Naptár

2012. május
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Eurovízió 2012: Az ötödik nap próbái

Tudósító: Hajkó Attila
Forrás: escxtra.com – oikotimes.com – escdaily.com – eurovision.tv

Immáron ötödik napja zajlanak a próbák Azerbajdzsánba. A mai napon már minden produkció másodszorra lépett a bakui színpadra. Azonban ezúttal negyven perc helyett csupán harminc percük volt az előadóknak arra, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék az előadásukon. Ennek értelmében a mai napon tizenhárom ország képviselői váltják egymást a Kristálycsarnokban.

Legelőször Montenegró képviselője lépett a színpadra. Változásként meg kell említenünk, hogy ez alkalommal Rambo és zenekara is öltönyt viselt. Körülbelül a dal felénél táncosai egy „Euro Neuro Monetary Break Dance” feliratú posztert mutatnak a kamerának és a közönségnek. Tulajdonképpen a produkció olyan volt, mint amire számítani lehetett. Az biztos, hogy érdesek nyitánya lesz a 2012-es Eurovíziónak – írta az escxtra. Az oikotimes kiemeli, hogy a LED háttér változott az előző próbák óta (egy luxushajót, napozó fiatalokat és Montenegróról láthatunk néhány képet), illetve ezek mellett azt is megemlítik, hogy a dal minden bizonnyal politikai üzenetet tartalmaz. Az escdaily szerint ez a változat már összeszedettebb és letisztultabb, mint amit az első próbán láthattunk. Az eurovision.tv interjújában megkérdezték tőle, hogy mit szóltak a montenegróiak a kiválasztásához, amire csak annyit mondtak, hogy néhány azt hitték ez csak valami vicc lehet.

Enyhén szólva más stílusú dallal lépett színpadra az Izlandot képviselő két énekes Gréta és Jónsi. Az ecsxtra szerint változás a vasárnapi próbához képest, hogy most szélgépet használnak Gréta hegedűszólója alatt. A kameraváltások nagyon jól mutatnak a képernyőn, azonban Jónsi nem igazán énekelt ma jó és ez rányomta bélyegét az egész produkcióra. Ha kedden ez nem változik, akkor Izland talán bajban lehet. Harmadszori elpróbálás után mutatkozik némi javulás, de közel sem volt olyan erőteljes az előadásuk, mint az előző alkalommal. Az escxtrával ellentétben az escdaily nem talált semmi kivetni valót az izlandiak próbájában. Az oikotimes is csatlakozik az escdaily-hez és szerintük ez a dal és előadás top 3-as helyezést hozhat Izlandnak a döntőben. Az eurovision.tv interjújában az énekesek elmondták, hogy a próbán látott ruhát fogják viselni az elődöntőben és olyan előadást ígérnek, amit a nézők nem fognak elfelejteni.

Eleftheria, Görögország képviselője, lép színpadra. A kivetítőn egy hatalmas kagyló jelenik meg. Az ének és a tánc is jobb, mint a múltkor és az egész olyan tipikusan görög, mint ahogyan a helyezés, amit el fognak érni. A kameramozgásnak köszönhetően ez a produkció is nagyon jól mutat a képernyőn. Az escdaily nagyon energikusnak nevezi a görög próbát. Az oikotimes szerint semmi meglepetést nem okozott Görögország próbája. Eleftheria-val készített interjút az eurovision.tv, melyben az énekesnő elmondta, hogy titokban tartja a ruháját az első elődöntőig.

Lettország érkezik negyedikként az arénába. Anmary ma egy hosszú (az escdaily szerint talán túl hosszú) kék ruhát visel, még a táncosok türkiz és rózsaszínű ruhákban vannak. Az énekesnő hangja csakúgy, mint a múlt alkalommal nagyon jó, azonban az előadásba semmi szórakoztató nincsen, amit a dal megkívánna. Ahogy egyre többször elpróbálják a dalt, olyan érzése van az embernek, mintha valami hiányozna és őszintén szólva kissé lapos lett a produkció. Az oikotimes szerint Lettország ellen szól, hogy nem ő az első gyorsabb dal az első elődöntőben és emiatt már unalmas. A hivatalos Eurovíziós honlap szerint ezeket a ruhákat viselik majd Lettország képviselői az első elődöntőben.

