Nahh ha ezt a videót ha leadják valamelyik országban, tuti hogy megragad a nézőben a dal 🙂 örülök hogy a ledfalból sikerült átmenteni a manókat a hivatalos videóba is, hiszen ők is hozzájárultak a válogató megnyeréséhez!
Már csak az a kérdés mi lesz Malmőben? Gondolom ha lesz lehetőség ez a videó megy majd a háttérben angol szöveggel. A svéd refrén el lett vetve vagy még lehet változtatni a nyelven?
Nem tudom hogy ez a klipp hatása e de az oddsaink a felére csökkentek…
Nagyon örülök, hogy ByeAlex és a Kedvesem képvisel minket Malmöben és főleg, hogy magyarul! Mindig támogatom az anyanyelven való éneklést. Szeretek idegen nyelvű dalokat hallgatni, de tudom, hogy a tömeg sajnos nem vevő rá. Tetszik a video, de a külföldieknek ez sajnos kevés lesz. Úgy érzem, hogy Alex és csapata jó irányba megy, de ezt a videoklipet kicsit kevésnek érzem. A Maradj Talpon c. műsor nyertesére pedig kár, hogy nem lehet fogadni, mert most nyertem volna. Hááát ki az akit a felsorakoztatottak közül a legjobban kellett bátorítani? Csak, hogy ne mondjam azt, hogy kárpótolni! Kicsit, átlátszónak éreztem, de hát valakinek nyernie kellett! 😉
Én akkor is a Helga mellett érvelek továbbra is. Szerintem a videóklip official változata is sokkal jobb lenne, ha az ő vokálja is benne lenne. Nekem ez a véleményem, és jó néhány ismerősöm is így gondolja. De ez van, van egy hivatalos verzió, azt kell elfogadnunk, aztán csak reménykedni tudok, hogy ehhez képest Malmőben majd élőben a vokállal együtt mennyivel lesz sokkal ütősebb!!! Hajrá Alex, hajrá Magyarország!
Én is láttam Alex oldalán a „cirkusz” a vokállal kapcsolatban. Tavaly a Compact Disco sem változtatta meg az eredeti dalát, hogy betegye Helga vokálját. Azt miért fogadta el mindenki, hogy csak Bakuban volt velük, de a Sound Of Our Hearts-ban ezenkívül soha, sehol nem jelent meg a hangja?
Ez a színkavalkád remek. Az lenne a legjobb,ha ezekkel a figurákkal egy konkrét kis történetet vetítenének le Alexék a dal alatt (mondjuk angol felirat mellett?). Mit gondoltok?
Egyetértek, nekem is tetszenek a színek a videóban. =) Kíváncsi leszek milyen eredményt fog elérni Alex. (Félreértés ne essék, ezt nem ‘rosszfejségből’ mondom.) Kati óta nem is bocsátkoznék találgatásokba, a 2011-es verseny volt az a pont, amikor eldöntöttem: nem számít az eredmény, nem tippelgetek, nem reménykedek. Májusban úgyis minden kiderül. Ez csak egy verseny, egy szórakoztató show aminek hála egy jó pár kedvencemet megismerhettem. =)
Lehet, hogy „kicsit” elfogult vagyok, de nálam TOP 5-ben van ez a dal. A szívemet melengeti, ahányszor csak hallom. Én is örülök, hogy ez a dal fog képviselni minket, függetlenül az eredménytől.
Ne higgyünk a tummiweb-es poll-nak, mert csak azt összesíti, azt a pár száz/ezer embert, akik szavaztak. Ezért nem is tekinthető reprezentatívnak. Bár persze jól néz ki a mi szempontunkból, ahogy éppen állunk, de tavaly és 2 éve is aszem top 5-be hoztak minket, és a végén meg „éppenhogycsak” a 20. hely körül végeztünk. De attól még, hajrá ALEX! Hajrá Magyarország!
Az oké elfogadjuk, hogy ha jó dallal megyünk akkor se érünk el semmit, de azért ennyire mélyre ne süllyedjünk már. Óvodás dallal…és magyarul énekel ? ki érti ? legalább akkor értsék a külföldiek miről zagyvál ez az amatőr !!!
DE amúgy véleményem szerint ha jó dallal is mentünk volna( de sajnos 4 közül egyik se volt jó)akkor se értünk volna el semmit
mert amikor Wolf Kati indult állítom, hogy a mienk volt a legjobb dal, és hányadikak lettünk ?? jelenlegi mezőny katasztrófa. nincs 1 igazán jó dal se.
