Szerző: Klész Imre
Késhegyre menő vitába tud fulladni az Eurovízió rajongói között, hogy mennyire fontos, vagy kevésbé fontos az, hogy angolul énekeljen egy versenyző. Az angol a nemzetközi nyelv, ezt megértik a népek, így könnyebben eladható egy dal külföldi országokban is. Viszont az is igaz, hogy egy alap, vagy sok esetben még egy középszintű nyelvvizsga sem elegendő ahhoz hogy megértsük a dalszöveget, főleg ha belegondolunk abba, hogy sokszor eleve a magyar dalszövegek is értelmetlennek tűnnek sokadik hallás után is. Nos azok számára, akik szerint fontos a dalszövegek ismerete, megpróbáljuk négyes csoportokban bemutatni az idei versenyzők dalait egy-egy szubjektív elemzéssel. Talán közelebb jutunk így az örök dilemma megválaszolásához: az angol nyelv a siker záloga vagy bármilyen más nyelvű éneklés? Vagy egyik sem? Új blogsorozat indul, ma Albánia, Ausztria, Azerbajdzsán és Belgium van soron.
Egyből a mélyvízbe ugrunk, Albánia identitás kereső dalával kezdjük a sort. Egy rockopera keretében mutatják be, hogy a közös nyelv az összetartó erő, és a testvériség jelképe. A vers elbeszélője messziről jött, útját lángok és átkok övezték, csak szűk körben oszthatta meg az álmait másokkal. Az elbeszélő tudja a hallgatójáról hogy már nagyon vágyakozik a változásra, és úgy tűnik már el is érkezett ez a pillanat. Itt nőttél fel, és most büszkén mondhatod hogy addig futottál, amíg meg nem találtad végre a szabadságot. Ez a vidék nevelt fel minket, ugyanazt a nyelvet beszéljük, és már nincs több könny, többé nem vagyunk idegenek sem. Legyen ez egy új kezdet. Nos, politikai korrektség ürügyén nem keverem ide a politikát, pedig itt van a nyelvem hegyén. Annyi biztos, hogy ha a macedónok írták volna ezt, a görögök már fáklyás felvonulásokat szerveztek volna.
Nos az erős kezdés után végre hátradőlhetünk, Ausztria az Eurovízió kedvenc témájához nyúl: fejezd be a depressziós picsogást és csinálj végre valamit! Nos, a szerelem is fájhat, az élet is fájhat, a sors is. Ezúttal talán a szerelmi sors a ludas abban, hogy a vers szereplője csak egyetlen dolgot érez: fájdalmat. Jól tudjuk, hogy ez ilyenkor nem sürgősségi ellátást jelent a baleseti ambulancián. Egyébként is, ha valakinek vérzik a szíve, nem lehet beírni a dalszövegbe hogy szívinfarktusom volt. Talán a szíven üt a fájdalom költőibb megoldás lenne. Nos, visszatérve az alanyunkra, vérző szívvel, egyedül hagyva a hidegben azt gondolja hogy elveszett minden remény, konkrétan nincs remény. Erre a rossz helyzetre jön is a recept és a megnyugtató megoldás: nézz fel a csillagos égre, utána gyújts lángot, és ragyogni fogsz. A költő már látja a tüzet alanyunk szemében. Ezek a költői képek annyira sablonosak számomra, hogy ha eredetiséget akarok mögéjük képzelni, akkor egy Kékfény interjút tudnék elképzelni ehhez. Így jön a folytatás: az idő mindent megold (pár év után a hűvösön), a kérdések megválaszolásra kerülnek (a nyomozás befejeződik), de közben harcolni kell az égi árnyakkal (akik az emeletes ágy felső szintjén vannak elszállásolva). Jobb is lesz, hogy nehezebb elkapni szóról szóra az ének jelentését a versenyen, hiszen egy kedves és ártatlan szemekkel éneklő sógornőt láthatunk majd a színpadon, aki kellemes érzelmeket szeretne kiváltani a szavazóközönségből, a 2013-as szezon nyitódalaként.