Albánia tulajdonképpen nem változtatott semmit a vasárnapi próbához képest. Nagyon jól néz ki a színpad és egy kisebb hibától eltekintve jól szól az énekesnő. Ismét egyedül lép színpadra, de az igazat megvallva ez a dal nem is igényel háttértáncosokat – írja az escxtra. Arról, hogy Rona mit fog viselni, még semmilyen információ nem jutott az escdaily tudomására. Az oikotimes szerint Albánia biztos döntős. Az albán énekesnő, pedig az eurovision.tv-nek azt nyilatkozta, hogy már alig várja, hogy igazi közönség előtt énekeljen.

A déli szünet után Románia lépett színpadra. A román zenekar már abban a ruhában lépett színpadra, amiben május 22-én fog. Nagyon jó a színpad megvilágítása és várhatóan szépen fognak szerepelni a románok az idei Eurovízión, illetve egy jó sorszámmal, akár a nyertes pozícióra is pályázhatnak, írja az escxtra. Az oikotimes szerint sokkal jobban sikerült, mind Görögországnak, mind pedig Romániának a második próbája. Az escdaily kiemeli, hogy nincs semmi különleges a produkcióban, de mégis szórakoztató az együttes előadása. A román együttes pedig igazán örülhetett ma, hiszen énekesnőjük ma ünnepelte születésnapját.

A Svájcot képviselő Sinplus lép a színpadra. Az escxtra szerint a fiúk továbbra is rockband módjára viselkednek és öltöznek. Azonban az énekléssel itt-ott problémák voltak és az előadás is kissé statikus, szóval, ha a döntőbe akarnak jutni a svájciak, még több energiát kell beletenni a produkcióba. Az escdaily ezzel ellentétben energikusnak és hangilag is jónak ítéli őket. Az oikotimes szerint is ígéretes lehet a svájciak előadása. Interjújukban elmondták vadonatúj albumuk hamarosan Európa szerte elérhető lesz.

A Belgiumot képviselő Iris a próbák kezdetén eléggé hamis volt, de ahogy többször próbált, úgy alakult a produkció is. Egy fehér ruhában lépett fel az énekesnő, a színpad pedig jól néz ki, írta az escxtra. Az oikotimes szerint jó kontrasztot mutat ez az egyszerű előadás a korábbiakhoz képest. A sajtótájékoztatón Iris elmondta nagyon örül, hogy itt lehet és, hogy megismerkedhetett ilyen nagyszerű előadókkal.

Finnország képviselője hangilag rendben volt és megfelelően átadta a dalban szereplő érzelmeket. Egy-két hibától eltekintve tökéletes produkciót nyújtott Pernilla. A 21 éves énekesnő azt nyilatkozta, hogy reméli, hogy ezúttal sikerült kijavítani azokat a hibákat, amiket az első próba alkalmával vettek észre és, hogy már nagyon várja az elődöntő napját.

A betervezett szünet a késések miatt elmaradt, és rögtön Izrael lépett színpadra. Az escdaily energikusnak és élettel telinek nevezte a produkciót és nem vett észre jelentős változtatásokat az első próbához képest. Az oikotimes szerint valami azonban még mindig hiányzik, ahogy hogy a döntőbe jusson az együttes. Az escxtra szerint még mindig van egy-két rossz kamera váltás. Érdekesség, hogy a legfiatalabb személy, aki részt vett az akkreditációban, az az Izraeli zenész lánya, írja az eurovision.tv.

Az egyik leginkább megosztó dal következik, mégpedig San Marino részéről. A San Marinó-i csapat már azokban a ruhákban volt, amiben az elődöntőben, így egy pilóta, egy pompom lány és egy orvos is a színpadra került. Az énekesnő úgy látszik, csak a kameráknak énekel és érdekes lesz látni milyen eredményt érnek majd el. Az escdaily szerint nagyon fáradt és hangilag gyenge volt a próba. Az oikotimes csak egy viccnek nevezi az egész produkciót. A sajtótájékoztatón Valentina elmondta nagyon örül, hogy a sok komplikáció után mégis itt lehet.

