Napi Eurovízió 2013: Ciprus

cyprusTudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

Despina Olympiou a ciprusi Limassolban született, és itt is nevelkedett egészen odáig, míg zeneelméleti és zongoratanulmányait el nem kezdte Londonban. Profi pályafutása 1992-ben kezdődött: először neves görög előadók háttérénekesnőjeként tevékenykedett. 2000-ben Ton Mation Sou I Kalimera címmel megjelentette első albumát, melyet három esztendővel később egy platinaminősítésű kislemez (Vale Mousiki) követett. Az elkövetkezendő években még három CD-je került a boltok polcaira, a kasszasiker pedig sosem maradt el. Eddigi legnépszerűbb dala (Pes To Dynata) 2007-ben volt a rádiók kedvence.

Az évek során lehetősége nyílt együttműködésre az európai zene legnagyobb alakjaival, de emellett egyesült államokbeli és ausztrál producerek, énekesek is szívesen dolgoztak vele. Tehetségétől nem fosztotta meg a színházba járókat sem, több darabban nyújtott tündöklő alakítást.

Idén az An Me Thimáse (Ha még emlékszel rám…) című számával száll ringbe a dalfesztiválon. A zeneszerző, Andreas Giorgallis Despinához hasonlóan Londonban edzette tökéletesre zenei képességeit. 1988 óta dolgozik a szakmában, tehát egy roppant tapasztalt producerrel van dolgunk. Az Eurovízió rajongói főleg Constantinos Christoforou 1996-os versenydala miatt ismerhetik. A szövegíró, Zenon Zintillis nevét 1998-ban hallhatták a verseny lelkesebb követői, hiszen az ő gondolatait énekelte el Michalis Hadjiyiannis a Genesis nevezetű slágerében.

Comments

11 hozzászólás a(z) “Napi Eurovízió 2013: Ciprus” bejegyzéshez

  1. force avatar
    force

    Sajnálom Ciprust, mert nem olyan rossz ez a dal. Sőt, kellemes szerintem, és valamiért a 90-es évek lassabb versenydalait juttatja az eszembe. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy döntőbe jutnának. Valami azt súgja, hogy hasonlóan rossz helyezésre számíthat Despina, mint Csézy 2008-ban.
    Nálam: 7/16
    Tippem: 16/16

  2. Zolecs avatar
    Zolecs

    Tipikusan az a ballada amire legszívesebben felvagdosnám az ereim. Annyira jellegtelen és felejtős, amin még a görög nyelv sem segít. Azt bírom hogy a ciprusi klipek is mindig annyira kreatívan készülnek hogy mindenki az erdőben rohangál. XD

    Tipp:Elődöntőben marad
    Nálam 39/38

    1. StanB avatar
      StanB

      +1 😀

    2. smileyshine avatar
      smileyshine

      Csatlakozom! Igen, a fölvagdosnám az ereimet egészen találó! Többször is meghallgattam, de szörnyen unalmas. Biztosan velem van a baj! Csodás hangja van, de ez a dalon nem sokat segít! (Ez gonosz volt)

  3. Bakancs avatar
    Bakancs

    Szép hang, szép szám, de csak a huszadik hallgatás után emlékszem rá, akkor is csak a refrén első sorára.
    Szerintem nem jut tovább.

  4. EsC_BaT avatar
    EsC_BaT

    Engem kicsit megfogott, ha hasonlóan énekel mint ezen a klippen, akkor Malmö-ben talán nem érheti csalódás.

    Nálam Cyprus 33.

  5. krobert avatar
    krobert

    Először nagyon megkedveltem ezt a dalt, de hamar ráuntam és nagyon visszacsúszott a listámon. Most kezdem újra megszeretni.(Jelenleg 21, az első elődöntőben a 10., de ez szinte naponta változik, csak az első hely biztos 😀 ) Szép a hangja meg a dal is az, de ez kevés a döntőre. Az első elődöntőben a hang kevés, ott nagyon sok jó hangú énekes van, a dal viszont a semleges nézőnek unalmas lesz, és nem gondolnám, hogy sok jót kilehetne hozni ebből a színpadon. Előnyére válhat, hogy az utolsó lassú szám lesz az első elődöntőben.
    TIPP: NEM DÖNTŐS, elődöntő 11-13.

  6. msz avatar
    msz

    Nekem először bejött, aztán rájöttem, hogy nem tetszik. Unalmas ballada, egy viszonylag jó hanggal. 27/39

  7. Gabiii avatar
    Gabiii

    Csatlakozom a többséghez, ilyen dallal nem kell próbálkozni, egy nagy semmi sajnos.

  8. Zsolti avatar
    Zsolti

    Van néhány szép kép a klipben. És sajnos ennyi.

  9. János avatar
    János

    Nekem tetszik ez a dal. Van benne egy kis varázslatosság számomra,amitől kellemes hallgatni. 🙂