Ez annyira tipikus… mikor meg angolul megyünk, azon sipákol mindenki hogy miért nem magyarul.
Mert tavaly mindenki értette az észt dal szövegét, vagy anno a molitvát?
Az oké hogy Wolf Kati dala a jók között volt (a legjobb azért túlzás), de az előadást is láttad? Mert szerintem két külön pályán mozgott a két dolog.
Mindenesetre ez már eléggé lerágott csont, nem is értem hogy jön ide.
Na igen, ha magyarul lesz előadva a dal, akkor „jaj, hát hogy fogják ezt megérteni a külföldiek”, ha meg angol nyelvű a dal, akkor meg „de hát mi magyarok vagyunk nem? minek kell akkor majmolnunk a többieket, miért nem lehetünk büszkék az anyanyelvünkre”….
A másik dolog: nem értem hogy minek stresszeltek azon, hogy juj de le fogunk égni, mikor szerintetek tök mindegy ki megy ki, szívás lesz az egész…. de azért megy a cirkusz (kisebb nagyobb mértékben) minden évben az előadónk körül…
Remélem májusig még jöttök egy párszor elmondani hogy mekkora ciki lesz ez az év, bár őszintén kívánom hogy most már lassan tegyétek magatokat túl a dolgon, azért mégse a világbéke múlik ezek, meg hát azért mégis csak lassan egy hónapja történt a nagy döntés…
Az ilyen hozzászólásokat mintha csak ctrl+c ctrl+v-vel másolnák komolyan. Beégünk, még döntőbe sem jutunk jajj mi lesz…meg mert magyar…áhhh kész…16 dal nem angolul fog elhangzani mi miért szégyelljük az anyanyelvünket?
Wolf Katiról is akadjunk már le stúdió verzióban nagyon jó volt igen de élőben és a színpadon… emlékezzünk vissza mikor megláttuk az első próbát mi már kongattuk a vészharangokat, hogy ez így nem lesz jó!!!
„jelenlegi mezőny katasztrófa. nincs 1 igazán jó dal se.”
Ez mondjuk megnyugtató ha így gondolod, mert akkor a magyar dal szerinted tökéletesen illeszkedik a mezőnybe. 🙂
Graffy, mondj egy országot például tavalyról aki lejáratta magát, és azóta rossz szemmel nézel rájuk. Esetleg mondj egy országot szintén tavalyról, aminek megfogott a dalszövege és azóta nagyon szereted.
Szerintem semmilyen leégés nem lesz! Az elmúlt években kétszer nem kerültünk döntőbe, kétszer húszon akárhányadik hely!
Amíg ezen veszekedünk, hogy kit kellett volna küldeni, kilopják a földet és a vizet alólunk! Amúgy a többség őt választotta, tehát neki drukkolok! Annak főleg örülök, hogy magyarul énekel!
Hú gyerekek sokkal jobban állunk a szavazóoldalokon mint gondoltam.Most néztem újra meg a tummiweb.comot és most a DÖNTŐBEN 11-ik heyen állunk ami a leadott összpontokat illeti és már majdnem 1000 pontot osztottak ki a szavazok nekünk.Ez nagyon jó hír.Annyira örülnék egy top 10-15 öntős helyezésnek mint más az első helynek.Hajrá Alex a dupla vagy semmi remélem a dupla fele hajlik.Nagyon sok országból olvastam hogy nagyon szeretik a dalt,sőt jó ötletnek tartják a svéd részleteket amit fog énekelni Alex,ja és sokan azt mondják hogy még mindig ,,underrate” azaz alulértékelt és hogy ez az idei fekete ló, mert különc érdekes fülbemászó.Tudom hogy szeretjük mi magyarok egymást szapulni de tartsunk össze és aki határon kívül él szavazzon Alexre.
Ez a tummiweb szavazás nagyon érdekes, azt sugallja, most olyan országok is bejuthatnak a döntőbe, akiknek nagyon rég vagy egyáltalán nem sikerült – Montenegró, San Marino, Hollandia (Fehéroroszország, Izrael is ide sorolható talán).
Sok fog múlni a színpadi kivitelezésen.
Hajrá, Alex!
