesz, akkor a következő adásra 44-es szája lesz… Mert nekem 44-es lábam van… (Kár, hogy ezt csak írom, mert amúgy nálam szelídebb ember nincs szerintem a Dunántúlon.)

  • Pitbull

    Az én lábam 45-ös. Én nyertem!!! Beeeeeee!!! 😛

  • blizzzzman

    Kíváncsi leszek, hogy a szokásos arcok (Gyurcsík Tibi, Kállay Saunder András) ott lesznek-e most is? 🙂

  • @Zoli Én sem várom el, hogy legyen kisebbségi nyelvű dal a műsorfolyamban, és egyet is értek veled, hogy nem lenne nagy büszkeség egy szerb, vagy lovári nyelvű dallal kiállni a koppenhágai színpadra – nem is történhetne meg szerintem. Csak azt akartam hangsúlyozni, hogy az idei évadban is benne volt ez a szabályban, és mégsem özönlötték el az elődöntőket a Hrvatska Kronika és az Unser Bildschirm című műsorok készítőinek a delegáltjai 😀

  • Robek

    nacionalista-soviniszta banda, pfúúúúj

  • Zoli

    Értem, hogy nem várod el, világos minden. 😀 Az csak egy általános érvelés volt az elején, igazából az sérti az igazságérzetemet, hogy miért pont a kisebbségek nyelve… Nem hiszem, hogy a magyarországi horvát hagyományőrzők pont az Eurovízióra vágynak… Semmi logika nincs ebben a megkötésben… Ami már egy kicsit nemzetközi, nem angol, és jól hangzik (tehát a francia), azt ezzel már kizárták… Persze nekem sem az lett volna az álmom, hogy francia nyelvű dalt küldjünk, de olyan alapon, hogy szóba jön a szlovák, a német, az ukrán, az örmény… Én azt mondom, hogy lehessen csak magyart és angolt, vagy minden nyelvet unblock! Nem vagyunk sem India, sem Svájc…

    Máté, értem én, amit mondasz, csak azt fejtem ki, hogy miért ez a pont veri ki a biztosítékot embereknél, például nálam. 😉 😀

  • Robek

    KSA már jelezte, hogy nevezni fog, angolul.