A ciprusi produkciót kritizálta az oikotimes. Szerintük a háttér borzasztó és a koreográfia is gyenge. Ivi hangja azonban fejlődött az elmúlt próbák során. Az escdaily értesülése szerint a háttérénekes most nem lépett színpadra. Azt nem lehet tudni, hogy lecserélték, vagy már egyáltalán nem lép színpadra. Az escxtra szerint azonban így, hogy a ruhák már véglegesek, biztos finalistának tűnik Ciprus. Azonban ők is megemlítik, hogy hangilag sajnos gyenge a produkció. A sajtótájékoztatón a ciprusi küldöttség vezetője elmondta, hogy nyerni jöttek és minden feltétel megvan Cipruson ahhoz, hogy megrendezzenek egy Eurovíziót.

A nap utolsó fellépője Dánia. Az escxtra szerint nem mutat semmi újat a produkció, jó, mint mindig, de semmi kiemelkedő. Nagyon szolid előadás és biztos döntős. Egy érdekes elszólást hallott az eurovision.tv a sajtótájékoztatón, mégpedig, hogy nem teljesen biztos, hogy ez lesz Soluna végleges ruhája.

Ez lenne a mai igen hosszú nap krónikája. Holnap folytatódnak a próbák, többek között a Compact Disco is színpadra lép, úgyhogy látogassatok el a nap végén a honlapra és olvassátok el, hogy miként zajlott a fiúk utolsó próbája.

29 hozzászólás Eurovízió 2012: Az ötödik nap próbái

  • Mona Lisa28

    Nagyon szépen köszönjük a videókat és az értékeléseket 🙂
    Kíváncsian várom a holnapi napot, a magyar fiúk biztos rátesznek még egy lapáttal az amúgy is nagyon jól sikerült első próbájukra! Hajrá Compact Disco! Milyen szívás már, hogy rájuk nem lehet szavazni! 🙁 Nekem ők a legjobbak és kész! 🙂

  • gse

    Emberek! Annyi pontot kaptunik mostanában a finnektől(pl.: Rúzsa Magdi:10, Wolf Kati 12, hogy mostmáér nekünk is illendő lenne adni nekik legalább egy 8-ast! Csak hogy ne veszítsük el az egyetlen nem magyarok lakta támogatónkat! Kérlek benneteket 1 szavazattal segísétek mind az elődöntőben mind a döntőben finn testvéreinket a hosszabb és kiegyensúlyozott kapcsolat érdekében!

  • Kajli25

    A fiúk második próbája!!
    Csabi nagyon felszabadult 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=H3JMkSQoclc&feature=plcp

    Változtattak egy kicsit, de a kamerával való huncutkodás megmaradt 😉

    Csak így tovább, nagyon jók vagytok!!!

    • BeN

      Bizony, hogy nagyon jók voltak! 🙂
      Az escxtra-tól jó kritikákat is kaptunk, (ha jól értelmeztem). Megemlíti, hogy sokan panaszkodtak, a hangra, de nincs vele probléma. és egy nagyon erős próba volt a mai a Compact Disco-tól!

    • Dani

      Remélem, a ruhák tervezőjét kipaterolták már onnan! Förtelmesek! Így már nagy esélyesek lettünk a Barbara Dex-díjra. Elképzelhető, hogy 2009 után másodszor is megkapjuk.

  • Mona Lisa28

    Ez mekkora zene! Nagyon jók vagytok fiúk! A döntő 100% 🙂 Hajrá Compact Disco!

  • Kajli25

    Pitbull engedélyével – Páfrány Pasa csak úgy énekel egy szál gitárral 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=8ElFjv69uXw&feature=plcp

  • schanc

    Ciprus nyerni jött… háááát.

  • Tilla77

    Kezd kijönni amivel tavaly Katiékat is vádolták, hogy nincs hang, pedig nem erről van szó. Végig nézve az összes második próbát sehol sem volt tökéletes a hang, mármint az énekhang. Izlandnál sem hamisság volt, hanem nem találták el a mély hangokat, nyílván hangosan kell énekelni, így az erőt is be kell osztani. Azt éreztem, hogy ezek a felvételek a 800.elénkelés után készültek. Fáradt hangok voltak. Ez alapján nem lehet itélni, hogy ki a jó és ki nem. Tény, ekkora csarnokot beénekelni nem könnyű. Ha ezeken tudnak finomítani, akár Izland, akár a többiek, a román lány is, az se volt tökéletes, akkor nem lesz rossz elődöntő. A végén a dán lánynál is lehetett érezni, hogy végre mehet pihenni. Jó lesz.

