Napi Eurovízió 2013: Moldova

moldovaTudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

Moldova idén már 9. alkalommal küld versenyzőt az Eurovízióra, legjobb helyezésüket debütálásukkor érték el, a Zdob si Zdub a 6. helyre repítette az országot 2005-ben. A döntőt mindössze egy alkalommal, 2008-ban kényszerültek kihagyni, akkor az elődöntő a 12. helyén végzett Geta Burlacu. Idén az Eurovíziós rajongók számára már ismerős énekesnő képviseli Moldovát: Aliona Moon az O mie (Egy ezer) című dalt fogja előadni.

Aliona Moon egy igazi csillag a moldáv zenei életben. Már 2012-ben is részese volt az Eurovíziós Dalfesztiválnak, igaz akkor a háttérben volt, Pasha Parfeny háttérvokálosaként. Idén a két előadó helyet cserélt, és Aliona lesz az előadója az idei Eurovíziós dalnak, az O Mie-nek.

Aliona Munteanu 1989-ben Moldova fővárosában, Chisinauban látta meg a napvilágot. Édesanyjának köszönheti zenei szeretetét, aki gyermekkorában moldáv dalokat és altatókat énekelt neki. A fiatal lány több zenei produkcióban is énekelt és táncolt, sőt hazáján kívül más országok különböző versenyein is részt vett: járt Magyarországon, Fehéroroszországban, Franciaországban, Romániában valamint Bulgáriában is. 2010-ben részt vett a moldáv tehetségkutató showműsorban, a Fabrica de Staruri 2-ben (Sztárgyár 2), ahol a harmadik helyen végzett, valamint elnyerte a közönség kedvence címet. A versenyt követően két korábbi Sztárgyáros előadóval megalapították a Thumbs Up zenekart, mely 2011-ig működött. Ezután Aliona, mint szólóénekes, több trófeát is magáénak tudhatott a nemzetközi porondon, ezek közül külön kiemelendő az alábbi kettő, Romániában tartott fesztiválon elért siker: “Martisor Dorohoian” és a “Dan Spataru”.

Miután pozitív tapasztalatokkal tért haza a tavalyi Eurovíziós Dalfesztiválról, úgy döntött, idén ő is megpróbálja, és benevez a moldáv nemzeti döntőbe. Aliona tehetsége és szerencséje révén tarolt: elnyerte a jogot Moldova képviseletére Malmöben. A nemzeti döntő estéjén bár angolul énekelt, de Svédországban román nyelven fog megszólalni az O mie. Dalát Pasha Parfeny írta, aki egyébként a lány producere is.

Comments

27 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2013: Moldova” bejegyzéshez

  1. Zolecs avatar
    Zolecs

    A másik érfelvagdosós ballada.Dögunalom.
    Ami azonban megjegyezhetővé teheti az a tavalyi azeri Sabina kölcsönkért ruhája…A döntő végére jósolom őket.
    Nálam 39/31

  2. Sztbeni avatar
    Sztbeni

    Szerintem ez a szám meglepően jó helyen fog végezni. Nem azt mondom, hogy megnyeri, de a top10 meglehet. Nem rossz szám. Nagyon jó döntés, hogy nem angolul, hanem románul van. Sokat dob rajta.

  3. force avatar
    force

    2009-ben szerettem utoljára a moldáv dalt, idén a TOP 10-es listámban első perctől kezdve ott van Moldova. Kifejezetten örültem, hogy nem Boris Covali nyerte a nemzetit a borzalmasan unalmas dalával, Aliona milliószor jobb volt, ráadásul az, h románul lesz még egy kis pluszt ad a dalnak. Döntős lesz, a döntőben meg szerintem a szokásos moldáv eredményt hozza majd.
    Nálam: 4/16
    Tippem: 6/16 (11-15.hely között a döntőben)

  4. msz avatar
    msz

    Nekem tetszik. A ruhát még szebben is valósították meg, mint tavaly az azeriek, csak a haját kellene megváltoztatni. A román nyelven éneklésnek örülök. Valószínűleg döntőbe jut.
    Nálam: 15/39

  5. Clusters avatar
    Clusters

    Szerintem abszolút döntős, remek dal, kicsit nyávogós de tetszik. 16/39

  6. Bakancs avatar
    Bakancs

    Nekem az egyik kedvencem, bár én szembemegyek az előző véleményekkel: nekem a ruha nem tetszik (remélem, változtatnak rajta, mert koppintani az Eurovízión sosem kifizetődő), a haj és az űrlény külső pedig kifejezetten bejön, a dal viszont nekem angolul jobban tetszett.
    Aliona viszont szimpatikus számomra, szóval talán ezért is kedvelem ennyire a számot. Remélem, jó helyezést fog elérni, bár a moldáv dalok eddig csak akkor végeztek elöl, ha nekem nem tetszettek 😀

  7. krobert avatar
    krobert

    Nekem nem tetszik, de jobb helyezést fog elérni, mint azt sokan gondolnák.

