Naptár

2012. június
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Vasárnapig várja a voksokat a legrosszabb fellépőruha

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovisionhouse.nl – escxtra.com

Aki valamelyik produkció alatt azt érezte, hogy bármennyire is szeretné élvezni az adott dalt, a fellépőruha taszítása ezt lehetetlenné teszi, az most hangot adhat a véleményének. Valaki idén is el fogja nyerni a legcsúnyább öltözetnek járó díjat, melyhez Barbara Dex adott nevet és ihletet. A múzsa 1993-ban egy saját készítésű lepedőkölteményben adta elő „Iemand als jij” című versenydalát, amely végül az eredménytábla legalján landolt.


Barbara Dex-t a róla elnevezett díjról is kérdezik

A korábbi években ebben az „elismerésben” részesült többek között Verka (Ukrajna 2007), aki egy hatalmas 69-es számmal a hátán próbálta megmozgatni a nézők fantáziáját, de úgy tűnik, az ezüstcsillagtól sokaknak még ezáltal sem sikerült elvonatkoztatni. Két év múlva, 2009-ben a magyar Ádok Zolira érkezett a legtöbb szavazat – ezzel a Náray-féle bakancsos-neonrojtos dizájn és a zöld nadrág is megbukott. Legutóbb a grúz Eldrine együttest választották meg Barbara Dex díjasnak, pedig Wolf Kati kilós gyűrűje és a LED-es fejfedők is sokakat megbotránkoztattak. Arról, hogy ki lesz az említett előadók utódja, a következő weboldalon dönthettek: www.eurovisionhouse.nl.

Ezek után kezdődhet a találgatás: vajon idén ki forgatta fel a legtöbb gyomrot puszta megjelenésével? Giccsesebbnek bizonyult-e Donny Montell csillogó szemfedője Joan indián-hacukájánál, és megbocsájtják-e Eric Saade rajongói Toojinak a kapucnit? Okoz-e sokkhatást valakinek másodszor is a Jedwards, vagy azok a nők lesznek többségben, akik irigylik Eleftheriát, hogy alkata miatt ilyen rövid szoknyában tündökölhet? Az eredmények tükrében ezek a kérdések sem maradnak majd megválaszolatlanok.

53 hozzászólás Vasárnapig várja a voksokat a legrosszabb fellépőruha

  • Jevka

    A dallal nincs semmi baj. De Barbara ruhája tényleg szörnyű volt, már akkor is… Ádok Zolinak viszont 2009ben inkább a fekete ruhában kellett volna előadni a produkciót, amiben a dal intróját énekelte. Van pár vicces-ronda kreálmány, fellépő cucc, de annyira kirívóan ronda fellépőruha idén nem volt…

  • Baratheon

    .Eldrine tényleg ennyire kicsapta a biztosítékot? 😀
    Ádok Zoli pedig… nos, boldogok lehetnénk, ha csak a ruhával lett volna gond 🙂 de azért kíváncsi leszek, ki az idei szerencsés.

  • Dorka

    Nekem az Eldrine ruhája kifejezetten tetszett tavaly :D. Nekem, az én ízlésemnek idén több Dex-érdemes ruha volt, mint tavaly (bár a giccses felnyíló fehérorosz lepkeszárnyak még mindig kísértenek)… ha választanom kéne, akkor Jedwardéknak adnám… nálam kivágta a biztosítékot ez a glitterlovag szerelés :D.

  • Csengettyű

    Részemről is Jedward, rájuk is szavaztam, bár Gaitana ruhája se volt semmi.

  • Én Ott Leplandra szavaztam. Egy mély balladát gyerekeleganciában előadni egyszerűen csak felelőtlenség volt.

  • Zolecs

    Egyértelműen Jadward-ra ment a voksom, nem lepődnék meg ha direkt erre a díjra (is) gyúrtak volna.

  • Nekem gondolkodás nélkül a Litesoundra ment a szavazatom 😀

  • Dani

    Én Ronára szavaztam. Az a ruha megérdemli a Dex-díjat. De a Jedward is. De az is elképzelhető, hogy Pasha, Joan, a Litesound, Gaitana vagy Max kapja.

