Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
Marco Mengoni valóságos karácsonyi ajándék volt szüleinek: 1998-ban, december 25-én született Ronciglionéban. Tavaly előtt az olaszok már 32 ponttal megközelítették az Eurovíziós győzelmet, ami miatt jól láthatóan vérszemet kaptak, és évről-évre a legméltóbb előadókat próbálják a dalfesztivál színpadára állítani.
„Kisgyerekként minden műfajjal igyekeztem kapcsolatot teremteni, gyakran került rock, pop, r&b, és soul lemez a lejátszóba. Szívesen énekelgettem, de ahhoz túlságosan félénk voltam, hogy ezt ne magányomban tegyem. Aztán egyszer a szüleim véletlenül mégis meghallottak, és beírattak egy zeneiskolába. A tanultak nehezebbek voltak, mint gondoltam, rengeteget kellett gyakorolnom: légzőtechnika, arci feladatok, skálák… Mindent a fejlődés érdekében!”
Hét évig állt a háttérben (énekesként és technikai dolgozóként egyaránt) a nagy áttörést jelentő, 2009-es X-faktor győzelem előtt. Dove Si Vola című kislemezével aztán újabb elsöprő sikert aratott. A hatvanadik születésnapját ünneplő Sanremói-fesztiválon Credimi Ancora című számával bronzérmes lett. Idén a 63. alkalommal rendezték meg a híres eseményt, ahonnan Marco ezúttal nyertesként távozott. Kisvártatva megjelent új albuma is.
Az év férfielőadójának is megválasztott énekes elsőként megjelentett anyagai platinaminősítést kaptak. „Re Matto live” című, élő felvételeket tartalmazó korongja az eladási listák élére ugrott. Az MTV European Music Awards (EMA) ceremóniáján a legjobb európai produkciónak járó kitüntetést kapta, 17 alkalom után az első olaszként, akinek a díjban része lehetett. Ezzel gyakorlatilag a maNga nyomdokaiba lépett: a török együttes 2009-ben zsebelte be az elismerést.
2011 szeptemberében újabb kislemeze és koncertalbuma jelent meg, amire főként a római és a milánói közönség az utolsó példányig igényt tartott. Népszerű volt színházturnéja is, a Lorax című animációs film kapcsán pedig szinkronszínészként is kipróbálta magát. Jelenleg koncertjei mellett új kihívására, az Eurovíziós szereplésére is gőzerővel koncentrál.
Sajnos idén is túl fogják értékelni az olaszokat. Igazából mikor ’11-ben megkapták a 2. helyet, akkor elkönyveltem hogy pár év múlva nyerni is fognak. Most úgy érzem erre nagyon megvan az esély.
Szép ez a dal, de mégis olyan közömbös számomra.
Tipp: 1-3hely
Nálam 39/26
Sajnos ismét egy olyan dal, amitől nem estem hasra. Szép, de semmi extra. A zsűri nagy kedvence lesz, ebben biztos vagyok.
Nálam: 6/6 (az automatikus döntős országok között)
Tippem: 5-10.hely között a öntőben
Szerintem is túl fogják értékelni, de engem egyáltalán nem fogott meg. Abban biztos vagyok, hogy a legjobb tíz között fog végezni.
Biztos 1998-as születésű? 😉 Egyébként tetszik a dal, bár Nina Zillinél nem jobb nálam.
nem, 1988 😀
Mindent elmondtatok, a zsűrinél szerintem megnyerik, a szavazóknál nagyon remélem hogy nem mert azért nem ez a legjobb dal idén. Nem szeretnék olasz győzelmet.
Szeretem ezt a dalt. Valahogy kiemelkedik a többi ballada közül, talán az olasz nyelv miatt. Viszont nem szeretem Marco színpadi előadásait, valahogy nekem olyan eröltetett az egész.
