Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv – mad.tv
Egy február 6-án, Athénban tartott különleges gála után felkerült az internetre az ERT és a MADTV jóvoltából az a 4 dal, mely megmérkőzik a görög képviseletért a malmöi versenyen. Az Ellinikόs Telikόs 2013-at, azaz a nemzeti döntőt február 18-án, hétfőn tartják meg a görög fővárosban a Gazi Music Hall-ban. Az est házigazdája a híres görög énekesnő Despina Vandi, és Giorgos Kapoutzidis színész lesz. Érdekesség, hogy Giorgos már korábban, 2006-ban is megkapta a görög döntő házigazdájának a szerepét.
A MADTV több mint 10 vendégfellépőt is meghívott az estére. Különleges Eurovíziós produkcióval lépnek fel:
Demy, Vegas, Ivi Adamou (Ciprus 2012), Eleftheria Eleftheriou (Görögország 2012), Kostas Martakis (görög NF 2008) Melisses és Elena Foureira.
Legelső alkalommal a színpadon együtt az Eurovízió nagy nyertesei és görög előadók:
Dima Bilan (Oroszország 2008), Ruslana (Ukrajna 2004), Alexander Rybak (Norvégia 2009) és Marija Serifovic (Szerbia 2007).
Természetesen két korábbi görög nyertes is színpadra lép. Az egyik Vicky Leandros görög származású énekesnő, aki 1972-ben Luxemburg színeiben győzedelmeskedett Aprés Toi című számával. A másik pedig Helena Paparizou, aki szintén görög származású, a 2005-ös Eurovíziót nyerte meg a My Number One című dallal.
A nemzeti döntő résztvevői:
Thomaï Apergi – One Last Kiss
Alex Leon feat. Georgina – Angel
Koza Mostra feat. Agathonas – Alcohol is Free
Aggeliki Iliadi – Χίλιες & Μία Νύχτες
Kapcsolódó cikk:
Blog: A válság miatt a német modellt követhetnék
Nekem Görögország sose volt a kedvenc országom az ESC-n, idén viszont mind a 4 dal tetszik tőlük.
Én Aggelikit küldeném. Jó lenne, ha végre egy komolyabb dallal próbálkoznának, főleg a tavalyi s*eggrázós, bugyivillantós dolog után. Koza Mostra dala vicces, de nem érzem eredetinek, teljesen olyan, mintha Goran Bregogivc szerezte volna, és a papóka középen… Na mindegy ebbe nem megyek be.
aggeliki a legjobb,remelem öt juttatjäk toväbb.
Nálam Thomai a favorit, mellette még Aggeliki lenne jó választás. Az alkoholos dal meg… ha Sakis Rouvas vagy Eleftheria helyett lett volna, akkor azt mondom, oké. 😀
Thomaï Apergi dala a legjobb, Koza Mostra feat. Agathonas pedig a legrosszabb.
Én is bízom Aggeleki győzelmében.
Aggeliki, sorry
Nekem tetszik mind a 4, sokkal különlegesebbek, mint tavaly. Örülök, hogy ezúttal nem 4 egyszerű popdalból fognak választani. Első meghallgatás után azt mondom, hogy Aggeliki dala a legjobb.
1.Thomaï Apergi – One Last Kiss
2.Alex Leon feat. Georgina – Angel
3.Aggeliki Iliadi – Χίλιες & Μία Νύχτες
4.Koza Mostra feat. Agathonas – Alcohol is free