  • Mona Lisa28

    Úgy látom ma elég nagy a punnyadás… 😛

  • Buci-Bigyo

    Én bajtársiasságból soha nem fogok ezen a versenyen senkire (egy sz*rra) szavazni, bocsi!
    Viszont az idei finn dal, az előadó és a produkció is nagyon-nagyon tetszik. A svájci számot is szeretem.

  • Zlátárcán

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=6ggPrmZsPCQ
    A CD második próbája. Nagyon jó minden, de Csabinak a döntőn is ilyen nagy szakálla lesz, mert ez így kicsit fura! XD

  • Mona Lisa28

    Szerintem jól áll nekik a borosta. Sok helyen olvasom, hogy a Csabát mennyire helyes pasinak tartják 🙂

    • Bogi

      Szerintem is jól áll Csabinak a borosta, csak egy picit a sötétebb háttér miatt érzem úgy hogy a borostának olyan 1 naposnak kellene lennie. Vagy nem? A mai próba pedig szerintem is még felszabadultabb volt,hangilag egyre jobb, erőteljesebb. Én a lámpákon állíttatnék pld. több világosabb, sárgás színeket kellene. Tuti megl lessz a döntő!!!

  • Buci-Bigyo

    Idomulnak a helyi – muszlim – szokásokhoz! 😀 😀 Azért remélem, Helgát nem fogják lefátyolozni! 😀
    A videók alapján egyébként nagy respekt a szervezőknek!
    (Aztán majd egyszer talán azt is megtudjuk, mi az igaz abból, amit láttunk. 😀 😀 )

  • Zoey

    Néhány próbás előadással kapcsolatban:
    – elég érdekes ez a feliratos megoldás a montenegróiaknál
    – Görögországnál szerintem a végén nem jó ez a felemelés, aztán leengedés sorrend: a végére kéne inkább felemelni, aztán ott maradna. Mert így, hogy az utolsó hangnál engedik le, ott mindig elcsuklik a hangja ettől. Abszolút Helena-utánzat (csak sajnos rosszabb annál)
    – a letteknél jó a háttér, de az, hogy csak ennyi mozgás van benne, abszolút nem érthető
    – románoknál nagyon jók a ruhák, a háttér, szerintem a hang sem rossz
    – Finnországnál nem a próba videója jön be, így arról nem tudok mit mondani
    – Ciprusnál szerintem nem jó a háttér, a hang pedig borzalmas (a mély hangok ki sem jönnek neki), még így, háttérénekes nélkül is. Mondjuk nekem a dal sem jön be, de ha komolyan ilyen teljesítménnyel ér el jó helyezést, akkor nagyon mérges leszek (főleg, ha előttünk végeznek).

  • Fabiana

    Ez egy nagyon jó felvétel a fiúkról! Ha így fog szólni kedden… 😀

    http://www.youtube.com/watch?v=O5DYKK2ralQ&feature=related

  • Sanya

    Szerintem is jobban sikerül a CD második próbája,már felszabadultabbak voltak,a ruha pedig nem gáz,csak szerintem továbbra is sötét a háttér,Én a piros színt hiányolom:(ezen már sajna nem lesz változtatás,csak annyi hogy lesz benne pirotechnika!
    Macedónia már jobban tetszik mint Szerbia,a szerb dalban több van,és az előadás nekem kevés.
    Nem értem hogy a 14. hely környékére tesznek minket,vannak gyengébb produkciók,amik előttünk vannak a listán:(várjuk ki a végét!

  • Mona Lisa28

    Ez a 14. hely egy vicc, ezt remélem senki nem gondolja komolyan.

  • Sanya

    Szerintem akiknél tuti jobbak a fiúk Izrael,Lettország,Montenegró,Írország(ugróbolhák),Dánia,San-Marino,Ausztria,Oroszország(ők meglepetés,mert lehet be sem kerülnek a döntőbe.szerintem nagyon gáz produkció,utolsó hely nekik az elődöntőbe,szánalom).

  • Mona Lisa28

    A mai nap próbái mikor lesznek már fent? Már tűkön ülök:-)