Tudósító: Klész Imre
Forrás: velvet.hu
A velvet.hu-nak sikerült kiderítenie egy, a 2013-as magyar nemzeti döntő köré fújódó médialufival kapcsolatban, hogy 2013. február 2-án szombaton kezdi el Magyarország keresni a legideálisabb dalt a malmői Eurovízióra. Év végén zárul a pályázatok fogadása, de már most „rekordszámú” nevezés érkezett.
„Minden neves és kevésbé ismert zenei előadó pályázatának nagyon örülünk, hiszen már most rekordszámú nevezés érkezett A Dalra, amely február másodikán indul az M1-en. De természetesen a verseny a nyílt, hiszen a zsűri és a közönség szavazatain együttesen múlik, hogy ki utazik el májusban Malmőbe” – írja az MTVA.
Sajnos más információ nincs jelenleg, csak találgatni lehet. Ha az idei szabályokat követik, akkor a „a zsűri és a közönség szavazatain együttesen múlik” kijelentést nem szabad úgy értelmezni, hogy a zsűri és a közönség fele-fel arányban fogja meghatározni a végső győztest, hanem a közönség kiselejtezi a javát, a zsűri pedig a fennmaradó, idén 4 előadó közül fog rábökni valakire.
A verseny nyíltsága a pályázati feltételeknek megfelelően vitathatatlan, de az idei válogató alapján idén sem követhetjük nyomon a közönségszavazás alakulását, és hogy hány szavazat érkezik az egyes dalokra, szintén titok marad.
A válogató helyszíne sem ismert még, az előzetes tervek nagyobb, és grandiózusabb válogatóról szóltak, ami jelenthet kettőnél több fordulós elődöntőt, de jelenthet egy nagyobb tömeget befogadni tudó helyszínt is. Idén tömegjelenetek voltak a stúdió bejáratánál és nem tudott bejutni mindenki. Indokolt lenne egy nagyobb helyszín.
Mindent összevetve február 2-től ismét elkezdődik a legújabb dalok seregszemléje, ami végre nem hagyja hidegen a zeneszerzőket és előadókat, hiszen tudják, a verseny megnyerése mellett részt venni egy ilyen műsorban szintén hozhat elismerést hazánkban. Hiszen az Eurovízió nem jelent automatikusan világsztárságot.
Mujahid Zoli is jelentkezett! http://www.youtube.com/watch?v=beoabRg5Qfk&feature=youtu.be