  • Nyee01

    Én csodálkozom,hogy Ott és Gaitana kap szavazatokat szeritnem egyáltalán nem volt ízléstelen.A litesound halászhálóba csavart énekese,Jedwardék szerintem mérföldekkel rosszabbak voltak.joan én megértem mire gondol és nem zavart a ruhája illetve Pashát is fel lehetett volna öltöztetni jobban,de azért pocsék nem volt.Én Litvániára adnám legszívesebben:D

  • Csak én szavaztam Görögországra? 😀

    • Buci-Bigyo

      Csak azért nem értem, miért szavaztál Görögországra, mert nem tudom, egyáltalán ruhának nevezhető-e ami a csajon volt?! 😀 Szegény, jó, ha nem fázott meg!:D Viszont jó csaj, ez biztos, és gondolom ez hozott neki sok szavazatot, de én sosem voltam olyan eccerű, hogy csak azért szavazzak valakire, mert jó csaj/jó pasi. Sok pasasnak viszont elég ennyi is, hát Istenem! 😉

      • Szerintem ez a hányásszínű „csomagolás” nagyon lerontotta a látványt, ezen nálam még az se segített, hogy már az első 5 másodpercben megmutatta a bugyiját. De egészségére európai férfitársaimnak. 😀 Amúgy a szavazásnál a táncosok rongyait is figyelembe vettem. 🙂

  • Én is Jedwardra szavaztam. 😀

  • Nyee01

    Nos eddig nem gondoltam volna,hogy lehet „jócsajsággal” pontot szerezni,de a mostani társaságból valaki nagyon forszírozta h szavazzak rá,egy lány volt az:D.Itt főleg a lányoknak tetszett a görög csaj ruhája!

  • Tuti a Jedward vagy Rona fog nyerni, de nálam toronymagasan a Litesound ruhája volt a legszörnyűbb!

  • János

    Én a szavazatomat Anggun arany színű bugyijára valamint celofánruházatára küldtem. Ez engem kiborított,de akár voksolhattam volna a Litesoundra vagy a Jedwardra.
    Meglepődnék,ha Rona kapná eme megtisztelő díjat. Nekem nagyon is tetszett a ruha,beleillett a produkciójának a varázslatosságába.

  • force

    Az én voksom a finn csajnak ment 🙂

  • Mara

    Nem szeretem az ilyen leszólós szavazásokat. A Jedward ez esetek zömében minden fellépésén így öltözik, nekik ez a stílusuk, és a tavalyi ruhához képest ez kifejezetten jó volt. Gondolom ki akarnak ezzel is tünni. pedig százszor jobban áll nekik a hagyományosabb cucc. De nekik ez egy stílusjegy. 🙂

    Gaitana: nem illett össze a fehér ruhája a virág fejdísszel, és az egész színpadi öltözéke a dallal. Amúgy rendben lett volna. Csak ez így egybe hatott furcsán.

    Eleftheria: neki jól állt, egyébként túl rövid. De ha így néznék ki, hordanám. 😀

  • Dani

    Lesz egy új toplistám az idei versenyről, mert az eddigivel még én sem értek egyet. Csak annyit mondok a listáról, hogy rengeteg változás lesz, sőt az is lehet, hogy bekövetkezik az 1969-es eset…

  • Erzsi

    Én nem is emlékszem csúnya ruhára. Előnytelenre igen. Szegény Anmary a csinos vokállányai között úgy nézett ki, mint egy nagydarab trampli, pedig a klipben nagyon csinos volt ballon kabátban is, estélyiben is. Pernillának is előnytelen volt a semmit nem takaró lebegő függöny. Vastag a karja, a lába, jobb lett volna eltakarni. Az arca viszont gyönyörű, miért nem lehetett több közelit róla? Vagy legalább belenézhetett volna a kamerába alkalom adtán. Soluna a wc ajtót is felvehetné, akkor is csinos lenne, de ez a tengerészsapka nekem a ciki kategóriájába tartozik. Akár csak Joan indián fejdísze, főleg a rémes türkiz színű estélyivel súlyosbítva. Azt hiszen, ha szavaznék, akkor rá szavaznék, de nélkülem is van elég bajuk.

    És hogy ne csak a nőkről legyen szó: tudom, hogy szeretjük a szlovák fiút, de nekem azért ez Mr. Schwartzkopf-frizura és az erős smink már sok volt és Gundellel együtt izgultam, hogy ne csússzon tovább a nadrág. Rambo Amadeus hagyott még mélyebb nyomokat bennem az külsejével. Nevezetesen, hogy ennyire gusztustalan pasit még nem láttam az eurovízió színpadán.

  • Én a moldovaira szavaztam, nem tetszett az egész. Sztotin ha látná, miket írok 🙂

    • Erzsi

      És látszik, hogy nem női szemmel nézted. Azok a babaruhák elképesztően jók voltak. Én is szívesen hordanám. (Remélem, lenne hozzá bátorságom.)
      Sztotinnak a moldáv volt a kedvence?

      • Zoli

        Én is a moldávra szavaztam, bár Pasha ruhájával nem volt bajom, a háttértáncos-vokalista lányok viszont kifejezetten gázosan néztek ki!