Molitva ? hát az egy szuper dal volt és az énekes és a vokális ! kb 10 éve nézem az euroviziot és állítom az a dal benne volt eddig az 1-3-ba.
amúgy a szerbek szinte mindig anyanyelvükön énekelnek. Hangzásra az a nyelv nagyon jó. vhogy megfogja az embert.
Wolf Katinak az előadását persze láttam. Hamis volt és koreográfia a békesegge alatt volt. sajnos,de a dal nagyon tetszett !!!
Ezt szerintem hagyjuk, hogy mi magyarok vagyok és nekünk anyanyelvünkön kell énekelni. Mi ismerjük a dalt, tudjuk miről szól. Olyanoknak kell megmutatni ezt a dalt 3 percben akik nem ismerik és nem beszélnek magyarul. Világnyelv pedig az angol. Tavalyról egyértelműen a svédek voltak a legjobbak.
Szerbekben szinte sose csalódok, mert mindig jó dallal mennek. Tavaly is . Most nem annyira jóval mennek, de nem rossz a dal , és legalább 3 bombázó énekel ! D
Vokál lesz legalább ?? tudja valaki ?
Nem hallgattam meg még az összes versenyzőt ,de szerintem a legnagyobb esélyes Dánia. Ők tudják hogy kell feldobni ezt a viszonylag egyszerű dalt. Gondolok a Dobra és furulyára.
Meg tudná mondani valaki, hogy az oddschecker-en hogyan kell értelmezni a törtszámokat?
A 2. elődöntőből a döntőbe jutásra vonatkozó táblázatban pl. nálunk és Izlandnál 17/20, Romániánál 28/25 van feltüntetve. A 2. elődöntőből a top 3-ba jutásra vonatkozó táblázatban nálunk 1/33, Izlandnál 37/19, Romániánál 47/17 van.
Mit jelentenek ezek az arányok?
A settingsnél állítsd be a decimálisat, a sort bynál a favoritot és egyből érthetőbb lesz.
Az mondjuk nekem sem világos, hogy vagyunk top 3-ra esélyesek az elődöntőben, ha a másik tábla szerint tovább sem jutunk.
Szerintem ez a szavazás jobban tükrözi az erőviszonyokat, mint a tummiweb:
Alex,….amit csinálsz az egyszeruen nagyszeru. Koszonom a csodálatos élményt. Es nem kell sehol sem bizonyítanod TE már most így is a legjobb vagy. Gratulálok
Bár továbbra sem vagyok ByAlex rajongó és úgy gondolom, nem ennek a dalnak kellene képviselnie Magyarországot, most már azt mondom, hozzuk ki az adott helyzetből a lehető legjobbat.
A videó kifejezetten jól sikerült, a külföldieknek is jól érzékelteti a dal hangulatát és tartalmát. Remélem a showban a led fal hiánya ellenére is lesz lehetőség hasonló üzeneteket küldeni a nézőknek.
Imre! Köszönöm, hogy „nagyvonalúan” megtűröd a tédtől eltérő véleményt az oldalon. A demokrácia már csak ilyen, hogy nem feltétlenül értünk mindenben egyet, ettől vagyunk mindannyian individumok(és nem individualisták).
István, te ajánlottad nekem a megtűrést, ezért ne vesd a szememre, ráadásul szarkasztikusan a saját szavaidat. Elnézem hogy félreértetted a korábbi BLOGbejegyzésemben leírtakat, és hogy számon kértél olyan formai dolgokat, amik egy blogbejegyzésben értelmezhetetlen. Ilyen a demokrácia, nem értünk feltétlenül egyet mindenben, ettől függetlenül nem szimpatizálok veled.
Nekem sem tetszik a svéd refrén. Oké, hogy egy szép gesztus lett volna, de ha már ilyen baki történt, hogy kicsúsztak az időből és mégsem adhatja így elő..hát nekem nem fog hiányozni, mert nem adott annyit a dalhoz.
A különböző fansite-ok kritikáiból és videovisszajelzésekből. Én ezt vettem észre. A legtöbbjüknek a nyelvezete tetszik, olyan álomszerűek hangzik a dalban a magyar. De például Németország egysíkúnak írta le, a belga listák pedig a hátsófertályba helyezi mindenütt Byealex dalát.
De teszem hozzá, a spanyoloknak is nagyon tetszik a Kedvesem.
Sziasztok!