Összességében nálam 3/39, de szerintem nem fognak nyerni. Ugyan sokkal jobb mint a 2011-es dal, de Nina dalánál jóval gyengébb és ha ő alig fért be a top 10-be akkor Marco se fog nyerni.
A zsűri előre fogja nyomni mint a 2011-es förmedvényt, bár ez legalább egy vállalható dal. Nem hinném, hogy győzni tudna ezzel Marco.
6/39
Ez is a kedvencek egyike. Bár nekem a telefonkönyvet is énekelhetik, ha olaszul van, nálam biztos nyerő. Annyira örülök, hogy végre észhez tértek és a saját nyelvükön énekelnek. Van az olasz dalnak olyan hagyománya, hogy nincsenek rászorulva, hogy egy svédektől vett angol nyelvű dalt énekeltessenek egy Amy Winehouse-klónnal.
Akkor most szembe megyek veletek (hú, már félek mi lesz Romániánál!!!!!). Ez az egyik kedvencem idén, annyira szép hangja van és bár egy szót nem értek az egész dalból, de annyira szép és megnyugtató. Nem gondolnám, hogy csak a zsűrinek fog tetszeni. Visszatérésük óta ez a legjobb daluk. Marco teljesen profi módon szépen építkezik végig.
Habár szerintem Dánia idén tarolni fog,az olaszok dobogójában is majdnem biztos vagyok. Szép dal,Marconak eszméletlen hangja van,amely ebben a dalában is jól megmutatkozik:http://www.youtube.com/watch?v=XAr1Q1_vz2w
Idén kifejezetten nem szurkolok senkinek sem,nincsen igazán kimagasló dal,de az ő győzelmüknek örülnék… 🙂
Ezt a dalt sajnálom legjobban, hogy nem kapott tőlem pontokat. Nagyon igényes, szép, jó hanggal. A zsűrinél szerintem meg van az első hely. Kérdés a közönség. Szerintem annál erősebb színpadkép kell, mint hogy egy helyben áll. (gondolok itt olyanra, hogy meg lehetne úgy oldani mint 2011-ben {zongora}). Simán meglehet a győzelem.
TIPP: DÖNTŐ 1-5.
Marco 1988-ban, született, nem 1998-ban! 😀 Lehetetlennek tűnt hogy fiatalabb legyen nálam… Pedig én se nézek ki 18-nak, de ő ha nagyon koránérő, akkor se lehet 15…:D
Én úgy gondolom, hogy idén vagy az olaszok vagy az ukránok fognak nyerni. Mind a kettőnek nagyon örülnék.
Nagyon szeretem az olaszok zenéjét, így szinte minden évben a top 3-as listámon szerepelnek. Az idei daluk a 2. helyen áll. Nekem ez a kedvenc balladám ebből az évből.
nagyon szép dal top 10 !
Nekem többszöri hallgatás után is kicsit semmilyen a dal, de esélyes arra, hogy megfogjon majd, amikor élőben hallom.
Vigyázat próba videó aki idegenkedik az ilyesmitől ne nézze meg. Ha már Olaszország…
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RhBPygq9vfw
Idén ugye az első próbák elvileg sajtó mentesek lesznek de ha már a „próba próbája” is kiszivárog akkor valószínűleg nem sok értelme lesz ennek.
Én idén elhatároztam, h a próbákat nem nézem meg, pedig nagyon kíváncsi lennék néhány ország próbájára, de visszafogom magamat 😀 Hátha így még érdekesebb lesz a verseny (szerencsére nem is lesz sok időm a próbavideók nézegetésére jövőhéten). Egyébként meg csak most kezd leesni, hogy 11 nap és kezdődik, mintha csak tegnap választották volna ki az első dalt, még decemberben…
Marco egy nagyon színes egyéniség jó hang és e mellé egy dal amibe megvan minden ami kell!Zsűrinél 1. lesz szerintem a közönségnél pedig top 10 be kerül az biztos!
Nálam:2/39 ByeAlex mögött
Tipp:1-5/26