  • VICESC

    Nekem se jut eszembe olyan, amire szavaznék:)

  • sjudy03

    Nekem furcsa h Maya Sar ruháját senki nem említi:) Csak engem zavart az a furcsa ruha? Nem tudom de azt a kompozíciót inkább Nina dalához tudtam volna elképzelni, nem pedig a bosnyák dalhoz…

    • Erzsi

      De igen, igazad van. Őt is bele akartam írni, mint előnytelent, de már így is elég hosszú lett a komment. Magasan nyakig záródó fekete ruha, ráadásul a válla meg volt magasítva. A haja viszont teljesen leengedve, így összességében mint ha nem lett volna nyaka.

      Mindig csodálkozom ezen: egy nagy csapat áll rendelkezésre, hogy minden apróságot kialakítsanak. Ennyi ember nem veszi észre, hogy amit az énekesre adnak az nem előnyös? Vagy legalább a fellépő belenézhetne a tükörbe, mielőtt kimegy a színpadra.

      • Gabiii

        Maya szerintem simán elment volna egy vámpír királynőnek. A haját sem értettem…borzalmasan állt neki , ha nem tudom hogy tavaly ő „zongorázott” Boszniának biztos nem ismerem fel

      • Gabiii

        Ja az kimaradt hogy: tudjuk hogy az ESC-en nem élőbe mennek a hangszerek. De minek mutatják közelről ahogy simogatja a zongorát ? xD Elég nevetséges volt.

      • Zsolti

        A díszhangszerek is megadják a hangulatot. Nekem inkább a hegedülés volt már fárasztó ilyen mennyiségben. Zeljko produkcióját nálam ez vágta haza. Amikor a vokálos lányok egymást túllicitálva próbáltak átlényegülni a hegedűvel a kezükben, már olyan volt, mint egy paródia.

  • porcukor90

    Már ugyan szavaztam Jedward-ékra, de visszagondolva Donny Montell szemmaszkja is megérne egy misét…giccsparádé! (A cikkben Verka is meg van említve, az aztán überelhetetlen így 5 év távlatából is…)

  • Dani

    Tudom, hogy az amszterdami Koncert fellépőruhái nem számítanak bele, de arról is szóljunk pár szót…azok közül egyértelműen Sofié volt a legundorítóbb.

  • Kitty

    Én is a Litesound-ra szavaztam. Kíváncsian várom a végeredményt.

  • force

    Tudja valaki mikor lesz végeredmény? Nagyon kíváncsi lennék már. Egyébként Maya Sar, igen… Nagyon rosszul állt neki az egyenes haj, abszolút nem volt előnyös. De nagyon kevés előadónak volt előnyös az, amit viselt éppen.

    Ami a hangszereket illeti, engem is botrányosan zavart, és főleg az izlandi produkcióban idegesített amikor Greta „hegedült” és vigyorgott.

  • Józsi

    És megvan az eredmény. Rona Nishliu lett az első 829 szavazattal. A második a Jedward 551 szavazattal.

  • force

    És itt a többi 😀

    Below you can see the top ten of this year’s edition of the Barbara Dex Award:

    1. Albania – Rona Nishliu (829)
    2. Ireland – Jedward (551)
    3. Bulgaria – Sofi Marinova (232)
    4. The Netherlands – Joan Franka (163)
    5. Ukraine – Gaitana (145)
    6. Denmark – Soluna Samay (82)
    7. Turkey – Can Bonomo (76)
    8. Sweden – Loreen (66)
    9. Bosnia & Herzegovina – Maya Sar (62)
    -. San Marino – Valentina Monetta (62)

  • ubulthebest

    Azárt Albánia ebben az évben nem panaszkodhat Eurovíziós szempontból! 😀 A versenyen egy gyönyörű 5. helyezés és utána még egy díj is! (még ha az egy Barbara Dex is)! 😀

  • Gabiii

    Nem tudom nekem Rona ruhája inkább volt különc és futurisztikus mint ronda.Nekem valamiért egy Alien királynő ugrott be mikor megláttam az elődöntőben 🙂 Igaz idén nem volt olyan kirívóan borzalmas egyik sem mint az előző években így hát érthető hogy a legemlékezetesebb nyert.

  • smileyshine

    Tegnap nem sikerült bejelentkeznem, úgyhogy én most írom le a véleményem.
    Ami engem kimondottan idegesített, az Maya, Guitana és Soluna ruhája volt, a többi nem volt olyan zavaró.
    Én Pasha és a táncosai ruháját kellemes színfoltnak mondanám. Jedwardéktól megszokhattuk a feltűnő cuccokat,Joan fejfedője aranyos volt.