Bár úgy tűnik, hogy megoldódik majd a háttérvetítés, de egyszer szívesen látnék a magyar produkció mögött hasonló hátteret, ezzel a technikával. A Britain’s got talent-ben léptek fel és ők Magyarok. Én a hatása alatt vagyok és azt gondolom egész Európa is alatta lenne.. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=a4Fv98jttYA#!
Nahh ha ezt a videót ha leadják valamelyik országban, tuti hogy megragad a nézőben a dal 🙂 örülök hogy a ledfalból sikerült átmenteni a manókat a hivatalos videóba is, hiszen ők is hozzájárultak a válogató megnyeréséhez!
Már csak az a kérdés mi lesz Malmőben? Gondolom ha lesz lehetőség ez a videó megy majd a háttérben angol szöveggel. A svéd refrén el lett vetve vagy még lehet változtatni a nyelven?
Nem tudom hogy ez a klipp hatása e de az oddsaink a felére csökkentek…
„az oddsaink a felére csökkentek…” – ez mit jelent a gyakorlatban?
Zoli, ez azt jelenti, az emberek elkezdtek fogadni rá. Minél kisebbek az oddsok, annál esélyesebb egy adott dal.
Huhh, köszönöm! Sosem vágtam ezt a rendszert, és ez eléggé tarthatatlan volt, de ezentúl világosabb lesz. 😀
Ötletek, hogy lehetne ezt a világot a színpadra vinni? Ledfal nem lesz ugyebár… Kell egy tuti ötlet.
:/ Bravo, megint sikerült rossz helyre írnom, de már mindegy…
Nagyon örülök, hogy ByeAlex és a Kedvesem képvisel minket Malmöben és főleg, hogy magyarul! Mindig támogatom az anyanyelven való éneklést. Szeretek idegen nyelvű dalokat hallgatni, de tudom, hogy a tömeg sajnos nem vevő rá. Tetszik a video, de a külföldieknek ez sajnos kevés lesz. Úgy érzem, hogy Alex és csapata jó irányba megy, de ezt a videoklipet kicsit kevésnek érzem. A Maradj Talpon c. műsor nyertesére pedig kár, hogy nem lehet fogadni, mert most nyertem volna. Hááát ki az akit a felsorakoztatottak közül a legjobban kellett bátorítani? Csak, hogy ne mondjam azt, hogy kárpótolni! Kicsit, átlátszónak éreztem, de hát valakinek nyernie kellett! 😉
A videó jó így ahogy van, de hol van Helga és a hegedű az utolsó refrénből? 🙁
Helgával kapcsolatban már volt „cirkusz” Alex fb oldalán, és azért nincs benne, mert a hivatalos stúdió verzióban se szerepel női hang.
Én akkor is a Helga mellett érvelek továbbra is. Szerintem a videóklip official változata is sokkal jobb lenne, ha az ő vokálja is benne lenne. Nekem ez a véleményem, és jó néhány ismerősöm is így gondolja. De ez van, van egy hivatalos verzió, azt kell elfogadnunk, aztán csak reménykedni tudok, hogy ehhez képest Malmőben majd élőben a vokállal együtt mennyivel lesz sokkal ütősebb!!! Hajrá Alex, hajrá Magyarország!
Nem tudom eldönteni, hogy Alex ilyen betegesen aszociális vagy ilyen flegmán arogáns. Szóval nem szavazok rá.
Honnan szavaznál rá,melyik országból?Egyébként a dalra kell szavazni,nem az előadóra.
„greenday”: Valószínű, hogy te vagy „betegesen aszociális vagy ilyen flegmán arogáns”. Lesz helyetted más, aki szavaz Alexre.
Hajrá ByeAlex!
Vagy csak nem vagy hozzászokva hogy valakinek nem olyan tenyérbemászó negédes pofija van és nem kell utána egy vödör nyálat feltakarítani. 😉
WaW, hát ez nagyon jó. Ha tényleg a színpadkép is hasonló lenne akkor nagy esélye van a döntőre.
Én is láttam Alex oldalán a „cirkusz” a vokállal kapcsolatban. Tavaly a Compact Disco sem változtatta meg az eredeti dalát, hogy betegye Helga vokálját. Azt miért fogadta el mindenki, hogy csak Bakuban volt velük, de a Sound Of Our Hearts-ban ezenkívül soha, sehol nem jelent meg a hangja?
Ez a színkavalkád remek. Az lenne a legjobb,ha ezekkel a figurákkal egy konkrét kis történetet vetítenének le Alexék a dal alatt (mondjuk angol felirat mellett?). Mit gondoltok?