    TIPP: DÖNTŐ, ott 11-15.

  8. Dani avatar
    Dani

    Jó kis ballada, Moldova egyik legjobb dala. A román verzió sokkal jobb, mint az angol, örülök, hogy ezt viszi. Én a döntőben egy 10-20 közötti helyet gondolnék neki.

  9. Gabiii avatar
    Gabiii

    Ennek a dalnak valahogy nem is adtam esélyt. Egyszer-kétszer hallgattam végig azóta mindig átugrom. Nem fogott meg benne semmi. El tudnám képzelni a döntőt nélküle, de az se baj ha bejut.

  10. Zsolti avatar
    Zsolti

    Nagy kár, hogy a refrén ugyanannak a dallamnak a négyszeri elénekléséből áll.

  11. Gabor avatar
    Gabor

    Tipikus Euróvíziós Ballada 🙂

    nekem nem jött át

  12. Klész Imre avatar

    Tetszik, sokkal inkább mint a túlértékelt Valentina Monetta. Sőt, én azt jósolom hogy ballada fog nyerni idén, de nem ez 🙂 és hogy megint túl messzire kell utazni nagyon aki Eurovízióra akar menni jövőre.

    1. force avatar
      force

      hmm… Azerbajdzsán, Grúzia, Oroszország? 😀

    2. Mettyú avatar
      Mettyú

      számomra nem sokat ad a dal. vagyis ha csak megy a szám d eközben mást csinálok, akkor tetszik, de ha kimondottan ezt hallgatom és rákoncentrálok, akkor valamiért már nem.
      Tény, hogy a ruha nagyon tetszik, de nem hinném, hogy ebben lesz Malmőben. Ennek ellenére úgy gondolom döntős lesz, habár 9-10. helyen jut majd tovább.

    3. Pitbull avatar
      Pitbull

      Inkább Izland…

    4. Mettyú avatar
      Mettyú

      jó ezt nem is értem miért ide írtam…

    5. force avatar
      force

      Izland lett vna a negyedik ország, amire gondoltam 😀

    6. Gabiii avatar
      Gabiii

      Szerintem is ballada nyer, de nem kell majd messzire utazni! 😛

    7. Dani avatar
      Dani

      Úgy legyen (remélem, jövőre – többek között – a magyar induló is Reykjavíkba megy).

    8. smileyshine avatar
      smileyshine

      +1 Dani! 🙂

  13. smileyshine avatar
    smileyshine

    A kezdetektől fogva az egyik kedvencem. Sokkal jobban kivitelezték a ruhát, mint tavaly Sabinaék. Nekem a haja is tetszik, arról nem is beszélve, hogy Pasha zongorázik! Egyébként annyira szeretem a moldávokban, hogy mindig mosolyognom kell a színpadképtől! 🙂

  14. BeN avatar
    BeN

    Nekem is nagy favoritom már az első pillanatól és sikert jósolok neki, biztos vagyok benne, hogy a TOP13 lesz 🙂

    1. BeN avatar
      BeN

      egyébként ez az első olyan moldáv dal 2007 után ami tetszik 🙂

  15. Mona avatar
    Mona

    Az angol verzió nem tetszett, de mióta láttam a román feliratos videót állandóan ez jár a fejemben. Nyerni nem fog, de döntős lesz és szerintem benne lesz a Top 15-ben.

    Imre miért túlértékelt Valentina dala? Szerintem nagyon jó vagy legalábbis nekem tetszik!!!

    Izlanddal én is kiegyeznék 🙂

  16. Zsuzsi avatar
    Zsuzsi

    Lehet,hogy Imre Izraelre gondolt,bár Izland vagy Azerbajdzsán győzelmének jobban örülnék.Moldova sem rossz,de szerintem nem egy győztes dal.

  17. Zsuzsi avatar
    Zsuzsi

    Egyébként az izraeli dal nekem nem nagyon tetszik.

  18. János avatar
    János

    Hú,de sokat dobott rajta a román nyelv. A hirtelen hangfelemelések egy kicsit még mindig elviselhetetlenek,de összességében ez egy nagyon jó dal. Kíváncsian várom 🙂