Naptár

2013. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Napi Eurovízió 2013: Azerbajdzsán

azerbaijanTudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv

A tavalyi rendező ország egy 21 éves előadót vet be idén, hogy visszavigye a show-t Bakuba: ő Farid, aki szinte erőfeszítések nélkül bizonyította be, hogy az utóbbi évek egyik legjobb azerbajdzsáni énekesét tisztelhetjük a személyében. Hold Me című balladáját egyszerre tolmácsolta érzékenyen és erőteljesen, bebizonyítva, hogy méltó egy Dimitris Kontopoulos szerzeményre – például a Hold me címűre… A zenész (Dimitris) nevéhez kötődik még többek között Sakis Rouvas és Ani Lorak versenydala, de 27 Görögországban listavezető slágeréről is érdemes megemlékezni, amit akár jó előjelnek is felfoghatunk.

Faridot igazán három műfaj – a soul, a jazz, és a pop – inspirálta, de neveltetése során napról napra találkozott a Mugham nevű azeri tradicionális zene- és énekművészeti irányzattal is. Előadóként Stevie Wonder volt rá a legnagyobb hatással, nem csoda hát, hogy első koncertjén az „I Just Called to Say I Love You” című örökzölddel vette le a lábáról közönségét. Zeneszerzői tehetségét is több ízben bizonyította már – a nemzeti döntő egyik előfordulójában saját munkájával (Gel Yanima) mutatkozott be.
Versenyszellemét a sportok iránti szenvedélye is bizonyítja: az azeri nemzeti sportként számon tartott „freestyle-birkózás” megszállottja, de a brazil capoeirától sem határolódik el. Eme vénáját kétségtelenül szüleitől örökölte: édesanyja ezüstérmet szerzett a Szovjetuniónak tornából, apja pedig dzsúdóban volt szinte verhetetlen. Emellett ők is zenéltek: míg a hölgy a zongora billentyűit nyomkodta otthonosan, férje egy rockegyüttesben énekelt, egy szintetizátor mögött.
Farid eddigi együttesei sorából a Şərq ulduzları és a Bülbüllər emelkedik ki. Karrierje kezdetén olyan mentorok együttműködését élvezte, mint Vagif Gerayzade és Aybeniz Hashimova – ezek arrafelé sokatmondó nevek! 2012 őszén vágott neki az előválogatós castingnak, majd az itt aratott sikere után hazája Eurovíziós képviseletéért versenyezhetett. Az azerbajdzsáni nemzeti döntőt március 9-én utcahosszal, a zsűri és a közönség támogatását egyaránt kiérdemelve nyerte meg.

14 hozzászólás Napi Eurovízió 2013: Azerbajdzsán

  • force

    És egy újabb azeri dal, amitől nem estem hanyatt. A 2009-es dalukat leszámítva egyiktől se aléltam el valamiért. A „Hold me” pedig totálisan Dima Bilan 2008-as nyáltengerére hajaz, ez talán egy fokkal kevésbé nyálas. Sajnos sok esélyt nem látok arra, hogy ne jussanak be a döntőbe, pedig szeretnék már egy olyan EV-t, ahol Azerbajdzsán az elődöntőben marad.
    Nálam: 11/17
    Tipp: 2/17 (1-10.hely között a Döntőben)

  • János

    Nem tudom elképzelni,hogy hány tehetséges előadó lehet még Azerbajdzsánban. 2008 óta folyamatosan remek dallal rukkolnak elő. (számomra 2008;2010-ben ők nyertek) 🙂 Pont az ilyen ország ne maradjon az elődöntőben.

  • Sztbeni

    jó dal, engem valamiért a 2008as oroszra emlékeztet

  • Zolecs

    Hát én egyre többet hallgatom ezt a dalt.Mondhatni már többet mint azt a két országot aki megelőzi őt a listámon.
    Azerbajdzsánban sosem csalódtam még, szinte mindig TOP5-ben vannak nálam, ami idén sincs másképp 😀
    Tipp: Döntő, 10-15 hely
    Nálam 39/3

  • msz

    Igen, kicsit Dima Bilan feeling, de sokkal jobb számmal, hozza a megszokott azeri színvonalat (habár nekem az utóbbi két daluk nem tetszett) egyedül a 2009-estől marad el. Magyarul tetszik.
    Nálam 12/39, a döntőben meg lehet neki a TOP10.

  • krobert

    Többszöri hallgatásra tényleg jobb lesz, de nyerni nem fognak vele. De félő, hogy Európa több millió törökje most mind Azerbajdzsánra fognak szavazni.
    TIPP: DÖNTŐS, ott 6-10.

  • krobert

    Többszöri hallgatásra tényleg jobb lesz. Nyerni nem fog, de félő, hogy Európa több millió törökje mind Azerbajdzsánra fognak szavazni.
    TIPP: DÖNTŐS, ott 6-10.

  • StanB

    Eleinte nem rajongtam érte, de minél többet hallgatom annál jobban megszeretem 🙂 Ráadásul végre nem svédek írták a dalukat 🙂 Eddig 4/39 🙂
    Tipp : Elődöntő 1-3.hely, Döntő 4-7.hely

  • Ez az a dal idén, amit nem értek, hogy miért szereti rajtam kívül mindenki XD Semmi különös nincs benne, egy átlagos ballada, hallottunk már ezer ilyet. Dima Bilanhoz ne hasonlítsuk, sehol nincs ez az ő dalaihoz képest 😛 Én nem juttatnám döntőbe, de ez csak vágyálom marad…

  • gyokub

    Ez hülyeség, hogy a külhoni törökök mind Azerbajdzsánra szavaznának. Ha én külhoni török lennék, akkor én csak Törökországra szavaznék, ami ebben az évben nem adatik meg. Max. akkor szavaznék Azerbajdzsánra, ha a daluk tetszik. (Megjegyzem, a daluk elég béna, semmi eredetiség, rossz dalszöveg, töketlen, orrhangon éneklő csávó.) Az azeri-török barátság csak a 2 országra vonatkozik. Köztudott, hogy Németországban a legnagyobb a török „kisebbség”, ahonnan mindig 8-12 pont érkezik. 2011-ben, amikor a törökök kiestek, a németek hány pontot adtak az azerieknek? NULLÁT.

  • Zsuzsi

    Nekem ez a dal az egyik kedvencem,szerintem gyönyörű dal,és egy nagyon jó hangú énekes az előadója.

  • smileyshine

    Nekem kell ez a fiú! Oké, hagyjuk a kockahasát és a cuki szemeit! Először nem fogott meg a dal, de második hallgatásra egyből a listám elejére ugrott. Én nem bánnám, ha megint ők nyernének. Édesanyámnak is nagyon tetszik a dal, szokta hallani őket amikor hallgatom és a három kedvencéből ő az egyik! 😀

    • Pitbull

      Tegnap egész délután két Rubik-kockát egyensúlyoztam a hasamon, miközben emetemsz-eket nyomkodtam a könnycsatornáimba. Így már elmondhatom magamról, hogy kockahasam van meg cuki szemeim. Ha édesanyádnak is tetszem, a Tiéd vagyok! Pussz! 😀

  • Zsolti

    Már láttunk 100 ilyet, de ez a dal azért kell mégis a versenyre, mert ilyen nélkül nem Eurovízió az Eurovízió 🙂 Magdink erre mondaná, hogy az a tipikus eurovíziós dal. 🙂