Egyetértek, nekem is tetszenek a színek a videóban. =) Kíváncsi leszek milyen eredményt fog elérni Alex. (Félreértés ne essék, ezt nem ‘rosszfejségből’ mondom.) Kati óta nem is bocsátkoznék találgatásokba, a 2011-es verseny volt az a pont, amikor eldöntöttem: nem számít az eredmény, nem tippelgetek, nem reménykedek. Májusban úgyis minden kiderül. Ez csak egy verseny, egy szórakoztató show aminek hála egy jó pár kedvencemet megismerhettem. =)
Remélhetőleg a hozzá hasonló rajongók száma is gyarapodni fog:
http://www.youtube.com/watch?v=1JTzJ2LQpxg
Lehet, hogy „kicsit” elfogult vagyok, de nálam TOP 5-ben van ez a dal. A szívemet melengeti, ahányszor csak hallom. Én is örülök, hogy ez a dal fog képviselni minket, függetlenül az eredménytől.
IHM: Hentesem 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=L8V9GG5rMIE
Így lehet paródiát csinálni „humor Mentesen.”
Egy szavazó oldal… Nem is állunk olyan rosszul!
http://tummiweb.com/scorewiz/poll/results
🙂
Ne higgyünk a tummiweb-es poll-nak, mert csak azt összesíti, azt a pár száz/ezer embert, akik szavaztak. Ezért nem is tekinthető reprezentatívnak. Bár persze jól néz ki a mi szempontunkból, ahogy éppen állunk, de tavaly és 2 éve is aszem top 5-be hoztak minket, és a végén meg „éppenhogycsak” a 20. hely körül végeztünk. De attól még, hajrá ALEX! Hajrá Magyarország!
Lajosbácsi nem kell aggódni! Nem gondoljuk, hogy ez mérvadó lenne, pusztán szórakozás májusig. Tavaly egyébként 15-20. helyen mozogtunk.
Egyre jobban állunk.Már a tummiweben 4-ikek vagyunk az elődöntőnkben összetettben 13-ikok kibékülnék egy ilyen eredménnyel.Hajrá Alex
Aláírnám én is, most rögtön.
Itt a bal oldalsávon ki kellene cserélni már végre a macedón dalt,ugyanis nem az Imperija fog menni.
Egyébként hajrá Alex,én külföldiként ha szavazok biztosan küldök rá szavazatot,eleinte nem tetszett,de most már nagyon kedvelem a dalt.
most nagyon lejáratjuk magunkat az biztos.
Az oké elfogadjuk, hogy ha jó dallal megyünk akkor se érünk el semmit, de azért ennyire mélyre ne süllyedjünk már. Óvodás dallal…és magyarul énekel ? ki érti ? legalább akkor értsék a külföldiek miről zagyvál ez az amatőr !!!
DE amúgy véleményem szerint ha jó dallal is mentünk volna( de sajnos 4 közül egyik se volt jó)akkor se értünk volna el semmit
mert amikor Wolf Kati indult állítom, hogy a mienk volt a legjobb dal, és hányadikak lettünk ?? jelenlegi mezőny katasztrófa. nincs 1 igazán jó dal se.
Ez annyira tipikus… mikor meg angolul megyünk, azon sipákol mindenki hogy miért nem magyarul.
Mert tavaly mindenki értette az észt dal szövegét, vagy anno a molitvát?
Az oké hogy Wolf Kati dala a jók között volt (a legjobb azért túlzás), de az előadást is láttad? Mert szerintem két külön pályán mozgott a két dolog.
Mindenesetre ez már eléggé lerágott csont, nem is értem hogy jön ide.
Na igen, ha magyarul lesz előadva a dal, akkor „jaj, hát hogy fogják ezt megérteni a külföldiek”, ha meg angol nyelvű a dal, akkor meg „de hát mi magyarok vagyunk nem? minek kell akkor majmolnunk a többieket, miért nem lehetünk büszkék az anyanyelvünkre”….