Magyarország titkos 12 pontos favoritja, Azerbajdzsán következik egy olyan dallal, melynek címe a szerelmes dalszövegek 96%-ában fellelhető. A Hold me biztos ismerősen cseng mindenkinek a fülében, még ha sokan azt hiszik jelentés gyanánt, hogy a vers hőse holdként ragyogja be szerelmét – pedig nem. Társadalmunk nem az egészséges életmódról és a sportolásról híres, így nyugodtan elmondható hogy költői túlzás az, hogy ha a szerelem egy magas hegy, akkor hősünk megmászná az összest a legmagasabbak közül. Keresztül úszná az Atlanti-óceánt egy füttyszóra, sőt még egy légcsavaros repülőgépből is kiugrana, hogy a több mérföldnyi szabadesés végeztével szerelme mosolyában vesszen el. Hmm, ez jópofa! Ölelj át, oldozd fel lelkem láncait, és és adj szerelmet, elég csak egy pillanatra is. Nos, úgy tűnik, egyoldalú szerelmi ügylettel állunk szemben, ahol epekedő alanyunk elégedett lenne attól is, ha kiszemeltje a kisujját nyújtaná ki csak egy rövid időre. Ilyen buta ez a szerelem…
A belga Roberto meg is mondja: ennyi exrtrém sport után nem is csoda, ha a szerelem megöli az embert. Jelen esetben a hölgy szívét (még szerencse hogy „she”-ként jelenik meg szereplőnk a dalszövegben, ez segítség) egy nyíl szúrja át, amitől akkorát esik hanyatt mint még sohasem. A fájdalom is iszonyúan erős, ezt csak egy keserű pirula beszedése enyhítené. Vagy valami más is megtenné, amíg megérkezik a szer a patikából. Bár tökmindegy, a szerelem meg fogja úgyis ölni. A refrén után hirtelen a férfi szereplőről kezd merengeni a szövegezés (innen kezdve a „he” formulát használja a verset jegyző duó), aki sosem harcolt az életért még akkor sem, ha pont kettőjükről volt szó. A leckét végre megtanulhatná ez a pasas: egy fellángolást a mindent elemésztő tűz fogja követni. És még ha nem is adsz egy utolsó lélegzetvételnyi időt az életért, legalább reményt adj. De minek…
Nos, egy nemzeti érzelmű dal után a szerelem egészségre ártalmas akadálypályáján vonultuk végig, ahol a különböző térd-, és vállprotektorok használata kötelező. Plusz a bukósisak is, meg egy oxigénmaszk a légzés megkönnyítésére. A vérnyomás csökkentőről majdnem elfeledkeztem. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó három dal szövegíróit sokkal magasztosabb gondolatok vezérelték, de a sok magasztosságban csak annyit vesz észre az ember, hogy gyakran előforduló, illetve fülnek ismerős angol szavak hangzanak el a dalban különböző sorrendben. Sajnálom, én azoknak a pártját fogom, akik azt vallják, tökmindegy miről szól a dal. Annak hangulatteremtő ereje a fontosabb, ami lehet vidám vagy akár szomorú is, ettől lesz hatásos, vagy épp sláger. És lehet hogy pont ez a dalszövegírók koncepciója is, csak a mi hibánk, hogy próbáljuk őket komolyan venni.
Hogy egy klasszikust idézzek:
„Stop, don’t say that it’s impossible
’cause I know it’s possible.”
Megvan a rím? Megvan. Megvan a dobogó? Megvan. 😀
Egyébként kívéncsian várom a magyar dal elemzését 😛
Juuuj, azon a részen akkor kiakadtam. Mármint, én 12 évesen írtam ilyen szintű szövegeket angolul 😀
Amúgy nyilván nem a szöveget nézik a szavazók.
Csak úgy tudtam felolvasni hogy közben énekeltem a „Népszerűt” 😀
Imi, ez annnyira vicces volt! Gratulálok!
Már sokszor leírtam, most megismétlem: azért vagyok az anyanyelven éneklés híve, mert nyilván azok a dalok sem tartalmaznak magvasabb gondolatokat, mint az angol nyelvűek, de legalább nem értem őket.
Csengettyű szerint a szavazók nem a szöveget nézik. Én tovább megyek. Senkit nem érdekel a szöveg. Azért szeretik az angolt hallgatni, mert „kényelmes”. Angolul mindenki röfög egy kicsit és ha nem, akkor is azt hiszi, hogy igen, mert szokott zenét hallgatni, meg filmet nézni. Benne van a fülében. A hallgatók ezért szeretik az angol nyelvű dalokat. Az előadók meg gondolom azért, mert a Waterloo is angolul lett világsláger és azt gondolják, hogy nem baj, hogy a Boci-boci tarkát adják elő fésűre tekert selyempapíron, de legalább angolul van, ettől rögtön ott állnak a világhír kapujában.
Én sem a szöveget szoktam hallgatni, csak nagyon kivételes esetekben, mivel általában minden dal szövege ugyanarról szól, és közhelyekkel teli. Nem azért szeretem az anyanyelveket hallgatni, mert nem értem a szöveget, hanem mert esztétikailag gyönyörködtet 🙂
Kicsit fura volt olvasni ezt az írást!
Egyrészt egyet is értek vele, másrészt meg nagyon nem!
