Napi Eurovízió 2013: Finnország

finlandTudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

2006-ban a Lordi nyerte az athéni versengést, a finnek azóta pedig egyszer sem tudták ez a sikert megismételni, a döntő hátsó felében végeztek, amikor a döntőbe jutottak. Idén Kristina Siegfrids próbál szerencsét. Krista eljött, hogy folytassa energetikus előadásait, amit a finn The Voice idején kezdett el. Sikereiben fontos szerepet játszottak a fülbemászó dallamok, az extravagáns és stílusos showelemek, és az ő szókimondó és vidám egyénisége.

– Amikor 5 éves voltam teljesen hatalmába kerített Carola dala, a Fångad Av En Stormvin. Mindig ezt énekeltem el és adtam elő. A kedvencem a szélgép volt, ami én otthon egy hajszárítóval helyettesítettem. Az Eurovíziós produkciómban biztos meg fog jelenni a nagy szélgép – Krista elmondása szerint.
A zenét, a táncot és a színészetet kombinálja egy új, egyedi módon. Több musicalben és kabaréban játszott már.
– A show fontos. Szórakoztatni szeretnék és a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát. Minél nagyobb annál jobb, minél őrültebb az annál még sokkal jobb! – teszi hozzá az énekesnő.
A malmöi versenyen Krista Siegfrids és a TeamDingDong csapat együtt lép fel ezzel a pörgős dallal.
– Ez olyan mintha egy álom vált volna valóra. 5 éves korom óta a verseny nagy rajongója vagyok, és követem minden évben. Ez a legnagyobb és a legőrültebb party a világon és mi ezt még nagyobbá és még őrültebbé fogjuk tenni! A TeamDingDong Európát DingDongra fogja késztetni.

Krista debütáló albuma május 10-én fog megjelenni. Energetikus pop-rock elemek, különböző témák és markáns számok jellemzik. A zene fogja majd mind a lábaidat, mind a gondolataidat mozgásra kényszeríteni.

Comments

16 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2013: Finnország” bejegyzéshez

  1. Zolecs avatar
    Zolecs

    Egészen pontosan ez az a dal ami a legnagyobb előrelépést tette nálam.Manapság már 4-5x biztos meghallgatom.
    Szerintem ez az esküvős történet bejöhet a népnek.

    Tipp: Döntős 15-20hely
    Nálam: 39/5

  2. EsC_BaT avatar
    EsC_BaT

    Egy igazi őrült dal. Nagyon nagy hangsúly van fektetve a színi megmozdulásokra, a humorra. Aki esetleg nem beszéli az angolt, az is könnyen megérheti a történetet. Úgyhogy ha Carolának sikerül egy a videóhoz hasonló show-t kreálnia Malmö-ben, akkor nem csak 1-szer látthatjuk ott színpadon. 😉

    Nálam: 18.

    1. EsC_BaT avatar
      EsC_BaT

      Javítom magam, ha Kristinanak sikerül…

  3. StanB avatar
    StanB

    Én a kezdetektől nagyon szerettem ezt a dalt 🙂 Igaz érződik a Katy Perry-s beütés, de ettől függetlenül szerintem nagy sikere lesz 🙂 Az egyik legpopulárisabb dal ebben az évben 🙂
    (Az UMK-ban szerintem Diandra volt a legjobb 😀 )
    Tipp : Elődöntő : 3-5.hely
    Döntő: 7-13.hely

    1. StanB avatar
      StanB

      Egyébként nagyon megtetszett az acoustic verzió is 🙂
      http://www.youtube.com/watch?v=BkCWaaLtAjs

  4. János avatar
    János

    A finnek idén úgy érzem,hogy nem döntöttek jól,amikor ezt a dalt választották. Eddig olyan szívhez szóló produkcióik voltak,miért kell megszakítani a sort. Számomra ez a dal az Eurovíziót is megnyerte volna:https://www.youtube.com/watch?v=FZbhlh2Q6mw

    1. smileyshine avatar
      smileyshine

      Nálam is! Én majdnem sírtam, amikor Krista nevét mondták! És egyébként nem vagyunk egyedül, Twitteren a mái napig emlegetik Mikaelt! Először és utoljára fogok más dalt elemezni, mint ami a téma, de a We should be through volt az egyetlen dal, amitől sírtam! Fantasztikus mestermű és HATALMAS hiba volt ez a finnektől! A világnak szüksége van erre a dalra! (Szegény Európa nem tudja, miről marad le)

    2. smileyshine avatar
      smileyshine

      Hatalmas rajongója vagyok Kristának, fantasztikus nő. (De azért nem felejtem el Mikaelt) Twitteren írta, hogy ha „TeamDingDong” 12 pontot kap Magyarországtól, akkor ide is jönnek, úgyhogy tessék szavazni! 😉
      Alapvetően a míningful dalokat szeretem, de tény, hogy egész nap ezt éneklem a suliban. Én megkockáztatnék egy Top10-et, mert nagyon népszerű Krista is és a dal is, ráadásul elsőre meg lehet szeretni a dalt! Hajrá drága Finnország!

  5. force avatar
    force

    A második elődöntő legjobb dala, ehhez kétség sem fér. Már az első perctől kezdve ennek a dalnak drukkoltam a finneknél. Krista pedig hihetetlen egyéniség (totál ellentéte az osztrák Natália Kellynek), tipikusan ő az az előadó, aki élettel tud megtölteni bármilyen dalt. A finnek végre megérdemelnének egy jó eredményt, remélem idén, ezzel a dallal sikerül is nekik.
    Nálam: 1/17
    Tippem: 9/17 (15-20.hely a döntőben, de ha már a TOP 10 közelébe kerülnének az is nagyon jó lenne)

  6. krobert avatar
    krobert

    Elsőre sem tetszett a dal és azóta sem tudtam megkedvelni. Kimagasló eredményt biztos nem fog elérni, középmezőnyt fog szerintem elérni, a zsűrinél is és a közönségnél is. Jó, hogy van egy témája a dalnak és tulajdonképpen hangilag sem rossz, de nekem így sem fér be a döntőbe.

    TIPP: DÖNTŐ, ott 16-20.

  7. Gabiii avatar
    Gabiii

    Én is nagyon szeretem (végre) a finn dalt, így idén San Marino mellett ők kapnak majd szavazatot tőlem az elődöntőben. Nálam TOP 5. A valóságban döntő középmezőnyre számítok hacsak nem lesz valami nagyon jó show a dalhoz.

  8. smileyshine avatar
    smileyshine

    Zolitt, megnéztem az észt dalt felirattal és fantasztikus! Nagyon köszönöm! 🙂

  9. Seatter avatar
    Seatter

    Szeretem.:)
    Fülbemászó,humoros,jó a szöveg,Krista is gyönyörű. 🙂
    Nálam:17/4 az elődöntőben,így én bejuttatnám.
    elődöntö tipp:5-7. helyen bejut a döntőbe.
    döntő tipp: 15-20. hely.
    Hará Suomi!:)

  10. Mettyú avatar
    Mettyú

    Nekem tetszik, vidám dal és mindenképp kilóg a balladák sorozatából összességében örülök neki. Igaz én Diandrát küldtem volna, de így jobb, hogy kevesebb a lassabb dal.
    Nálam: 8/39

  11. porcukor90 avatar
    porcukor90

    Egyik nagy kedvenc, és Krista vidám személyisége, pozitív energiája ragadós. 🙂 Hajrá!

  12. Zoli avatar
    Zoli

    A szöveg mellett semmi sem szól mellette. Giccsparádé. Hatásvadászat level 1000000.