A másik dolog: nem értem hogy minek stresszeltek azon, hogy juj de le fogunk égni, mikor szerintetek tök mindegy ki megy ki, szívás lesz az egész…. de azért megy a cirkusz (kisebb nagyobb mértékben) minden évben az előadónk körül…
Remélem májusig még jöttök egy párszor elmondani hogy mekkora ciki lesz ez az év, bár őszintén kívánom hogy most már lassan tegyétek magatokat túl a dolgon, azért mégse a világbéke múlik ezek, meg hát azért mégis csak lassan egy hónapja történt a nagy döntés…
Az ilyen hozzászólásokat mintha csak ctrl+c ctrl+v-vel másolnák komolyan. Beégünk, még döntőbe sem jutunk jajj mi lesz…meg mert magyar…áhhh kész…16 dal nem angolul fog elhangzani mi miért szégyelljük az anyanyelvünket?
Wolf Katiról is akadjunk már le stúdió verzióban nagyon jó volt igen de élőben és a színpadon… emlékezzünk vissza mikor megláttuk az első próbát mi már kongattuk a vészharangokat, hogy ez így nem lesz jó!!!
„jelenlegi mezőny katasztrófa. nincs 1 igazán jó dal se.”
Ez mondjuk megnyugtató ha így gondolod, mert akkor a magyar dal szerinted tökéletesen illeszkedik a mezőnybe. 🙂
Graffy, mondj egy országot például tavalyról aki lejáratta magát, és azóta rossz szemmel nézel rájuk. Esetleg mondj egy országot szintén tavalyról, aminek megfogott a dalszövege és azóta nagyon szereted.
Szerintem semmilyen leégés nem lesz! Az elmúlt években kétszer nem kerültünk döntőbe, kétszer húszon akárhányadik hely!
Amíg ezen veszekedünk, hogy kit kellett volna küldeni, kilopják a földet és a vizet alólunk! Amúgy a többség őt választotta, tehát neki drukkolok! Annak főleg örülök, hogy magyarul énekel!
Hú gyerekek sokkal jobban állunk a szavazóoldalokon mint gondoltam.Most néztem újra meg a tummiweb.comot és most a DÖNTŐBEN 11-ik heyen állunk ami a leadott összpontokat illeti és már majdnem 1000 pontot osztottak ki a szavazok nekünk.Ez nagyon jó hír.Annyira örülnék egy top 10-15 öntős helyezésnek mint más az első helynek.Hajrá Alex a dupla vagy semmi remélem a dupla fele hajlik.Nagyon sok országból olvastam hogy nagyon szeretik a dalt,sőt jó ötletnek tartják a svéd részleteket amit fog énekelni Alex,ja és sokan azt mondják hogy még mindig ,,underrate” azaz alulértékelt és hogy ez az idei fekete ló, mert különc érdekes fülbemászó.Tudom hogy szeretjük mi magyarok egymást szapulni de tartsunk össze és aki határon kívül él szavazzon Alexre.
Ez a tummiweb szavazás nagyon érdekes, azt sugallja, most olyan országok is bejuthatnak a döntőbe, akiknek nagyon rég vagy egyáltalán nem sikerült – Montenegró, San Marino, Hollandia (Fehéroroszország, Izrael is ide sorolható talán).
Sok fog múlni a színpadi kivitelezésen.
Hajrá, Alex!
Molitva ? hát az egy szuper dal volt és az énekes és a vokális ! kb 10 éve nézem az euroviziot és állítom az a dal benne volt eddig az 1-3-ba.
amúgy a szerbek szinte mindig anyanyelvükön énekelnek. Hangzásra az a nyelv nagyon jó. vhogy megfogja az embert.
Wolf Katinak az előadását persze láttam. Hamis volt és koreográfia a békesegge alatt volt. sajnos,de a dal nagyon tetszett !!!
Ezt szerintem hagyjuk, hogy mi magyarok vagyok és nekünk anyanyelvünkön kell énekelni. Mi ismerjük a dalt, tudjuk miről szól. Olyanoknak kell megmutatni ezt a dalt 3 percben akik nem ismerik és nem beszélnek magyarul. Világnyelv pedig az angol. Tavalyról egyértelműen a svédek voltak a legjobbak.
Szerbekben szinte sose csalódok, mert mindig jó dallal mennek. Tavaly is . Most nem annyira jóval mennek, de nem rossz a dal , és legalább 3 bombázó énekel ! D
Vokál lesz legalább ?? tudja valaki ?
Nem hallgattam meg még az összes versenyzőt ,de szerintem a legnagyobb esélyes Dánia. Ők tudják hogy kell feldobni ezt a viszonylag egyszerű dalt. Gondolok a Dobra és furulyára.
Meg tudná mondani valaki, hogy az oddschecker-en hogyan kell értelmezni a törtszámokat?