Egyet abban értek, hogy itt a legeslegelső benyomásnak kell mindenképp a hangulatot elkapnia, megteremtenie és valami olyat nyújtani, ami érzelmet vált ki a nézőből. Nagyon jó példa tavalyról az orosz nagyik csapata, és az albán Rona! Merő ellentétei egymásnak, mégis mindkettő nagyon elől végzett. ők olyat csináltak a színpadon, ami egyedi volt, és valószínű sokan elkapták az érzést, amit ki-ki kreált a 3 percében…
Amiben nem értek egyet, az az hogy tök mindegy lenne mit énekelnek ennek az érzésnek a létrehozásához.
Tehát ez azt jelentené, ha totál romantikusan átélve hitelesen közvetítve, és hangulatot teremtve egy hashajtóról énekel az adott énekes lengyelül, akkor az milyen megható és jó?
De végülis első benyomás… jó, oké… versenyen ez a fontos.
Ott a hangulatnak kell klappolnia.
De nekem a későbbiekben nagyon is sokat számít, hogy vajon mit és miről énekelnek.
Én is csak az után szoktam a dalszövegek után nézni, miután valami érzést kiváltott belőlem, és felkeltette az érdeklődésemet.
Ami alapjában véve távol áll tőlem, az után nem nézek utána. Pl fogalmam nem volt (de őszintén nem is érdekelt) hogy az idei Albán mit magyarázhat a dalában.
Érdekes volt olvasni amúgy. Úgy látszik a -szerelem- szó/téma a vörös lepel a dalokban! 😀 Pár helyen a szemöldököm felhúztam, de sok helyen megmosolyogtam az írást! x) 😀
Most őszintén Zolitt! Ha történetesen TÉNYLEG egy hashajtóról énekelne valaki lengyelül nagyon átszellemülve és érzelmesen (feltételezve azt, hogy nem tudsz lengyelül és az adott dalt NEM fordították le németre, vagy angolra 🙂 ) , vagyis tökre nem tudnál a laxatívról, ennek ellenére tetszene Neked a dal, utána mégis kiderítenéd, hogy miről szól, onnantól kezdve hirtelen már nem tetszene a dal? Vagy csak székrekedés idején tetszene? Na, ne má’!
Magam részéről, azok táborába tartozom , akiknek fontos a dalszöveg ismerete. Zolitt-al egyetértve, viszont nekem is csak az amelyik engem megfogott. Viszont más dal, mást fog meg.
Ezért úgy gondolom, ha valaki nem angolul énekel, annak a szövegét, legalább feliratként, meg kellene jeleníteni angolul.
Anno nekem Kristina (Kristina – Horehronie) dala nagyon tetszett, és szerettem volna a szöveget is érteni. Szerencsére akkor zolitt1988 lefordította Magyarra. Amiért nagy köszönet érte.
nem vagyok egy szláv nyelv rajongó, távolról sem, se a Horehronie-t úgy szerettem, ahogy volt, abban nagyon szép volt a szlovák nyelv!
„Tehát ez azt jelentené, ha totál romantikusan átélve hitelesen közvetítve, és hangulatot teremtve egy hashajtóról énekel az adott énekes lengyelül, akkor az milyen megható és jó?” Zolitt, de hát nem így van végső soron?
A rajongói találkozókon Attila tettestársunk minden évben összeállít egy eurovíziós totót. Egyszer az volt az egyik kérdés, hogy valamikor a 80-as években(?) egy norvég versenyző, aki az őslakos lappokat képviselte miről énekelt. A szerelemről, a jegesmedvék kipusztulásáról vagy egy vízierőmű építéséről. Normális esetben fingja sincs az embernek erről a sarkalatos kérdésről, ezért megpróbálja kilogikázni. A szerelemről biztosan nem, mert minden dal erről szól, erre nem kérdezne rá. A vízierőműről meg mit lehet énekelni, marad a jegesmedvék. Mit tesz isten, a vízierőmű volt a helyes válasz. (Jelzem, azóta sem hiszem el: szerintem a számik nyelvében nincs is szó arra, hogy „vízierőmű”.) A vízierőmű is legalább olyan romantikus és átélhető mint a hashajtó.
Erzsi, bevallom őszintén, felkeltetted a kíváncsiságomat az 1980-as norvég dallal kapcsolatban, úgyhogy utánanéztem a dal eredetének:
http://en.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1miid_%C3%86dnan
Ez alapján a dal csak közvetetten utal a vízerőműre, mert az egyik sora a számi népcsoport éhségsztrájkjáról szól, amit a norvég parlament előtt tartottak az Alta folyón építendő vízerőmű elleni tiltakozásul. Ennyiben tehát igazat adok, a „vízerőmű” szó közvetlenül nem szerepel a szövegben.