A 2. elődöntőből a döntőbe jutásra vonatkozó táblázatban pl. nálunk és Izlandnál 17/20, Romániánál 28/25 van feltüntetve. A 2. elődöntőből a top 3-ba jutásra vonatkozó táblázatban nálunk 1/33, Izlandnál 37/19, Romániánál 47/17 van.
Mit jelentenek ezek az arányok?
A settingsnél állítsd be a decimálisat, a sort bynál a favoritot és egyből érthetőbb lesz.
Az mondjuk nekem sem világos, hogy vagyunk top 3-ra esélyesek az elődöntőben, ha a másik tábla szerint tovább sem jutunk.
Szerintem ez a szavazás jobban tükrözi az erőviszonyokat, mint a tummiweb:
http://www.escstats.com/chart13.htm
Pillanatnyilag ez Compact Disco 2.0, ami nem rossz eredmény.
Mit szóltok Margaret Berger dalához? Szerintem nagyon jó!!!!
Alex,….amit csinálsz az egyszeruen nagyszeru. Koszonom a csodálatos élményt. Es nem kell sehol sem bizonyítanod TE már most így is a legjobb vagy. Gratulálok
Bár továbbra sem vagyok ByAlex rajongó és úgy gondolom, nem ennek a dalnak kellene képviselnie Magyarországot, most már azt mondom, hozzuk ki az adott helyzetből a lehető legjobbat.
A videó kifejezetten jól sikerült, a külföldieknek is jól érzékelteti a dal hangulatát és tartalmát. Remélem a showban a led fal hiánya ellenére is lesz lehetőség hasonló üzeneteket küldeni a nézőknek.
Imre! Köszönöm, hogy „nagyvonalúan” megtűröd a tédtől eltérő véleményt az oldalon. A demokrácia már csak ilyen, hogy nem feltétlenül értünk mindenben egyet, ettől vagyunk mindannyian individumok(és nem individualisták).
István, te ajánlottad nekem a megtűrést, ezért ne vesd a szememre, ráadásul szarkasztikusan a saját szavaidat. Elnézem hogy félreértetted a korábbi BLOGbejegyzésemben leírtakat, és hogy számon kértél olyan formai dolgokat, amik egy blogbejegyzésben értelmezhetetlen. Ilyen a demokrácia, nem értünk feltétlenül egyet mindenben, ettől függetlenül nem szimpatizálok veled.
http://www.youtube.com/watch?v=GL4HVGiEGCk
svéd refrénnel 😀
Nekem nem tetszik a svéd refrén
Nekem sem tetszik a svéd refrén. Oké, hogy egy szép gesztus lett volna, de ha már ilyen baki történt, hogy kicsúsztak az időből és mégsem adhatja így elő..hát nekem nem fog hiányozni, mert nem adott annyit a dalhoz.
A dal nagyon népszerű az albán, az azeri, valamint a román tábornál. Szóval tőlük remélhetünk 8, 10, 12 pontot is akár.
Komolyan? Ez fantasztikus hír, de miből szűrted le? Nem kérdőjelezem meg, félre ne érts, csak érdeklődöm…
A különböző fansite-ok kritikáiból és videovisszajelzésekből. Én ezt vettem észre. A legtöbbjüknek a nyelvezete tetszik, olyan álomszerűek hangzik a dalban a magyar. De például Németország egysíkúnak írta le, a belga listák pedig a hátsófertályba helyezi mindenütt Byealex dalát.
De teszem hozzá, a spanyoloknak is nagyon tetszik a Kedvesem.
Azért tegyünk egy röpke megemlékezést Wolf Katiról, mielőtt itt nagyban elkezdenénk várni a 8-10-12 pontokat 🙂 Persze legyen így.
Szerintem Grúzia és Dánia abszolút kiemelkedik a mezőnyből.
Remélem valamelyikük fogja megnyerni.
Én Dániának drukkolok jobban, szimpatikus a csaj nagyon. DDD
Sziasztok!
Bár úgy tűnik, hogy megoldódik majd a háttérvetítés, de egyszer szívesen látnék a magyar produkció mögött hasonló hátteret, ezzel a technikával. A Britain’s got talent-ben léptek fel és ők Magyarok. Én a hatása alatt vagyok és azt gondolom egész Európa is alatta lenne..
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=a4Fv98jttYA#!
Ez ez ez….áhhh.
Büszkeséggel tölti el a szívünket. 😀